belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Tóth Sára

Létezhet-e tudományos bizonyíték a mennyországról?

A híres idegsebész túléli a „halált”

Hívő vagy nem hívő valaki, azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a legtöbb 21. századi ember modern tudományos világképpel rendelkezik. (Annak ellenére így van ez, hogy a posztmodern filozófia és gondolkodásmód erősen megkérdőjelezte a tudomány „mindenhatóságát”.) Szinte mindannyiunkban ott sugdos egy hang, és körülbelül ezt mondja: akármit mond is a Biblia, akármit mondanak is a misztikusok és a szentek, akármit mond is az egyház és a keresztyén hagyomány, az a bombabiztos igazság, ami tudományosan bizonyítható vagy ami ésszel belátható. Egy másik megközelítése a tudományos igazságnak, vélik ma is sokan, hogy az „objektív”.

Mit is jelent pontosan ez a fogalom? Szigorú értelemben olyan tudást, ismeretet jelent/ene, amely teljesen független az ismeretszerző emberi személytől. Olyan tudást, amely nem az én vágyaimon, érzelmeimen, tökéletlenségemen szűrődik át, olyan ismeretet, amelyet mindezek a „szubjektív” (szubjektív = az objektív ellentéte) tényezők nem ferdítenek el. Ilyen kiindulópontból persze a vallási igazságok, tapasztalatok nem is számítanak igazságnak. Később rátérek arra, hogy miért tarthatatlan az „objektivitásnak” ez a követelménye, és miért „reduktív”, vagyis korlátolt az ilyen gondolkodás. Most csak annyit, hogy bár nagyon problematikus ilyen, úgynevezett „tudományos” alapon, és csakis így közelíteni a valósághoz, főleg a spirituális, transzcendens valósághoz, újra és újra azt látjuk, hogy óriási rá a késztetés. A modern ember szíve mélyén nagyon igényli ezt, ugyanis körülbelül a felvilágosodás (17–18. század) óta a természettudomány kizárólagos igényét sulykolja bele az európai kultúra.

Mondok egyházon belüli és világi példát is erre. Nagyon furcsán fog hangozni, de a fundamentalista hívők például teljes mértékben foglyai a tudományos világképnek. Ők azok, akik nem hajlandók tudomásul venni a Szentírásban az emberi, esendő tényezőt, és úgy tekintenek a bibliai szerzőkre, mint holmi szent diktafonokra, akik automatikusan rögzítették az isteni üzenetet. Azért gondolkodnak így, mert arra vágynak, hogy az isteni üzenet teljesen „objektív”, embertől független, tévedhetetlen legyen. És azt feltételezik, hogy ha a Biblia „objektíven” igaz, akkor minden, ami benne van, természettudományosan is helytálló. Ez olykor groteszk méreteket ölthet. Volt a kezemben olyan könyv, amely hosszú oldalakon magyarázta és bizonyította, hogy a Jób könyvében található szép természeti leírások (például: „fellegekbe zárta a vizeket”) mennyire nagyon helytállóak természettudományos szempontból. Tehát, ha ez nem tudatosul is, számukra is a tudományos igazság az egyetlen igazság.

Világi példám, amely egészen friss, érdekfeszítő párhuzamot mutat ezzel. Nyáron Magyarországon is megjelent egy amerikai bestseller, egy klinikai halálból visszatért orvos története, amely a következő bombasztikus címet viseli: A mennyország létezik. Az eredeti cím még sokatmondóbb, szó szerint lefordítva: „A mennyország bizonyítéka.” (Proof of Heaven.) Szerzője, Eben Alexander híres idegsebész, aki a Duke Egyetem orvosi karán szerzett diplomát 1980-ban, és tizenöt évig dolgozott a Harvard orvosi karán, illetve kórházi praxist is folytatott. Beszámolója, mint írja, azért egyedi, mert neurológusként képes tudományos szakértelemmel és objektivitással képes közelíteni saját halálközeli élményéhez.

Alexander ugyanis egy súlyos bakteriális agyhártyagyulladás következtében hét napig mélykómában feküdt, melynek során kollégái feljegyzései szerint a magasabb emberi funkciókért felelős agykéreg tevékenysége teljesen leállt. (Részletesebb összefoglalást erről lásd például itt: http://index.hu/tudomany/altudomany/2013/03/13/tulelte_az_agyhalalt_es_talalkozott_istennel/) Azt írja, ilyen hosszú ideig tartó kómából jelenlegi tudományos ismereteink szerint szinte lehetetlen visszatérni, sőt, egy-két nap után már olyan súlyosan károsodik az agy, hogy aki mégis felébred, valószínűleg egész hátralevő életében vegetálni fog. Ám ezalatt az orvos igen mély spirituális élményeket élt át: hosszú utazást tett, a melynek során találkozott Istennel, aki feltétlen szeretetéről biztosította. A korábban mélyen szkeptikus, szinte ateista tudós istenhívőként tért vissza az életbe. „A felismerések azonnal jöttek létre bennem, nem kellett felfognom és megemésztenem őket. A tudás azonnal és örökre eltárolódott bennem, memorizálás nélkül. Nem halványodott el, ahogyan a hétköznapi információk szoktak, és a mai napig teljes egészében a birtokomban van, sokkal tisztábban, mint mindaz, amit évekig tanultam az iskolában” (56. o., fordította Farkas Veronika).

Vitathatatlan, hogy Alexander „látó” emberré vált. Azt látta „döbbenetes élességgel és vibráló gazdagsággal”, hogy a világegyetem végtelenül tágasabb, több, csodálatosabb, mint ahogy mi, átlagemberek azt érzékeljük, hogy a személyes és feltétlen szeretet a mindenséget igazgató legfőbb erő, és ez teljesen felforgatta értékrendjét, világképét. Számunkra a fő kérdés most az: mi teszi élményeit „valóságossá”? Vajon annyira fontos bebizonyítani, hogy Alexander ezalatt úgymond „halott” volt, nem működött az agya? Alexander eddig – sok természettudóssal egyetértésben – úgy gondolta, hogy az emberi tudat az agy fizikai folyamatainak terméke, sőt, mellékterméke, most azonban, írja, kiderült, hogy a tudat máshonnan származik, túléli a saját halálunkat. És ez valóban fontosnak és megnyugtatónak hangzik: ha leáll az agyunk, vagyis meghalunk, a tudatosságunk nem hal meg velünk együtt. Vagyis azt állítja, tudományos bizonyítéka van arra, hogy a tudat spirituális valóság, Istentől származik, így túléli biológai halálunkat.

Alexander azonban óriási önellentmondásba keveredik. Azt szeretné bizonyítani, tudományos érveléssel, hogy a valóság túlmegy azon, amit a tudományos megismerés megragadhat. Ennek a tudásnak, amit ő szerzett, bizonygatja, semmi köze az ő biológiai agyműködéséhez, és erre bizonyítékokat sorol fel, elemezve saját kómáját, és kiszűrve minden magyarázati lehetőséget. Megpróbálja élményeit teljesen „objektívként” feltüntetni – szemlátomást az a valóságos őszerinte, amit nem az emberi agy produkál biológiailag. Igazából itt ugye előállt a tiszta, ezer százalékos objektivitás, jobb, mint a szent diktafon vagy a közvetlen mennyei jelenés. Halott volt, tehát biztosan nem ő találta ki mindezt.

Két nagy baj van ezzel. Az első az, hogy azonnal elkezdődik a vita, és más tudósok máshogy fogják gondolni. Az ismert ateista tudós, Sam Harris véleménye szerint Alexander érvelése tudományos kritériumok szerint nem állja meg a helyét, és egyáltalán nem tekinthető bizonyítottnak, hogy az agykéreg tevékenysége leállt. Itt olvasható: http://www.samharris.org/blog/item/science-on-the-brink-of-death. Ha elfogadjuk a definíciót, hogy a halál akkor halál, ha végleges, akkor ebből az következik, hogy Alexander nem a halál állapotában volt, vagyis – talán általunk még nem ismert módon – mégiscsak a saját agya „produkálta” élményeit. Továbbá nem kell ahhoz Sam Harris, hogy felvetődjön a legalapvetőbb kétely. Amit Alexander elmondott, leírt a könyvében, végül is ébredése után, a saját elmetevékenysége, agya révén juttatta el hozzánk. Ha agykérgi működése leállt volna, akkor nem is emlékezhetne élményeire. Ahogy erről beszélgetünk, töprengünk, sem ő, sem senki nem tudja kikapcsolni a saját agyműködését. Nem tudjuk létrehozni a tiszta objektivitást, nem tudjuk lekapcsolni saját magunkat, mondhatni. Máris csapdába esett az a „hívő”, aki hitét ilyesmire alapozta.

És ez visz vissza a kiindulóponthoz. A huszadik század második felében (de már korábban is) számos bölcselő, tudományfilozófus, természettudós megkérdőjelezte a tiszta objektivitás követelményét. Kimutatták, hogy minden tudás emberi, azaz szubjektív tudás. Rájöttek, hogy a legszigorúbb tudományos megfigyelésben és kísérletben is a megfigyelő és a kísérletet végző személy maga elkerülhetetlenül befolyásolja az eredményt. Mások rámutattak, hogy a tudomány műveléséhez is hit kell (például a magyar származású Polányi Mihály) – és hogy minden tudományterület elfogad jó néhány bizonyíthatatlan, hitre alapuló axiómát, alapelvet ahhoz, hogy egyáltalán működhessen. Ma már egyre inkább elfogadott, hogy a nem szigorúan „tudományos”, hanem a közösségi tudás, a közös emberi tapasztalatból származó áthagyományozott tudás – így természetesen a vallási hagyomány is – tudásnak tekinthető (a nagy német bölcselő, Hans Georg Gadamer gondolatai a legjelentősebbek talán ebben témában).

Nem kell tehát vulgártudományos értelemben „objektív” bizonyítékokat keresgélnünk. A keresztyén tanítás szerint Isten mindig is az emberi tudat közvetítésével, tökéletlen csatornákon keresztül nyilatkozik meg. Ő maga is emberré lett. Minden, amit az Istenről tudunk, biológiai agyunkon keresztül érkezik hozzánk. Elégedjünk meg ennyivel.

Hozzászólások

1. B.Tóth Klári - 2013-10-03 12:40:36

Nem az a fontos, hogy ez az élmény tudományos igazolást nyer, vagy sem, hanem az,hogy ennek az embernek gyökeresen megváltoztatta az életét. Ott hibázott, hogy rossz címet adott a könyvének. Mindez velem is megtörtént többször is, minden krízishelyzetben elindul a folyamat,de csak egyszert ért végig... Valóságosabb valóságként éli meg az ember, mint a földi élet bármelyik eseményét, de ez igazán annak a számára meggyőző,aki személyesen átéli.Mivel semmi nem hasonlít a mi világunkban megszokottra, nem is lehet pontosan megfogalmazni. Túl van a szavakon,de átélése a legnagyobb ajándék és a folytatásra nézve meghatározó célirány.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szakács Gergely
„A jövőt nem sejthetem... Ahogy lesz, úgy lesz!”
Jövőfürkészés vagy belesimulás?

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
A kerítés másik oldalán
Utópia a két protestáns felekezet egyesülése?

Bolla Zsuzsa
Rajtunk nem múlik
Válasz Bölcsföldi András felvetésére

Tóth Sára
Létezhet-e tudományos bizonyíték a mennyországról?
A híres idegsebész túléli a „halált”

Felszín

B. Tóth Klára
Csikasz
Úrvacsora helyett vörös zászló

Magasság

Miklya Luzsányi Mónika
A másik kertje mindig zöldebb
Chagall kilátása

Mélység

Laurinyecz Péter Pál
Miért nem Istennek hiszünk?
A New Age-tanok becsapósak!

Teljesség

Horváth Zsuzsanna
Isteni utak, emberi kanyarok
Egy bibliadráma margójára

Horváth Dániel
Keresztény kilátások
Az „elvégeztetett” és az „újjáteremtek mindent” között élni

Szakács Gergely
Így látom az ökumenét
„Ti nem utáljátok egymást?”

Üzenet

Pete Violetta
Ima a jövőért
Nem számíthatom ki a napokat, hónapokat, éveket

Szoták Orsolya
Ünnepek újratöltve
Bekapcsolódni és gyökeret ereszteni

Áthallások

B. Tóth Klára
A reformáció hatása a művészetre
Érzékeny művészi reakciók egy felbolydult korban

Miklya Luzsányi Mónika
Eleget látni
Táncos a sötétben

Réz-Nagy Zoltán
Kilátás a falra
Elválaszt vagy összeköt?

Riport

Pete Violetta
Az istentisztelet jövője
Riport Ferenczi Zoltánnal a liturgia irányairól

Kitekintés

Gueth Péter
Különös királyság
Harangszó nélkül Indonéziában

Látogatóink száma a mai napon: 3005
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44209437

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat