belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Bradák Soma

Ameddig a szem

Felkínált párbeszéd

Az impresszionizmus az utolsó állomás. Kifejtem, mire gondolok egészen pontosan. Arra, hogy a közgondolkodásban az impresszionizmus az utolsó „befogadható" irányzat, utána csupa problémás dolog következik. A fauve-ok még elmennek, de az analitikus kubizmus vagy a kései Picasso már sok, a dadáról vagy a szürrealizmusról nem is beszélve. De tovább is mehetek: a gesztusfestészet „pacáit" „én is meg tudom csinálni", Joseph Kosuth Egy és három székét szemlélve pedig csodálkozik az ember, hogy „Ez miért művészet?". Nem is tudják sokszor, hogy az absztrakt expresszionizmus vásznait mennyi tervezés és komponálás előzte meg, illetve hogy a konceptuális művészet mondjuk Platónra is visszamutat, akit azért a középkori keresztény filozófusok sem vetettek meg. Persze az egész mögött az áll, hogy a művészet és annak fogalma bizony változik, s ahhoz, hogy az új irányokat és kifejezésmódokat értelmezni tudjuk, nekünk magunknak is nyitottnak kell lennünk. Nem gondolom, hogy ez feltétlenül szükséges, hiszen szemellenzősen és zsémbesen is lehet boldog életünk, de véleményem szerint rengeteg élménytől fosztja meg magát az, aki eltolja magától az újabb művészeti irányokat. (A szituáció abszurd voltát mutatja, hogy itt az „újabb" fogalma mintegy száz évet ölel fel, beleértve a késő modern, posztmodern és kortárs művészetet is.)

Korántsem azt mondom, hogy kritikátlanul el kell fogadni mindent, hiszen ahogy az utóbbi száz évben, úgy korábban is temérdek nívótlan mű született. Amennyiben így tennénk, ugyanannak a konformizmusnak esnénk áldozatául, amelynek az újabb irányokat elutasító emberek a rabjai. A szokásnak és a hagyománynak vannak ugyan előnyei, mégis képesek egész tömegeket visszarántani a megszokás mocsarába. Már nem azért, de nekünk, keresztényeknek elég rosszul állna a szénánk, ha Jézus ilyen kényelmi konzervatív lett volna. Mert lehet, hogy az ilyen templomdúlós meg szombaton gyógyítgatós sztorik nélkül is eljutott volna a Golgotáig, ám korántsem lett volna ilyen megalkuvást nem tűrően kivételes az élete. Élettörténete arra mutat rá, hogy kritikusságával, gondolkodásával és tisztánlátásával is példát mutatott. Vagy akár azt is felhozhatnám, hogy Luther, Kálvin meg az egész reformáció nélkül nemcsak protestantizmus nem lett volna (persze ki tudja), hanem a kereszténységnek is sokkal nehezebb lett volna szembenéznie hibáival és visszásságaival. Ugyanis a reformációt is a progresszió vágya mozgatta, hogy folyamatosan fejlődve és hitelesebben lehessen megélni a kereszténységet. (Épp a reformáció történelmi öröksége miatt tartom elfogadhatatlannak a katolikus misére vonatkozó zsinati döntéshozatal eredményét.) E példákkal csupán azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy bármiféle kényelmi pozíció könnyen veszélybe sodorhatja akár az egyént, akár a közösséget.
Nyitottság és kritikus hozzáállás szükségeltetik tehát a művészethez, e nélkül bizony az nem gazdagíthat minket. Ezeken kívül a konformizmus feladása a legfontosabb elem a befogadás folyamatában. Ha ugyanis megrémülünk attól, hogy e folyamatban el kell hagynunk kényelmi zónánkat, akkor – noha a szemünk esetleg élvezetét leli egy-két dologban – soha nem közelítjük meg annyira a művet, amennyire lehetne. Ha nem kérdezünk, vagy nem hagyjuk a művet kérdezni, akkor gondolkodni se kezdünk – pedig a jó mű stimulál minket, megvan benne a barthes-i punctum: a mozzanat, amely nem hagy nyugodni. Az ilyen alkotás társadalmi résként (Nicolas Bourriaud) működik: „Szabad teret és új ritmust teremt, mely eltér a mindennapi életet irányító ritmustól, az emberek közötti kapcsolatok olyan fajtáit és minőségeit generálja, melyek különböznek a ránk kényszerített »kommunikációs zónáktól«." Végső soron megszabadít a berögződött szokásainktól, melyek sokszor a konformizmus mozdulatlanságába taszítanak minket. Még egy provokatív alkotás által is gazdagodhatunk (sőt, talán az által lehet igazán), ám ehhez arra van szükség, hogy ne zárkózzunk el, ne sajnáljuk a befektetendő időt és energiát, és kapcsolódjunk be a felkínált párbeszédbe. E nélkül csupán azt érzékeljük, ameddig a szemünk ellát. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 20., szombat,
Tivadar napja van.
Tartalom
Vezércikk

Kovács Viktor
Hívőnek lenni az információ korában?!
Akarsz-e törlésre kerülő program lenni, vagy kilépsz?

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Méltó a munkás a maga bérére?
Gyülekezeti gyakorlat és pénzügyek

Felszín

Szoták Orsolya
Adni vagy nem adni?
A jókedvű és a szorongó

Géczy Ráhel
Az ötödik első találkozásunk
Megújulás a rácsodálkozásban

B. Tóth Klára
Az utolsó tízfilléres
Átjutni a túlsó partra

Magasság

Térey János
James Ensor szponzora voltam,
támogattam a nemes szorongást

Miklya Luzsányi Mónika
Jólét mindenek felett
A szabadság záloga és átverése

Bölcsföldi András
Költő a keresztyén kávéházban
Ady és az elvárások

Mélység

Czapp Enikő
Mert ahol a te kincsed van...
Hiányok, meglopottság, veszteség

Miklya Luzsányi Mónika
Nagycsaládban, szegényen?
Áldatlannak hitt áldott állapotok

Teljesség

Czapp Enikő
A vagy-vagyokon innen, az is-iseken túl
Szeretem Ábrahám történetét, mert...

Üzenet

Tóth Sára
Ha nem adsz neki, az Úrhoz kiált majd miattad
Nem az a baj, ha gazdag vagyok, hanem az, ha bezárul a szívem

Miklya Zsolt
Túlszeretni
Avagy tankolás – árkedvezménnyel

Áthallások

Bradák Soma
Ameddig a szem
Felkínált párbeszéd

Hancsók Barnabás
Kapitalizmus: szeretem!
Az anyagiasság uralja a világot?

Vida Viktor
Tuti seft
Krisztus követése a kenőanyag-marketingben

Riport

B. Tóth Klára
Szószéktől a favágásig
Interjú egy özvegy lelkésznével

Kitekintés

Pete Violetta
Esküvőtervezés kis büdzsére
Hogy ne adóssággal kezdődjön a közös élet

Látogatóink száma a mai napon: 3375
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44170304

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat