Igehely: 1Sám 3, 1-3

1. És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben igen ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.
2. És történt egyszer, mikor Éli az ő szokott helyen aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),
3. és az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:

Ebben az igében egymással szembetűnően ellentétes két tényt látunk; mégpedig azt, hogy Éli aludt, az Úr szövétneke pedig még nem oltatott ki. Annak a bizonyítéka ez, hogy attól, hogy ég valahol a szövétnek, vagyis hogy Isten igéje akadálytalanul, tisztán és szépen hirdettetik, attól még lehetséges, hogy a gyülekezet vezetőiben és tagjaiban egyetemlegesen alszik. Így volt ezen a helyen is. A szövétnek égett, a főpap pedig aludt és nem volt kijelentése az Úrnak az egész gyülekezet számára. Nem arról van szó, hogy nem voltak igehirdetési alkalmak, arról sem, hogy a gyülekezet tagjai nem jártak ezekre az alkalmakra, hanem arról, hogy Isten Szentlelke azt jelentette ki, hogy éghet a szövétnek, hirdettethetik az Ige s a gyülekezet attól egészen nyugodtan aludhat.
S ha az újszövetségi részre lapozunk át, a Cselekedetek könyve 25. Részének 8-9. Verseire, azt olvassuk, hogy: “Vala pedig elegendő szövétnek abban a felházban, ahol egybe valának gyülekezve. Egy Eutikhus nevű ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomván az álom által, aláesék a harmadik rendházból és halva véteték fel.” Ezt az ifjút aztán Pálnak kell életre hívnia. Sok helyen ég a szövétnek a felházban, mégis ifjak és leányok, meg asszonyok és férfiak alusznak és buknak ki az égből az ablakon át, és jönni kell valakinek, aki őket a halálból feltámassza. Az égő szövétnek nem bizonyíték annak, hogy a gyülekezet él. A teológiai tisztánlátás nem bizonyítéka annak, hogy nem alusznak. Lehet, hogy vannak szövétnekek a házban, vannak prédikátorok, énekkarok, minden megy, mint a beolajozott gépezet, megtelnek a perselyek adományokkal, mindenki elvégzi azt, ami rá van róva, mégis, ha élő ember be a gyülekezetbe, arról szerez meggyőződést, hogy a gyülekezet alszik. A békesség ugyanis nem az élet és az ébrenlét jele. Az, hogy békesség van valahol, hogy a gyülekezet kapujára kiírták, hogy: békesség; távolról sem jelenti azt, hogy Isten békessége uralkodik a gyülekezetben. Lehetséges, hogy a halálálma, a halál béklyói telepedtek a gyülekezet tagjaira.
Jeremiásnál is azt olvassuk: “Nyugodtan élt Moáb az ő seprejében és edényből edénybe nem öntötték és fogságba sem ment, azért maradt meg az íze rajta és nem változott el az ő szaga.” Nem zavarta senki Moábot. Seprején nagy békalencsés tónak a nyugalmával ült. Nem voltak harcok, nem merültek fel kérdések. És azt mondja Isten Lelke, hogy azért maradt meg az íze és nem távozott el a szaga. Mennyire megdohosodott, megbűzhödött a mi közösségünk, mennyire a régi illat van benne és nem Krisztusnak a mindig új és eleven, friss illata árad soraink között. Régi, megáporodott kegyesség vett rajtunk erőt, telepszik ránk, s akik idejönnek, azt mondják, hogy ez nekünk nem kell, erre nem vagyunk kíváncsi. – Árad ez még imádságainkból is. Betanult imaformulákat mondogatunk, egyiket a másik után. Egy gyülekezeti igehirdetés alkalmával kaptam rajta magam, hogy imádkozás közben elolvasom, kinek az emlékezetére tették az ott lévő emléktáblára a koszorút. Szívünknek semmi köze az imádsághoz, csak szánk darálja a mondanivalókat.
*
1. Az ébredés legelső akadálya az, hogy hiányzik belőlünk ennek az alvásnak a felismerése. Van egy sereg ember, akivel nem lehet elismertetni, hogy alszik. Veri a mellét, hogy ő megtért, régóta gyülekezeti tag, hivatkozik keresztény múltjára, elmúlt életének áldásaira, meg sok minden egyébre. Időz a régi áldások mellet és elfeledte, hogy a manna megbűzhödött. Elfeledte, hogy a szőlővesszőnek szőlőtőkén kell maradni én naponként új életnedvet elfogadni s nem lehet megelégedni a tegnapi igetanulmányozás áldásaival, a tíz év előtti megtérés gyümölcsivel. Az Úr Jézus által naponta meg kell ragadtatnom, különben végem van, azonnal hullaszagúvá kezdek válni. Borzasztó könyvet olvastam egyszer, melyben valaki leírta, hogy a fronton egy nagy támadás légnyomástól érintve elájult és nem tudta mennyi idő telt el ébredéséig. Szorongások közt elkezdett mászni. Úgy látszott, hogy körülötte mindenki meghalt, vagy elmenekült. A sötét éjszakában azonban hangokat halott és mikor jobban felfigyelt, akkor döbbent rá, hogy a négy órával azelőtt halálba került emberek oszlásnak a zaja hangzik. Amint valaki kiesett Krisztusból, mint a Vele való közösség megszakadt, kezdenek mutatkozni a hullafoltok. Ahhoz az asszonyhoz hasonlók ezek az emberek, akiről egyszer azt olvastam, hogy menekülés közben kétségbeesetten szorította magához pólyás gyermekét s nem vette észre, hogy a nagy sietségben a gyerek kiesett s csak az üres pólyát szorongatta. Megvannak a külsőségek, a formák, de Jézus nincs sehol s nem akarjuk elismerni, hogy ébredésre van szükségünk. Semmire sincs szükségünk – mondjuk – pedig én vagyok a nyomorult, a nyavalyás, a szegény, a vak és a mezítelen. (Jelenések 3:17.)
Ha Isten Szentlelke meg akarja kezdeni az ébredés munkáját, akkor kemény, gőgös, elbizakodott hívő szívek össze fogja törni és rájönnek, hogy egész kereszténységünk nem ér semmit: szemét! Isten Szentlelke így kezdte bennem is az ébresztés szolgálatát. Elvezetett oda, hogy tökéletesen szemét minden, ami a hátam mögött van. Kivetni való, amiért kár volt élni. Kár volt rontanom a levegőt, kár volt beszélnem, kár volt ebben a világban járnom. S benned is, ha elismered, hogy alszol, ledőlnek az ébredés akadályai.
János evangéliuma 9:41-ben azt mondja az Ige: “Ha vakok volnátok nem volna bűnötök, ámde azt mondjátok, hogy láttok: ezért a ti bűnötök megmarad. ”Nagy keresztyén múlttal rendelkező testvérem, vajon mered-e alázatosan mondani, hogy nem látok, eltévedtem, meghomályosodtak a szemeim, vagy pedig keményen azt mondod, hogy: én látok? Bár állandóan ott zsongna a te szívedben is az egyik legkedvesebb ének, a “Nyájas világ” sora: “Csak egy lépést mutass!” Bár be tudnád vallani, hogy azt az egy lépést nem látod mindig tisztán, azt is sokszor vakon és tétovázva teszed meg, nem tudod, mi jön utána. Azt az egy lépést úgy teszed meg, hogy nem mernéd határozottan mondani, hogy amit teszek jó, biztos igaz és helyes. Rettegve és félve, szorongva és nyugtalankodva mondod, hogy: Irgalmas Isten ne hagyj engem eltévelyednem! – Az alvajáró jár fent az éjszakában meggondolatlanul. Tetőormokon, falperemeken, mélységek szélén, könnyelműen és léhán. Aki ébren jár okkal jár, sokszor szívszorongatva és félelmek között és vigyázva, mert tudja hogy itt csak Jézus tarthat meg engem.
Hogy meghomályosult bennünk az alvás tudata, azt a meghomályosult bűntudatnak köszönhetjük. Lukács 18-ban van megírva a farizeus és publikánus története. Mi a farizeust el szoktuk inteni egy kézlegyintéssel: Milyen jó, hogy egyszer ott ültem a vámszedő imádságával! Csakhogy a vámszedők gyakran változnak át farizeusokká! A farizeusok öntudatával élnek: milyen jó, hogy nem vagyok olyan, mint régen voltam, tökéletességre jutottam. Fiatal barátom keresett fel s a beszélgetés során eljutott oda, hogy “tetszik tudni én már nem is tudok vétkezni”. A harmadik keresztkérdésnél kiderült, hogy dehogy nem tud!… Ugyanígy, akik azt vallják, hogy: “az én vámszedő, publikánus életem a hátam mögött van, azon már túl vagyok” azoknál meghomályosodott a bűntudat. Elfeledkeznek arról, hogy Isten színe előtt mindig csak bűnösként lehet megállni. – Gyermekkoromat tanyán töltöttem, ahol édesanyámnak mindig sok csirkéje volt. Jött a nyári vihar, a csirkéket az anyjuk nem tudta hazahozni, meg mi sem tudtuk összeszedni. A vihar után megtaláltuk őket, amint dermedtem feküdtem a tarlón. Bevittük őket a lakásba, lefektettük a tűzhely körül. Először elkezdték a lábukat nyújtogatni, aztán szárnyaikat mozgatták meg, de egyszerre azt vettük észre, hogy már az ablaknak repülnek. Nagyon kinyílt a szemük. Ilyen a hívő ember is sokszor. Elfeledkezik a megtérő bűnös szent reszketéséről s orcátlanul jár Isten előtt. Azt gondolja, hogy beérkezett ember, ezt mutatja az a járás-kelés, melyek a gyülekezetben tanúsít, az a robogás, mellyel itt is dönt, ott is ront, miközben azt gondolja, hogy felébredt ember. Ha azonban valaki megpiszkálja a kereszténységet kiderül hogy felszínes dolog az egész. Nincs bűntudata. Pedig nem tudom elképzelni, hogy a tékozló fiú valaha is orcátlanul tudott volna odaülni atyjának az asztalához s nem mindig azzal a tudattal, hogy kegyelemből eszem az atyám kenyerét.
Lehetséges, hogy valakinek feltámad a bűntudata, nyilvánvalóvá válik, hogy nem jól van úgy, ahogy van, valami hiányzik, valahol hiba van. Azt is látja, hogy változtatni kellene rajta, de nincs benne elég őszinteség, elég alázatosság, hogy elismerje, hogy elaludt. Úgy csinál, mint amikor valaki az összejövetelen elalszik s szeme elé tartja a kezét, mintha imádkoznék. Nem meri őszintén vállalni, hogy én elaludtam, hogy meghidegült bennem az isteni szeretet. Nincsen nálam rendben a dolgok. Nem mer őszintén odaállni a gyülekezető elé, hogy nincsenek rendben a dolgaim, a gyülekezeti tagok elé, hogy imádkozzatok értem. Úgy tesz, mintha minden rendben volna, mintha minden jó lenne s nem hiányoznék semmi. – Beszél ezekről az Ige a János 12:23-ban: Sokan követték volna Jézust a főemberek közül, de féltek az emberektől, mert jobban szerették az emberek dicséretét, mintsem Isten tetszését. Félnek az emberektől ma is: hogyan leplezném én le az én jónevű keresztyénségemet, hogyan vallanám, hogy én alszom hogy hiába olvasom a Bibliát, nem szól hozzám; hiába imádkozom, csak betanult szavakat mondok; hogyan venné ki magát, ha odaállnék a gyülekezet elé, leesnék a padlóra?! Inkább szeretik az emberek dicséretét: milyen rendesen elvégzi a munkát; hűséges testvér; ő nyitja a teremajtót; itt van amikor söprögetni kell; a legbuzgóbb az énekkarban, a kottákat is ő rakja rendben. S mikor őszintén ott állsz az Úr előtt, be kell vallanod, hogy: alszom én, csak nem merem őszintén megmondani.
2. A következő akadálya az ébredésnek: a felértékelt cselekedetek. Nem tudom ki mennyire ismeri Dávid történelmi életét. Nagyon érdekes ebből a szempontból elolvasni a 18. Zsoltár néhány versét: “Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem. Mert megőriztem az Úrnak útait és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől. Mert minden ítélete előttem és rendeléseit nem hánytam el magamtól. És tökéletes voltam előtte, őrizkedtem az én vétkeimtől.” (21-24.) Hány hivő van aki ugyanígy szól: őrizkedtem az én vétkeimtől, vigyázok, cselekedeteim igazak és becsületesek, törekszem és igyekszem. El kellett jutni Dávidnak oda, hogy mikor Isten felébresztette, nem hivatkozott semmire. Felértékeljük cselekedeteinket s azt mondjuk: igyekszem, buzgólkodom, áldozok, míg Isten Lelke rá nem világit, hogy szemét az egész és hiábavalóság.
3. Itt van az egésznek a gyökere: meghomályosodott a kereszt, elvesztette a fényét a Golgota és az ott megfeszített Krisztus. Eljut az emberi szív oda, amit Ésaiás mond: “Hagyjátok el az utat, térjetek le már ez ösvényről, vigyétek el elölünk Izraelnek Szentjét. Azért így szól Izraelnek Szentje: Mivel megutáltátok e beszédet és bíztok a nyomorgatásban és a hamisságban és ezekre támaszkodtok: ezért e bűn olyan lesz tinéktek, mint a leesendő falhasadék, amely már kiáll a magas kőfalon, amelynek aztán nagy hirtelen jő el romlása; és romlása olyan lesz, mint a fazekasok edényének romlása, amely kímélés nélkül eltöretik és nem találni töredéki közt olyan cserepet, amelyen tűzhelyről tűzet lehetne vinni, avagy vizet meríteni a tócsából. Mert így szól az Úr Isten, Izraelnek Szentje: megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna, csöndességben és reménységben erősségtek lett volna, de ti nem akarátok. Hanem ezt mondátok: Nem, sőt lóra ülvén, futunk, azért futnotok kell, és gyors paripán elvágtatunk, ezért gyorsak lesznek üldözőitek.” (Ésaiás 30:11-16.) Nem kell a kereszt, kifinomultak igényeid, különlegessé lett számodra a golgotai kereszt árnyéka, más köti le a figyelmedet, nem drága Megváltó Urad vére. Más könyvek után izgatottan nyulsz és érdekel a tartalma, megváltó Uradnak az üzenete nem érdekel téged. Ha valami nagy szellem végórát prófétálna ha valaki titokzatos álmokat fejtene, az érdekelne, de én nem akarok mindig Krisztusról, keresztről való beszédet hallani. Túl vagyok a bűnbánaton, bűnbocsánaton, ne nyugtalanítsanak mindig ezzel a kérdéssel. Elég volt a manna, utálja a lelkünk, más ételt hozzatok nekünk. Ne prófétáljatok bűnbocsánatról, vérről, keresztről. Erről nem akarunk hallani.
Más kerül a golgotai kereszt helyére. Szíved középpontjában nincs ott a kereszt s egyszerre csak elkezdesz aludni. Élő, éber keresztyén csak az, akinek az élete középpontjában elevenen és lüktetően van ott Jézus keresztje. Hadd mondom el néhány szóval, hogy Isten Szentlelke engem ezen a ponton ébresztett fel. Eljutottam oda, a dogmatikai látás és a tőlem telhető tiszta igehirdetés ellenére, hogy kiszáradt az életem. És semmit sem láttam magamban, amiben ne lettem volna megigazulva. S mikor ebben az állapotban vergődtem, csodálatosan és megdöbbentően sajgott bele a szívembe, hogy “hófehérek lesznek, hófehérek lesznek”. Amikor Jézus Krisztus vérének a bűntörlő hatalma újra megdobogtatta a szívemet, észrevettem, hogy minden él körülöttem és minden éled. Minden egészen más, mint azelőtt. Újra odakerült életem középpontjába a maga erejével Jézus Krisztus megnyílt sebe. Működni kezdett bennem az Ő Lelke és szerelme. És ezt megelőzőleg el kellett jutnom oda ahova Pál jutott a Filippi 3:4-10. szerint: “Jóllehet énnekem van bizakodásom test szerint is. Ha bárki más mer bizakodni, én sokkal inkább; körülmetéltettem nyolcadnapon, Izrael nemzetségéből, Benjámin törzséből való vagyok, zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus, buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam. De amelyek nékem egykor nyereséget valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt, annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt, akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem és találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján: hogy megismerjem Őt és az Ő feltámadásának erejét az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az Ő halálához.” Természetes dolog, hogy valaki a megtérés előtti életét szemétnek ítéli, mert az volt. Szemétnek mondom a farizeusi önigazságomat, megrontott szívem családságait. De akkor Isten Szentlelke világossá tette előttem, hogy nemcsak elméletileg szemét 16 éves keresztyén életem, múltam, hanem valóságban az. Emberek sírtak előttem bűneik felett, ezeknek hirdettem az Igét. Szemét minden meghallgatott imádságom, csak egy valami valóság: az Úr Jézus krisztus keresztje. Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent, hogy az Úr Jézus Krisztust megnyerjem. Csak erről tehetek bizonyságot, hogy nékem annyi van, amennyit ma adott az Úr. És ez nem elég holnapra. Ha holnap újra nem ad, üresen, koldusmódra állok elébe. Ha nem fogad be kegyelmébe, ha nem irgalmaz meg nekem, utolsó, számkivetett ember leszek. Oda kell eljutnom, ahová Pál aki azt mondta: Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk! (Róm 13:11.) A továbbiakban így ír: Az igyekezetben ne legyetek restek, lélekben buzgók legyetek. Ideje már az álomból felébrednünk. Én, Pál is veletek együtt. Mikor Isten ébredésről beszél, így szól: Mind a gyülekezeti vezetők, mind a közösségi tagok ébredjetek fel! Nem a gyülekezetet kell ébreszteni, hanem nekik kell felébredniök. Mindenkinek a saját személyében kell felébrednie.
*
Ezek azonban csak az egyéni ébredésünk akadályai. Nézzük most meg, hogy mik a gyülekezeti ébredés akadályai. Miért nem telik meg a összejöveteli helység úgy mint régen? Mik az ébredés akadályai közösségileg? 1. Mindenekelőtt az alvó hivő emberek, akik nem a nyilvánvaló igazsággal hanem mással kelletik magukat. Egy lelkészhez egyszer beállított egy magát hívőnek atyafi s arra a kérdésre, hogy mi a célja odajöttének, azt felelte, hogy behunyt szemmel imádkozzanak. Ez komolyan megtörtént. Ez volt az igehirdetésének, bizonyságtételének célja. Egy faluban igehirdetés után jöttek hozzám gyülekezeti férfitagok s elém álltak azzal, hogy mi erre a vallásra át akarunk térni. Nem erről van szó, hanem arról, hogy meg kell térni. Ezt azonban nem akarták, csak áttérni. – Nem a nyilvánvaló igazsággal kelletted magadat, hogy bűnös vagy és bűneidre egyesegyedül Jézus Krisztusban találsz bocsánatot. Másról kezdünk beszélni , mert magunk is alszunk. Nem azzal van tele a szívünk, hogy engem az Úr Jézus egészen megváltott, hanem azzal, hogy pl. leszoktál a dohányzásról. Nagy dolog, ha valaki leszokott róla, de ez még nem jelenti, hogy keresztyén ember. Akármilyen nagy kérdések, lelki élmények kerülnek szóba, a nyilvánvaló igazságról kell becsületesen szólanunk; arról, hogy abban a társaságban, melyben én vagyok, én vagyok a legbűnösebb. Mondd el, hogy neked a drága Jézus vérére szükséged van, hogy megtartassál az üdvösségre. Mikor annyi nyomorúság után megérkezel a dicsőségbe, ott is elhangzik, hogy “Ezért vannak az Isten királyi széke előtt, mert megmosták az Ő ruháikat és megfehérítették a Bárány vérében.” (Jel. 7: 14-15.) Azt jelenti ez, hogy szennyes ruhádat és ruhámat szüntelen meg kell mosnunk a Bárány vérében.
2. Akadályai az ébredésnek azok a hívők, akiknek az élete beszédben áll. Nincs mögötte megváltozott élet. Csak beszélnek, csak beszélnek. Eszembe jut sok olyan hívő élet, akik jól tudnak beszélni, kegyesek az imádságban, de sokkal többet érne ha valóban keresztyén alázattal tudnának elhordozni engem, ha nyugodtan tudnék beszélgetni velük természetes hangon és nem sértődnének meg rajta, nem kellene válogatnom a szavakat a kifejezéseket s nem kellene borsódznia a hátamnak, hogy hogyan mondjam meg nekik mondanivalóimat, hogyan adjam tudtára, hogy amit csinál helytelen. Csak imádságban, beszédben áll a keresztyénségünk és ez akadálya az ébredésnek. Útjába állnak egy csomó embernek, mert azt mondják, hogy az olyan keresztyénségből, mint az övék, nem kérünk.
4. Akadályai az ébredésnek azok a keresztyének, akik közösségben vannak ezzel a világgal, akiknek nem olyan drága az Úr Jézus, hogy érette mindenről lemondanának, valóságosan, nemcsak az énekszóban. Megdöbbentő az az elvilágiasodás, amely életünk minden vonalán látszik. Ne vegye törvényeskedésnek senki, de amíg azt látom, hogy valaki tornyot csinál a hajából, kétségem van afelől, hogy sok köze lenne az illetőnek Jézushoz. Majd amikor leányaink Jézusért öltöznek és válogatják meg szórakozásaikat és életük minden területén nyilvánvalóvá válik, hogy Jézusért tették, vagy nem tették, akkor beszélhetünk arról, hogy lesz-e ébredés. Amíg a Szentléleknek velünk kell bíbelődnie, amíg velünk el nem készül, nem számíthatunk arra, hogy elkészül a kivülvalókkal. – Az I. Kor. 10: 20-ban így hangzik az ige: “Amit pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek, nem akarom pedig, hogy ti az ördöggel legyetek közösségben.” Kérdezem tőled hívő testvérem, hány olyan pontja van életednek, melyen közösségben vagy az ördöggel, egy gyékényen árulsz vele? E világnak az ördög a fejedelme és minden ami e világban van, az ördögtől van. Parázna férfiak, nem tudjátok, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel? Mit akarunk mi lelki ébredésről beszélni, mikor félszívünket ott hagytuk a világnak. Majd amikor a szíved másik felét is elhoztad, amit zálogban hagytál az ördögnél és úgy énekelsz és imádkozol, akkor lesz ébredés. Életednek egy darabját ott hagytad bizonyítékul: visszajövök hozzád! Majd amikor a vele való jegyességed minden ajándékát visszaadod, beszélhetünk arról, hogy nem vagy akadálya az ébredésnek. Azt mondja Istenigéje, hogy azért van köztetek olyan sok erőtelen és beteg, mert félszívük a világé, az ördögé és azért alusznak sokan.
*
Az ébredés előfeltétele ez a három: bűntudat, minden cselekedetem csődje és önmagam teljes halálba adása. Mikor Isten népe így szólt: én bűnöm, én nagy bűnöm! Könyörülj meg rajtam Uram, a te nyomorult szolgádon. Amikor üres tenyerünket mutatjuk az égre és azt mondjuk, hogy nem hoztunk semmit. Cselekedeteink, tudásunk, ismereteink nem érnek semmit. Kísértéseim falain újra véresre zúztam magam. Húsomba bevágott a kötél és nem tudok szabadulni. Feltör szívedből, hogy: Oh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem! Akkor lenyúl a magasságból és újra felvesz téged és te a megtalálás önfeledt örömében jutsz vele boldog élő közösségre.
Te vagy az ébredés akadálya. Ezt szeretném úgy mondani, hogy kiállnék a templom kijáratába és mindenkinek megfognám a kezét és a szemébe néznék, amikor eltávozik és őszintén azt mondanám: te vagy! Közösségbe tartozó, vagy oda nem tartozó: az ébredés akadálya te vagy! Prédikátorok, énekesek, férfiak, asszonyok, leányok: te vagy! Az ébredés akadálya én vagyok. Ha az én szívemet még forróban rázná a láz, a szemeimben emésztőbben lobogna a tűz, ha el merném vonni azt a néhány órát a testtől, amit pihenésre szántam, ha annyira sem kímélném magam, amennyire kímélem, akkor jönne az ébredés. És ha Istennek Szentlelke véghez viszi mindnyájuk életében, akkor jön az ébredés. Serkenj fel, aki aluszol!… Ha pedig nem, akkor ne rontsd tovább Isten népét. Isten adni kívánja az Ő Szentlelkét, hogy jöjjön az ébredés. Jól vigyázz, ne rontsd meg Isten népét! Ha megrontod, Istennek rettenetes ítélete van számodra.
Hirdetem azzal a hatalommal, amivel az én Uram Jézus Krisztus felruházott, amikor elhívott az Ő szolgálatára: rontson meg téged, ha szíved keménységével és hitetlenségével útját állod az ébredésnek. Semmi más nem biztosíthatja számodra, hogy nem leszel az ébredés akadálya, csak ha Isten irgalmas lesz hozzád és ébredést ad neked. Támadj fel a halálból és akkor felragyog néked a Krisztus, az a megfeszített, töviskoronás Fő, az én szerelmes Uram, drága Megváltóm! Aki eltörölte az én bűneimet, hófehérré tett engem az Ő irántam való nagy irgalmasságából és ugyanezt veled is meg akarja cselekedni.

Szikszai Béni

Kiadta: Bethánia Irodalmi és Nyomdai Vállalat
Budapest, 1946