belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Réz-Nagy Zoltán

Hogyan lesz a mínuszból plusz?

Ha meginganak az alapok

Lehetséges a lehetetlen? Nem, a lehetetlen az lehetetlen és maradjon is meg annak. Azért lehetetlen, mert nem lehetséges: az, amin véresre vered a koponyád – ahogy Reményik fogalmaz. A folyók nem folynak visszafelé. A zsebóra beleesik a folyóba, hiába akarjuk, hogy visszafelé essen, amikor rájövünk, hogy a kavics helyett véletlenül azt dobtuk be.

A mínuszból nem lehet plusz. Persze kellő műveletekkel (mínusz szorozva mínusszal = plusz) elérhetjük, hogy a mínuszból plusz legyen – a matematikában, de lehetséges ez az életben?

 Lehet az életben a mínuszból plusz: lehet a rosszból jó, a bukásból győzelem, a lehetetlenből lehetséges? Nem…

Bele is nyugodnánk ebbe, ha nem emlékeznénk erre a mondatra, hogy: „…ha ennek a hegynek azt mondjátok: emelkedjél föl és vesd magad a tengerbe! – úgy lesz.” /Mt 21,21

Jézus és a lehetetlen – nem voltak nagy cimborák: annyira nem, hogy Ő aztán tényleg véresre zúzta magát a lehetetlenség konok falán, és bele is halt. De a fal ledőlt, Ő pedig átment rajta, de gyorsan visszaépíttették…

Azóta többen is próbálták az eseményt úgy értelmezni, mint egy kevésbé összetett rendszerből egy összetettebbe való átlépést.  Például Edwin Abbott, viktoriánus iskolamester, teológus, akitől a „Síkország” példázata származik: ami lehetetlen síkban, lehetséges térben.

Síkföld lakói két dimenzióban élnek. Világukban csak vonalak és síkidomok léteznek, csak síkban mozognak. A férfiak sokszögek, a katonák háromszögek, a nők egyenes szakaszok. Egyszer a gömb a négyzettel társalogva megpróbálja elmagyarázni neki a harmadik dimenziót és próbálja elképzeltetni a magasság fogalmát, de eredménytelenül. Míg végül a gömb kiemeli a négyzetet, aki kockává alakul. A kocka egy csapásra megérti, miről beszélt neki a gömb. Amikor visszakerül Síkországba, tanait – a harmadik dimenzióról – eretneknek nyilvánítják és börtön vár rá. 

Hogy egy hegy elmozduljon, ez maga a teljes lehetetlenség – legalábbis abban a világban, amelyben mi élünk. Jézusnak az a gondolata, hogy a hit a lehetetlent is lehetségessé teszi, felveti annak a gondolatát, hogy a hit egy általunk ma még nem ismert dimenziót képes érzékelni: vagy fordítva, egy ismeretlen dimenzió tapasztalata a hit. 

A hit szavára elmozduló hegy nem előzmények nélküli mondata a Bibliának. 

„A karmesternek, Dávidtól. Az Örökkévalónál keresek menedéket, miért mondjátok: » Menekülj a hegyekbe, mint a madár« ? Lám, a gonoszok feszítik íjukat, nyilat helyeznek a húrra, hogy az igaz szívűeket a sötétben leterítsék. Ha az alapok meginognak, mit tehet az igaz ember?" (Zsoltárok 11,2-4)

A zsoltáros Dávid üldözöttségét, gonoszok előli menekülését állítja elénk. De ennél többet is mondhat, ha a hegyet nem mint a földfelszín egy magaslatát, hanem szimbolikusan értjük, úgy, ahogy a Talmud bölcsei: hogy a hegy nem más, mint maga Dávid, aki királyként olyan szilárd volt, mint egy hegy. A talmudi történet szerint Dávid nagy botlását egy madár okozta:

Dávid panaszkodik az Úrnak, hogy miért csak az ősatyákra mondják, hogy: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, de nem mondják, hogy „Dávid Istene"? Talán kevesebb ő amazoknál? Az ÚR válasza: az ősatyák próbatételnek vettettek alá, és kiállták a próbát.

Erre Dávid kérte, vessék alá őt is a próbának. Ez pedig úgy történt, hogy Dávid egyszer a palotája tetején sétált, és észrevette Bethsabét, Uriás feleségét, amint az egy kaptár mögött tisztálkodik. és ekkor arra szállt egy madár és Dávid nyilat lőtt ki a madár felé. A nyíl azonban a kaptárt találta el és széttörte, és mögötte feltárult Bethsabé teljes szépségében. Dávid ekkor érte küldött, és így bukott el, vagyis nem állta ki a próbát. És ekkor Dávid ezt az imát intézi az Úrhoz: Világ Ura! Bocsásd meg nekem ezt a vétket, hogy ne mondják az emberek: „A hegyeteket egy madárnak sikerült elmozdítania a helyéről! (Tehát egy kis madár volt a bukás kiváltó oka, és itt a „hegy" magát a királyt jelenti.) Jól tudod, Uram, hogy ha akartam volna, képes lettem volna uralkodni magamon, de azért vétkeztem, hogy nehogy azt mondják, hogy a szolga legyőzte (a vitában) az urát...”

Így válik az erkölcsi bukás Isten mérhetetlen nagyságáról és dicsőségéről szóló hitvallássá. A mínuszból plusz lesz. A lehetetlen lehetségessé válik. Ahogy Jézus is a gazdag ifjúval folytatott párbeszéd végén végső soron azt mondja: a lehetetlen lehetségessé válik – Istennek köszönhetően: „Embernek ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” /Mk 10,23-27

A nagy példakép, Dávid király bukása egyben a kegyelem általi felemeltetését is előre vetíti. Talmudi története hozzásegíthet minket ahhoz, hogy még jobban értékeljük annak a segítségét, aki a lehetetlent lehetségessé, a mínuszt plusszá tudja változtatni.

A talmudi történet konklúziója eszünkbe juttathatja Martin Luthernek azt a mondatát, hogy „Vétkezz bátran, de higgy még bátrabban…”

Erről a lutheri mondatról Dietrich Bonhoeffer a „Követésben” ezt írja:

„…Tehát, egyszerűen bűnös vagy, és soha nem szabadulsz meg a bűnből, akár szerzetes vagy, akár világi, akár kegyes vagy gonosz akarsz lenni, nem menekülhetsz a világ hálójából, vétkezel. Ezért tehát vétkezz bátran, nyugodtan, épp a megtörtént kegyelemre tekintettel! „Vétkezz bátran!” – ez Luther részéről csak a legvégső útbaigazítás, biztatás lehetett annak, aki felismeri, hogy nem tud bűntelen maradni, annak, aki a bűntől való félelmében nem bízik Isten kegyelmében. Annak a „Vétkezz bátran!” éppen nem engedetlen életének valamiféle elvi megerősítését jelenti, hanem az Isten kegyelméről szóló evangéliumot, amely előtt mindig és minden helyzetben bűnösök vagyunk, és amely minket éppen bűnösként keres és igazít meg. Luther azt mondja: valld be bátran bűnödet, ne kísérelj meg elmenekülni előle, „de higgy még bátrabban!”. Bűnös vagy, nos, légy is bűnös, és ne akarj valami más lenni, mint ami vagy, sőt naponta légy újból bűnös és légy bátor abban. Kinek szabad azonban ezt mondanunk, ha nem annak, aki a bűnnek naponta szívből hadat üzen, aki naponta tagadja meg mindazt, ami őt Jézus követésében gátolja, és naponkénti hűtlensége és bűnei miatt mégis vigasztalhatatlan? Ki más tudná ezt hitére nézve veszélytelenül hallgatni, mint az, aki tudja, hogy ezzel a vigasszal újból csak Jézus követésére hívják? Így lesz Luther mondata eredményként értve drága kegyelemmé, azaz egyedüli kegyelemmé.”

Luther bátor mondatának előfutárát kell látnunk az előbb idézett, - a 11. zsoltárhoz fűzött Talmud–kommentárban, a Dávid alakja köré szőtt fiktív – ám nagyon figyelemre méltó történetben. És ennek tükrében a 11. zsoltár másik, sokat idézett mondata is más értelmet nyer: „Ha az alapok meginognak, mit tehet akkor az igaz?” Ha a hegy Dávid király, és a hegy megmozdul, mert meginog, akkor az alapok is megrendülnek. Mit tehet ilyenkor az igaz?

Hermann Hesse Nobel-díjas író regényének, az Üveggyöngyjátéknak függelékében van egy történet, a „Gyóntatóatya” című. Josephus Famulus a főszereplője, valamikor a keresztyénség hajnalán játszódik a történet, a főszereplő a remeték életét éli, és idővel ismert gyóntatóvá válik, akihez messze földről is jönnek emberek, ő pedig meghallgatja őket, testvéri meghallgatásával könnyít a terhükön, és ezáltal segít bűneik hordozásában, majd a meghallgatás után elmondja velük a Miatyánkot és homlokon csókolja őket. Nem korholt, nem rótt ki vezeklést, nem volt ez igazi gyónás, inkább testvéri meghallgatás és együttérzés. De hosszú idő után eljött a pillanat, amikor nem volt többé képes senki gyónását meghallgatni. Lelki válságában és kétségbeesésében már az öngyilkosság is megfordult a fejében. Hallott egy híres gyóntatóról, Dion Pugilról és elhatározta, hogy elmegy hozzá, megkeresi, mert képtelen volt a maga választotta hivatását tovább folytatni.
Elhagyta remetelakját és elindult, hogy megkeresse Diont, akiről tudta, hogy másként gyóntat, mint ő. Dion korhol, fedd, tanácsokat oszt, vezeklést ró ki, azaz más módszerekkel él, és ez keltett reményt benne. Talán megtalálja nála a szükséges lelki segítséget.
Útja során egy idős remetével találkozik, aki nem más, mint Dion – nem tudja róla, hogy ő is éppen hivatásának mélypontjára jutott, aki azért indult el, hogy megkeressen egy híres gyóntatót, Josephus Famulust, őt, hogy bevallja neki nyomorúságát, hogy vigaszt és erősítést kapjon tőle. De mikor rádöbbent, hogy Josephus Famulus is menekülőben van hivatása terhei elől, akinek ugyanolyan rosszul ment, mint neki, vagy még rosszabbul, akkor először különös csalódást érzett, és elszomorodott, de később így gondolkodott: „Mihez kezd, ha megtudja, hogy az az ember, akibe reményét vetette, éppúgy szökésben lévő és megtámadott ember? Ezért ezt mondta magában: Isten küldte őt nekem, hogy megismerjem és meggyógyítsam, s vele együtt magamat.”
És megértette, hogy a kétségbeesést Isten nem azért küldi az emberre, hogy megölje, hanem azért, hogy új életre ébressze.
Dion meghallgatta Josephus gyónását, és nem tett mást, vele, mint amit Josephus szokott a hozzá fordulókkal. Homlokon csókolta, majd maga mellé vette, és hagyta, hogy segítsen neki, ügyes-bajos dolgai végzésében, aztán egyre többször odaült és hallgatta, hogyan gyóntat Dion, néha aztán helyettesítette a gyóntatásban, így Dion szépen lassan Josephust is, de persze önmagát is visszavezette hivatásához.
Dion csak élete végén osztotta meg titkát Josephussal.

Hesse példázata arról vall, hogy az ember nem stabil pont abszolút értelemben, csak a segítés eltökélt szándéka teszi azzá.

Hogy mit tehet az igaz, ha az alapok megrendülnek? Ez az egyik lehetséges válasz rá.

De visszatérve a vitában való győzelemre, ez a gondolat, hogy „nehogy azt higgyék, hogy a szolga legyőzte vitában az Urát”, mintha a dán teológusnak, Sören Kierkegaard-nak a felismerését előlegezné meg:

Istennel szemben, Isten színe előtt soha nincs igazunk: nem mi akarjuk, hogy így legyen, hanem végső soron Isten akarja így, és ő akarja, hogy felébredjen bennünk ez a meggyőződés. A felismerést, miszerint Istennel szemben soha nincs igazunk, a szabad isten-hit akarja, ebben az értelemben tehát nem is felismerés, hanem az Isten iránti szeretetnek a jele, a Vele szembeni saját igazunk tagadása; elsöprő vágy, hogy soha ne lehessen igazunk Vele szemben.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 20., szerda,
Jolán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Az Úr humora és mértéke
Sok és kevés Isten kezében

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Hová tűntek a férfiak a gyülekezetekből?
Hiányosságok és lehetőségek a gyülekezeteinkben

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Majális
Régi ismerős, régi kísértés

Szoták Orsolya
Mesterségünk címere
Honnan tudom, jó székben ülök-e?

Géczy Ráhel
Szeretetre teremtve
Utcai áldozatok és a tettestársak

Magasság

B. Tóth Klára
A mérleg nyelve
Ki mér és milyen mértékkel?

Mélység

Szakács Gergely
Napos oldal – hiányból erősség
Őszintén sérült

Teljesség

Réz-Nagy Zoltán
Hogyan lesz a mínuszból plusz?
Ha meginganak az alapok

Bella Péter, Adamek Norbert, Némethné Sz. Tóth Ildikó
Pünkösd és az elemek
Őserő

Üzenet

Pete Violetta
„Eljött érted!”
Nem lenyel, hanem megajándékoz?

Tóth Sára
Fiamnak konfirmációjára
Miért legyél keresztény? Miért legyél református?

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Hogyan lesz a kicsiből nagy?
Hobbitból hőssé

Hancsók Barnabás
Szuperhősök a vásznon és az életben
Benned is lapul egy!

Bradák Soma
Talán a gyepet
Nézőpontváltás

Riport

Miklya Luzsányi Mónika
„Cselekedetből vált teljessé a hit”
…fogalmam sem volt, hogy lehet így élni egy percet is

Kitekintés

Bölcsföldi András
A megköszönés kultúrája
Nagyon szépen köszönöm! Köszönöm! Kösz! Köszi! Köszike!

Látogatóink száma a mai napon: 4046
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45787547

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat