Lekció: ApCsel 1,1-14
Textus: ApCsel 1,8

Van-e olyan gyermek, vagy felnőtt aki nem szeret ajándékot kapni? Nincs, általában mindannyian szeretünk ajándékot kapni, felnőttek és gyerekek is. A gyermekek olyankor, mikor tudják, hogy ajándék készül nekik, vagy ajándékozás ideje van, például egy karácsony előtt, képesek az egész házat tűvé tenni, mindent felkutatni, hogy még idő előtt megtalálják az ajándékot, hogy elcsodálkozzanak rajta és örömet szerezzenek maguknak. Hiszen az ajándékaink azért olyan fontosak nekünk, mert arról beszél, hogy valaki szeret bennünket. Valaki gondol ránk, valaki valami nagyon szépet és jót kíván nekünk és valami nagyon szépet és kedveset szeretne nekünk ajándékozni. Ebben az igében, amit hallottunk, Jézus ajándékról beszél. Arról, hogy az élő Isten ajándékot készít, kicsiknek és nagyoknak, felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Ez az ajándék, amit Jézus kilátásba helyez, amit megígér a tanítványainak ezt mondja: várjátok meg, amíg az Atya megígért ajándékát, az ígéretét, nem sok idő múlva, a Szentlelket megkapjátok, Szentlélekkel kereszteltettetek meg. Jézus amikor ezt elmondja, ő már visszalép az élő Isten láthatatlan világába. Ő már visszalép arra a világra, ahonnan ő érkezett erre a földre, vissza láthatatlanodik az élő Isten világába. De tudja, hogy az Övéi nagyon szomorúak lennének nélküle, és nagyon szomorúak, ha nem látják Jézust és semmi többet nem hallanak róla. Ezért Jézus ajándékot ígér nekik, olyan ajándékot, ami majd mindig emlékeztetni fogja őket Jézusra, amiről, majd mindig eszükbe jut, hogy kicsoda Jézus, és amiről majd mindig fogják tudni, hogy az élő Isten szereti őket. Tudja, hogy az Ő barátai, tanítványai, hozzátartozói nagyon szomorúak, ha Ő nincsen velük. Ezért szeretne valamilyen ajándékot osztani az övéinek. Jézus elmondja, hogyan kell várni és hol kell várni ezt az ajándékot. Elmondja, hol kell várnia a tanítványoknak erre az ajándékra. Azt olvastuk az igében, Jézus arra kéri a tanítványait, hogy ti maradjatok Jeruzsálemben. Jeruzsálem, az akkor élő embereknek az ország fővárosa volt, az egyetlen hely, ahol templom volt. Ezért az ünnepeik Jeruzsálemhez kötődtek. Jeruzsálemben lenni azt jelenti, hogy ünnepelünk, ünnepre készülünk és valami jó dolog készül. Örülhetünk az élő Istennek. Ő az ünnepek miatt mondja, hogy maradjatok Jeruzsálemben. De a tanítványoknak Jeruzsálem, nagypéntek után, Jézus kereszthalála után, a félelmek helye is. Ahol félni kell, hátha őket is elkapják, hátha nekik is valami bajuk esik, hátha őket is meggyötrik majd római katonák. Ugyanakkor, ahol látták Jézust meghalni ugyanott találkoznak a feltámadott Jézussal is. Számukra a félelmek után a megvígasztalódás helye is. Számukra az örömnek, az újra Jézussal való találkozás helye. Jézus pedig azt kéri tőlük, hogy maradjanak Jeruzsálemben. És még egy, amikor Jeruzsálemet nevezi meg Jézus, később ez lesz a tanítványok munkahelye is. Ezt mondja, hogy ti maradjatok ott és ti itt lesztek tanítványaim, ti itt lesztek tanúim. Ez lesz az ő munkahelyük is.
Hol lehet Jézus ajándékaira várni, hol lehet a Jézustól kapott kincseket megtalálni? Ott, ahol ünnepelni szoktunk. Ott lehet keresni és megtalálni Isten ajándékait, ahol mi ünneplünk, ahol örömünk van. Vagy pedig ahol sírni szoktunk. Ott lehet várni Őt és ajándékot készít ahol mi szomorúak szoktunk lenni és félni szoktunk. Ott van az ajándék. És ott ahol dolgozunk, azaz mindenhol. Hiszen mi itthon szoktunk örülni is, sírni is, szomorkodni is, félni is dolgozni is. Otthon. Abban a városban, ahol éppen élünk és ahol éppen vagyunk. Jézus éppen ott készít ajándékot, ahol éppen lakunk, abban a városban amerre járunk, ami az életünk része. Különböző utcákban, különböző házakban, ahol éppen ti laktok, vagy én lakom, ott készül ez az ajándék. Jézus azt is megmondja, elárulja, hogy mi lesz az ajándék. Nem lesz teljesen meglepetés, egy kicsit beszél arról mi lesz ez az ajándék. Még nem mutatja meg, még nem láthatják meg a tanítványok, de már készítgeti a szívüket, lelküket. Készíti őket, hogy mi lesz, majd amit kapni fognak tőle. Azt mondja Jézus Szentlélekkel kereszteltettek meg. És mire való ez az ajándék? Mit lehet ezzel kezdeni? Jézus szíve összeforr a tanítványok szívével, s azt az ajándékot készíti az embernek, az Ő szíve összeolvad, az Ő lelke összeolvad az emberével. Együtt lehet, élhet az ember lelke az Ő lelkében. Együtt lehet, összetartozhat nagyon szorosan Isten és ember, Jézus Krisztus. És ennek pedig van egy nagyszerű következménye. Jézus azt mondja, hogy erőt kaptok. Ez lesz az ajándék, amit adok nektek és amit készítek. Erőt kaptok. Hátha azt kérdezném ki az, aki nem szeretne erős lenni, azt gondolom erre senki sem nyújtaná fel a kezét. Mindenki szeretne erős lenni, a fiúk is másként és a lányok is másként. De azért mi mindahányan szeretnénk erősek lenni. A fiúk talán úgy, hogy az izmuk nagy és erős, a lányok talán a szépségükkel, vagy a kedvességükkel szeretnének vonzóak és erősek lenni. Mindig másként. Vagy az okosságukkal fiúk és lányok egyaránt. Mint mond Jézus? Vesztek erőt, kaptok erőt. Ha mi magunktól szeretnénk erősek lenni, az nagyon sokszor úgy történik, hogy másokat elgáncsolunk, vagy eltaszítunk, vagy egy kicsit hátrébb toljuk, egy kicsit megpróbáljuk akadályozni abban, hogy ők nagyon erőseknek akarjanak mutatkozni, vagy nagyon erősek legyenek. Mire való az erő, amit Jézus krisztus készít és kínál? Ezt is elmondja erről az ajándékról. Ő elmondja, hogy mire fogják majd használni ezt az erőt és mire lesz való. Legyetek nekem tanúim, mondja Jézus. Legyetek tanúim Jeruzsálemben, Samariában és Galileában. Ez az erő amit Jézus Krisztus kínál, hitre való erő. Hiszen hinni Krisztusban olykor bátorság kérdése. Olykor bizalom kérdése. Vagyunk-e elég erősek bízni Krisztus szavában, vagyunk-e elég bátrak megbízni Jézus szavában és Jézus ígéretében. Rá merjük-e bízni magunkat. Jézus ezt az erőt kínálja, ami a hit ereje. Aztán erőt kínál a hitvallásra is. Annak megvallására, hogy a tanítványok élete az ember élete lehet a Krisztusé, lehet a Krisztushoz tartozni. Nem is olyan egyszerű vállalni a mi hitünket és vállalni a Krisztus követést. Tőletek tudom, hogy az osztálytársaitok nagyon sokszor kicsúfolnak, vagy értetlenkednek, ha az kiderül, hogy templomba jártok. Ha bibliát olvastok, megmosolyognak olykor benneteket. Nem csak a gyermekeket, a felnőtteket is időnként. Sőt ez Jézussal is megesett, hogy kinevették, kicsúfolták őt. Mert olyasmit mondott, ami másoknak furcsa, idegen, szokatlan volt. Erő. amit Krisztus kínál hitvallásra való erő, Krisztus megvallására való erő. Mégpedig hol lehet Krisztust megvallani, Krisztushoz tartozni? Júdea, Samária, Jeruzsálem olyan hely, ahol Jézus nagyon idegennek, nagyon különösnek számított. Ahol nem mindig fogadták kedvesen és szívesen Jézust. Ott, akkor is, ha ez másoknak nem tetszik, ha másoknak nem olyan jó Krisztushoz tartozni. Erő a hitvallásra, amit Krisztus kínál. És még valamire, hogy bemutassák az életükkel, hogy mit jelent Krisztust követni. Ha egyszer mienk ez az ajándék amit Krisztus kínál nekünk, ha mienk a Szentlélek ajándéka, akkor Jézus egy különös dolgot cselekszik az életünkben, képessé tesz bennünket arra és elég erőssé, elég bátorrá, hogy valljuk Őt. De képessé tesz arra, hogy képzeljétek, lehet úgy élni, ahogy Jézus Krisztus élt. Lehet olyan türelmesnek, olyan szeretetteljesnek lenni, lehet olyan szeretettel fordulni egymás felé, ahogy Jézus fordult felénk. Lehet úgy megosztani az életünket másokkal, ahogy Jézus is megosztotta a gyengébbekkel és kicsikkel. És ez azt jelenti, hogy a mi szavaink, a ti szavaitok alkalmasak lesznek arra, hogy Jézus Krisztusról beszéljenek és megéreztessék, itt van Isten köztünk, hogy Jézus szeret minket. A mi cselekedeteink, a mi életünk tükrözhetik Jézus szeretetét. Vajon kívánjuk-e, akarjuk-e ezt az ajándékot? Akarjunk-e erősek lenni? Akarunk-e járni az élő Isten erejével? Akarunk-e megajándékozottak lenni?
Utolsó dolog. Jézus nem monda meg, hogy hogyan kell várni ezt az ajándékot. A tanítványok mégis kitalálták, mégis tudták, együtt imádkoznak, együtt figyelnek Jézusra és együtt kérik az Isten ajándékát. Éppen úgy, ahogy mi felnőttek, vagy gyerekek szoktuk mondogatni, vagy kérdezgetni azt, akitől ajándékot várunk, hogy hányat kell még aludni, hol van az ajándék, mikor kapom már meg. Lehet, hogy ezzel a sürgető és jóleső kíváncsisággal várták az ajándékot. Nagy valószínűség szerint ők így várták. Készek vagyunk-e várni Krisztustól, így, ilyen gyermeki módon ilyen kíváncsiskodva, ilyen égő vággyal a szívünkbe? Készek vagyunk-e várni és átvenni az Istentől készített ajándékot. Azt mondja az egyik énekünk,” Te ismered jól kishitünket, küldj-küldj szent sóvárgást nekünk, hogyha majd jössz, készek legyünk”. Adjon az Úr nekünk sóvárgó várakozást , örömteli várakozást, hogy mienk lehessen, hogy mielőbb mienk lehessen ez a kincs. Ámen

dr. Vassné Baki Ilona
Érd-Parkváros
2000. június 4.