belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Dull Krisztina

Jambus vagyok, a törpetacskó

Nem egyszerű a menhelyre került kutyusok sorsa

Jambus vagyok, a törpetacskó. Többnyire csak Jambinak becéznek. Budapesten lakom a kilencedik kerületben. Törzskönyvem szerint fajom eb, fajtám tacskó, nemem szuka, színem fekete cser. Van egész Európára érvényes útlevelem is, az ugyanezeket írja angolul. Mindenki vágyik arra, hogy egyszer elmondja a történetét. Ez az enyém.


Semmire nem emlékszem a nagy trauma előttről. Az emlékek törlődtek, csak félelmek maradtak meg. Azt pl. elmondták, hogy Debrecenben születtem, és életem első két évét ott is töltöttem. Egy idős hölgynél laktam, aki hol megfojtott a szeretgetéseivel, hol teher voltam neki. Azt sem tudom, hogy mikor tépett meg egy fajtársam, talán még kölyökkoromban, de ösztönösen félek minden más kutyától. A nagyoktól különösen. Igaz, az is az arcomra van írva, ha séta közben találkozunk, hogy mennyire megvetem őket. A bal fülem rendesen csipkézett, nem emlékszem már, hogy ki és hogyan tépte meg, de a félelem megmaradt. Nem szeretem a többi kutyát, na. Vannak emberek is, akik nem szeretnek más embereket. Én kutya vagyok, és nem kérek más kutyák társaságából.

Szóval Debrecen, az idős hölgynél. Elkaptam egy bundabetegséget, ami nem is olyan nagy dolog, sok kutya átéli ezt, és a tacskók különösen érzékenyek rá. Ember nem kaphatja el, senkire nem voltam veszélyes. Korábban csillogó fekete bundám volt, először csak megfakult, aztán állandóan viszketett, mindenhol, reggeltől estig vakaróztam. Aztán már aludni sem tudtam miatta. Mikor foltokban hullani kezdett a szőröm, az öreg hölgy kitett az utcára. Sebesre haraptam a bőröm, mert alig bírtam a viszketést, és hamarosan minden bundám kihullott. Nem is tacskó voltam már, inkább hasonlítottam egy jól megtermett meztelen patkányra. Kóboroltam, mindent felzabáltam az utcán, csak hogy túléljek. Nem is igazán emlékszem erre az időszakra sem, biztosan egy tündér segít nem gondolni rá. Nem tudom azt sem, hogy meddig tartott. Talán két hétig, talán hat hónapig. Aztán jött egy ember, aki megsajnált, és bevitt a menhelyre.

Innentől lassan kezdett helyrejönni az életem. Tél volt, nem maradhattam a menhelyen. Bunda nélkül, lakásban tartáshoz szokott fajtaként elpusztultam volna a kennelben. A nagyon kevés idő alatt, amíg ott voltam, oltásokat kaptam, orvoshoz vittek, megszűnt az állandó kínzó viszketés, sőt pár hét után kezdett visszanőni a bundám. Kaptam chipet, és amikor a bundám már egészen helyrejött, ivartalanítottak is. Ideiglenes befogadó gazdához kerültem, két másik tacskó mellé, ahol nagyon nagylelkűen gondoskodtak rólam. Sokat sétáltunk, mindig jóllaktam, és még bundakondicionáló tablettát is kaptam az egyre fényesedő bundára. Nem volt könnyű onnan elmenni.

A jótündér viszont már dolgozott azon, hogy végleges helyre kerüljek, és hamarosan jelentkezett egy gazdi, aki engem szeretett volna. Harmadik születésnapomra már tápos muffint sütöttek nekem, a bunda ragyog, és a kezdeti depressziós hónapok után a kedvem is a régi. Imádok sétálni, no persze ha nincs hideg és nem esik az eső. A Duna teljesen lenyűgöz, órákig tudom bámulni, és hihetetlen elszántsággal hozom vissza a botot, amit bedobnak nekem. Bármikor egy perc alatt képes vagyok akkora üreget ásni, hogy eltűnjek benne. Még kirándulni is elvittek nemrég. Voltam Visegrádon és Szentendrén, ahol egy külföldi turistacsoport legnagyobb derültségére még egy gombóc Szamos marcipán fagylaltot is beburkoltam. A gazdám mindentől óv, és a biztonságban kibontakozhatott a saját egyéniségem is. Most végre az lehetek, aki valóban vagyok: önfejű, makacs, igazi egyéniség. Sokszor morog is a gazdi, hogy ha nem viselkedek, megyek vissza a menhelyre. Pedig soha nem vinne vissza, pontosan tudom, hogy mennyire ragaszkodik hozzám!

Nem mindenki ennyire szerencsés, mint én. Nagyon sokan sohasem jönnek ki a kennelből, és a menhely az utolsó lakhelyük. Kevesen fogadnak be árva kutyákat, pedig ki tehet arról, hogy gazdi nélkül maradtunk? Soha nem követtem el semmit senki ellen. Néha bekapok egy-egy legyet, ha bosszant, és egyszer meg akartam kergetni egy sünit, de egyébként soha nem ártottam senkinek. Minden bűnöm az volt, hogy elkaptam egy betegséget, és az öreg hölgy ahelyett, hogy orvoshoz vitt volna, kidobott az utcára. Ennyi az én történetem.

Sokat ücsörgök a gazdám egy jóbarátjának az ölében. Ilyenkor mesél nekem, és ezt mindig nagyon élvezem. Meghallgatom, puszikat adok neki. El szokta mondani, mennyire jó dolgom van. Hogy még Magyarországon is mennyi kutya van láncra fűzve, akik a nyári 40°C-ban ugyanúgy árnyék nélkül szenvednek, mint télen mínusz 10°C-ban. Szerinte a legtöbb ember érzelmi intelligenciája messze elmarad az enyémtől, mert én tudom, amikor a gazdám beteg vagy szomorú. Ilyenkor felvidítom, odabújok hozzá, sőt ha lázas, szó nélkül eltűröm, hogy nem visz le a szokásos sétákra. Sok ember meg úgy bánik a kutyával, mintha nem lenne lelke, kínozza, mindennek kiteszi, és ha megbetegszik, kidobja vagy megöli. Egy házőrző eb keményen dolgozik, és sosincs szabadság, megérdemelné, hogy legalább gondoskodjanak róla. Nekünk igenis lelkünk van, egyéniségünk van, és nagyon tudunk szenvedni is, örülni is. A gazdák jó része ezt nem is érzékeli. Sokszor elmondja, hogy vigyázzak az emberekkel, és mélységes felháborodásomra sosem engedi, hogy idegenek etessenek. Nem tudom, igaza van-e, ő egyáltalán nem bízik az emberekben. Én feltétlen lelkesedéssel szaladok oda mindenkihez séta közben, aki meg akar simogatni. Végül is egy ember dobott ki az utcára, de azután sokan dolgoztak azon, hogy gondtalan, tacskóhoz méltó életet élhessek. A rossz emberekkel nem szabad foglalkozni. Jó emberek! Ti sohase menjetek el szenvedő kutyus mellett! Nektek csak egy telefon, ami nekünk az életet jelentheti: a rendőrségen vagy bármelyik állatvédő szervezetnél azonnal és névtelenül is lehet bejelentést tenni. És ne féljetek menhelyi kutyust befogadni, akit a lelkiismeretes gondozók örökbe adnak, azokból gondoskodó környezetben nagyon hűséges barát válik. Erre én magam vagyok a garancia. Én, Jambus, a törpetacskó.

Hozzászólások

1. Szurdi Nóra - 2013-07-07 17:44:41

Szia Jambus!

Én Füge vagyok,ugyanolyan tacskó, mint te. Legalábbis a természetemet tekintve, mert amúgy én a szálkásszőrűek társaságából jöttem világra. Nekem nem volt olyan szomorú életem, mint neked, én azonnal családba kerültem, ahol nagyon szeretnek, ágyban alszom, csakis a gazdim lábánál...éreznem kell, hogy ott van, így mindig hozzábújok..A legnagyobb kánikulában is!Persze rengeteg borsot is török a gazdám orra alá, erre tettem fel az életem, hogy kipróbáljam szeretett gazdim türelmének határait!!!Erről majd később mesélek.

Nekem is volt bőrbetegségem, rengeteg pénzt költöttek rám, de senki nem tudta pontosan megmondani, hogy mi is a bajom. Aztán gazdim hallgatott egy jó tanácsra és azóta kerüljük a csirke származékot, a legdrágább tápot veszi nekem, Canadából érkezik!De mióta ezt eszem, nem vakarózom, csak unalmoból, meg ha bolhás vagyok.

A kutyákat én sem szeretem, lehet ez a fajtánk tulajdonsága?Engem sosem bántottak, bár egyszer végig néztem azt, ahogy 2 másik kutya egymásnak ugrik.Attól nagyon megijedtem, azonnal odaszaladtam a gazdim háta mögé és bevallom neked, hogy nagyon reszkettem. Na azóta még inkább kerülöm a kutyákat. De az embereknek, nagyon-nagyon örülök!!!!Pláne, ha szatyorral mászkálnak, mert remélem, hogy a szatyor mélyén lapul valami finom harapni való...mert nagyon szeretek enni. Emiatt sok leszidást kapok gazdimtól. De annyi finom falat hever az utcán miközben sétálunk!Azt mind meg kell ennem.Ezt úgy tudom elérni, hogy nem sétálok pórázzal.Nem vagyok hajlandó!Ez bele került néhány hosszú hónapomba mire szeretett gazdim elfogadta ezt a döntésemet.Sokmindennel próbálkozott, de én a végére meguntam és folyamatosan leégettem. Azt játszottam, hogy eltörtek a lábaim.Húztam magam a földön, erre mindenki odaszaladt az utcán, jaj de jó volt, mindenki velem foglalkozott!!A gazdim nem győzött magyarázkodni!Aztán levette rólam a pórázt és én felszabadultan, mások meglepetésére, önfeledten rohangásztam.Utána nem került rám sosem a póráz!Persze ennek az a feltétele, hogy engedelmeskednem kell. Néha megteszem a békesség kedvéért, de általában megyek a saját fejem után. Ilyenkor gazim kiabál, folyton szólongat, de úgy teszek, mintha nem hallanám. Persze nagyon szeretem a gazdim hangját, máskor ha szól majd leesik a farkam a csóválástól és kiugrok a bőrömből, de vannak pillanatok, amikor eldöntök valamit és annak úgy kell lennie.Ugye megértesz drága barátom?Gondolom te is ilyen vagy!

Engem még nem fenyegettek meg azzal, hogy menhelyre visznek, az Expresszt szokta gazdim emlegetni, hogy elajándékoz,sürgősen. De én ezt nem veszem ám komolyan, mert tudom, hogy mindennél jobban szeret!Egy jó tanács: ha fenyegetnek a menhellyel, nézz bánatos szemmel!Húzd be a farkad a hasadhoz, szép lassan közelítsd meg a gazdid és bökdösd az orroddal. Majd ha elneveti magát, azonnal ugrálj, pörögj a szőnyegen és viselkedj idiótaként!Ja és a büdös száddal annyi puszit adj, amennyi csak belefér!Az én gazdim könyörögni szokott, hogy hagyjam aba, de nem teszem meg!Mert annyira örülök, hogy megbocsátott, hogy még!

Azért csináltam már ennél durvább dolgokat is!Te azért ha lehet, ezeket kerüld, mert ezzel nagyon felbőszítettem a gazdit.Képzeld, minden áldott nap a fejembe vettem, ahogy elmegy otthonról, kipakolom a mosdóban levő kukát!Hú, mennyit kaptam ezért, de nem bántam, olyan jó móka volt!Aztán lecserélték a kukát egy olyanra, amit képtelen voltam kinyitni.Vége volt a mókának-hitte drága gazdim.Találtam egy sokkal mulatságosabb dolgot!Szétrágtam a tv-hez vezető kábelt!Az első napokban még nem volt gond, a gazdim nem tv függő, így elfogadta, hogy nincs adás.A harmadik napon-vesztemre- megnézte a kábelt.Fogalmam sincs, hogy miből fogott gyanút...pedig én nem szolgáltattam erre okot...mindig nagyon jól viselkedem...legalábbis a saját szemszögemből én így látom. Szóval akkor nagyon csúnyán beszélt velem. Még kiabált is, pedig nem szokott.Éreztem, hogy most tényleg nagyon rossz dolgot csináltam...Menteni akartam a helyzetet, így jobb nem jutott eszembe, elkezdtem hányni...akkor mindig nagyon megsajnál a gazdim és megszeretget...De pechemre kábeldarabok jöttek ki...ebből nem volt kiút...Igy maradt a jól bevált módszer, a tacskós tekintet!Ezt sose félj használni, mert mindig beválik!Bármit is tegyél!

Most már elbúcsúzom, örülök, hogy jó kezekbe kerültél, néha azért tegyél jót is, nevettesd meg a gazdidat, mert így megbocsátják a makacs, őrült természetünket!Remélem a társaid is gazdára lelnek mihamarabb!Ha kérdésed van, írj bátra.Adok rosszalkodási praktikákat!És ne feledd, legfontosabb a tacskó tekintet! (Amúgy a képen jól csinálod!Igy kell nézni, ennek nem tudnak ellen állni!)

Sok-sok szeretettel teli napot kívánok neked!

Füge


2. Jack Ward - 2013-07-23 10:18:11

Kedves Jambus!

Én egy hajléktalan vagyok. Sajnos elvesztettem a munkahelyem és rossz emberek elvették a házamat is. Sokan élünk az utcán koszban, mocsokban és az emberek nagyrésze megvet bennünket. Mindig azt mondják, hogy nincs pénz felszámolni a hajléktalanságot miközben újabb állatmenhelyek létesülnek amik nem kis pénzbe kerülnek. Sebaj, ez egy ilyen felfordult világ ahol vallásos személyek inkább egy kutyát fogadnak be vagy támogatnak menhelyeket mintsemhogy embertársukon segítsenek. Pedig állítólag a Biblia azt írja, hogy szeresd felebarátodat mint saját magad. Jó emberek! Sohase menjetek el egy szenvedő hajléktalan embertársatok mellett! Őt is az Úr teremtette és életet lehelt belé. Lehet, hogy egy leendő mennyországbeli társad mellett mész el rezzenéstelenül.

Egy hajléktalan



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Taníts úgy számlálni
Ima hegymenetre és lejtmenetre hangolva

Gondolkorzó

Szakács Gergely
Alkalmazott vezető
Lelkész és presbitérium: ki kinek a főnöke?

Felszín

Jezsoviczki Noémi
A nagymama
„…amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek…”

Géczy Ráhel
Bizalmi szavazás
.

Magasság

Lovas Anett Csilla
Forgat, kavar, változik
Gondolatok Saulusról, Mészöly Miklós regénye alapján

Mélység

Szűgyi Zoltán
Múltam fölött az idő
Kupacban az évek hordalékai

Horváth Zsuzsanna
Az isteni szeretet és a hátunkon cipelt törvénykönyv
Csapkodsz vagy ölelsz?

Bölcsföldi András
Szökés a gyermekkorból
Tékozló és hazatérő

Teljesség

Székely Tamás
Váltó
Tekintetét nem lehet állni

Üzenet

Bella Péter
Szerencse, végeztünk, kiszállok!
Igazán nincs is közöd semmihez

Áthallások

Hancsók Barnabás
A selejt felemelkedése – Gattaca
Vágyott fordulatok

B. Tóth Klára
Mint túláradt patak
Mérleghinta és gyógyulás

Kitekintés

Szabó Dóra
Egy világítótoronynál
Ha megtanultál jelekből olvasni

Dull Krisztina
Jambus vagyok, a törpetacskó
Nem egyszerű a menhelyre került kutyusok sorsa

Látogatóink száma a mai napon: 129
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206561

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat