None

“Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.- 2Kor 12,9

Kedves Testvérek!

Ebben a levélrészletben az apostol saját Isten-élményébe vezet be bennünket. Talán mohón vagy sóvárogva olvassuk sorait, hiszen szívünkben nekünk is ott él a vágy, hogy mi is mélyebben és közelebbről megismerjük az Urat. Pál tapasztalatai és annak továbbadása azonban egyúttal helyre is akarja tenni a mi látásunkat ebben a kérdésben.

1. Kegyelem nélkül élni.

A kegyelem szó annyit jelent: könyörülni, megbocsátani, ajándékozni, nem érdem szerint adni valamit.

Pál életének két szakaszáról kell beszélni ezzel kapcsolatban. Volt egy szakasz, amikor még nem tapasztalta meg Isten kegyelmét. Akkor még vakbuzgó, saját erejére támaszkodó, ugyanakkor kegyetlen ember volt. Nem tapasztalt kegyelmet, ezért nem is tudott gyakorolni kegyelmet. Csak azt tudta továbbadni, ami maga is beengedett az életébe. Számon kérte másokon azt, amit maga sem tudott teljesíteni. Mit jelent kegyelem nélkül élni?

- Ha valaki nem ismeri Isten kegyelmét, addig soha nem fogja megérteni az élet kérdéseit azok nagy összefüggéseiben. A világ dolgai nem illeszkednek egymáshoz. Az összeillő részletek illeszkedésének lehetőségét a gonoszság és a bűn elrontotta. A kegyelem megismerése nélkül vagy közönyösen vizsgáljuk az élet eseményeit, vagy pedig teljes hitetlenséggel. Vegyük példának a szenvedést. Közönyösen azt mondhatja valaki: ilyen a világ, ennek a rendjébe belefér az is, minden ember átmegy nyomorúságokon, el kell fogadni. Aki azonban a részletekbe menőkig meg akar mindent érteni, csakhamar olyan súlyosnak tűnő ellentmondásokba ütközik, hogy feladja a küzdelmet, és hitetlenül szemléli Isten világát.

- Ha valaki nem ismeri a kegyelmet, az mindent az emberre épít, magára vagy másokra. Ha Isten teremtette a világot, akkor ez nem igazán jól sikerült -gondolhatja,- ezért az embernek magában bízva kell azt formálni, alakítani. Szép dolog az ember alkotó hatalmában bízni, de tudjuk, mennyire veszélyes és bizonytalan. Veszélyes, mert az ember önmagát akarja megvalósítani, és az mindig katasztrófához vezet. Számtalan bibliai és történelmi példa bizonyítja ezt. Ugyanakkor bizonytalan a másik emberre építeni: ezt mutatják a becsapott emberek életei, tapasztalatai.

- Ha valaki nem ismeri a kegyelmet, soha nem tud megkegyelmezni másoknak. Nincs miből táplálkozzon. Magából indul ki, számon kéri azokat a dolgokat a másikon, amit maga is alig, vagy egyáltalán nem tud teljesíteni. Sőt, ez az ember még magénak az Istennek sem tud kegyelmezni. Istent kegyetlen, részvét nélküli zsarnoknak látja, aki ránk erőlteti az élet nehéz helyzeteit anélkül, hogy bármikor is megkérdezett volna minket.
Mielőtt Pál megismerte volna Isten kegyelmességét, vagyis Krisztust, ilyen ember lehetett.

Azonban kell szólni Pál egy másik életszakaszáról is, amikor már ismerte Jézust, és mégis meg kellett erősödnie a kegyelemben. Ez pedig akkor történt, amikor háromszor is kérte az Urat, hogy betegségét vegye el, és mégis ezt a választ kapta: Elég neked az én kegyelmem. Pál feltétlenül bízott az Úrban. Az egész életét odatette az ő kezébe. Bizalma akkor is megvolt, amikor a betegség elmúlását kérte -és akkor is megvolt, amikor ezt nem kapta meg az Úrtól. Talán úgy gondolta, hogy kérése majd meghallgatásra talál Isten előtt, és meggyógyítja őt. Ehelyett azonban kijelentést és megerősítést kapott. Úgy érzem, hogy a hívő ember is megerőtlenedhet a kegyelemben. Látja maga előtt Isten országának céljait, de könnyen úgy gondolhatja, hogy annak fogaskerekei majd az ő akarata szerint fognak működni. Minden rá van bízva, nagy felelősséget hordoz, kezébe kell vegye a dolgok irányítását. Pál ekkor tapasztalta meg, hogy a keresztyén hit nem varázslás, nem Isten akaratának kierőszakolása, akartunk ráerőltetése az Úrra, hanem bizalommal teli kapcsolat, amely elfogadja a kegyelem ajándékait.

2. Kegyelmet tapasztalni.

Pál életében ez kettős tapasztalás volt. Először megtapasztalta Isten kegyelmét úgy, hogy megismerte az Isten könyörülő szeretetét Jézus Krisztusban. Rájött, hogy Isten nem törvények megtartását számonkérő uralkodó, hanem irgalmas Atya, aki kapcsolatban akar lenni gyermekeivel. Rájött, hogy nem tudunk magunk erejéből igazakká lenni, hanem csak akkor állhatunk meg Isten előtt, ha ő könyörül rajtunk, s ez pedig úgy történt, hogy saját Fiát adta bűneinkért. Rájött, hogy Isten saját Fiát sem sajnálta értünk, hogy minket megmenekítsen a harag elől. S rájött, hogy mindez azért kegyelem, mert nem érdemeljük meg, mert sokkal többet kapunk, mint amit megérdemelnénk.

De Pál hívő életében is tapasztalta a kegyelmet. Missziós útjain, igehirdetéseiben, szolgálatában újból és újból átélte: az Isten munkálkodik benne, az a kegyelem, amit nem birtokolhatunk, amivel nem rendelkezhetünk, de amit örömmel ad Isten. Sőt, ahogy látjuk a mai igében, még a betegséget is el tudta hordozni, mert tudta, hogy gyengesége ellenére is eszköze lehet Isten kegyelmének.

Milyen jó dolog, ha valaki tapasztalta és tapasztalja a kegyelmet, ha valaki ki tudja mondani, vállalni tudja, hogy Isten kegyelmére szoruló, abból élő, táplálkozó az élete.

3. Növekedjetek a kegyelemben.

“Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében.- 2Pt. 3.18 Péter apostol ír így. Azért van erre szükség, mert nem csak azt lehet megtapasztalni, hogy milyen jó a kegyelemben élni, hanem azt is, hogy az egyre jobban teret nyerhet az életünkben.

Oszlassunk el félreértési lehetőségeket. Nem arra buzdít a Biblia, hogy egyre jobban hagyjunk úgy mindent Istenre, hogy mi már nem is csinálunk semmit. Érdemes ezzel kapcsolatban Pált idézni: 1Kor. 15.10 “De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.- Sokan nehezen fogják fel ezt a kettősséget: mindent meg kell tennem, és mégsem én vagyok az, aki cselekszem, hanem rajtam keresztül az Isten kegyelme.

Eszközzé akar formálni bennünket, nem pedig elbizakodott, az evangélium terjedését akadályozó öntelt keresztyénekké.

A kegyelemben való növekedés azt jelenti, hogy engedem, hogy Krisztus növekedjen bennem. A kérdés az, hogy mit teszek ezért?

2000. május 21.