None

Lekció: Zsolt 8
Textus: Lk 11,24-28

Szeretett Testvérek!

Az istentiszteleteken résztvevő testvérek gyakran fordulnak egymáshoz és a lelkészhez azzal a panasszal, mi szerint: - néha már vasárnap délután, de hétfőn szinte visszatérő bizonyossággal - tapasztalják, hogy nem tudnak mit kezdeni a hallott, nekik szóló isteni üzenettel.
Itt, a templomban, úgy érzik, tényleg megérintette őket Isten Szentlelke. Felemelte őket, elhatározásokat szült bennük, néha még fogadalmat is adott a szájukba. Aztán hazatérnek, és ugyanaz a látvány, tennivaló fogadja őket, mint 5, 10, 30 éve. Hideg a lakás, mert spórolni kell a gázzal; üresek a szobák, hiszen mindenki elment már otthonról (ki egy másik lakásba, ki az örök hazába); vagy éppen: hisztizik a gyerek, magára zárja a szobát az egyetemista fiú/lány; ötpercenként kiált valamiért az idős nagyszülő. A szent hangulatnak vége; megint várni kell egy hetet arra, hogy Isten legalább erre a kis időre kiragadja az embert a hétköznapok szürkeségéből.
Valójában miről van itt szó testvérek? Nem egyébről, mint amit Lukács evangéliumából hallottunk. A mi esetünkre értelmezve arról, hogy az istentiszteleten, a hirdetett Igében megszólaló Jézus kiűzi belőlünk a tisztátalan gondolatokat, a Kísértő által belénk plántált indulatokat, az azokat tápláló, újra meg újra feltörő rossz érzéseinket. A templomból kilépve úgy érezzük, Isten kisöpört belőlünk minden gonoszságot, felékesítette lelkünket arra, hogy...
Nos, mire? Arra, hogy megtisztult, megüresített lelkünkbe befogadjunk valamit, Valakit. Ha ezt nem tesszük, akkor egyfajta lelki vákuum keletkezik bennünk, melyet a fizikai törvényekhez hasonlóan, előbb-utóbb valami lelki tartalom; szenny, hulladék, "veszélyes anyag- fog betölteni. A vákuummal tengődő lélek számára, - ha mást nem juttatunk neki, feltöltekezésképpen, - legkézenfekvőbbek azok a tisztátalanságok, áporodott, rothadásnak indult elemek, melyektől nem sokkal előbb’ még oly örömmel mondtunk búcsút.
Mindennapos tapasztalatunk, hogy amikor újra visszakerülünk abba az állapotba, melyből komoly testi-lelki tusák, lemondások közepette nagy nehezen megszabadultunk, még rosszabbul érezzük magunkat, mint első nyomorúságunk idején.
Nos, pontosan erről beszél Jézus! Azt mondja, a tisztátalan lélek ugyan kimegy az emberből, de aztán megpróbál visszatérni, és ha üresen találja a "házat-, maga mellé vesz néhány még gonoszabb lelket, hogy még inkább megkeserítsék azt, aki vágyott ugyan a tisztulásra, de arra már nem terjedt ki a figyelme, hogy befogadja azt, amit Isten kínál.
Engedjétek meg, hogy egy egyszerű, hétköznapi példával illusztráljam, mire kíván rámutatni Jézus! Képzeljetek el testvérek egy csúnya, gyomos, gazokkal teli kertet! A tulajdonos elhatározza, hogy ezen változtatni kell. Tanácsot kér, embereket fogad, ő maga is beáll a munkába és kiirtja az összes gyomot. Aztán palántát, facsemetét kér tanácsadóitól, felszántatja a földet és megtrágyázza. Mi történik, ha itt megáll? Ha nem vet, nem ültet semmit a rendbe rakott, életet, növekedést, termést adni előkészített földbe? Egy idő után a szél, a madarak újabb, és még több haszontalan gyomnövény magját szállítják, ejtik bele a termékennyé vált földbe. Néhány hét és még bujább, erősebb lesz a dudva, mint volt.
Bezzeg, ha a gazda elültette volna az életerős virágokat, bokrokat, fákat! Ha folyamatosan kapálta, gyomlálta, ápolta volna a virágot, zöldséget, facsemetéket! Imádkozhatna jó időért, esőért napsütésért és gyönyörködhetne az ültetvények szépségében, élvezhetné a termést!
Isten szántóföldjének gazdái, templomba járó, Bibliát olvasó gyermekei azonban igen sokat panaszkodnak. Felismerik ugyan lelkük kertjének sok-sok csúfságát, és ez jó. Megszületik bennük a vágy minden haszontalanság kiirtására - ez nagyon jó. El is mennek tanácsot kérni; kinyitják a Szentírást, meghallgatják az igehirdetést. Dicséretes és kedves dolog Isten előtt.
De, vajon az Úr előtt megüresített lélek csak hallgatója, vagy hálás befogadója annak, amit Jézus kínál? Kell-e a gyümölcsöt érlelő vetőmag, vagy pusztán annak örvendezel testvérem, hogy Isten kisöpörte és felékesítette a fejed, a lelked, a szíved? Megelégedsz-e annyi boldogsággal, amit a Szentlélek jelenlétében itt, a templomban, otthon bibliaolvasás, imádkozás közben érzel, vagy még többre vágysz, többet kérsz? Annyit, amennyi nem egy, de 168 órát, a hét minden napját betölti? Nos, arra is van lehetőség! Az is készen áll!
Az egyre növekvő sokaságban beszélő Jézus szavait egy asszony szakítja félbe. Egy - feltehetően - édesanyából felszakadó kiáltásra figyel fel Jézus: "Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!-
Jézus nem mond neki ellent, de kedvesen tovább fokozza az asszony állítását: "De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.-
Ez a kedves asszony csodálta, imádta Jézust. Boldog volt, mert hallhatta Őt. Elhitte minden szavát, mert érezte, itt olyan igazságok hangzanak el, melyet ember felül nem bírálhat. Ez a názáreti rabbi Isten hírnöke! Olyan, mint azok a próféták, akiknek tanításait a szent tekercsekről olvassák fel. Felemelő érzés; ezek a percek a kiegyensúlyozottság, a békesség, a boldogság percei! Valahogy ki kell fejezni ezt az örömet! Elmondja, elkiáltja hát mennyire "irigyli- az édesanyját: "Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott...-
Jézus megérti és szereti őt. Nem akarja kibillenteni abból a szent érzésből, pillanatból, melyet most átél. Ugyanakkor, valami egészen finom tapintattal utal a rajongásig felfokozott perc veszélyére. Mintha azt mondaná: Igazad van de meg ne állj itt! Hidd el, te még az én anyámnál is boldogabb lehetsz, mert nála is "...boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.-
Kedves testvérem, ezt a boldogságot; ezt a nem egy óráig, nem egy vasárnapig, sőt nem is egy hétig tartó, de elvehetetlen, - a szó legszentebb értelmében vett -: örökké tartó boldogságot kínálja neked Jézus megint, ma délelőtt!
Örül, nagyon örül annak, hogy itt vagy; hogy hallgatod azt, amit erre az órára a többi, itt lévő testvérrel együtt éppen neked/nekünk tartogatott. Örül, mert tudja, békességre vágytál. Ugyanakkor szelíden azt mondja: megkapod a békességet, hiszen már most élvezheted azt a nyugalmat, melyet -tudod - csak az én jelenlétemben élvezhetsz, de kérlek, ne elégedj meg ennyivel! Akarj, tudj még boldogabb lenni: ne csak hallgasd, de tartsd meg Isten beszédét!
Mit jelent "megtartani- Isten beszédét? Mit kell tennünk azzal, amit Isten beszédeként itt hallunk, amit a Bibliából olvasunk?
Az Újszövetség nyelve itt egy olyan szót használ, amit így adhatnánk vissza: védőőrizetben tartani. Jézus tehát arra utal: azt, amit Istentől kaptunk, üzenetként megértettünk, arra nagyon vigyázzunk, mert elveszíthetjük; ellopják tőlünk!
Elveszíthetjük, ha nem tartjuk szem előtt; magyarul: ha nem ismételgetjük, nem "vesszük elő-, nem használjuk a templom ajtaján túl.
És ellopja tőlünk az Ördög, mert tudja, ha alkalmazzuk, a gyakorlatba ültetjük azt, amit Isten ránk bízott, akkor meghiúsíthatjuk a terveit. Isten ellensége nem bánja, ha itt ülünk vasárnaponként, ha Bibliát olvasunk reggel, este, de jaj, csak nehogy komolyan vegyük! Hallgassuk meg, olvassuk el (ha akarjuk, többször is), csak ne tegyük meg azt, amit megértettünk! Lehetőleg ne is értelmezzük! Csendesedjünk el, kicsit könnyezzük meg Isten simogató szavát, de ki ne vigyük innen! Hagyjuk itt a templomban; csukjuk be a Bibliánkba! A világ az ő felségterülete.
Mondja ő! A Kísértő. Mi pedig azt válaszoljuk: e teremtett, egész világ az Isten birodalma és Jézusnak adatott minden hatalom mennyen és földön. Minket nem érdekel az, amit a Sátán állít; mi csak arra akarunk figyelni, AKI nekünk mindig jót akar. Ez pedig Jézus Krisztus.
És - a Lélek segítségével mindegyikünk vallja -: ha Ő ma reggel azt mondta, vigyem el magammal az Ő Igéjét, őrizzem, ápoljam és éljem meg azt, mert egyedül ez szerzi meg számomra a boldogságot, akkor én mást nem tehetek és nem is akarok tenni!
Mindent el akarok ültetni magamban, amit a héten olvasni fogok a Szentírásból. Emlékezni akarok rá; azért imádkozom, hogy a Szentlélek Isten juttassa eszembe azt az Igét amelyre - az igenis csodálatossá vált, régebben "szürké-nek tartott - hétköznapjaimban szükségem lesz. Meg akarom élni, tovább akarom adni azt a boldogságot, mellyel Isten ajándékozott meg.
Azt a szent hangulatot szeretném magamban hordozni, a környezetemre árasztani, melyet most érzek; melyet az úrvacsorai közösségben velem hit által újra eggyé váló Jézus megerősít, örök életre tartósít bennem.
ÁMEN

Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség
Istentisztelet 2004. február 15.