None

Textus: Lk 7,23 “Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem- - mondja Jézus.

Kedves Testvérek!

Az evangéliumokon végighúzódik Keresztelő János és Jézus kapcsolata. Lukács elbeszélése alapozza meg ezt az összetartozást, amikor beszámolójában elénk adja, hogy János és Jézus születése között milyen szoros összefüggés van. Először Zakariás hall születendő fiáról, utána pedig Mária találkozik az angyallal, hogy megtudja: gyermeke lesz. Később Erzsébet és Mária, a várandós két kismama együtt örülnek Isten ajándékának.

Nem tudjuk, hogy milyen lehetett a kapcsolat a két család között a gyermekek megszületése után. A következő találkozás az, amikor mintegy harminc évvel később János prófétai hangon hirdeti Isten akaratát, s megkereszteli Jézust. Ezután felgyorsulnak az események: Jánost Heródes börtönbe veti, mivel kritizálta istentelen kapcsolatát testvérének feleségével - Jézus pedig elkezdi igehirdetői szolgálatát.

A harmadik pont, ahol összefonódik Jézus és János élete: János a börtönből kérdezteti Jézust: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Miért teszi fel ezt a kérdést János? Miért fontos nekünk is hallanunk, értenünk kérdését? Milyen érzések szólalnak meg e kérdésben?

A kérdés oka.
Az első ok a várakozás. Ha elképzeljük Keresztelő János élethelyzetét, talán megértjük, hogy miért küldi tanítványait Jézushoz. Igehirdetése nyomán sokan fordultak Istenhez. Amikor azonban ő maga megkritizálta a fejedelem életét, az börtönbe csukatta. Noha nem ő az első próféta, akinek szenvedést vagy börtönt kell kiállnia, mégis, bizonytalanság, kérdés, aggodalom lehet benne.

János útkészítő próféta. Tudta, hogy eljön az a Valaki, akinek szolgálatát kellett előkészítenie. Ö azonban másképpen várta az eljövendőt. Ítélet, büntetés, igazságszolgáltatás - ezeket várta a Messiástól. A börtönben várakozik, s várja, hogy amit hirdetett, az beteljesüljön.

A másik ok talán az is lehet, hogy elégedetlen. Ő az igazságot képviselte, a hamisság mégis győzött felette. Hogy is van ez? Hát nem kellene itt rendet csinálni? Ő annyit szolgált, hogy az eljövendő útját előkészítse, igazán most ő valamit, hogy a dolgok helyre kerüljenek, és mindenki megkapja méltó jutalmát vagy büntetését. Hol van szórólapát, a tűz, az ítélet?

És a harmadik ok, a legfájóbb: a kétség. Hátha mégis tévedtem, hátha nálam van a baj. Lehet, hogy amire feltettem az életemet, az csak értéktelen, hitvány kacat, légvár, álom? Lehet, hogy megtréfáltak az emberek, s hátam mögött csak nevettek? Amit láttam, az csak képzeletem munkája volt?

A kérdés aktualitása.
Érdemes átgondolnunk, hogy mit vált ki belőlünk János kérdése. Elbizonytalanít? Ha ő sem volt benne biztos, hogy kicsoda Jézus, akkor mi mit szóljunk? Magabiztossá tesz? Ő nem tudta, de én nagyon jól tudom, hogy kicsoda Krisztus!

Ezzel a két megközelítéssel nem tudjuk megérteni a történet üzenetét. Ez csak akkor történhet meg, ha mi is bekapcsolódunk a jánosi kérdésbe, és együtt keressük és várjuk a választ Jézustól, nyitottan, őszintén.

Várakozás és kételkedés - ez volt János kérdésének egyik része. Az ember hajlamos az életét úgy beállítani, hogy az csak várakozásból álljon. Várom, hogy elmúljon a hideg idő, várom, hogy meleg legyen, várom, hogy itt legyenek az ünnepek, várom, befejezzem a munkámat, várom, hogy elkezdhessem a munkámat, stb. stb. Ugyanakkor van egy nagy várakozás, hogy megtaláljam az élet célját, értelmét, hogy találkozzak azzal, aki be tudja teljesíteni az életem értelmét.

Mi két csoportba tartozunk. Vannak olyanok közöttünk, akik még keresnek, és együtt kérdeznek Jánossal Jézus felől: Te vagy az, vagy mást várjunk? És vannak olyanok, akik tudják: Te vagy az, akire vártunk.

Aki még várakozik, annak hirdetjük: ő Krisztusra vár. Amikor Jézus megjelent, akkor megbolydult az ország. Látták csodáit, hallották tanításait, mindenki rá figyelt. Ezek azonban csak jelek voltak az akkori és a későbbi nemzedékeknek. Jel számunkra, hogy volt itt közöttünk valaki, aki könyörületes volt, akit érdekelt az emberek baja, aki figyelt a másikra.

Aki még várakozik, annak hirdetjük: Ő tudja az állandó várakozás “jövő idejét- megélhető “jelen idővé- formálni. Vele lesz a jelen minden pillanata érték és öröm, hiszen jelenléte betölti az ő gyermekeinek életét.

Elégedetlenség - ez a jánosi kérdés második összetevője. Ez azokat érinti, akik Krisztusban vannak -és mégis elégedetlenek. Vannak ilyenek? Lehetséges ez? A dogmatikák szerint talán nem, de a lelkigondozói gyakorlat szerint igen: Ők talán így fogalmaznak: Te vagy az eljövendő, de másként vártunk Elrontott élet, kudarcok, megpróbáltatások után szólhat így az ember: és mást vártam Istentől. Segíthetett volna többet. Én annyit tettem érte, szolgáltam, szolgálok, és mégsem teljesíti kéréseimet. Bizony, többet érdemelnék.

Elégedetlen lehet valaki azért, mert nem lát jeleket, vagy azért, mert nem lát ítéletet. Keresi az igazságot, és nem látja meg Isten igazságosságát a világban -bár néha bizonyos történésekbe próbálja azt nagy lelkesedéssel beleérteni és belemagyarázni.

Jézus a tékozló fiú példázatában mutatott rá az otthon maradó testvérben arra, hogy milyen az elégedetlen, öröm nélküli ember: Neked örülnöd kellene -mondja a boldog apa a fogát szívó testvérnek.

Aki így érez, próbáljon arra az első szeretetre gondolni, és abban megújulni, amit Krisztusban talált meg, és Krisztustól kapott. A kiábrándult, hitben meggyengült embernek szól Jézus szava: hirdettetik az evangélium a szegényeknek - azoknak, akik rászorulnak, akik elfogadják, akik tudnak neki körülményeik ellenére örülni.

A válasz - várakozóknak és elégedetleneknek: “Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem-.
Jézus válasza akkor lesz igazi válasszá, ha meglátjuk benne Isten akaratának beteljesedését és kegyelmét.

Beteljesedés: A világ Krisztus-központú. Minden reá nézve teremtetett, és minden ígéret benne lett teljes.

Kegyelem: Isten ítéletét megelőzi a kegyelem. Nem szórólapát van először Krisztus kezében, hanem gyógyító érintésével jár, nem fenyegető hangon szól először, hanem szelíden hirdeti Isten szeretetét, hogy az Atyához visszataláljunk. Aki keres, az talál - megtalálhatja Jézust. Aki Krisztusban van, visszakaphatja az igazi örömöt és szeretetet.

2000. január 23.