Alapige:Jn 5,24-25, 28-29

Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak...

Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, áldunk és magasztalunk azért, mert nem engedted, hogy a te szented rothadást lásson. Magasztalunk Jézus feltámasztásának csodálatos tettéért.

Áldunk téged megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy minden vasárnap a te dicsőséges feltámadásodra emlékeztet minket.

Köszönjük ezt a mai ünnepnapot is. Köszönjük, hogy megérhettük, és itt lehetünk nyugodtan, békésen a te színed előtt. Köszönjük, hogy a gyülekezet közösségében magasztalhatjuk és dicsőíthetjük a te nevedet.

Kérünk téged, Jézus Krisztus, hadd éljük át most azt a csodát, amit ezek az asszonyok az első húsvétkor, hogy szembe jössz velünk az úton. Olyan nagy szükségünk van rád, és szégyenkezve bevalljuk, hogy sok kételkedés és hitetlenség van még mindig a szívünkben. Kérünk, hogy a te feltámadásod tényéről is te magad, a feltámadott győzz meg minket.

Hadd legyünk egészen bizonyosak mindabban, ami megtörtént, s mindabban, hogy ami ígéretként még ezután valósul meg, az is beteljesedik. Őrizz meg attól, hogy kételkedjünk a te szavadban. Szólíts meg minket most úgy, hogy a te igaz igéd oszlassa kételyeinket, minden bennünk levő bizonytalanság helyére bizonyosságot, szent meggyőződést adjon.

Kérünk téged, feltámadott Urunk, hogy ahogy az első húsvét estéjén tetted, állj meg most is itt a te késői tanítványaid között és mondd nekünk is: Békesség nektek!

Köszönjük, hogy amikor te ilyet mondasz, akkor adod is azt a békességet. Ajándékozz meg minket ezzel, kérünk.

Ámen.


Igehirdetés

Az Újszövetségben a feltámadás szónak három jelentése van. Jelenti először Jézus Krisztus testben való feltámadását a kereszthalála utáni harmadik napon, másodszor azt a nagy lelki fordulatot, amikor egy hitetlen ember hívővé lesz, végül pedig azt a bizonyos reménységünket, hogy a mi Urunk második eljövetelekor feltámadnak a halottak. Akik benne hittek, az örök életre, akik Őt visszautasították, az örök kárhozatra.

A mi négyszáznegyven éves szép református hitvallásunk, a Heidelbergi Káté, gyönyörű biblikus világossággal foglalja ezt össze, amikor a 45. kérdésben ezt kérdezi:

“Mit használ nekünk Krisztus feltámadása?

Először: hogy az Ő feltámadásával a halált legyőzte, hogy minket részeseivé tegyen az Ő halálával szerzett igazságnak.

Másodszor: az Ő ereje minket is új életre támaszt.

Harmadszor, Krisztus feltámadása a mi dicsőséges feltámadásunk biztos záloga.”

Tehát amikor a Biblia feltámadásról beszél, mindenekelőtt Jézus húsvéti feltámadására gondol, amit ma ünneplünk ezen a szerencsétlenül húsvétnak elnevezett ünnepnapon. Ez az első értelme a feltámadásnak.

A második az, amikor egy Isten nélkül élő ember megismeri Jézus Krisztust és benne új életet kap. Lelkileg feltámad.

A harmadik, a halottak feltámadása, ami Jézus Krisztus második eljövetelekor következik majd be.

Vegyük sorra ezt a hármat, mert mindháromra szükségünk van ahhoz, hogy sokkal jobban higgyük, amit a Szentírás nekünk a feltámadás örömhíréről mond, és hogy ez valóságos segítséget jelentsen a hétköznapjainkban, a különböző élethelyzetekben.

1) Az evangéliumok egybehangzóan állítják, hogy Jézus nagypénteken valósággal meghalt. A rómaiak tetszhalottat nem szolgáltattak ki a hozzátartozóknak. Akinek a szíve táján beszúrják a dárdát, az biztos, hogy nem éli túl a keresztre feszítés szörnyűségeit.

Jézus tehát meghalt, viszont a harmadik napon, meg utána negyven napig sokan találkoztak és beszéltek vele. Közben valaminek történnie kellett. Erről vallják az evangélisták és több száz tanú ezt megerősítette (Pál apostol név szerint is felsorol sokakat a Korinthusi levélben), hogy Jézus feltámadt a halálból. Ezzel lett teljes az Ő győzelme. Mert kereszthalálával megtörte a bűnnek az erejét és kiszabadított bennünket az ördög rabságából. Feltámadásával pedig, mint utolsó ellenséget legyőzte a halált.

Egészen húsvétig mindenki meg volt győződve arról, hogy a világon a legnagyobb hatalom a halál. Halál ellen nincs orvosság, a halál elől senki sem menekülhet el. Jön a nagy kaszás, és mindenkit, minden ellenállást legyőzve, levág, királyt és szolgát, gyermeket és öreget, gazdagot és szegényt egyaránt. A halál a legnagyobb hatalom.

Jézus bebizonyította, hogy ez nem igaz. Ő erősebb, mint a halál. Adta Ő ennek jelét már korábban is, amikor halottakat támasztott. Azok a halottak azonban utóbb még egyszer meghaltak. Az csak messiási jel volt az Ő isteni hatalmáról. Amikor azonban Ő feltámadt, akkor Ő keresztül lépett a halálon, sőt rálépett a halál nyakára és végérvényesen legyőzte azt.

Amíg ebben a világkorszakban élünk, ebben a testben, addig a biológiai halál ténye megmarad, de húsvét óta tudjuk, hogy nem árthat a hívőknek. Sőt még a meghalásunk is közelebb visz minket ahhoz a Jézushoz, akiben itt már hittünk, és akivel együtt jártuk a földi élet útját. Ezért meri írni Pál apostol várható kivégzése előtt a Filippi gyülekezetnek: “Nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!” (Fil 1,21) Csak együtt igaz a mondat két része: Akinek az élet Krisztus, annak még a meghalás is nyereség. Nem az élettől válik meg, hanem mindattól a rossztól szabadul meg, ami ezt az életét nehézzé tette.

Ezért vigasztalta az idős János apostol az állandó életveszélyben élő keresztyéneket a keresztyénüldözés idején éppen azzal, hogy az Úr Jézus feltámadásának a tényére emlékeztette őket újra és újra. A Jelenések könyvének az eleje tele van ilyen vigasztalással, bátorítással és mindig arra mutat, hogy ki a mi Urunk, aki legyőzte a halált. Csak két mondatot olvasok: “... és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; ki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, (Jel 1,5). És amikor Jézus szólal meg, így szól: “Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: noha halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai. (Jel 1,18).

Ki más mondhatja ezt el rajta kívül? Csak Ő járt ott a halálban és a pokolban, és csak Ő tért vissza onnan diadalmasan, nála vannak ezek a kulcsok. Ez pedig különösen nagy vigasztaló erővel hatott, amikor így nevezi az Úr Jézust: “elsőszülött a halottak közül”, mert ez azt jelenti, hogy Jézus volt az első, aki áttörte a halál áthatolhatatlan falát, rést ütött azon, és akik benne hisznek, azok mind követhetik Őt ezen a résen át az örök életbe. De nem Ő volt az egyetlen, aki ezt megtette, Ő csak az első volt. Elsőszülött a halottak közül. Ehhez az áttöréshez kellett az Ő isteni ereje. Erre csak Ő volt képes. De a résen mindnyájan követhetjük Őt, akik hiszünk benne.

Őróla szól az ősi zsoltárprófécia is: “Nem hagyod lelkemet a seolban, nem engeded, hogy a te tested rothadást lásson.” (Zsolt 16,10) Ő nem maradhatott a sírban, mert Isten. Csak azért halt meg, mert egyedül halálával szerezhetett nekünk elégtételt a bűneinkre. De utána mintegy lerázta magáról a halálnak a csaholó kutyáit, és isteni hatalmával elnémította őket.

Szükséges, hogy újra és újra felfrissítsük a tudatunkban, hogy ilyen hatalmas Megváltónk van.

Hisszük-e, hogy így igaz, mert nagyon sok konzekvenciája van annak is, ha hisszük és sok konzekvenciája van annak is, ha nem hisszük. Tehát hisszük-e, hogy ilyen hatalmas Urunk van, aki legyőzte a halált, mint utolsó ellenségünket? Mi, aki hiszünk benne, boldogan vallhatjuk Pál apostollal együtt: “Elnyeletett a halál diadalra, halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad? Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,54-57)

Elnyeletett a halál diadalra. Sajnos sokan vannak vallásos emberek között is, akiket az ördög még mindig halálra ijesztgethet a halállal. A Zsidókhoz írt levélben van egy találó megfogalmazás erről, amikor azt írja a levél írója, hogy vannak olyanok, akiket akár egész életükön át rettegésben tarthat az ördög. Így olvassuk ezt: “Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. (Zsid 2,14-15)

Vannak ilyenek nem is kevesen, pedig a húsvéti evangélium úgy szól, hogy Jézus az Ő halálával megsemmisítette a halál urát, az ördögöt. Az Ő feltámadásával pedig kiszabadított minket a halál igézetéből. Van halál, de nem rettegek tőle. Miért? Mert: hol a te fullánkot? Tudom, hogy a méhecske szúr, de ha láttam, hogy kiszakad már a fullánkja, és utána csak röpköd, nyugodtan tartom az ujjamat, gyere nyugodtan, te már nekem nem árthatsz.

Ez a húsvéti hit. Tudom, hogy amikor a halál beledöfte fullánkját Jézusba a kereszten, kiszakadt a fullánkja. Zümmög még és ijesztget, de engem már nem ijeszt meg, mert tudom, hogy bűnön, poklon, síron, halálon egyedüli győztes az a Jézus, aki szeretett engem és önmagát adta értem, és akihez én tartozom. Ezért nem árthat már nekünk ez.

2) Éppen ez a második jelentése a feltámadásnak. Felmerül a kérdés, hogy nem büszkélkedés ez, hogy nem árthat nekünk a halál? És miért csak a hívőknek nem árthat? Azért, mert Jézus most hallott szavai szerint bennük Krisztus élete van. Így olvastuk ezt a Bibliában: “Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.” (Jn 5,24-25)

Vagyis Jézus úgy tekintett az Őt hallgató sokaságra, mint akik lelkileg halottak voltak. És azt mondta, hogy aki meghallja közületek azt, amit mondok (nemcsak hallja, hanem meghallja), az feltámad. Az átmegy a halálból az életbe. A Bibliának alapvetően fontos tanítása az, hogy az Isten ellen fellázadt ember lelkileg halottá vált. Olyan, mint egy halott. Vagyis érzéketlen, tehetetlen, nem tud tenni semmit, sőt őt tehetik ide-oda. Nem tud ellene tiltakozni sem, mert halott. Nem hall, nem lát, nem beszél. Lelkileg ilyenekké váltunk Isten nélkül.

Jézus egyebek között azért is jött utánunk ide a földre, hogy újra hozzáférhetővé tegye az elveszített életet. Ő maga mondta többször: “Én vagyok a feltámadás és az élet.” Aki Jézussal a hit által kapcsolatba kerül, abba beleárad Jézus isteni élete, és az ilyen addig halott ember megelevenedik, feltámad. Ez a feltámadás szó második bibliai jelentése.

Az elsőt testi értelemben kell vennünk. Jézus testben, valóságban feltámadt. Nem a tanítványok fantáziájában és hitében - ahogy hitetlen teológusok köteteket írnak erről. Valóságban, testben, és így jelent meg sok száz embernek. Itt azonban a szó lelki értelméről van szó. A lelkileg halott lelkiképpen megelevenedik, új életet kap. A Szentlélek megeleveníti az embert.

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy az ilyen ember kezdi érteni Isten gondolatait. Olvassa a Bibliát és kihallja belőle az élő Isten hozzá szóló szavát. Addig ilyen nem volt. Tud beszélni. A halott nem tud. Tud mozdulni, amikor mozgósítják. Teszi azt, amit Isten neki mondott. Örömmel engedelmeskedik. Él, lelkileg.

Ezt a fordulatot nevezi az Újszövetség újjászületésnek is. Éppen húsvét ünnepén szükséges megjegyeznünk, hogy a Szentírás élesen tagadja az úgynevezett reinkarnációnak mindenféle változatát, és azt tanítja, hogy nem sorozatos újraszületések által, hanem egyszeri újjászületés által lesz valaki lelkileg halottból élővé, Isten ellenségéből Isten gyermekévé, s kerül Jézus Krisztussal közösségbe.

Mégpedig ilyen egyszerű úton, ahogy Jézus megjelölte: Aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, az átment a halálból az életbe. Hallja az én igémet és meghallja azt; és hisz abban, aki engem elküldött, ami azt jelenti, hogy elhiszi, hogy Jézus az, akinek az Atya kijelentette, mert Ő küldte el. És mit mondott az Atya Jézusról? Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok. Aki ezt komolyan veszi, hallgatja és követi Jézust, az átment a halálból az életbe. Ez tehát a második jelentés, a lelki feltámadás.

Szeretném megkérdezni: átmentünk-e már ezen a csodán? Ezt nem olyan nehéz megállapítani. Például ma beszéltünk-e már a mi élő Urunkkal? Aki él, az beszél, s aki hozzánk a legközelebb áll, azzal szoktunk szót váltani, ez egészen magától értetődik. Olyan nagy lehetőség ez! Akiknek már van ilyen új életük, tudják, hogy micsoda kiváltság, hogy nincs egy pillanat az életemben, amikor magamra maradnék. Mindig az én hatalmas Uram jelenlétében élhetek. A legelképesztőbb helyzetekben és időpontokban is megszólíthatom Őt, és Ő nem süket, nincs távol. Mindig hallótávon belül van, és válaszol. Észrevehetem az Ő keze munkáját az életemben. Hogyan óv valamitől, hogy bátorít valami másra, hogy nyit ki ajtókat előttem ott, ahol nem is tudtam, hogy ajtó van, és hogy zár be olyanokat, amiken minden áron be akartam menni, mert az nekem nem jó. Én meg ismeretem Őt és bízom benne. Nem akarok ott bemenni, ahol Ő bezárta az ajtót, hanem csendesen várok arra, hol nyit majd egyet.

Összeforr a hívő élete Jézussal. Együtt él vele. Hisszük-e mi és átéltük-e ezt a lelki feltámadást? Ez bármikor bekövetkezhet, amikor valaki hallja az Ő igéjét és elhiszi, hogy Ő az, akinek az Atya mondta.

3) A feltámadás szó harmadik jelentése az Újszövetségben az, amikor a történelem végén a mi Urunk Jézus Krisztus ismét megjelenik majd ezen a földön nagy hatalommal és dicsőséggel, és feltámadnak a halottak. Így beszélt Ő erről az előbb olvasott igében: “Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az Ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.” (Jn 5,28-29)

Az első tehát Jézus feltámadása. Csak azért lehet a másik kettő, mert ez megtörtént. A második a lelki feltámadás, amikor Krisztusban új életet kapunk, és ez az élet nem múlik el, és nem sérül a biológiai halál során sem. A harmadik jelentése: az Úr visszajövetelekor bekövetkező feltámadás. Akkor majd ez a mi nyomorúságos testünk az Övéhez válik hasonlóvá. Így írja ezt a Biblia: “Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.” (Fil 3,20-21)

Ekkor jutnak a hívők teljes közösségre Krisztussal. Ekkor kerül sor a Bárány mennyegzőjére, amiről a Jelenések könyvének a végén ezt olvassuk:

“Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük Őt, mert eljött a Bárány mennyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti. Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” (Jel 19,7-9)

Amíg itt élünk a földön, olyan kapcsolatban vagyunk Krisztussal, mint a menyasszony a vőlegényével. (Ez bibliai kép.) Jegyesek vagyunk. Amikor azonban Ő újra eljön, a jegyességből házasság lesz. Teljes és végleges közösség. De a jegyességből lesz házasság, és jegyesévé itt, ebben az életben válhat valaki a mi mennyei vőlegényünknek.

Még egyszer kérdezzük meg magunktól: hisszük-e, hogy Ő csakugyan feltámadott a halála utáni harmadik napon, és ma is él és uralkodik? Ilyen élő Jézusban hiszünk-e? Ha igazán komolyan vennénk ezt, az életünk szorongatott helyzeteiben sokkal kevesebb félelem, aggodalmaskodás, kétségbeesés, csüggedés, panaszkodás, keserűség, elégedetlenség lenne bennünk. És sokkal több hála, csendes öröm, élő reménység, belső stabilitás. Hiszen ahhoz tartozunk, aki feltámadásával legyőzte a halált is. Ahhoz, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön.

Vajon átmentünk-e már ezen az első feltámadáson, a lelki feltámadáson, amikor lelki halottakból élőkké váltunk?

S tudjuk-e várni reménységgel a második feltámadást, amit így nevez a Szentírás? Amikor majd megjelenik a mi Urunk, akit ma lehet gyalázni, tagadni, gúnyolni ... de ettől függetlenül Ő ennek a világmindenségnek az Ura és Királya, és akkor megjelenik majd nagy hatalommal és dicsőséggel, magához veszi az övéit, az övéhez hasonló dicsőséges testbe öltöztet minket. Eltörli mindazt, ami most megkeseríti az életünket. Új világot teremt, amelyikben nem lesz többé könny, gyász, szenvedés, fájdalom, megaláztatás. Ahol az Isten lesz minden mindenekben.

Nem a világ végét várjuk, hanem a mi Urunkat, aki szeretett minket és önmagát adta érettünk. Akiben megerősödik ez a húsvéti hit, az tud ilyen nehéz körülmények között, amiben vagyunk, reménységgel élni. Az tud reménységgel gyászolni, amikor elveszítünk valakit, akit szerettünk. Az tud majd reménységgel hozzá hazamenni, amikor minket hív majd ki ebből az életből.

Mielőtt ezért hálát adunk, énekeljük el a 349. dicséret két utolsó versét, mert ez világosan fogalmazza meg, hogy mit mond a Biblia az első feltámadásról és a második feltámadásról.

Jézus, én megholt életem,
Jézus, feltámadásom.
Benned bűntől mentté lettem,
Benned igazulásom.
Ó, adj hát segítséget,
Lelki elevenséget.
Az első feltámadásra:
Az új életben járásra.

Istenséged megmutatád
Életedben, holtodban;
Hatalmasan bizonyítád
Sírból kiszállásodban.
Ez isteni erővel
Jövel, ó Jézus, jövel!
Adj új életet s meghalást,
S majd második feltámadást!



Imádkozzunk!

Hálásan köszönjük, drága Megváltónk, hogy mindez lehetséges és mindennek te fizetted meg az árát.

Magasztalunk téged, hogy haláloddal legyőzted a bűnt, és feltámadásoddal, mint utolsó ellenségünket, legyőzted a halált.

Köszönjük, hogy nem büszkélkedve, de hálásan mi is kérdezhetjük: halál, hol a te fullánkod? Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus krisztus által!

Bocsásd meg, ha sokszor nem tűnünk diadalmas népnek, ha elfelejtjük, ki is vagy te. Ha újra és újra magunkra nézünk meg a nehézségeinkre, a helyett, hogy néznénk a hitnek elkezdőjére és bevégzőjére, Jézusra.

Segíts megújulnunk ebben a hitben. Emeld fel csüggedt tekintetünket, töröld le könnyeinket, oszlasd el kegyelmesen kételyeinket. Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy ne csak halljuk a te szavadat, hanem meghalljuk, befogadjuk, magunkra vegyük, cselekedjük.

Újíts meg mindannyiunkat ebben a te Szentlelkeddel, az engedelmesség lelkével. Segíts most ebben a csendben őszintén beszélni veled.

Ámen.

Cseri Kálmán, Pasarét, 2003. április 20.