None

AZ IGAZ VESZTE - AZ IGAZ DIADALA

Lectio: Luk 22, 1-16. v.
Textus: Luk 22, 1-6. v.

Énekek: 151; 230/1-5; 171; 366/8; 357/1-7;

"Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől. Akkor bement a Sátán Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség parancsnokaival, hogyan adja őt a kezükre. Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság.-

Szeretett Testvéreim!
A mai igehirdetésnek azt a címet adtam: "Az igaz veszte.-
S engedjék meg a Testvérek, hogy először csupán emberi oldalról nézve tegyek fel kérdéseket, s vizsgáljuk a mai napi újszövetségi ige első szakaszát.
Megérte? Megérte Jézus sok-sok munkája, küzdelme, áldozata? Megérte a sok erőfeszítés, hogy jobbá tegye a népet? Megérte a sok csoda, gyógyítás, szeretet és türelem? Mi lett a vége?
Megérte igaznak lenni? Ha egy kicsit kevesebb igazsággal jár el, ha egy kicsit jobban részrehajló... ha kevésbé tér el a kegyessége a farizeusok, írástudók kegyességétől... Vagy ha egy kicsit jobban gyűlöli a vámszedőket... Ha egy kicsit jobban távol tartja magát azoktól, akiket a kegyesek bűnösöknek tartanak, s jobban húz azokhoz, akik magukat kegyeseknek tartják, akkor nem jutott volna ide. Csak nem kellett volna minden részletben az igazságot keresnie, s nem kellett volna mindenütt az isteni rendet hangoztatnia...
Megérte annyira az Isten országát hirdetni? Ha egy kicsit nagyobb politikai tisztánlátással felméri a helyzetét és igazodik a politikai elvárásokhoz, akár király is lehetett volna. Vagy legalább is nagy megbecsülésnek örvendett volna azok részéről, akik az ő vállára állva, az ő segítségével léphettek volna a királyi trónra, számolhattak volna le politikai ellenfeleikkel.
Csak annyit kellett volna tennie, hogy virágvasárnap megrohanja a rómaiak erődjét. Egész Jeruzsálem mellé állt volna. S hamarosan egész Júdea fegyverben állva űzte volna ki a rómaiakat... De neki jobban tetszett a templomot megtisztítani a kufároktól...
Ezzel elveszítette még az egyik bizalmasát is, aki talán magasabb posztra szeretett volna emelkedni, s ha Jézus király, akkor ő akár pénzügyminiszter is lehetett volna, hiszen eddig is nála volt az erszény...
Megérte magára haragítani a hatalmasokat? Megérte megsérteni azokat, akik eddig olyan sok hasznot húztak a templomi kufárkodásból? Megérte megsérteni azokat, akik egyébbel sem törődtek, csak saját hatalmuk erősítésével? Megérte leleplezni azok kegyességét, akik eddig a nép legjobbjainak tartották magukat? Megérte megalkuvás nélkül az isteni igazságot és szentséget hirdetni? Megérte elvenni egyes követőinek remekbe szabott álmait?
Íme most a hatalmasok az ellenségei. Azok az ellenségei, akiknek minden eszköz a rendelkezésükre áll, hogy őt eltegyék láb alól. Nekik van hozzá katonai erejük, van hozzá politikai szövetségesük, van hozzá pénzük, s van hozzá propaganda-gépezetük. Elég csak mindenféle rosszat híresztelni Jézusról és mindenféle jót az ellenfeleiről. Mindig lesznek olyanok, akik szívesebben hallják a rosszat, mint a jót.
Azokat pedig, akiket nem lehet meggyőzni hazug híresztelésekkel, meg lehet győzni pénzzel, fegyverrel, erőszakkal.
Jézus - akit olyan sokat tisztelnek, s hallgatnak szívesen az ünnepi készülődés közben - már vesztésre áll. Csak a megfelelő pillanat kell, hogy lecsapjanak rá, s kellő katonai erő, hogy megrettenve elhallgassanak azok, akik védelmére kelnének. Akik védelmére kelnének, sokan vannak, de mire felocsúdik a nép, Jézus már a kereszten lesz.
Jézusnak nincs, s nem is lesz semmi hatalma mindezt megakadályozni. Ráadásul még azokra sem bízhatja rá magát, akik mellette vannak. A pók megszőtte hálóját, s már csak várnia kell a kedvező pillanatot. Jézus annyira más, hogy nincs egyetlen befolyásos, valódi hatalommal rendelkező kör, amelyik kiállna mellette. Vesztésre áll, biztos a bukása. Hát megérte? Az lett a veszte, hogy annyira igaz volt. S az, aki lecsendesítette a vihart, az, aki halottat támasztott fel, betegeket gyógyított, leprásokat tisztított, jeleket és csodákat tett, most mégis gyenge és kiszolgáltatott.
Hát nem tudja? Hát nem látja, hogy mi történik körülötte? Hát nincs egy kis józansága, hogy közbelépjen, mindezt megakadályozza. Hiszen, ha leleplezné Júdást... A tanítványok megakadályoznák Júdás árulását. Ha leleplezné a nép előtt a készülő merényletet, akár testükkel is megvédenék a templomőrséggel szemben...
De Jézus hallgat. S csendben vár. Vár az Istenre. De hát mi lesz akkor, ha az Isten sem segít? Hát nem úgy van-e, hogy segíts magadon, az Isten is úgy segít? Miben reménykedik Jézus?
Ugye, Testvérek, ha emberi oldalról közelítünk ehhez a helyzethez, mennyi megválaszolatlan és megválaszolhatatlan kérdéssel találkozunk?
S mit válaszol a Szentírás? Jézus azt mondja a tanítványainak - hallottuk a lekcióban -: "Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.- Jézus tehát tud a rá váró szenvedésekről. Amikor a Gecsemáné kertben Péter karddal Jézus védelmére kél, akkor Jézus azt mondja: "Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el. Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?"
Ez az a pont, ahol végképp nem lehet megérteni emberileg Jézust. Még az utolsót is, aki védelmére kelne, elbátortalanítja. Jézus egyedül marad. Kiszolgáltatottan. Mindent ért, mindent lát, tudja, hogy mi következik, s nem akadályozza meg, pedig lenne eszköz a kezében, hogy megakadályozza.
Több ez, mint amit az ember megérthet, felfoghat. Igen, Jézus, az ember, az örök vesztes típushoz tartozik. Aki még a győzelmet is vereséggé fordítja. Érdemes hát ehhez a Jézushoz tartozni? Hiszen mindenki, aki ezt a Jézust követi, a vesztesek oldalára kerül. Ebben a világban Jézust követni nem érdemes, mert kudarcra van ítélve. Vagy mégis érdemes?
Tulajdonképpen a látásunkkal van baj. Mi általában, ha felteszünk ilyen kérdéseket, ha megkérdőjelezzük, hogy érdemes-e igaznak, istenfélőnek lenni, akkor csak a keresztig látunk. A kereszt veszteségét, a kereszt nyomorúságát látjuk, a kereszt vereségét.
Nem láttam a filmet, csak a bemutatókat. De annak alapján az a véleményem, hogy Mel Gibson Passió c. filmje is elsősorban erre alkalmas: Bemutatni véres valóságában a kereszt vereségét. De még ez az oly nagy mértékben szenvedést bemutató film sem tudja megmutatni azt a szenvedést, amit Jézus Krisztus szenvedett a kereszten, elhagyatva az Atyától, amikor magára vette a világ bűnét és elszenvedte érte az ítéletet.
Mi nem látunk tovább az emberi veszteségnél, s nem látjuk, hogy Jézus Krisztus éppen a kereszten végződött vereségét fordította át a legnagyobb győzelemmé. Jézus Krisztus éppen akkor, amikor emberileg a leggyengébb volt, amikor emberileg a legelesettebb volt, éppen akkor aratta a világtörténelem legnagyobb győzelmét. A kereszt a diadal helye: Ott győzött a mi megváltónk bűn, pokol, halál felett.
Dietrich Bonhoeffer, az egyik XX. századi mártír teológus, lelkipásztor, aki nagyon komolyan vette Jézus Krisztus követését és ezért kellett meghalnia Hitler börtönében, írta le: "Isten hagyja kiszorítani magát a világból - a keresztre. Isten hatalom nélküli és gyenge ebben a világban - és éppen így és csak így van velünk, és csak így segít.-
Isten hagyja magát kiszorítani a keresztre. Nem azért mert tehetetlen. Hanem azért mert ott a legnagyobb a diadal. Pál apostol azt írja:
"De ő ezt mondta nekem: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.- Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős.-
Immár csak az a kérdés, hogy akarjuk-e Jézus Krisztust követni? Emberi erőkben, emberi hatalmakban, emberi lehetőségekben bízunk, vagy követjük Jézust? Nem lesz ez könnyű út. Farizeusokkal, hatalmaskodó papokkal, kufárokkal, hatalmukat, befolyásukat féltő nagyurakkal és Júdásokkal leszünk körülvéve.
Csak akkor tudjuk Jézust követni még nagypénteki körülmények között is, ha nemcsak a keresztig látunk, hanem el egészen húsvétig, a feltámadás diadaláig, az eljövendő örök országig, a Krisztusban megígért örök diadalig. Hiszen Jézus Krisztus a diadalában a benne bízókat is részesítette és részesíti.
Az Isten országának diadalához a kereszten át vezet az út. De nem a kereszt a végállomás. Nem ott a vég, ahová a világból engedi magát kiszorítani a Mindenható.
Ezért nem mindegy nekünk sem, hogy csak a keresztet és a keresztjeinket látjuk, vagy látjuk a húsvéti diadalt, a megnyílt eget, Krisztust az Atya jobbján ülni.
A cím az volt: Az igaz veszte. Most meg kell változtatni az igehirdetés címét: az igaz diadala. Mert ami emberileg vereség, az Krisztussal megvívva győzelem, diadal.
Krisztus népe! Ne félj Krisztussal kicsinynek látszani! Ne félj erőtlennek mutatkozni! Ne félj kicsiny lenni! A mi erőnk Jézus Krisztus! A mi győzelmünk Jézus Krisztus! Aki mindig vele marad, aki mindig az Ő útját járja, az mindig a győztes útján jár. Megalázva, de nem megalázkodva, megsebezve, de bekötözve, akár meggyilkolva is, de mégis Krisztussal élve. Mert Krisztus feltámadt és él, uralkodik örökkön örökké! Nem az számít, hogy mit mond a világ, hanem az, hogy mit ígért Jézus Krisztus. Bízzál hát Isten népe, mert Krisztussal mindig többségben vagyunk, legyen övé a dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás örökkön örökké!

Ámen!

(Sarkad-újtelek, 2004. március 28.)