belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Székely Tamás

Dialógusok

A hatás nem marad el

A dialógusok legalább annyira kellékei a mindennapoknak, mint az emelkedett irodalmi alkotásoknak, ősi filozófiai munkáknak. Hiszen kicsoda ne csodálkozna rá Platón dialógusaira vagy Shakespeare drámáinak pergő párbeszédeire ugyanúgy, mint a filmek, vagy akár a közélet vitáit feszesen tartó szóváltásokra! Ugyanennyire alapelem az iskolai tanórán, ahol kérdések s feleletek hangoznak el – kínos és kevésbé kínos szituációkban –, amikor interaktív módon, a tanulók bevonásával hangzik a tanítás, továbbá a hivatalokban, a bevásárlóközpontokban, mikor az ügyintéző és a vendég adja egymásnak a szólás lehetőségét, és még sorolhatnánk. 

Bár a dialógus meglehetősen általános, s ennélfogva látszat szerint leírhatatlan és jellegtelen, mégis a körülményektől függően szabályozott, s ebből adódóan szabályoz, vagyis jó, de legalábbis jobb mederbe tereli az egyébként sokszor meglehetősen szertelen kommunikációt. Ezek betartása és betartatása feltétlenül szükséges, hogy a dialógus a külső szemlélő számára is érthető legyen. 

Néhány példa hasznos illusztrációt szolgáltathat: 

Hogy a legegyszerűbbtől induljunk: az iskolai kommunikáció szabályozott, különösen szigorúan szabályozott az osztálytermi kommunikáció, amelyben a résztvevők különböző szerepeketkapnak, s mindenkinek a mozgásterét a szerepe határai jelölik ki, ezen belül nyilvánulhat meg. Nyilvánvalóan amellett, hogy hierarchikus (s ebből következik, hogy a dominanciaviszonyok is fixen ki vannak jelölve, melyek felborítása az eredményességet veszélyezteti), a visszatérő kommunikációs mintázat szigorú monotonitása egyfajta lélektani biztonságot és stabilitást nyújt a résztvevőknek, és ez megint csak pozitívan hat az eredményességre (már ha jól működik a rendszer). 

A szolgáltatók oktatási anyagai ugyancsak szigorúan szabályozzák az ügyintézők szerepét és mozgásterét az ügyféllel való kommunikációban, nyilvánvalóan az elégedettség és a lehetőleg maximális problémamegoldási ráta érdekében. 

Platónnál már némileg bonyolultabb a dolog, hiszen amikor Platón a beszélgetés szabályairól ír, nem csupán jellemez, hanem elő is ír. Mit értünk ezen: a filozófus nem csupán szemlélteti, elemzi, bemutatja, lebontja, megvizsgálja, majd szintetizál s ismét összerakja a világot, hanem közben a vizsgálat módszertanát is rögzíti, hogy ezáltal is megfeleljen a tudományosság kritériumának, hiszen csak úgy lehet valóban tudományos igényű eredményre szert tenni, ha rögzítjük a szabályokat. Hiszen Platón a dialógusaiban érvel, cáfol, megmagyaráz, de ezen felül vagy ezek összességeként tanít és kivetíti az általa alkotott képet, miközben kapásból meg is cáfol ellenvetéseket. Ezért mereven ragaszkodik a módszerhez. Ahogyan ezt a Gorgiaszban kifejti, amely a retorika feladatát és az állampolgári boldogság, vagy kevésbé archaikusan boldogulás útját igyekszik igen ambiciózus vállalást téve feltárni, a szabályok betartása azért fontos, hogy megfelelően kicsiny s lehetőleg egyforma súlyú építőkockákat használva állítsuk össze a képet, ha elmozdulunk valamelyik irányba, az egyenetlenségek pontatlanságokhoz vezetnek. Ezért Szókratész már a beszélgetés elején egy kérdésre egy választ követel, mely lehetőleg néhány szóból álljon, s ne fejtegetésekből. Annyi cselvetés azért van a dologban, hogy innentől a beszélgetés irányítója, azaz a kérdező eldöntendő kérdéseket feltéve partnere szájába adja a válaszokat, s lényegében saját nézeteit mondatja ki vele, legalábbis csakhamar ezzel kezdik vádolni a vita hevében, de különösen érdekes, hogy egész gondolatmenetek és bonyolult érvek előmozdítására alkalmasnak bizonyul a szabályos keretek között, avagy kemény falú mederben hömpölygő dialógus. 

Ezért előnyös talán a hittételek kifejtésére is, gondoljunk csak a Heidelbergi Kátéra, amelyet ha egységében kezelünk és olvasunk, csakhamar felismerjük, hogy nem egy furcsa 16. századi protestáns kérdezz-felelek játékba keveredtünk, hanem egymásra épülő érvek láncolatát olvassuk, briliáns megvalósításban, mely az egyszerűséget, s elnézést a szóért, jól emészthetőséget vegyíti a teológiai mélységgel, jó és erős bibliai alapokra támaszkodva. 

Mielőtt azonban elmerülnénk a bibliai mélységek hívogató világában, mely forró nyári napon hűsítő vízfelületként csalogat, hogy felüdítsen – nyári emlékek az enyhébb napokon –, még egy kultúrtörténeti kitekintés kívánkozik gondolatmenetünk megkoronázásának előkészítése végett, ha már a bevezetőben Shakespeare drámaköltészetére is utaltunk nem mellesleg. 

2005-ben, még középiskolás voltam, mikor Csermely Péter, nem az újságíró, hanem a kutatás iránt érdeklődő középiskolásokat maga köré gyűjtő orvosprofesszor könyvet írt a hálózatokról. Furcsa misztikus, de nagyon is tudományos téma, mely a mai publikációk szorgosan pörgő motorja, s ebben érdekes fejtegetést közölve tárja fel az olvasó előtt Shakespeare korszakalkotó zsenialitását. Ebben a kötetben, röviden az alábbi megállapításokat teszi a szerző (Dr. Csermely Péter: A rejtett hálózatok ereje, Vince Kiadó, 2005. 10. fejezet): a Shakespeare-drámák több szinten szervezett írások. Először is egybefűzi a jeleneteket a főszereplők jelenléte, akik képesek a történetet jelenetről-jelenetre hátukon vinni, hiszen jelenlétük garantálja, hogy a korábbi történések mint korábbi ismeretek nem vesznek el, hanem az újabb és újabb jelenetek kiinduló pontjaiként, láncként összefűzve az eseményeket, a mellékszereplők bevonásával mintegy tovább gördítik a történést mozgató fogaskerekeket. Erre persze sokan képesek voltak, ehhez zseninek nem kell lenni, csak okosnak és következetesnek. Azonban a jeleneteken belül dialógusok zajlanak, s ezek azok a legerősebb verbális elemek (melyek egyébként megint csak matematikailag is leírható egyensúlyban vannak a monológokkal), amik igazán lefestik számunkra a zsenit. Miért? Azért, mert a zsenialitás a beszélgetők számától függően hatványozódik. Példaként a szerző olyan esetet mutat be, melyre egyébként van példa, hogy négy szereplő beszélget Shakespeare színpadán. Amikor egy szereplő megszólal a négyből, annak egyszerre kell végiggondolni, hogy szavaival milyen gondolatokat vált ki azokból, akikhez szól, valamint mit gondolnak a szereplők egymásról, hogy az elhangzott szó a másikban mit váltott ki – hiszen nyilván nem lehet célja, hogy félreértsék, azért beszél, mert hatni akar, mégpedig mindenkire a maga szüksége szerint. Ezért az átlagos Shakespeare-i szereplő a szerző szavaival élve a negyedik hatványon gondolkodik.

Ennél bonyolultabb a néző helyzete, aki nem csak a három hallgatót figyeli, hogy milyen reakciót vált ki a negyedik, de a beszélőt is, hogy vajon az ő agyában mi zajlik, vajon mit akar elérni. A néző ehhez képest a képletbe kénytelen beilleszteni az aktuális beszélőt, ő tehát az ötödik hatványon gondolkodik. S most jön a csoda, mert az ötödik hatványon gondolkodás az ún. átlagos emberi agy teljesítőképességének lehetséges határa, Shakespeare a nézőt is bekalkulálja, azaz a hatodik hatványon gondolkodik, s így lesz az átlagot meghaladó géniusz, hiszen képessé teszi a dialógust az eddig felsoroltak mellett a történet mozgatására is. 

És akkor mi a helyzet a Szentírással?  Kozma Zsolt leírta (Jézus Krisztus Példázatai, Gödöllő 2002), hogy a bibliai képtilalomnak megfelelően a biblia kedvezett egy szóképekben gazdag beszéd és tanítási módszer kialakulásának, amely szavakkal illusztrálja a legnehezebben megragadható kérdéseket is. Ebből pedig nyilván következik, hogy a prédikáció, hosszabb beszédek megfogalmazása igen ideálisnak mutatkozott a tanítás kifejtésére. Ezzel együtt a tanító beszélgetés is nyilván létezett, még ha erre kevesebb példát találunk is, bár léte könnyedén igazolható, gondoljunk csak a rabbikat kérdezgető csodagyerekre, Jézusra! De mi a helyzet a dialógusokkal? Mert hosszú beszédeket lejegyeznek az evangéliumok, mint a hegyi beszéd, vagy az utolsó időkről szóló tanítások. De azt látjuk, hogy az első három evangélistát teljesen leköti az események, a történések minél pontosabb leírása, és igen sűrű az, amit elénk adnak, szinte filmszerű, igen modernnek ható írások. Ezzel megy szembe a negyedik evangélium el-elgondolkodó, elemző stílusa, amelyben megjelennek igen hosszú dialógusok is, melyek izgalmasak, hisz’ van módunk elképzelni, milyen lehetett Jézussal találkozni és beszélgetni, de emellett bizonyítja, hogy a dialógus felhasználhatósága a keresztyénség talaján is igen nagy gazdagságot mutat. 

Az első hosszabb dialógus a 3. fejezetben olvasható, Nikodémus és Jézus beszélgetését adja elénk, amely az újjászületés szükségességét és titkát tárja fel, szükséges lélekben újjászületnünk, hinnünk a Fiúban, aki megtartatásunkra és nem kárhoztatásunkra küldetett, s ha a világosságot választjuk, megmenekülünk, ha pedig a világosságot elutasítva a sötétség mellett döntünk, immár elkárhoztunk. Hangsúlyos, hogy Jézus a mi megtartatásunkra küldetett, ahogy a sokat idézet 16. versben is olvashatjuk: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Érdekessége, hogy bár Nikodémus kérdez, egyértelmű, hogy a beszélgetést nem Izrael tanítója, hanem a Megváltó irányítja, nem úgy, mint Platón dialógusaiban, ahol (többnyire) a kérdező irányít. 

A 4. fejezet meghökkentő beszélgetése egy nő lelkigondozását adja elénk. A több férfivel bűnös kapcsolatot megélt samáriai nő délben lopózik a kúthoz vizet meríteni, ahol találkozik Jézussal, s beszélgetésbe elegyedik vele, ami meglehetősen szokatlan abban a korban, talán már-már botrányos. Az élő víz a téma, s az, hogy ebből az élő vízből kaphat, de először rendeznie kell az életét. Az asszony felismeri Jézusban a Megváltót, és szabaddá válik arra a lelke, hogy meggyőző módon hívogassa a város lakóit Jézushoz, akiknek alkalmuk van meggyőződni arról, hogy ez a nagy tudású tanító, aki egy beszélgetés alatt ekkora változást ért el az asszonynál, valóban az, akit vártak, és nagy szeretettel fogadják Őt. 

Természetesen a tanítványokkal való beszélgetés, a polemikus párbeszédek, amelyek megmutatják, hogy a világosság helyett a sötétséget választók hányszor akarták tőrbe csalni, levizsgáztatni Jézust, a meg nem értett próféta kínja mellett alkalmasak arra, hogy megmutassák, mennyire más dimenzióban gondolkodik Jézus, mint az emberek. A Mennyek országa, amelyet érkezése elérhető közelségbe hozott, nem földi jellegű királyság, és nem is a földi távlatokban gondolkodó valóság, mégis megvalósítható, s a teljesség lehetőségét magában hordozó valóság. 

Ezt a legszebben számunkra egy jogi természetű beszélgetés mutatja be. Jézus pere, amellett, hogy botrányos, felkavaró és a jogszolgáltatás romlottságának örök példáját adja, s bizonyítja, a Földön nincs igazság, csak Isten országában, a két világ súrlódásának szikrákat hányó pillanata. A valóban te vagy a zsidók királya kérdés, s a felelet: az én országom nem e világból való, világossá teszi, hogy a hatalom még ezen a földön is átmeneti és relatív, a létezés és birtoklás abszolút teljessége és időtlen valósága kétségbevonhatatlanul Krisztus kezében van. Ezért ez a beszélgetés is alkalmas arra, hogy a jó dialógusok sorába illeszkedve teológiai mondanivalót mélyítsen el. 

E néhány példa talán alkalmas volt arra, hogy a dialógusok hasznosságát ékesen bizonyítsa, ezért ha azt akarjuk, hogy emberi kapcsolataink is szépen haladjanak, ha sikerekre vágyunk, ha eredményesek akarunk lenni, s mégis fogyatkozásunk van, akkor folytassunk párbeszédet, tegyük kétirányúvá a kommunikációt, s borítékolható: a hatás nem marad el…

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 19., kedd,
József , Bánk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jezsoviczki Noémi
Beszélgetünk?
Ez lesz életem főműve

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Családi traccsparti
Ha a veranda és a hokedli mesélni tudna!

B. Tóth Klára
Gyerekszáj az égig ér
Tanár, gyermek, költő, művész és a kérdések

Magasság

Székely Tamás
Dialógusok
A hatás nem marad el

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Szóból ért az ember
Beszél a test

Teljesség

Bölcsföldi András
Cecilia Jézusa
Egy elfuserált Jézus-kép rövid hatástörténete

Horváth Dániel
Isteni irányítás alatt
Vezetés és annak elfogadása

Laurinyecz Péter Pál
Párbeszéd Istennel – kis segítséggel
A lelki vezetés

Üzenet

Szakács Gergely
Gyógyító beszélgetés
Tanácsadás helyett értő hallgatás

Áthallások

Bradák Soma
„Úgy szok lenni”
Saját hang vagy megfelelés?

Hancsók Barnabás
Frost/Nixon
„Elnök úr, miért nem égette el a szalagokat?"

Tóth Sára
Levelek Jákób tiszteletesnek
Az öreg pap és gyilkos felolvasója

Kitekintés

Pete Violetta
Őrségi csodák
A régmúlt újítói

Látogatóink száma a mai napon: 6178
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43899610

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat