None

HOGY MEGMENTSE...

Alapige:Lk 19,9-10

Jézus így felelt neki: “Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.-

Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, köszönjük, hogy mindez megtörtént, és mindez így történt. Köszönjük, hogy te igazmondó Isten vagy. Ígéreteidet megtartod, azokról nem feledkezel meg.
Áldunk téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, hogy megtetted ezt a nagy utat érettünk a mennyei dicsőségből a földi nyomorúságig. Köszönjük, hogy istenséged elrejtetted, midőn testünket felvetted. Köszönjük, hogy mindennek az volt a célja, hogy minket kiemelj abból a mélységből, ahova zuhantunk.
Áldunk téged, hogy van mire emlékeznünk ezen a karácsonyon is. Köszönjük, hogy nem emlékeket melengetünk most, hanem a te szent jelenlétedbe kéredzkedünk, a te közeledben szeretnénk változni, tisztulni, megújulni.
Köszönjük, hogy megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük. Köszönjük, hogy jelenléted teheti ünneppé ezt a napot a számunkra. Köszönjük, hogy a te jelenlétedben lepleződhet le a mi igazi énünk és ragyoghat fel előttünk az, ahova vezetni akarsz minket.
Könyörülj rajtunk, hogy ez megtörténjék. Adj nekünk karácsonyi ajándékot: ajándékozz meg minket önmagaddal, útmutató, újjáteremtő igéddel. Olyan nagy szükségünk van rád. Légy a vigasztalónk, tanácsadónk, csüggedéseinkben bátorítónk.
Kérünk, teremts bennünk igazi csendet. Az emberi beszéden keresztül érkezzék el hozzánk a te élő és ható igéd, és az hasson el egészen a szívünk mélyéig. Kérünk, szülj újjá, értünk ma született Jézusunk a te Lelkeddel.
Ámen.

Igehirdetés
A karácsonyi történet sok részletét a legtöbben jól ismerjük. Az imént is olvastuk, hogy Máriának és Józsefnek nem volt helyük Betlehemben. Egy közvetlenül szülés előtt álló fiatalasszony ott állt a szabad ég alatt, és nem fogadták be a vendégfogadóházba sem. Olvastuk, hogyan történt az, hogy az angyal a pásztoroknak hirdette azon a nevezetes éjszakán az evangéliumot: megszületett a Szabadító.
Azután ismerjük a történetet, hogyan kerekedtek fel messze Babilonból tudós államférfiak, és hogyan vezette őket a csillag egészen a betlehemi istállóig, és ott leborulva imádták a kisded Jézust. Ismerjük a szomorú folytatást is, hogy hamarosan menekülniük kellett Heródes gyilkos dühe elől Egyiptomba.
Mindezek a részletek sok tanulságot hordoznak magukban. Ma azonban nem a karácsonyi történet valamely részletéről szeretnék beszélni, hanem arról, miért történt az egész. Mi volt a célja annak, hogy Jézus Krisztus személyében maga Isten jött utánunk? Mi volt a jelentősége, az értelme az egész karácsonyi eseménysorozatnak? És hat-e ennek az ereje napjainkban is? Mi hasznunk abból, hogy az Ige testté lett?
Ma, amikor Európa-szerte, sőt világszerte igyekeznek száműzni az Isten nagy tetteire emlékeztető külső jelképeket is, nekünk világosan látnunk kell, mi történt karácsonykor, és miért történt az. Mi a lényege a testté létel csodájának? Szeretném ezt először egy regény cselekményével szemléltetni. Utána rámutatni arra, hogy ez a regény mindnyájunkról szól, a mai emberiség lelki kondícióját ábrázolja szomorúan hűségesen. Végül pedig látni fogjuk, miért volt szükség az Ige testté lételére, Jézus Krisztus eljövetelére, és mi annak az igazi célja, úgy, ahogy azt Ő maga megfogalmazta.
1. Többen ismerik William Golding-nak A legyek ura című regényét. Ez az írásmű arról szól, hogy egy csoport angol iskolás fiú, hat és tizenkét év közöttiek, valami szerencsétlenség miatt - feltehetően a II. világháború alatt - egy lakatlan kis szigetre vetődik, ami a Csendes-óceánban van. Felnőtt nélkül kell berendezkedniük ezen a szigeten az őserdő tövében. Szépen indul minden. Vezért választanak maguknak, törvényeket alkotnak, amelyek csakugyan segítik és szabályozzák az együttélésüket. A vezér tanácsára különös gondjuk van arra, hogy a sziget egy jól látható helyén folyamatosan égjen a tűz, mert ahhoz, hogy innen megmeneküljenek - márpedig ez életkérdés nekik - valami jelet kell adni, hogy egy esetleg arra elhaladó hajó észrevegye és megszabadítsa őket. Hamarosan azonban elromlik a helyzet.
Egészen különös vad indulatok bújnak elő a gyerekekből, és egyre borzalmasabb tetteket követnek el. Mindjárt az elején elvész egy kisfiú. Egyszerűen eltűnik, és csak a vezérnek tűnik ez fel. Aztán hatalmi vetélkedés alakul ki a megválasztott vezér (aki egyébként korát meghazudtoló érettséggel és felelősséggel intézi a dolgokat) és egy önjelölt akarnok között, aki egyeduralomra tör. Ez az utóbbi megosztja a szép egységet. Klikket gyűjt maga körül, és uszít a többiek ellen.
Mivel a szigeten csak valamiféle gyümölcsöt találnak, egy idő után megkívánják a húst. Alakul egy csapat, amelyik vadászoknak nevezi magát, és mivel vannak vadmalacok a szigeten, elkezdenek vadmalacra vadászni.
Először a megfogott malacba sem meri a bicskáját beledöfni ez a nagyhangú önjelölt, később azonban az éhség mégis ráviszi őket, és egyszerűen megvadulnak részint a sikertől, hogy malacot öltek és van mit sütni, részint a vértől. Ettől kezdve kórusban üvöltik: öld meg az állatot, vágd el a torkát, ontsd ki a vérét!
Az első sikeres vadászatot megünneplik, és teljesen megmámorosodva a saját győzelmüktől, késő estik körültáncolják az áldozatul ejtett malacot. Ebben a mámoros őrületben nem veszik észre, hogy agyonverik egyik társukat, aki előjött a sötétben az erdőből, ők meg azt gondolták, hogy valami állat támadja meg őket. Teljesen megszédülve fel sem tűnik a társaságnak, hogy embert öltek.
Megint csak a felelős vezető veszi ezt észre, és szörnyű lelkiállapotba kerül miatta. Az őrjöngő önünneplés miatt kialszik a tűz is. Márpedig újra meggyújtani körülményes gyufa nélkül. Az egyik gyengén látó fiú vastag szemüveglencséjét használják fel arra, hogy összegyűjtsék vele a nap sugarait, de így is nehéz a nedves fát meggyújtani.
Egyébként az egyetlen ember, aki valóban gondolkozott, és szinte felnőttes érettséggel tanácsolni próbálta a társaságot, ez a szemüveges volt. Viszont mivel ő ragaszkodott a törvényesen megválasztott vezetőhöz, az önjelölt új vezető kegyetlen módon megöleti őt.
A gyerekszívekben egyre inkább elhatalmasodik a félelem valamiféle szörnytől, amely állítólag ott lakik a szigeten, de még senki sem látta. Ez a félelem még agresszívebbé teszi őket, ezt kihasználja ez az önjelölt új vezető, és valóságos hajtóvadászatot indíttat a régi megválasztott vezető ellen. Meg akarják ölni, sőt, mintha a malac sorsára akarnák juttatni, mert ugyanolyan két végén kihegyezett karót készítenek neki, mint amire az elejtett malacokat húzták megsütés előtt.
Látja ez a szerencsétlen fiú, hogy fele sem tréfa. Az életét mentve menekül előlük, ők meg őrjöngő dühükben felgyújtják az erdőt is, hogy kifüstöljék ezt a fiút. Ahogy menekül szegény utolsó erejével, egyszer csak a parton egy felnőttet lát maga előtt. Tudniillik közben csakugyan észrevették a füstjeleket. Egy hajó megközelítette a szigetet és a hajó mentőcsónakján néhány matróz odajött, hogy lássa, kiken kell segíteni.
Azzal fejeződik be a regény, hogy a hamuvá égetett sziget romjai mellett állva ez a tengerésztiszt keserű csalódottsággal mondja: azt gondoltam, hogy egy csomó angol gyerek ennél jobb teljesítményre képes. De hát ezek a jól nevelt angol gyerekek is csak erre voltak képesek ebben a helyzetben. Rágondolni is rossz, hogy mire lettek volna még képesek, ha marad rá idejük.
2. Ez a regény, akárhogy szépíteni akarjuk is, az egész emberiség lelki állapotát, kondícióját ábrázolja. Mert a mi életünkben is nagy törés következett be. Úgy, ahogy ezek a gyerekek, kiszakadtak a megszokott körülményeik közül, az életüket biztosító feltételek közül, és szülők nélkül maradva fokozatosan elvadultak, el egészen a potenciális kannibalizmusig, így szakadtunk mi el Istentől, és így leszünk egyre vadabbakká.
A kicsikkel itt is vajmi keveset törődnek. Ezt most, amikor karácsony előtt a kicsikre, az elesettekre, a szegényekre, a kisemmizettekre, a megvetettekre különösen igyekeztünk koncentrálni, sokféle összefüggésben tapasztaltuk. Ugyanakkor igen sokan akarnak vezérek lenni mindenféle rátermettség, ész, értelem és felelősségtudat nélkül. Akinek fontosabb a közösség jövője, mint az, hogy magát megszedje, és a közösség érdekében áldozathozatalra is biztat másokat, ő maga jó példával járva elől, azokat félretolják, bolondnak tekintik. Az ördög elég hatalmas arra, hogy a háttérből a legmeghittebb emberi kapcsolatok közé is éket verjen, és teszi tönkre sorra a házasságokat is.
Aki nemcsak a pillanatnak akar élni, hanem a közösség hosszú távon való megmentésén fáradozik, az játékrontó. Elnémítják vagy megölik. Ahogyan tették ezt a Jézus előtti prófétákkal is. Eközben egyre inkább felszabadulnak az emberi természetben rejlő vad ösztönök, és az értelmet, az értékmegőrzést, a felelősséget félretéve ezek irányítják a tömegeket. Egyre kisebb az értéke az emberi életnek. A magzatok tömeges meggyilkolásától kezdve az idegen érdekekért harcolni küldött fiatalokon át a tehetetlen és kiszolgáltatott öregekig és betegekig. Lassan magunkra gyújtjuk a szigetet, tönkre tesszük a földet, a vizet, a levegőt, önmagunkat és egymást, és általánossá válik, hogy egy cél van: én most jól érezzem magamat.
Pedig ezek a regénybeli gyerekek nem ezt tanulták. Sőt, ennek az ellenkezőjére nevelte őket a család is, meg az iskola is. A kulturált viselkedésre. Honnan jött elő akkor belőlük ez a sok gonoszság és gyilkos indulat? Pontosan ezt nem vesszük komolyan, hogy ennyire megromlott a lelkünk. Ezt senki nem tanította nekik. Akkor honnan tudták? Miért viselkedtek így? Miért csak így viselkedtek? Miért kellett megölni az egyiket, és hajtóvadászattal ölni akarni a másikat, aki az érdekükben gondolkozott? Miért lettek olyan vakok, hogy a saját jól felfogott érdeküket sem tudták komolyan venni? Csak a pillanatnyi játék, háborúskodás, “öld meg, szúrd le, ontsd ki a vérét- hajtotta őket?
Az emberi szív legjobb ismerője, Jézus Krisztus így mondotta ezt: onnan belülről, a szívből származnak a gonosz gondolatok: házasságtörés, bujaság, gyilkolás, gonosz nyelv és mindenféle rossz. Lehet-e ezen segíteni, és ha igen, hogyan?
Erre ad választ ez a kis regény, amikor az utolsó oldalán kiderül, hogy segítség csak kívülről jöhet. Ezek a gyerekek nem tudják leállítani magukat, meg egymást sem. Nem tudják megváltoztatni magukat, és nincs a szigeten senki, aki segíthetne rajtuk. Így viszont egészen bizonyos, hogy a pusztulásba torkollik ez a handabandázás, háborúskodás. Ha nem jön segítség, elpusztulnak. Kívülről kellett érkeznie egy hajónak és jönniük felnőtteknek, hogy megmentsék őket.
3. Ez történt karácsonykor. Segítséget kaptunk a mennyből. Akármilyen furcsán hangzik is ez, akármilyen gúnyos mosolyra húzzák ezen sokan a szájukat, rajtuk is csak az segíthet, aki karácsonykor utánunk jött. Az a Jézus Krisztus, akit Isten nem véletlenül neveztetett Jézusnak, hogy az Ő drága neve is emlékeztessen minket arra, hogy Ő Szabadító. Mert mi nem tudunk leszokni mindarról a szörnyűségről, amit nap mint nap teszünk. Nem tudjuk ezt abbahagyni, mert az anyagi érdekek is az ellenkezőjét kívánják, és a megromlott természetünkből ennek az ellenkezője folyik. Ebből minket csak megszabadítani lehet. A karácsonyi evangélium az: eljött a Szabadító. Itt áll a halálsziget partján, kikötött a mentőcsónak, be lehet lépni. Ezt viszont tőlünk várja, hogy lépjünk be.
Jézus Krisztusban hinni azt jelenti, hogy valaki végre komolyan veszi, hogy rajta kívül más nem tud igazi szabadítást adni, de Ő szabadítónak jött, és nincs az a nyomorúság és megkötözöttség, amiből Ő ne tudna kiszabadítani. Aki a karácsonyi evangéliumot megérti, annak a szíve megtelik hálával és Isten dicsőítésével, mert miközben mi itt háborúzunk és elszórakozzuk ezt a néhány évtizedet azzal, hogy öld meg, fojtsd meg, csavard ki a kezéből, üsd le a kezéről, vedd el tőle, most légy boldog, élvezd a pillanatot. Isten nem nézte tétlenül ezt a könny- és véráradatot, amivel beborítjuk a földet, hanem utánunk jött Jézusban.
Ehhez természetesen emberré kellett válnia. Ez a magyarázata a karácsonyi csodának. Mivel Jézus Isten, ezért lehetséges volt számára, hogy örök isteni természete mellé magára vegye emberi természetünket is, és így segítsen rajtunk. Ezért lett az ige testté. Ezért fogalmazta meg Ő maga a programját így: Azért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Ez, hogy megtartani, jelenti azt is, hogy megmenteni, megszabadítani, üdvözíteni. Mindezt ez az egy szó jelenti. Az “elveszett- nem azt jelenti, hogy egyszerűen nincs a helyén valami vagy valaki, hanem azt jelenti, hogy ott, ahol van, halál fia. Ahol most tartózkodik, ott a biztos pusztulás vár rá.
Komolyan vesszük-e ezt már végre? Ha ott maradunk, ahova születtünk, ha olyanok maradunk, amilyeneknek megszülettünk és amilyenekké ez az élet formált bennünket, akkor a biztos pusztulás vár ránk. Nem az ideig való, hanem az örökké való. Komolyan vesszük-e azt, hogy kár lenne a felégetett szigeten elpusztulni, amikor be lehet lépni a mentőcsónakba? Amikor maga a szabadító Jézus jött utánunk és ad lehetőséget arra, hogy újra olyan körülmények közé kerüljünk, ahol van életlehetőség a számunkra.
De a Biblia ennél többet is mond. Jézus Krisztus nemcsak megment a halálszigetről, hanem olyan belső változást hoz létre a benne hívőkben, aminek folytán egészen másként tudnak élni a szabadításuk után, mint előtte. Hiszen karácsonykor éppen az történt, hogy Ő elérhető közelségbe jött, tehát Őt be lehet fogadnunk. Úgy, ahogy arról János ír az evangélium első részében, aki a karácsony külső történetével nem foglalkozott. Azt leírta Máté meg Lukács. Ő leírta a karácsonyi esemény lényegét és célját. Így olvassuk ezt itt: “Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: Ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg Őt: az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Akik azonban befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az Ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.- (Jn 1,9-14)
Itt tehát arról van szó, hogy aki Jézusban hisz, aki belép a mentőcsónakba, azt Ő visszaviszi az Atyához. Az újra hazatalál. Ismét olyan körülmények közé kerül, ahol van életlehetősége, ahol kibontakozhat, növekedhet, harmonikus, boldog életet élhet. Ez azzal jár együtt, hogy nem egyfajta viselkedésre tanít meg minket Jézus, hanem új természettel ajándékoz meg. Az ilyen ember nem ölni vágyik a továbbiakban, hanem segíteni a másikat. Nem uralkodni akar, hanem szolgálni neki. Nemcsak élvezni akarja az életet esetleg mások rovására is, hanem gazdagítani törekszik az életet. Nem elvenni akar a másiktól semmit, hanem adni neki.
Ezért olvastam fel a karácsonyi igét Zákeusnak a történetéből. Ez a néhány mondat, ami az alapigénk, az ő történetének a befejezése. Hiszen benne is az ősi ösztönök működtek, és az ő természetéből is az fakadt, hogy elszedni mindenkitől, amit lehet. Az élet célja: megszedni magamat. És ez sikerült is neki. Amikor azonban találkozott Jézussal, és befogadta Jézust a házába, aztán a szívébe is, akkor mindez teljesen megfordult. Előszedi a sok lopott pénzt a rejtekhelyről, és azt mondja az Úr Jézusnak: Uram, szeretném kárpótolni azokat, akiket az életem során becsaptam. Ami még marad, azt szeretném szétosztani a legszegényebbek között. Mit szólsz ehhez? Jó lesz ez így?
Erre mondja Jézus: “Ma lett üdvössége ennek a háznak.- Ma lépett be az életbe Zákeus. Ekkor hagyta ott a halálszigetet, amikor Jézussal összekötötte az életét, amikor befogadta Jézust, és Ő belülről kezdte irányítani ezt az embert. Zákeusra végképp nem jellemző tulajdonságok és cselekedetek jelentek meg az életében. Olyan tulajdonságok és indítékok, amelyek Jézusra jellemzőek. Mert ez valóság és nem kegyeskedő szólam, hogy a hívőben Jézus kezd el élni. Nem viselkedni tanít meg minket, hanem új természetet ad. Újfajta gondolkozás, új akarat, új célok, új indítékok jellemzik az ilyen újjá lett, újjászületett embert. Ezért történt karácsony.
Ezért jött az Emberfia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Ezt a változást semmi mással nem lehet elérni senkinek az életében. Ezt a változást senki más nem tudja végrehajtani, megvalósítani, csak az érettünk emberré lett Isten Fia, maga Jézus Krisztus. Ő viszont mindenféle rabságból ki tud szabadítani minket, és nincs az a nyomorúság az emberi életben, amire Ő ne tudna érdemi, tényleges, tartós megoldást adni. Az ilyen ember - mint azok a gyerekek a végén - hazatalál. Újra ismeri az Atyját, tud vele beszélgetni, megkap tőle mindent, amire szüksége van. Küldetése lesz, s tudja ugyanazt tenni, amit Jézus elkezdett ezen a földön: adni, áldozatot hozni, Isten dicsőségére élni.
Ki az, akit közülünk már megtalált? Ebbe a mentőcsónakba akár ma is be lehet lépni. Aki pedig ezt a döntő lépést már megtette, az megtanulhat örömmel, reménységgel, az élő Krisztussal való szoros közösségben élni, amely közösségen semmit nem változtat majd az sem, ha lehunyjuk a szemünket és meghalunk. Ez a közösség még mélyebb lesz, és még közelebb kerülünk hozzá. Csak így érdemes élni, mert ez az az emberi élet, amire minket Isten teremtett. Ez volt a célja a testté lételnek. Bárcsak elérné célját mindannyiunk életében!

Imádkozzunk!
Istenünk, bevalljuk őszintén, hogy sérti ez a büszkeségünket, hogy ilyen romlottak lennénk természetünktől fogva, hogy csak egyre lejjebb csúszunk a lejtőn, egyre messzebb sodródunk tőled, és mi is egyre inkább kiszolgáltatottjaivá válunk a bennünk rejlő vad ösztönöknek.
Kérünk, segíts el minket tiszta látásra. Te győzz meg minket arról, hogy mi a valóság. Ajándékozz meg minket azzal, hogy tetten tudjuk érni magunkat, amikor ezek a sötét indulatok és gondolatok megmozdulnak bennünk. Hadd lássuk elérkezettnek az időt arra, hogy kinyitjuk a szívünket előtted, és azt mondjuk: karácsonyi Gyermek, mindenek királya, Jézus Krisztus, ha nem átallottál egy birkaistállóban a világra jönni, akkor ne utáld meg a mi életünket és szívünket se, hanem jöjj be oda, és te légy ott király.
Köszönjük, hogy ahova elérkezik a te országod és megvalósul a te akaratod, oda a mennyországból érkezik el valami. Köszönjük, hogy nehéz körülmények között is lehetséges úgy élnünk ezen a földön, hogy a te jelenlétedben, a te uralmad alatt, tőled békességet és biztonságot kapva élhetünk. Könyörülj rajtunk, Jézusunk, hogy ez mindannyiunk boldog tapasztalatává hadd váljék.
Kérünk, készíts nekünk csendet ezek alatt a most következő napok alatt. Adj bátorságot megállni előtted és kérdezni: mi a véleményed rólunk? Mi a terved velünk, mit akarsz, hogy cselekedjünk? Adj nekünk kegyelmesen számunkra is érthető választ ezekre a kérdésekre.
Köszönjük, hogy ennek a lehetőségét megígérted, és olyan sokan tapasztalhattuk is már ezt. Ebben az előtted való csendben hadd formálódjék az életünk.
Könyörgünk hozzád népünkért. Adj ennek a népnek lelki megújulást. Könyörgünk az egész embervilágért, amelyik egyre vadabbul az ösztöneinek enged, hogy legyenek mégis egyre többen, akik világítanak, akik világítunk. Hadd fogjon fényt tőled sokunknak az élete. Hadd legyenek oázisok ebben a sivatagban, ahol életek menekülhetnek meg.
Beszélj velünk, kérünk, a te igéden keresztül továbbra is. Ébressz vágyat a szívünkben az új élet után és újíts meg minket a te követésedben, hogy ne tétován nézzünk utánad, hanem bátran kövessünk téged, Úr Jézus, az érted vállalt nehézségek között is. A te dicsőségedre és sokaknak üdvösségére.
Taníts minket már most, ebben a rövid csendben is őszintén imádkozni!
Ámen.

Pasarét, 2003. december 25.
(karácsony)
Cseri Kálmán