None

Lekció: Lukács 1. 26-38

Ima:

Mennyei Édesatyánk, az Úr Jézus Krisztusban, megköszönjük néked, azt, hogy Advent 4. vasárnapján újra felkészülhetünk a nagy hírre. Köszönjük, hogy még mindig van lehetőségünk az elcsöndesedésre, a felfelé figyelésre. Úgy felgyorsúltak ezek a napok körülöttünk! Hadd könyörögjünk most azért, hogy valami egészen másra figyeljünk, másféle eseményekre, másféle fényekre.

Köszönjük, hogy világosságot gyújtottál ebben a világban és mindenki, aki sötétségben ül meglátja ezt a fényt és elindulhat felé. Minekünk is arra van szükségünk, hogy lássunk. Fényt lássunk magunk előtt, hogy el tudjunk indulni abba az irányba.

Köszönjük, hogy a Te Igéd Szentlelked által lábunknak szövétneke. Hadd könyörögjünk azért, hogy most megelevenedjenek a régi betük, a régi történet és átéljük azt a csodát, ami a Te Igédnek csodája, hogy egyszerre csak maivá lesz, személyre szólóvá lesz. Nem emberek akaratából történik ez, hanem egyedül tőled van. Így kérünk, hogy könyörülj rajtunk ezen az istentiszteleten is, áldd meg az ígét bennünk, hogy megfoganván növekedjék, gyűmölcsöt teremjen a Te dícsőségedre, és mindnyájunk üdvösségére. Így légy velünk, hallgasd meg a mi könyörgésünket, a Te Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért.
Ámen.

Gyerektanítás:

Szeretnék ma valamit nektek elmondani, egy gyermekkori élményem, ami akkor jutott eszembe, amikor erre a fára néztem, hogy ki fogjra feltenni rá a csillagot -Majd megoldjuk- ,de elmondanám azt, hogy mikor még kisgyermek voltam, nekem nagyon fontos volt, amikor bementünk este a szobába a csengettűszóra, hogy fönt volt mindíg, mert jó nagy fát vett általában az édesapánk, és azon ott volt fönt a csillag, alatta pedig egy angyal.

Nem állítom, hogy Raffaello tervezte ezt az angyalkát, de nekem rettenetesen tetszett, amikor ott volt, és ott fénylett szépen, aztán eljött az idő, amikor én raktam fel a csillagot és az angyalt, és akkor már nem volt olyan csodálatos dolog, és az ember egy kicsit úgy Karácsony tájt úgy el is szomorodott, hogy ez már nem a régi.

Mert mire való a csillag? -Hát nyilván a betlehemi csillag volt az.- Arra, hogy mutassa az útat. És aztán egyszercsak megtapasztaltam azt, hogy az Isten adott olyan embereket az én életemben, akik nekem utat mutattak, s rájöttem, hogy ők azok a csillagok.

Így mondja egy helyen az Ige, hogy az igazak, vagy okosok fénylenek, mint a csillagok. Tehát adott nekem az Isten ilyen útmutató csillagokat, nem sokat, de ezek pont elegek voltak. És aztán nemrégiben kaptam egy SMS-t, és nagyon örültem neki, mert valaki, akit már nagyon régen láttam azt írta benne, hogy én szeretném megköszönni egész életemre szólóan azt az útmútatást, amivel engem megtartott az úton.

S akkor rádöbbentem arra, hogy hát ez az igazi, amikor már mi magunk vagyunk a csillagok. De azért most egy titkot elárulok nektek, Azt nem tudjuk, hogy mikor vagyunk, nem lehet megtervezni, egyet lehet tudni, hogyha valaki az úton van, az Isten útján, akkor előfordul, hogy egyszercsak olyan fényes lesz a gondolata, a szava és mások odafigyelnek és azt mondják, hogy “Milyen jó, hogy itt van és mutatja nekem az útat.-

Hát azt gondolom, hogy ez a csillagnak igazán a titka, hogy egyszercsak valami fényesség támadhat bennünk is, s egy másik embernek meg tudunk mutatni valami fontosat, amit ő nem lát.

És hát tulajdonképpen kit kell nekünk megmutatni szavainkban, gondolatainkban, tetteinkben? Hát az Úr Jézus Krisztust, aki megszületett.

Kívánom, hogy ti és éljétek át, már gyermekként is, hogy egyszercsak ilyen fényes lesz a szemetek, a szavatok, az arcotok, s olyanok lesztek, mint a csillagok. Így is azok vagytok, de még inkább. Köszönöm szépen a figyelmet, áldás, békesség, szervusztok!

Textus: Lukács 1. 28.
Az angyal belépve hozzá így szólt: Üdvözlégy kegyelembe fogadott, az Úr veled van.

Kedves testvérek, a bibliaórán már foglalkoztunk Mária történetével, és most szeretném tovább gondolni az Advent kapcsán, először magáról az Adventről még egyszer egy gondolatot, hogy mi is igazán a tartalma, a legfőbb tartalma? Azt gondolom, hogy az Advent a reményteli várakozásnak az ünnepe. A reménység van a középpontjában, s akinek nincs reménysége, hát hogyan is lehetne Adventje? És bizonyára ezen a vasárnapon is sok ezer szószéken a világon, vagy tízezrek, nem is tudom hány szószéken hangzik az adventi üzenet, az evangélium, a reménység üzenete.

Nagyon jó dolog ezt tudni, hogy a világ reménykedik, a világ keresztyénsége minden kontinensen és mindenhol reménységben ül, talán éppen ezekben az órákban is. De nemcsak a templomokban van szó reménységről, ugye nagyon sok ígéret, nagyon sok jövendőlés hangzott el ebben az esztendőben is, mondhatni, hogy ilyen gazdasági, politikai szlogenné lett a reménység, az idősebbek azok abban nőttek fel, hogy eljön valami.

A multkor kezembe került egy régi ifjúsági regény, amit valamikor a hatvanas évek elején olvastam, és abban éppen leírta, hogy 2000-ben milyen a világ. És hát pont olyan volt amilyennek elképzeltük, hogy mindenki nagyon boldog volt és minden volt, és hát ugye nemcsak a világnak ezen a felén voltak ilyen nagy-nagy várakozások, hanem a másik oldalon is, ez a bizonyos 2000-es esztendő ez egy ilyen bűvös varázsszó volt, hogy addigra már valamilyen egészen különös világ lesz.

És ugye újra és újra emlékeztetnek a tudósok arra, hogy egyszer megírták azt a híres könyvet, hogy versenyfutás a 2000. esztendővel, hogy igazából arról szól, hogy addigra elérjük az aranykort. Mert minden megvan hozzá.

Hát nagyon jó lenne, ha én is most tudnék ilyeneket mondani. Hogy reménykedjünk, mert jövőre minden olcsóbb lesz. Hogy milyen jó lesz, különösen majd ha csatlakozunk és így tovább, és hogy mennyire meg fog változni a világ, mert mindenhol az alkalmas emberek fognak ülni és így tovább.

Hát én azt gondolom, hogy felelősséggel ilyeneket nem mondhatok. Mit mondhatok akkor, milyen reménységről beszélhetek felelősséggel erről a helyről? Azt gondolom, hogy azt a reménységet hírdethetem felelősen, hogy Krisztus közöttünk lesz ezután is. Ez az adventi várakozásnak az igazi tartalma, amit az angyal mond: Üdvöz légy kegyelembe fogadott, az Úr veled van. És Mária történetén keresztül szólaljon meg most az adventi üzenet!

Először egy kevéssé ismert vonását emelném ki az ő történetének, nem nagyon gondolunk erre, mert a 2000 év egyházművészete, csodálatos festményei, a zene, irodalom, a költészet az gyönyörűszépen betakarja és tulajdonképpen eltakarja előlünk ezt a jelenetet, s a mai ember éppen ezért ezen keresztül képzeli el maga elé ezt az egész jelenetet, nos ez az, amit a kor teológusai nem tudtak volna elképzelni.

Elképzelhetetlen volt, az angyali üdvözlet ez egy roppant különös és roppant váratlan történet, hiszen abban az időben a nőket például nem köszöntötték az utcán, tehát ez szóba sem jöhetett, hogy valakit ilyen módon köszöntenek, vagy a magasabb istenismeretet azt elvitatták tőlük, hát hogyan hangzott abban a korban hogy egy angyali üdvözlet szólal meg Mária felé? Ebben egészen váratlan és egészen páratlan ez a történet, éppen ezért.

Tehát azt mondhatjuk, hogy Jézus korában egy nő, egy fiatal nő különösképpen, mindenképpen alkalmatlan edény a kijelentés számára. Elképzelhetetlen. Senki nem tud ilyent elgondolni és nem is hiszi el. Hát innen nézzük akkor ezt az eseményt, és mégis ez az alkalmatlan edény a világ reménységének hordozója. Nem azért, mert a helyzete olyan különösen kiemelkedő, hanem azért, mert az Isten kiválasztotta.

S ez az első üzenetünk, hogy az igazi reménység az Isten munkája és akciója. Az Úr veled van. A reménységnek sokféle hírdetése van, ahogy mondottam, vannak hivatásos reménykedők, az egyháznak is ez nagy kísértése, hogy állandóan reménykedik, de lélektelenül nem lehet reménységet hírdetni, nem lehet programokat, megújúlásokat hírdetni, Mária reménysége az nem a hivatalosoknak a reménysége, hanem a választottaknak a reménysége.

És a mi számunkra ez a fontos. Mit is jelent az, amikor az Isten valakiben elkezd munkálni? Kiválasztja erre a csodálatos küldetésre, erre a helyzetre, hogy reménység születik benne.

A másik vonása ennek a történetnek: Mondhatjuk nyugodtan: Mária szégyenteljes helyzetbe kerül. Ha valakit eljegyeztek, az egész családnak, vagy az egész klánnak az kifejezetten a feladata volt, hogy a házasságig vigyáztak rá. Tehát meg voltak ezek a szokások, meg voltak ezek az erkölcsök, ha “megtörtént a baj-, ugye, mint mondani szokták, akkor meg is kövezhették. Gondoljunk csak arra, hogy ez mennyire realitás ma is itt a Közel-Keleten, hogy most éppen próbálkoznak bizonyos szervezetek azzal, hogy Szaud Arábiában legalább ne kövezzék meg (a XXI. században vagyunk), legalább ne kövezzék meg a szerencsétlent, kapjon valami enyhébb ítéletet.

Tehát emberi számítás szerint reménytelen helyzetben lett Mária a reménység hordozója. És hát, ahogy olvastuk már, és tudjuk, hogy egyedül Józsefnek a kiemelkedő embersége az Isten intésére az, ami őt megmenti a végső, súlyos sorstól.

Hát mi az üzenete ennek a sajátos helyzetnek? Az, hogy az Istentől kapott reménység az nem függ össze az emberi reménységeknek a keletkezésével, vagy elvesztésével. Talán ez a legfontosabb. Ez a legnagyobb ajándéka Adventnak, hogy az Istentől kapott reménység az elveszthetetlen igazából. A tőle kapott reménység akkor is megmarad, ha jól megy sorunk, meg akkor is, ha netán végletes helyzetbe kerülünk, Mária, -mondjuk így- társadalmilag ellehetetlenül, ugyanakkor azt mondja, hogy “Kegyelembe fogadott vagy, az Úr veled van-. Micsoda feszültség van ebben a két mondatban, illetve ebben a helyzetben és abban ami üzenetet kap Mária felülről.

Ettől a pillanattól kezdve már nemcsak egy reménykedő ember, hanem ő a reménységhordozó. És szabad nekünk ezt nyugodtan önmagunkra alkalmazni. Ha valaki meghallja az angyali üdvözletet, az igét, az igehirdetést, amelyet a gyülekezet angyala vagy angyalai mondanak -a Jelenések könyve szavaival szólva- abban valami felülről jövő megfogan. Isten különös kegyelme az, amikor az Ige így megragad valakit.

A hívő nép az tehát várakozó nép, de mondhatjuk ezt is nyugodtan, hogy egyben “varandós- nép is. Valamit hordoz magában, amit nem hordoz magában a világ. Reménységet hordoz, amelyik egyszer valóra válik, megjelenik ebben a világban. Mária, mindjuk egzisztenciális helyzetében meglehetősen súlyos, nehéz helyzetében hordozza már a Krisztust, a világ reménységét. És hát azt gondolom, hogy az adventi kérdés talán ez lehet, hogy:

Van-e bennünk ilyen élő reménység?

Hogyne lenne ilyen élő reménység bennünk, amikor nekünk szól az adventi üzenet, az angyali üzenet, hogy az Úr veled van. Üdvözlégy kegyelembe fogadott. Ez szól ma nekünk. Hogyne lenne bennünk akkor ilyen reménység?

Hogyan lesz ez nyilvánvalóvá? Azt gondolom, hogy legalább egy ember van a világon, aki számára én reménységet hordozhatok. Mert egyetlen ember is elég ahhoz, hogy a bennem megfogant reménység, az Isten Szentlelkének, Igéjének ez a munkája egyszercsak láthatóvá legyen rajtam, ahogy az apostol mondja, hogy a Krisztus élete láthatóvá legyen mirajtunk. Azt hiszem, hogy itt az a lényeg, az a fontos, hogy a hívő emberben valamifajta fordulat áll be, valamifajta szerepcsere, reménykedem és elveszhetnek a reménységeim, a reményeim azok kiszolgáltatottak a sorsnak, tegnap még egészséges voltam, és egyszercsak közlik velem a rossz hírt, tegnap még minden rendben volt, mert volt munkám, s egyszercsak kiderül, hogy nincs rám szükség -ezek azok a remények, amelyek kiszolgáltatottak.-

De mit jelent ez a bizonyos szerepcsere? Azt, hogy nem reménységeket várok, hogy majd beteljesednek, hanem azt, hogy hordozom én magam, hordozom ezt a reménységet, akkor is ha belekerülök valami végletes helyzetbe. Mégis lehetek másoknak a reménység hordozója.

Eszembe jut egy régi emlékem, ami nagyon meghatározó volt az én egész további gondolkodásomra, egy nagyon kedves asszonytestvérünk gyógyíthatatlan betegségében már kórházban volt és hát tulajdonképpen már mindenki tudta, hogy nem sok van hátra, a lényeg az volt ebben a történetben, hogy mentek hozzá nagyon sokan látogatni, de nem merthogy ők most mennek és most megerősítik ezt a szegény asszonyt, hanem, mert ő volt a lelkogondozó. És mindnyájan mentünk oda megerősödni, felüdülni, miközben ő egyre inkább gyengült, lefelé ment, megtámasztott minket a hitben, szeretetben és a reménységben. Megdöbbentő, hogy milyen emléke maradt utána milyen sokakban. Mert sokak számára volt ő a reménységnek hordozója.

Tehát a reményhordozás az szolgálat. Csodálatos nagy szolgálat, az Istennek nagy ajándéka. Valaki számára hírdetni a reménységet, mondhatnám így is, ilyen egyszerűen, hogy tartani benne a lelket. Észre sem vesszük, hogy milyen erők szabadulnak fel bennünk, észre sem vesszük, hogy milyen nagyszerű dolgokat tudunk tenni, amikor reménységhordozók vagyunk. Nagy bizonyságtételek születtek és olvashatjuk ezeket, azoktól a lelkészektől, akik ugye most sorban megírják az emlékirataikat, kik megjárták a lágerek poklait Ukrajnától, Duna-Deltától keresztül mindenhol, és elmondják, és ez nagyon fontos, és ez az egyik nagy üzenete ezeknek a visszaemlékezéseknek, hogy ha valaki arra nézett, hogy milyen rettenetes az én helyzetem, nincs remény, az elpusztult.

Aki fölfedezte, hogy a túlélés önmagában kevés, azért a másikért, akinek nincs reménye, ha én tudok reményt önteni belé, tartani tudom benne a lelket, akkor élek és éltetek. Nagy bizonyságtételek voltak, és bizonyságtételek ezek ma is.

Az ilyen ember, ezt jelenti az, hogy reménységet hordozok. Mit mond Mária az angyal üzenetére? Imé az Úr szolgálóleánya, történjék velem a te beszéded szerint. Tehát elfogadja a helyzetét, és ebben lesz hordozója a reménységnek, amikor azt tudjuk mondani, hogy “Legyen meg a Te akaratod-, vagy “Legyen a Te beszéded szerint-, akkor nem beletörődtünk a sorsunkba, hanem akkor leszünk igazán reménységhordozók.

Hiszen akkor az Isten akarata elkezd a mi életünkben munkálni, az pedig mindig reménységet jelent. Biztos lehet a mi reménységünk. Ez a szolgálatunk, mindjuk így, hogy a Mária-szolgálat ebben a világban: valakinek, vagy valakiknek reménységhordozóvá lenni, Krisztust hordozni ebben a világban. Azt kívánhatjuk magunknak, hogy erősödjünk meg ezen az adventben, ebben a karácsonyban, abban a reménységben, amelyet az Isten adott a mi szívünkben.
Ámen.

Ima: Megköszönjük Néked, Mennyei Édesatyánk azt, hogy átéltük és szüntelenül azt éljük át, hogy ajándékozó Isten vagy, átéljük a Te gazdagságodat, és köszönjük Néked, hogy mi helyet foglalhatunk ennél a gazdagon terített asztalnál és a mi megszegényedett és nagyon sokszor magunk alatti életünket újra és újra felemeled, átminősíted, átfénylik rajta, átragyog rajta a Te kegyelmed, szereteted és dicsőséged. Köszönjük, hogy mi lehetünk ilyen módon is reménységhordozók ebben a világban, reád mutathat a mi életünk és nagy kegyelem az, nagy öröm az, amikor ez így történik.

Hadd kérjünk arra, hogy ez még inkább így legyen. Hadd kérjünk azokért a napokért, amelyek most előttünk vannak, annak a békességéért és szentségéért, különösen a világnak azon részein, ahol bizony nincs békesség, hanem szörnyűségek történnek akár naponta is. Hadd könyörögjünk, és ez a mi reménységünk, hogy egyszer majd ennek az egész világnak eljön a békessége, a Tőled való békessége. Könyörgünk a jövendőért, közelebbről a jövendő generációért, a mi gyermekeinkért, ifjainkért, az ő pályájukért, hogy ez egy jó pálya legyen. Jól legyen megválasztva a cél és az irány. Könyörgünk azokért, akik betegek, akár akik reménytelen helyzetben is vannak, hogy őrajtuk méginkább süssön át az a reménység, amely tőled való. Légy velünk mindnyájunkkal, áldj meg bennünket, a Te fiadért, az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg a mi imádságunkat.
Ámen.

2002. dec. 22. Nagy Péter