Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Meghitt beszélgetés a nem létező verandánkon
„Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk
Ülünk egymással szemben,
Beszélgetünk.”

/Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán/

Dávid gondolatai:

„Volt egyszer egy...” kezdetű meséken nőttünk gyerekként, hallgattuk, amint a hős lovag tűzön, vízen, sárkányokon át küzd a királylány kegyeiért. Szép történet volt, mert talán annyiszor hallottam mindegyiket, hogy el sem tudtam képzelni, hogy ne az legyen a vége, amit várok. Így aztán nagy meglepetés volt, mikor a rendíthetetlen ólomkatona küzdelmeinek jutalma az lett, hogy elolvadt egy kályhában. A kérdés, ami felvetődik az esküvő komolyra fordulásával, amikor már nem csak álmodozunk róla, egy érzéssel írható le a legjobban. Ezt az érzést pedig akkor érezzük, amikor egy veszekedést követően békülni „kell”. Vajon lesz-e elég erőm 10, 20, 50 év múlva is, hogy engedjek az arroganciámból és részben vagy akár egészben lemondjak az igazamról úgy, hogy közben nem veszem fel az alárendelt szerepet? Hol a határa a kompromisszumkészségemnek, hol lesz akkor? Csaknem 6 év tapasztalata után nehéz belegondolni, hogy most születendő kis családunkat mindvégig össze fogja-e tartani a szeretet? Természetesen ezeken a kérdéseken túl más szempontból is érdekes megvizsgálni, hogy miért házasodunk. Anyagi biztonságot nem ad, hacsak nem némi támogatást, kedvezményeket, akkor viszont felvetődik, hogy a pénzért tesszük-e ezt. A nők egy része biztonságra gondol ilyenkor, erre viszont nem kapunk biztosítékot, én is nem egy olyan ceremónián vettem részt, ahol az anyakönyvvezető nem mulasztotta el megemlíteni az 50%-os válási statisztikát, és ez még nem is jelenti azt, hogy a fennmaradó 50% boldog párkapcsolatban él. Egy gyűrű önmagában nem véd meg a házasságtöréstől senkit, pedig a társadalom ezt az összetartozás magasabb szintű lépcsőfokaként fogadja el, holott a valóságban semmi nem változik. A mindennapok ugyanolyan mindennapok lesznek, és a problémák is ugyanúgy meglesznek, a közös jövőért pedig küzdeni kell, ahogy eddig is. Amiért szerintem érdemes nekivágni, az részben az, ahogyan nekivágunk a kapcsolatunknak és építjük azt. Napról napra azon vagyunk, hogy örömet szerezzünk párunknak, a kedvében legyünk, mosolyt csaljunk az arcára és jól érezze magát velünk. Egy esküvő szervezése során nem csak arra az egy napra készülünk, az oda vezető út megpróbáltatásokkal van teli, ami pedig nem feltétlenül rossz, mert minden egyes siker mérföldkő a bizalom elmélyítésében. Ugyanakkor azt kell megérteni, hogy nem lehet mindent egy nap alatt elintézni, és pánikozhatunk a feladatok mennyiségén, ha azt akarjuk, hogy az esküvő építő jellegű legyen kettőnk között. Ilyenkor nagy segítséget jelenthetnek a barátok, hiszek ők az egyetlenek, akik nem akarják megmondani, hogy milyen legyen a menyasszonyi csokor, milyen virágok legyenek a díszítésben, lehet-e olyan a menyasszonyi ruha, amilyet ő magának szeretne és még sorolhatnám. Másrészről nagyon izgalmas a párunk háta mögött összebeszélni a barátaival, és segíteni a leány-/legénybúcsújában.

Rita gondolatai:

A zöld marcipános torta

Gyermekkorom legkedvesebb mesés kazettáját szakadásig hallgattam. A kék csodatortát. A történet egészen egyszerű: a király leánya nem akar férjhez menni. Ezt egy hisztériás dalban a hallgatók tudtára adja: „Nem akarok férjhez menni!”

Délutáni csendes pihenőim alkalmával álmodoztam az értem és kegyeimért küzdő hercegekről és persze a szüleim könyörgéséről: „Menj már férjhez!”  Az Úristen mégis megcsavarta a szálakat. A 22 éves hercegnő dala már teljesen másként hangzik a valóságban: férjhez akarok menni!

Hatévnyi együtt járás után és sok megpróbáltatás közepette „tennénk az Isten felé pár lépést”.

Két teljesen különböző családot hoztunk magunkkal. Az én családom úgy gondolja, hogy királykisasszonyuk elmehetne még varázslatos felfedező útra becserkészni pár szőke herceget, lehetőleg fehér lovon palotával. Várhatna még pár évet a kérők hadára.

Hercegem családja szereti a hagyományos hercegnéket, akik otthon ülve szövik kelengyéjüket, míg hercegük küzd a vad és veszedelmes sárkányok ellen, elnyerve a sárkány barlangjában rejtőző kincset és a leány kegyét. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, Isten sem palotával, sem fehér lóval nem áldotta meg a királyfit, de még a királykisasszony sem szövi kelengyéjét otthon.

Inkább göröngyök és árkok szegélyezte ez az út, rendkívül édes. Az Úristen akkora gondoskodással készítette elő, hogy ez a hatalmas szó: elköteleződés egyszerű mesebeli varázsszóvá alakul.

Bár kék habos tortát nem szerzett a hercegem, de egy csodálatos zöld marcipántortát igen. Varázsereje van, mert én tudom!  Gyermekkori álom válik valóra augusztus 10-én sok megpróbáltatás után.  A torta pedig meghozza majd várva várt hatását a következő varázsige kíséretében:

„ Én, Rita esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy Dávidot, akinek most Isten színe előtt kezén vagyok, szeretem.”

Ezt kikiáltanám a világba és mindenki tudtára adnám, hogy vigye a szél hetedhét országon túlra, egészen addig, amíg egy békés zugot nem talál Isten ölelő és gondos kezében.

A beszélgetésünk konklúziója pedig Kárpáti Tibor: Gyöngyöt az embernek című művében található.