None

Ti ne féljetek!

“... Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt.-
(Máté 28, 5-6)
Mit tesz Isten, hogy az övéin segítsen? Mit tesz Isten a bűn, a szenvedés, a halál ellen? Mit tesz Ő azért, hogy minket kiragadjon és megmentsen? Mit tesz Isten értem? Sokszor megfogalmazott és kimondott kérdések ezek. Kérdések, amelyek mindnyájunkban benne vannak. Ezekre a kérdésekre Isten nagypénteken adta meg a választ.Isten emberré lett értünk Jézus Krisztusban. Eljött, lejött közénk, a szégyen, a szükség, a félelem világába. Lejött, fokról-fokra mélyebbre szállt, le egészen a mélységekig, az élet legsötétebb részébe. Ahogy hitvallásunk mondja: szenvedett, megfeszítették, meghalt, eltemették és alászállt a poklokra. Ezt teszi az Isten értünk. Mindebben már kiábrázolódik, megjelenik a számunkra Isten irántunk való szeretete. De ha ez volna mindaz, amit mi Krisztusról mondhatunk, ha nem folytatódna a Róla való bizonyságtétel tovább, hogy “harmadnapon halottaiból feltámadott-, ha Ő ott maradt volna a sírban, a halál állapotában, akkor mi lenne belőlünk? Ő belép a halál birodalmába, de mi lenne, ha a halál Őt ott tartotta volna és megfojtotta volna? Hol lennénk mi akkor?
De nem! Ő nem marad ott a sír záróköve mögött. A bűn nem volt nála erősebb, Ő legyőzte azt. A halál nem tarthatta Őt fogságában. Ő feltámadt! Jézus győzött a bűn és a halál felett! Ő él, uralkodik! Isten nem hagyta Fiát a halálban. Kiragadta a halálból, feltámasztotta Őt. Ha nem támadt volna fel, ha csak legenda vagy valamilyen szép álmodozás lenne ez a húsvéti hír, akkor ahogy Pál apostol mondja: minden teremtmény közül a legnyomorultabbak lennénk, görnyedve a bűn terhe alatt, a halál rabságában. Feltámadás nélkül mit érne minden cselekedet, amit Jézus tett? Mit érnének a gyógyításai, a csodatettei? Mit érne a szeretete a betegek, a szenvedők, a lenézettek, a megvetettek iránt? Mit érne minden cselekedet, amit Jézus tett, ha Ő maga, aki mindezt megtette eltemetve maradt volna a sírban?
Ha Jézus nem támadt volna fel valószínűleg csak úgy emlékeznénk Rá, mint az emberiség nagy tanítójára, gyógyítójára, de biztos, hogy nem követnénk Őt. Keresztyénségünknek az a legnagyobb baja, hogy sokszor csak nagypénteki hitünk van. Addig még eljutunk, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten, hiszen a halál számunkra is - sajnos -, sokszor átélt valóság. Azzal azonban már nehezen tudunk mit kezdeni, hogy ez a kereszthalál értünk, miattunk és helyettünk történt. Az pedig már elfogadhatatlan és teljesen hihetetlen a számunkra, hogy Jézus nem maradt a sírban, hanem Isten feltámasztotta Őt a halálból. Pedig enélkül csonka a keresztyénségünk, mert a lényeg vész el belőle. Hiányzik belőle a JÖVŐ! Feltámadáshit nélkül a hitünknek csak múltja és esetleg jelene van, de jövője semmiképpen sincs.
A húsvéti hír nemcsak ma a mi számunkra, hanem az akkori tanítványok számára is megdöbbentő és hihetetlen volt. A sírhoz siető asszonyokat, a tanítványokat váratlanul érte és zavarbahozta, amikor meghallották. De a húsvéti híradás mégis megtörtént eseményről szól, amely ebben a világban történt, egy meghatározott órában, egy meghatározott helyen, Arimáthiai József sírboltjánál.
Képzeljük el az asszonyok megdöbbenését, akik 24 órával ezelőtt ott voltak Jézus testének sírbahelyezésénél, látták a sír bejáratához hengerített hatalmas követ, és most azt hallják, hogy Jézus feltámadt. Mélyen megrendülnek, zavarba jönnek. Nem tudják megérteni és felfogni mi történt. Nem tudnak mit kezdeni ezzel a hírrel. Aztán a megrendülés átadja a helyét egy határtalan csodálkozásnak és felfoghatatlan örömnek. Hiszen Jézus, a Mester, akit úgy szerettek föltámadt! Ő él! Valóban él! Igazán él! Ő nemcsak elvileg, lelkileg, szellemileg támadt fel. Nem az ottlevők álmaiban, képzeletében, hanem valóságosan, egész lényével, testileg. Isten győzött! Krisztus él! Ez a húsvéti hír!
Az asszonyok ott a sírnál, a katonák, aztán később a tanítványok előbb félnek és csak aztán kezdenek, és tudnak örülni. Ugyanaz a félelem tört rájuk, mint a pásztorokra karácsony éjszakáján, amikor Isten világossága körülragyogta őket. Itt van szükség valamire, hogy az ember megállhasson. Hitre van szükség, mert hit nélkül az ember mindezt képtelen megérteni és elfogadni. Hinni azt jelenti, látni a teljességgel láthatatlant. A szív új szemével látni, ami szemmel észre nem vehető. Mert jól csak a szívével lát az ember.
Dehát olyan nehéz hinni, olyan nehéz elfogadni ezt a húsvéti hírt! Annyira szeretnénk hogy igaz legyen, de mégsem tudunk hinni benne. Mert hát a világ, a Föld egyáltalán nem olyan, mintha Ő feltámadt volna! Hol van Jézus Krisztus győzelmének az ereje? Hitünk akadálya az, hogy a világ változatlanul halad tovább húsvét ellenére is. Továbbra is sóhajtozunk, panaszkodunk, szenvedünk és meghalunk. Ma is félelemben és szegénységben, megvetettségben és megaláztatásban élnek sokan. Ezek akadályozzák a mi hitünket.
Tanulhatunk a sírhoz siető asszonyoktól. Az ő hitük is akadályoztatva volt. A Nap fényesen ragyogott, de ők mitsem láttak ebből a ragyogásból. Megtörten, fáradtan, nehéz szívvel mentek a sír felé. De mennek! Valamit tesznek. Mindennek ellenére a sírhoz mennek. Minden szorongás, elkeseredettség ellenére Őt keresik, a Megfeszítettet. Így jutnak el a sírhoz és ott hallják meg az angyal szájából a kijelentést: “Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt!- Ez a mondat, mint valami villámcsapás érte az asszonyokat majd a megdöbbenés és a rémület elmúltával nagy örömmé válik bennük: Ő él!-
Megtörténhet velünk is ez a csoda! Ha mi is hitünk akadályaival kétségeinkkel, gyötrő kérdéseinkkel és minden nyomorúságunkkal mégis Hozzá megyünk és Krisztust keressük. És akkor egyszerre világossá lesz előttünk: rosszul számoltunk, mert mi a halállal számoltunk, de íme Krisztus él, Isten győzött a halál felett! Marad ugyan a szenvedés és a halál, de ez már így teljesen más. Mert Krisztus feltámadása óta többé már nem a sötétbe, hanem a világosságba vezet a halál. Még mindig van félelem, szorongás, de minden félelem és szorongás közepén felhangzik a kiáltás: Ne félj! Ő él! Feltámadt!
A húsvéti hit mindig reménység-hit. Ez a hit reménység, reménység magunkra nézve és reménység az egész világra nézve, annak minden vérével és könnyével együtt. Éppen ezért a húsvéti hit olyan hit, amely harcol és küzd az akadályokkal.
Ha te húsvéti ember vagy, akkor küzdened kell, harcolnod kell mindazzal, ami reménytelenné akar tenni. Mindazzal, ami vissza akar húzni a kilátástalanságba.
Sokszor úgy látod magadat, mint bűnöst. Úgy érzed nem tudsz hinni, imádkozni. Úgy érzed elveszett vagy. Úgy érced az életed csak végnélküli munka és fáradtság. Halld meg a húsvéti hírt: Krisztus feltámadt a halottak közül. Ez pedig azt jelenti: Krisztus végzett a bűneiddel, a hitetlenségeddel, a kétségeiddel, az ellenkezéseiddel. Ő mint élő Úr most is ott van melletted és mellettem.
Ez a húsvéti hír! Istennek legyen hála és dicséret, Aki nekünk ezt a győzelmet adta, Krisztus Jézus, ami Urunk által! Ámen

Kovách Péter délpesti lp.