None

Textus: Bírák 2,1-5 “Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, és azt mondtam: Nem bontom fel szövetségemet veletek soha, de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt?-

Kedves Testvérek!

A Bírák könyve a választott nép hőskorába vezet minket vissza. Az Egyiptomból való szabadulás után Isten vezetésével elértek az ígéret földjére, s Józsué irányítása alatt elfoglalták az új országot. Hőskor ez, hiszen közelről tapasztalják Isten vezetését, valamint az ígéret teljesedik be, hogy a rabszolgaság után szabad néppé lehetnek.

A honfoglalás kora és a bírák működésének a kora is tele van konfliktusokkal. Ellenség támad a népre, nem sikerül elfoglalni teljesen az országot, nem minden sikerül úgy, ahogyan tervezték és gondolták.

Mai igénk ennek a történetnek a közepébe vezet minket: az egész Bírák könyvének témáját fogalmazza meg abban, hogy elmondja, hogy Isten szövetséges Úr, de a nép könnyen elfordul Istenétől.

Mai igénkből a szövetség gondolatát értsük meg jobban.

1. Öröm a szövetségben.

Az Istennel való kapcsolatot a szövetség határozta meg. A szövetség emberek között kétféle lehetett: vagy egyenrangú felek közötti megegyezés, amikor mindkét félnek egyenlő jogai és kötelességei lehettek, vagy olyan védelmi szövetség, ami egy erősebb ajánlott fel egy gyengébbnek, pártfogást ígérve, de ugyanakkor bizonyos alárendelt helyzetet is kialakítva. Isten és ember között azonban a szövetség másképpen működött. Nem lehet állítani, hogy ez a szövetség egyenrangú felek között jött volna létre, de azt sem, hogy a gyengébbet, az embert kiszolgáltatott helyzetbe akarta hozni Isten a szövetség megkötésével. Isten szövetsége nem erőfitogtatás, hanem kegyelmes cselekedet, amely Isten szeretetén és könyörületességén alapul.

Történetünkben Isten hírnöke emlékezteti a népet a szövetségre és a szövetséges Úr cselekedetére: “Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre ..., Nem bontom fel szövetségemet veletek...-

A szövetségkötés Isten kegyelmes cselekedete, aminek és amiben csak örvendezni lehet. Dávid halálakor így beszél: “Hisz örök szövetséget szerzett velem, benne elrendezett és biztosított mindent. Minden javam, minden örömem belőle sarjad.- (2Sám 23,5)

Az Isten szövetségkötése igazi örömre ad okot az embernek. Isten közelhajolt hozzánk, meglátogatott minket, feltárulkozott előttünk, saját magát ajánlotta fel nekünk. Az ó-szövetség után ez teljesen nyilvánvalóvá lett az új-szövetség létrehozásában: Krisztusban közénk jött Isten, hogy most már mindenkire kiterjedően újítsa meg szövetséges szeretetét.

Ebben a szövetségben élünk mi. Ennek a szövetségnek a jó híre kell életünket meghatározza. Van-e ilyen öröm a szívünkben?

2. Kérdések a szövetségben.

Könnyen fogalmazhatnánk úgy, hogy ha Isten szövetséget kötött velünk, akkor minden elrendeztetett. Mondhatnánk Pállal együtt: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Istennél a legnagyobb szövetséges oldalán állunk.

Ugyanakkor ott vannak a keserű tapasztalatok. A választott nép azt látja, hogy a szövetséges Isten oldalán kudarcai vannak: nem sikerül elfoglalni a területeket, csatákat veszítenek el, idegen népek támadásait, kizsákmányolását kell elszenvedniük.

Mi, az Újszövetség népe, hasonló, mindennapos tapasztalatokat szerzünk. Kudarcokat élünk át, lelki csatákat veszítünk el, s kérdezzük: Miért nem tapasztaljuk meg Isten erejét, segítségét, útmutatását?

Az ilyen kérdések tapasztalatainkból fakadnak, ugyanakkor abból is, hogy félreértjük a szövetség lényegét. Hogyan?

Nincs szükségünk szövetségre. Felnőtt az emberiség, felnőttek vagyunk, nincs szükségünk állandó tanácsadóra, főleg pedig számonkérőre.

Egyenlő feleknek gondoljuk magunkat Istennel. Könnyen megfogalmazódnak elvárásaink, mintha követelhetnénk valamit is tőle. Ez bizalmunk hiányát is megmutatja: nem bízunk abban, hogy ő elég kegyelmes és szerető ahhoz, és eléggé ismer minket, hogy életünkről gondot viseljen.

Mi vesszük kegyelmesen pártfogásba Istent. Istennek nem mennek jól a dolgai, szüksége van ránk. Pártoljuk tehát az egyházat, az ő ügyét, néha “kegyelmesen- időt szakítunk rá, hogy meghallgassuk...

3. Bűnbánat a szövetségben.

Mit is mond az Úr? “Ti azonban nem hallgattatok szavamra...- A szövetség célja az, hogy Isten megmentse népét. Ezért ajánlja fel segítségét? Nem kihasználni, hanem megmenti akar. Ez azonban csak akkor fog menni, ha a szövetséges fél enged Isten féltő szeretetének.

A szomorú tapasztalat az, hogy amikor elbukik a nép, amikor átélik a kudarcot, akkor az azért van, mert Istenhez való hűségükben buktak el.

Nem ismerős ez a kép? Bukásaink története nem az Istenhez való hűtlenségünk története?

A nép ekkor sírva fakad, mert érzi magán Isten büntetését (az el nem űzött népek fenyegetését és isteneik kísértő jelenlétét). A sírás a félelem és a bűnbánat jele. Rádöbbennek, hogy milyen lehetőséget játszottak el. Könnyeik azonban a bűnbánat jele is.

Bűnbánatuk pedig arra vezeti őket, hogy jóvátegyék hibájukat, és áldozatot mutassanak be Istennek. Istennel való kapcsolatunkat maga Krisztus rendezte el azzal, hogy ő mutatott be áldozatott értünk - saját magán. Bűnbánatunk következménye az kell legyen, hogy Jézus áldozatára tekintünk, aki megbékéltetett minket Istennel (Kol1,21-22), valamint az, hogy keresztyén hivatásunk szerint magunkat, mint élő áldozatot, Istennek felajánljuk.

2000. február 13.