Igehely: Ef 5, 21-25

“Engedelmesek legyetek egymásnak Isten félelmében. Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak. Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;” /Efézus 5:21-25/

“Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (a mi az első parancsolat ígérettel). Hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön. Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.” / Efézus 6:1-4/

Ha családról, mint Isten által elrendelt közösségről akarunk beszélni, akkor a teremtés történetéhez kell visszatekintenünk. Oda, ahol a férfi és a nő egybeszerkesztéséről van szó. Oda, ahol a “házaspár” ragaszkodik egymáshoz, és “lesznek ketten egy testé” azután, mikor a férfi ki tudja mondani: “ez már csontomból való csont, és testemből való test.” – Nékem teremtetett.
Gondoljuk végig a most kialakuló emberi kapcsolatokat, viszonyokat. Mi az alapja, mi az értéke, hogyan alakulnak ki, mi lesz belőlük? Hányan lépnek házasságba, vállalva az egységet és hányan élnek csak együtt, vagy egymás mellett abban a tudatban, hogyha nem jött össze, hogyha megunom, tovább léphetek, van egy kilépési lehetőség. Érték-e még ma az egymáshoz ragaszkodás, az egybeszerkesztettség megélése, hogy hozzá illő segítőtársat kaptam, lehetek. Sajnos nem! De miért?
Azzal kezdtem, hogy a család Isten akarata szerint létezik. A mai kor kapcsolatainak nagy részéből ki van hagyva Isten, így nem létezik a párkapcsolatok kialakításakor, és utána sem.
A Bibliában Isten számos példát mutat arra, hogy Ő milyennek szeretné a családot. Ilyen például Ábrahám, Sára, Izsák; Elkána, Anna , Sámuel; de mindenki számára ismerős József és Mária, akikre az Atya a testté lett Isten-fiú, az Úr Jézus Krisztus felnevelését bízta. Olyan családok ezek, ahol a családtagok tisztelték Isten, Megélték a maguk szerepét a rendelés szerint. A gyermekeknek így lehetett példa, érték, és így válhattak ők is Isten embereivé, arról a szilárd alapról kiindulva, melyet számukra gyermekkorba lefektettek. Igen, mert a gyermek figyel, keres, kutatja az életet, tapasztalatot gyűjt, szívja, vagy szívná a szülői szeretetet, elraktározza az élményeit, amire majdan építheti a saját életét. Csak kérdés, mit tud vinni magával? A világ mulandó drágakincsének az értékét, vagy a kegyelmes isten szeretetét, gazdagságát.
“Imé az Úrnak öröksége: a fiak; az anyaméhgyümölcse: jutalom. Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak. Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét.” /Zsolt 127:3-5a/
Szó van itt az igében arról, hogy az ige mérlegén nézve, mi is tulajdonképpen a gyermek? – örökség, jutalom. De arról is, hogy boldog az az ember aki megkapja; vagyis a szülő. Isten megáldja a keresztény szülőket, az ő életútjukat; azokét, akik Istentől akarják és várják az áldást: a gyermeket. Ezek a szülők nem önmagukért, nem önző célból / családi név továbbvitele, anyagi ok, családösszetartó erő, stb. / vállalják a gyermeket, hanem Istenért, azért, hogy olyanná neveljék őket Isten kegyelméből, hogy életükkel Isten dícsőittessék, Aki adta az ő életét. Ha a nevelésben ez a célunk, akkor biztos, hogy Isten megáldja mindennapjainkat, otthonunkat és segít a nevelésben; megadja az erőt, bölcsességet, szeretetet még akkor s, ha a gyermek gyenge, beteges, nem olyan mint a mi elképzelésünk. Több családdal találkoztam munkámból kifolyólag is, ahol a sérült gyermek volt az akin keresztül az egész család közelebb került Istenhez, az élet adójához és fenntartójához, és így tekinthették áldásként a gyermeket. De különös gonddal kell nevelni a tehetséges, ügyes, szép, az elképzelésünket megvalósító gyermekeket is. Vigyázzunk, nehogy épp a szülő legyen az aki átokká fordítja az áldást. Akkor, amikor kiformáljuk a büszkeséget, nagyravágyást, énkép stabilitását nehogy elfelejtsük, hogy kitől kapta a jó tulajdonságokat, kinek az ajándéka, kit illet a dicsősség. Csak az Úr adhat áldást, mert mink van, amit nem kaptunk volna.

Drága gyermekek!
Hozzátok is szól Isten igéje. Ahhoz, hogy életetek jutalom legyen, ahhoz nektek is hozzá kell járulnotok. A Biblia szerint nektek is van feladatotok a családban, ott ahova Isten behelyezett benneteket. Már a Tízparancsolatból bizonyára ismert az 5. parancsolat:” Tiszteld atyádat és anyádat…” Aztán még: “ Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne utáld a te anyádat, mikor megvénhedik. Szerezz igazságot és el ne adj; bölcsességet és erkölcsöt és eszességet. Igen örül az igaznak atyja, és a bölcsnek szülője annak vigadoz. Vigadjon a te atyád, és örvendezzen a te szülőd.” Péld. 23: 22-26.Igen , a családban helye van a szülőnek, gyermeknek egyaránt Isten rendelése szerint. Az Úrban Akit imádsz, Akinek elfogadod az akaratát, vezetését, elsősorban Őnéki, az Istennek engedelmeskedve kell élned. Így tudod igazán tisztelni a szülőt, a földi atyádat és anyádat aki adhat néked Istentől kapott bölcsességet és igazságot és örülhet és vigadhat a te életedért. De te magadnak is meg kell szerezned, tanulnod kell még akkor is, ha sokszor az oly nehezen megy. Ezzel is örömet szerezhetsz a te szüleidnek, akiket minden körülmények között tisztelned kell még akkor is, ha a te véleményed szerint nem méltók arra, még akkor is, ha valami miatt nem értesz velük egyet. Isten parancsa ez, és nincs jogod ítéletet mondani az ő életük felett még akkor sem, ha már öregek, betegek, gyámoltalanok, elesettek. Isten mondja: tiszteld, szeresd, szerezz örömöt nekik.
Igen; merd áldásként fogadni a családot akár gyermek, akár szülő, akár mindkét szerepet be kell töltened Isten rendelése és akarata szerint. Ámen!

Kissné Belinszky Judit
Sajóvárkony