Lekció: 121. Zsoltár

Textus: Máté 6: 25-34

Testvéreim, amikor gyermekek voltunk alig vártuk , hogy elmúljon még egy év, majd még egy év , hogy végre felnőttek legyünk. Hogy végre önállósuljunk magunk dönthessünk az életünk felől. Aztán elmúltak ezek az évek,elmúltak az ifjúkori lázadozások és teljesült a vágyunk felnőttek lettünk, felnőttek vagyunk , s most talán épp a fordítottját kivánnánk : megállítani az éveket. Visszamenni a gyermekkorba, a gondtalan ifjúkorba, amikor még szüleink védő szárnya alatt voltunk, amikor még nem a mi vállainkat nyomta a mindennapi kenyér gondja, a mindennapi ruházat kérdése, amikor még nem gondolkodtunk arról, hogy mit hoz a jövendő, mi lesz gyermekink , unokáink jövendőjével, mi lesz ezzel a világgal, mi lesz ha netalán elveszítjük a munkahelyünket, mi lesz, ha esetleg megbetegszünk, ki fog gondot viselni rólunk idős korunkban, mi lesz ha meghal valaki szeretteink közül, ha őzvegyen vagy árván maradunk. Sajnos az időbe nem tudunk visszamenni, nem tudunk elmenekülni, mégha szeretnénk sem az elől ami van és ami vár reánk. S hogy mi vár reánk, mit hoz ez az új eszendő, amibe épp, hogy beléptünk? Nem tudjuk, nem tudhatjuk. És ez így jó. Isten elrejteti szemünk elől a jövendőt és csak a következő perc fágylát lebbenti fel . Azt mondja, hogy elég minden napnak, minden percnek a maga baja. A maga öröme és bánata. Sokan jósokhoz járnak , kártyavetőktől, szellemidézőktől próbálják megtudakolni jövőjüket, vagy a csillagokból, horoszkópokból kiolvasni. Vagy Nostradamusnak és hasonló jövendöléseknek , babonáknak hisznek. Pedig Isten szigorúan megtiltotta ezt. A mi érdekünkben. A mi védelmünkért. Ugyanis a Sátán is meg tudja részben jelentetni a jövőt. Talán épp ezeken a médiumokon keresztül. De csak részben, mert ő mindig féligazságokat közöl. Talán sejteti, hogy valami rossz fog történni velünk, vagy ezzel a világgal, de a megoldást már egyáltalán nem közli, magunkra hagy , vagy a teljes kétségbeesésbe kerget. Gondoljunk csak bele , vajon boldogabbak volnánk ha például tudnánk halálunk pillanatát , vagy hogy pár év múlva súlyosan megbetegszünk? Vajon hogyan tudnánk élni addig? Teljesen felörlődnénk az idegességben, az aggodalomban, állandóan csak erre gondolnánk, nem terveznénk, nem alapítanánk családot, mert úgy éreznénk úgyis hiába. Teljesen összeomlana az életünk a ránk nehezedő tehertől. Az Úr Jézus ennek épp a fordítottját köti a szívünkre: ne aggodalamskodj a holnap felől. Elég ha magadra veszed a mának a terhét . Különben összeroppansz: testileg is , lelkileg is.
Biztosan mindannyian ismerjük azt a történetet, amikor Isten a 40 éves pusztai vándorlás során mannát hullatott az égből az ő népének kenyérként. S talán azt is tudjuk, hogy az volt Isten kérése, hogy minden nap csak annyit szedjenek amennyi arra a napra kell, hiszen Isten megigérte, hogy másnap is hullat. Persze volt, aki ezt nem hitte el, aki nem bizott igazán Isten gondviselésébe és két, három részt is szedett. De ez a tartalék másnap ehetetlen volt, megbüdösödött. Így van ez a mi életünkben is , testvéreim. Ez persze nem azt jelenti hogy éljünk könnyelmüen , lustán és tékozlóan , mert Isten úgyis gondoskodik majd rólunk még akkor is, ha nem dolgozunk. Nem ezt jelenti ez az Ige. Hanem azt, hogy minden egyes nap rá kell magunkat bíznunk Istenre. Bíznunk kell abban, hogy a mi sorsunkat nem a vak szerencse, a csillagok , a horoszkópok irányítják, hanem egy sokkal nagyobb és személyesebb valaki : a mi szerető , jó Istenünk. Aki azt igéri , hogy velünk lesz , minden napon, ha mi is vele leszünk, ha keressük az ő országát, a vele való együttlétet. Ezért nem kell fölöttébb aggodalamskodnunk és félnünk. Mert nem egyedül kell megküzdenünk a jövendővel, hanem Vele együtt , aki tudja, hogy mire van és mire lesz igazán szükségünk. És azt meg is fogja nekünk adni . Vajon el tudunk-e így indulni? A bizonytalan és mégis biztonságos jövő évbe? Ha igen akkor valóban békés , boldog új esztendőnk lesz.

Mert , ahogy a zsoltárosíró mondja:

,,Megőríz az Úr jártodban-keltedben,
Most és mindenkor ,, (121. zsoltár 8.v.)

Ámen.

Réti Katalin lelkipásztor,
2002 január 1, Szabadka