belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika

Minden dicsőség elmúlik egyszer…

…vagy legalábbis átalakul

Pixar stúdió, a bátor. A 21. századi mesefilmgyártás új útjai? 

A 20. század a Disney-cég diadalmenetét jelentette a filmgyártásban, ami nem is csoda, hiszen a cégalapító Walt Disney-t a rajzfilmgyártás atyjaként tartja számon a filmtörténelem. Az ír puritán családból származó, felnőttként a szabadkőművességgel kacérkodó Disney előszeretettel választott olyan meséket alaptémaként, amelyben megjelenhettek a bibliai értékek. Gondoljunk csak egyik első filmjére, a Pinokkióra, vagy a későbbiekben a Dumbóra, Bambira, amelyekben az áldozathozatal, a bűntől való megváltás központi kérdés. A Disney-filmek ma már csak köszönő viszonyban vannak az alapító elképzeléseivel, aki filmjeivel felvállaltan a klasszikus kapitalista társadalom konzervatív értékeinek megőrzésére akarta ránevelni a gyerekeket. Az egyik legfontosabb elem a közösségbe való beilleszkedés, az adott csoport érdekeinek képviselete, ha kell, áldozathozatal útján is. Nemi szerepeikben is a múlt század első felének női és férfimodelljét jelenítik meg: a férfi az erős, ügyes, a nők általában megmentésre szorulnak. Ez a tendencia az ezredforduló tájékán kezdett változni, például Pocahontas vagy Mulan karakterének megjelenésével, de a romantikus máz, a negédes andalgás és az örök szerelem rózsaszín felhője szinte minden Disney-filmre rányomja a bélyegét mind a mai napig.

Pedig a 21. század beköszöntével más szelek kezdtek el fújni a rajzfilmgyártásban is, s ennek az új irányzatnak egyik képviselője az egyre határozottabban célra törő Pixar stúdió. Amíg Disney-ék indiánlányok és kínai harcosok könnyfakasztó szerelmével kápráztatták el a világot, addig John Lasseter csapata megalkotta a Luxo Jr-t, a Pixar logójává vált játékos lámpagyereket, majd az első 3D-s egészestés animációs filmet, a Toy Storyt, azután az Egy bogár életét, később a Némó nyomában-t, a Verdákat, vagy a WALL-E-t. Hogy a 3D-s technika milyen áttörést jelentett az animációs filmiparban, nem a mi feladatunk elemezni, az azonban bizonyos, hogy a Pixar-filmek egy újfajta értékrendet tükröznek, pontosabban állítanak ferde tükör elé, mivel a Pixar filmjeinek többsége, ha látensen is, de a 21. század fogyasztói kultúrájának „értékeit” fricskázza. Nyoma sincs itt már a megszokott, kiszámítható mesei vezetésnek, annál inkább megjelenik egy ironikus társadalomkritikai hang. Már az első Oscar-díjas Lasseter rövidfilmben, az 1986-ban (!) 3D-s technikával készült Tin Toyban is kulcsfontosságú a játék és a (rontó) gyerek kapcsolata, ami azután a Toy Story első részében került teljes kidolgozásra. A Pixar már a nyolcvanas években jelezte azt a veszélyt, amit a fogyasztói kultúra egyik tüneteként és hatásaként csak mostanában kezd el vizsgálni a pszichológia. A konzumkultúrában ugyanis megváltozik a gyerekek játékokhoz való viszonya. Eltűnik a gyermek és a játék közötti bensőséges kapcsolat, a gyermekek elidegenednek saját játékaiktól, a legkedvesebb kabala is csak egy időre szól, addig, amíg trendi, azután gyorsan lecserélhető és lecserélendő. A pszichológia tudománya már régóta tudja, hogy a játékokkal való személyes viszony minősége előre jelzi a későbbi partnerkapcsolatot, modellálja a házastársi hűséget. A Pixar persze nem megy bele ilyen mélyen a kérdésbe, de hogy a stábot igencsak izgatják korunk problémái, arra talán az egyik legjobb példa a WALL-E, amely a szemétdombbá vált Földön takarító robot viszontagságait mutatja be. És persze jó példa az iróniára is, hiszen a WALL-E futurista világképében az emberiséget úgy elborítja a szemét, hogy egy űrhajóra kell telepíteni az egész planétát, ahol úgy elkényelmesednek az emberek, hogy szó szerint belehíznak karosszékeikbe, és már lábra állni is képtelenek. Az akciófilmek heroikus küzdelmeivel egyenrangú hőstett, amikor a kapitány feláll a foteléből és megtesz két lépést. Hasonlóan ironikus az is, hogy amíg az emberek a messzi világűrben kiteljesítik a homo consumus, a fogyasztói ember evolúciós zsákutcáját, addig emberi érzelmeket az egész filmben valójában csak a két robot produkál: WALL-E és EVE, akik valójában az ősszülők archetípusai, mivel ők fogják újrabootolni az emberiség fejlődését.

A nemrégiben bemutatott Merida, a bátor a nemi szerepeket értékeli újra, legalábbis az animáció szintjén. Merida világát nők irányítják, ők az erősek, az okosak, ők vállalják az áldozatot. A hősies férfiak helyett itt csak egy sereg pupákot látunk, akik számára a saját függőségeik a legfontosabbak: (száj)hősködés, versengés, borivás. Lasseter persze nem hagyja a nőket sem a saját dicsőségükben tündökölni, hiszen az egész film arról szól, hogyan lehet jóvátenni mindazt a világban, amibe Merida – a félnótás erdei boszorkány közbenjárásával – szó szerint jól bekavart.

Merida, a bátor, és a Pixar is az, mert valóban bátor kezdeményezés ledönteni a Disney-álomvilág cukormázas falait, merni kérdezni és kételkedni, vagy akár (el)gondolkodtatni a gyerekeket és a szülőket egyaránt. És természetesen jó üzleti vállalkozás is, amire a Disney-cég is hamar rájött, úgyhogy George Lucas és Steve Jobs után gyorsan fel is vásárolta a Pixart. Így immár Disney neve alatt, önálló stúdióként fut a John Lasseter neve által fémjelzett rajzfilmcég. A Disney tehát, úgy tűnik, át tudja menteni dicsőségét a 21. századra. Kicsit más tollával ékeskedve ugyan, de lehetőséget nyújtva jó néhány igazán minőségi animációs produkció megteremtésére.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 20., szerda,
Klaudia napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
Ami nélkül nem advent az advent
Íróink gondolatai az ünnepről és készülődésről

Gondolkorzó

Kádár József
Orgona vs. villanygitár
Dicsőítés – ízlések és pofonok

Felszín

Szoták Orsolya
Ajtódísz
Finom határvonal a külvilág és az otthon melege között

Jakab Rita
A tisztelet formái
Teszteld, mennyire vagy képes az elismerésre!

Nagy Tamara
Ami jár, az jár?
Kikövetelni értelmetlen, kiérdemelni nehéz

Magasság

Szűgyi Zoltán
Pillangóvers a reményről
Átsuhanó a kertben

Pete Violetta
Nem vész el, csak átalakul
„Ezek a mai fiatalok” és a tisztelet

Mélység

Szakács Gergely
Igazából szerelem
A magányosok ünnepe

Dobóczky László
Kié a dicsőség?
Isten nyomai az életemben

Teljesség

Tóth Sára
Őelőtte hulljunk térdre
Mitől szent a szent és miért vágyunk rá?

Szerkesztő
Végül
...hogy szerettem-e őt?

Üzenet

Bölcsföldi András
Adventi nevek
Kifejezéseink a szavakon túli világról

Réz-Nagy Zoltán
A repkény, aki karácsonyfa akart lenni
Az erőszak az ember kezében

Áthallások

Hancsók Barnabás
A tökéletes ajándék
Egy jöttment ács története

B. Tóth Klára
Angyallenyomatok
Angyalok a költők, festők szemével

Miklya Luzsányi Mónika
Minden dicsőség elmúlik egyszer…
…vagy legalábbis átalakul

Bradák Soma
Funkcionalitásról és szuverenitásról
Mitől más a dicsőítő zene?

Riport

Missy Daniel
Tiszteli a lelkészeket
Interjú Marylinne Robinsonnal, a Gilead szerzőjével

Kitekintés

Szakács Gergely
Szerep és identitás, avagy mitől lesz hiteles a lelkész?
Bajszos, öltönyös, vagy nagycsaládos az „igazi” pap?

Látogatóink száma a mai napon: 9449
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43911795

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat