Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Amikor 1517. október 31-én Martin Luther, az akkoriban alapított wittenbergi egyetem teológia tanára kitűzte a wittenbergi vártemplom kapujára a 95 pontba szedett téziseit, melyet vitairatnak szánt a bűnbocsátó cédulák ügyében, nem is sejtette, mekkora mozgalmat indítanak el a gondolatai. A templom kapuja akkoriban fából volt, és gyakran tűztek ki rá hirdetéseket. A XIX. században bronzkapura cserélték, és ki van öntve rajta a 95 tézis szövege.
Azt írja, hogy jobb annak, aki a szegényeket segíti, mint aki búcsúcédulát vesz.
A szeretet gyakorlása által nő a szeretet, és jobbá tesz, ez aktív élet. A búcsúcédula a papok szerint a büntetés alól ment meg, de te nem teszel semmit, tehát passzívvá tesz. Ha a pápa tudná, hogy a pénzt a Szent Péter Székesegyház építésére használják fel, „inkább porig égessék, mintsem az ő juhainak bőréből, húsából és csontjából építse fel azt".
A bűnbocsánat nem működik kollektíven. Krisztus követése és egyéni bűnbánat: ez a személyes megváltáshoz vezető út. Szükség van személyes megtérésre. Követelte az egyház visszaalakítását az ősgyülekezetek mintájára, a két szín alatti úrvacsorát, mégpedig mindenki számára, a cölibátus eltörlését, és megkérdőjelezte a pápai hatalmat. Tagadta a purgatóriumot, mert nincs benne a Bibliában. Fontosnak tartotta, hogy mindenki anyanyelvén olvashassa a Bibliát, ezért 1521-ben kiátkoztatása és üldöztetése alatt lefordította a Bibliát németre.
A reformáció előzményei a XIV– XV. századi reformmozgalmak, az angol Wiclif (Wycliffe) és a cseh Husz János és a husziták mozgalma, de közvetlen kiváltó okai a XV. századi háborúk, pestisjárványok, éhínségek voltak a Németalföldön. A szorongás és félelem vallási fanatizmushoz vezetett. Általánossá vált az önsanyargatás, boszorkányüldözés. Az egyház elveszítette a tekintélyét, nem tudott kiutat mutatni a tanácstalan helyzetből. Egyre-másra alakultak a különböző szekták, vallási közösségek, mind különböző recepteket ajánlottak az üdvözülésre. A búcsúcédulák árusítása, az üdvözülés anyagiakhoz kötése volt az utolsó csepp a pohárban.
A művészek mindig érzékenyen reagáltak a társadalmi változásokra, sőt általában jóval előbb éreztek rá. A korra pesszimista hangulat volt jellemző, mint általában a századvégekre.
A XV– XVI. század fordulóján élő és alkotó festők még a gótika stíluseszközeivel alkottak, de néhányukat már megérintette az új idők szele. Témaválasztásukban még a középkor hiedelmei domináltak.
Hieronymus Bosch festményei ezt az életérzést fejezték ki. A fenyegetettség, az erkölcsi intelem, az emberi cselekvés mélységei és annak lehetséges következménye: az ember vétkei miatt a poklok kínjait fogja átélni.

A pokol (Madrid, Prado)

Festészetének titka, hogy atmoszférikus festésmódban dolgozott, valós dimenziót kölcsönzött az irreális jeleneteknek. Képei ma már talányosak, de kora emberének valószínűleg sokkal érthetőbbek voltak azok a jelképek, jelképi utalások, amelyek lépten-nyomon felbukkannak a festményeken. Pl. a disznóorrok, madárcsőrök, ormányok a barbár természet megtestesítői voltak. A szorongás abból is adódott, hogy egy 1499-es asztrológiai jövendölés szerint 1524-ben elérkezik a világ vége.
A holland festő feltételezhetően az akkoriban népszerű számtalan szekta valamelyikéhez tartozott, amelyről már semmit nem tudunk, ezért olyan megfejthetetlenek a szimbólumai. A sok szörnyalak ijesztő ábrázolása mellett azonban egészen rendkívüli a humora, szatirikus hajlama, amelyet nem öncéllal, hanem mindig morális tartalomnak alárendelve alkalmaz. Az olajfesték akkoriban modern technika volt, Jan van Eyck kezdte használni az 1430-as években. A növényi, állati, ásványi és földfestékeket festékpor alakban a patikusok árulták, csak a legdrágábbakat, az ultramarinkéket és a karmazsinvöröset árulták a szerzetesek. Víziói annyira szürreálisak, hogy a XX. század elején őt választották példaképüknek a szürrealisták.
A németországi szellemi irányzatok egymás következményei. A művészeti életben történelmi megújulás nem választható el a haladó szellemi áramlatoktól.
A németországi reneszánsz (újjászületés) kb. 100 évvel később bontakozott ki, mint az olaszországi. Itt csak a XVI. sz. elején kezdett a művészet túllépni a gótikán, bár a szentképek arany háttere még sokáig tartotta magát. A humanizmus szellemisége részben olasz vándorfestők közvetítésével jutott el német területre.
Amikor Gutenberg 1450-ben feltalálta az ólombetűs könyvnyomtatást, ez lényegesen gyorsabbá és olcsóbbá tette az iratok terjesztését, mint az előtte alkalmazott nyomódúcok. A két eljárást később ötvözve fametszetekkel illusztrált könyvek jöhettek létre.
A XV. sz. közepén feltalált rézmetszet lehetővé tette az olasz mesterek képeiről készült másolatok terjedését. Ez ösztönözte a német festőket, művészeket itáliai tanulmányutakra, a „művészet bölcsőjébe".
A német reneszánsz nagy egyénisége és legnagyobb mestere, Albrecht Dürer is ellátogatott Olaszországba, hogy a reneszánsz mestereket tanulmányozza.
A művészek kezdtek öntudatos alkotókká válni, elkezdték szignálni a műveiket. Ez a szellemi nyitottság a reformáció tanaira is kiterjedt.

Dürer: Önarckép, 1500.

Dürer önmagát szándékosan Krisztushoz hasonlóan ábrázolja.
A képen található felirat: „Én, a nürnbergi Albrecht Dürer ekképp képeztem le magamat időtálló festékekkel, életem 28. évében" az isteni teremtőerő és az Isten által teremtő képességgel megáldott művész kapcsolatára utal.
Dürer kora leghíresebb rézmetszőjének, Schongauernek a műhelyében tanulta ki a rézmetszés technikáját. A humanisták példaképüknek tartották a Vulgata fordítóját, és a reneszánsz kedvelt témája lett az életéből vett jelenetek ábrázolása. A reformáció a Biblia első fordítóját tisztelte benne, hiszen fő céljuk a Szentírás hiteles tolmácsolása volt. Jellemző a kor gondolkodására, hogy készült egy olyan másolat Dürer metszetéről, ahol Jeromost Luther arcvonásaival helyettesíti.

W.S. jelzésű mester: Luther mint Szent Jeromos – rézmetszet.

Jeromost mindig oroszlánnal ábrázolják, mivel a monda szerint a pusztában, ahol élt, egy oroszlán segítségért fordult hozzá, mert tüske ment a lábába.

Az utolsó vacsora c. fametszet, 1523

A tervezett Passió-sorozat egyetlen elkészült fametszete. Sok vitát váltott ki akkoriban az üres asztalon álló kehely, a bor és a kenyér előtérbe helyezése és a tányér ostya nélkül. Egyértelműen a reformáció egyik tételére, a két szín alatti áldozásra utal.
1524-ben Nürnbergben nyilvánossá vált az evangélikus úrvacsora.
A reformáció eszméinek hatására kialakuló társadalmi feszültség során kialakult parasztháború megítélése megosztotta a reformátorokat. Dürer sem értett egyet Lutherrel.
Csalódását egy ironikus fametszetben fejezte ki:

A hamis bíró megkínozza, megbilincseli és hallgatásra akarja bírni az igazságot, a jogot és az értelmet

Egy másik német festő még többet foglalkozott a reformáció tanaival festményein:
id. Lucas Cranach (1472 - 1553) Bölcs Frigyes választófejedelem udvari festője volt, nagy festőműhelyt vezetett fiaival, 10 segédje volt. Ez nem kedvezett későbbi műveinek, amelyekre a sorozatgyártás rányomta a bélyegét. Ő a dunai iskola elindítója: képein a táj és az alakok egységét teremtette meg. Kétszer is volt Wittenberg polgármestere. Jó barátja volt Luther Mártonnak, aki Anna lányának keresztapja volt.
Ő kérte meg Luther, a korábbi Ágoston-rendi szerzetes számára Katharina von Bora, a romantikusan megszöktetett cisztercita apáca kezét. Első fiuknak ő lett a keresztapja.
Luther és Melanchton rábeszélte Cranachot (később fiát is), fessenek oktató jellegű oltárképeket, hogy így is terjesszék a reformáció tanítását.

Luther és a reformátorok az utolsó vacsora tanítványaiként ábrázolva.

Ezt az oltárképet ifjabb Lucas Cranach festette olajjal a Dessau-Mildensee-i templomnak 1565-ben. Középen Jézus, balján Melanchton, jobbján másodikként Luther. Itt is nagy szerepe van a kenyérnek és a bornak, ezzel bizonyítja a két szín alatti úrvacsora bibliai eredetét. A weimari, meisseni és wittenbergi nagytemplomba is festett a reformációval kapcsolatos oltárképeket. A meisseni dómba két oltárképe is bekerült: A laikusok oltára, melyet a Cranach – műhely készített, és a Szent György kápolnában maga Cranach festette meg a szárnyasoltárt.

A reformáció oltára. A wittenbergi nagytemplom két oltára 1547-ben készült el. Négy-négy festményből áll : középtábla, két szárny, predella (oltárelőlap).

Oltárkép: Bal szárny: Keresztelő: a közösségbe fogadás jelképe. Középtábla: áldozás: a Krisztussal való egyesülés megvalósulása. Jobb szárny: Gyónás: az oltáriszentség szentségére való felkészülés. Predella: az evangélium prédikálását ábrázolja. Középen a Kálvária, balra a hívők közössége. Jobbra: Luther a szószékről Krisztusra mutat a keresztre. A reformáció elindítói is szerepeltek a képeken: Melanchton keresztel, Bugenhagen a kulcs jelképe alatt gyóntat, Luther a szószéken prédikál. A szárnyakon és a predellán kőháttér, a középképen az áldozás háttere táj, ami arra utal, hogy a közösség Krisztussal jelenti az igazi távlatot.

Luther Weinbergben (Protestáns szőlőhegy)

Ezen az oktató jellegű képen a reformátorok a jó szőlőművesek, a katolikusok rosszak, nem dolgoznak, csak reprezentálnak és élősködnek.
Míg Dürer művészete racionális reneszánsz volt, Grünewaldé a késő gótika csúcsa. Irracionális, érzelmi. Nem körülrajzolt, megszerkesztett formák kifestése jellemzi a művészetét, hanem szenvedélyes ecsetkezelésű, túlvilági élményt közvetít. Ő is járt a Németalföldön és Itáliában, biztos, hogy hatott rá a reneszánsz szellemiség, de alapjában a gótikus jegyek az uralkodóak. Ifj. Hans Holbein a reformációkori német festőiskola utolsó jelentős tagja.
1497– 1543-ig élt. Szimpatizált a reformáció eszméivel, évekig élt Baselben, de azért költözött Angliába, mert a reformáció következtében visszaesett a képeladás.

Rotterdami Erasmus

A nagy humanista gondolkodó képe a párizsi Louvre-ban található. Ezekkel a festményekkel Holbein megteremtette a humanista portrétípust. Kiváló karakterérzéke elsőrangú portréfestővé avatta. Holbein még Baselben összebarátkozott Erasmussal, aki segíteni akart a szegény festőn, azért festtette le magát. Levélben beajánlotta londoni barátjának, Morus Tamásnak, aki pártfogásába vette és beajánlotta az udvarnál. Így lett Holbein VIII. Henrik udvari festője.
Egyik metszetén Luthert Herkulesként ábrázolta, de a reformátor megharagudott érte.

Morus Tamás, 1527

Pártfogóját is lefestette, de később nézeteik nem egyeztek. A festő inkább a reformáció radikálisabb nézeteihez vonzódott, vallási és társadalmi szempontból egyaránt. Mikor Morus kegyvesztett lett és kivégezték, nem nagyon bánkódott miatta. Erasmus ezért kemény szavakat használt a festővel kapcsolatban.
A reformációnak a németországi művészetre gyakorolt hatása után nézzük meg, mi történt ebben az időben Magyarországon.

Kálvin János (1509-1564)

A francia, de főleg Genfben működő teológus – a svájci Ulrich Zwinglihez hasonlóan – a reformáció radikálisabb nézeteit vallotta. Magyarországon inkább a kálvini irányzat honosodott meg. 50 évvel a wittenbergi események után, 1567-ben a debreceni zsinat elfogadta a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Káté tanait, és megalakult a Magyarországi Református Egyház. Mivel a kálvini tanok nem tűrték el a templomi emberábrázolásokat, sem az oltárképeket, a templom belseje puritánná vált.
A XVI. század végére az ország lakosságának 90%-a protestáns lett, a templomaikat a saját hitük szerint alakították át. A középkori freskókat lemeszelték, vagy bepikkelték és rávakoltak, máshol leverték. Az oltárokat, festményeket, szobrokat eltávolították, a padokat keresztbe fordították, hogy ne az oltár, hanem a szószék felé nézzenek.
Az emberek szépség iránti természetes vonzalmát azonban nem lehet egyszerűen kiölni. Olyan díszítésekkel látták el a református templomokat, amilyeneket a vallásuk megengedett. Így alakultak ki a XVI– XVII. században a festett kazettás mennyezetek, a festett padok, templomi bútorok, melyeket figurális díszítés híján zömmel virágmotívumokkal dekoráltak. Ezért ragadt rá erre a korszakra a „virágos reneszánsz" elnevezés.

B. Tóth Klára