belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Miklya Luzsányi Mónika

Babamátrix

Nyomás a gyermekvállalás ellen: tények és tévhitek

Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom. (Zsolt 127,3) A zsoltáros szavai alapvető etikai mérceként égtek bele a keresztény társadalmak tagjainak tudatalattijába. Évezredeken keresztül ez a kép élt bennünk, a gyermeket Isten kezéből fogadtuk el. A gyereket ajándéknak tekintették általában azok is, akik egyébként nem tartották magukat templomjárónak, hívőnek. A gyermekszületést még a különböző színű diktatúrák is támogatták. A „humán egyedek reprodukciója” ugyanis nemcsak etikai vagy pszichológiai kérdés: a születendő gyermekek jelentik a jövő zálogát gazdasági értelemben is. Pontosan ezért beszélünk manapság igen sokat az elöregedő társadalmakról. Többek között a csökkenő gyereklétszám (a potenciális keresők létszámának csökkenése) miatt van krízisben a nyugdíj- és a társadalombiztosítási-rendszerünk is, s egyelőre nem látjuk a kiutat.

Tehát ha a vallási és etikai érveket félretéve, tisztán matematikai, logikai úton következtetünk, akkor is teljesen egyértelmű, hogy a nők szülési kedvének csökkenése negatívan határozza meg az adott társadalom kilátásait, jövőképét. Mi, magyarok egyébként reflexből gyerekbarát társadalom vagyunk. A Központi Statisztikai Hivatal tavalyi felmérése szerint „hazánk kitűnik abban is, hogy a lakosság túlnyomó többsége (85%-a) »rossznak«, vagy »nagyon rossznak« tartja »a gyermektelen párok számának növekedését«. (Ugyanakkor Belgiumban például csupán 35%, Hollandiában 25% deklarált hasonló véleményt.)” Tehát szavakban a gyermekvállalás pártján állunk, de az a rideg valóság, hogy amikor a tervezett gyermekek számáról kérdezzük a fiatalokat, akkor egészen más kép mutatkozik. A hetvenes években végzett felmérések szerint az akkor fiatal házasok közelítőleg három gyermeket terveztek, statisztikai arányszámokban ez 2,76 gyermek vállalását jelentette, ami gyarapodó népesség képét mutatja. Ez a szám napjainkra már nem éri el a családonkénti két gyermek vállalását (1,86), ami konkrétan azt jelenti, hogy például a budapesti felnőtt nők 15%-a soha nem kíván gyermeket szülni.

Magyarországon még kevés kutatás született a témában, de az Egyesült Államokban már több tanulmány és könyv is megjelent a gyerektelen családok motivációiról. Laura Caroll: Bébimátrix című könyvében azt a teóriát veti fel, hogy a gyerekszületések és reprodukció kérdésében ugyanúgy nem látunk tisztán, mint Neo a Mátrixban, mielőtt be nem vette a piros pirulát. Caroll – saját véleménye szerint – nem a gyermektelenségért küzd, hanem arról szeretné meggyőzni olvasóit, hogy csak azok szüljenek gyermeket, akik „alkalmasak a szülői szerepre”.

Ennek a mondatnak azonban elég rossz a kicsengése. Sajnos ebben a cikkben nincs lehetőség arra, hogy Caroll kitételét társadalomtörténeti szempontból elemezzük, pusztán arra szeretnék emlékeztetni, hogy az ókortól napjainkig a diktatúrák közkedvelt fegyvere volt a „gyermekmegvonás”. Ez a fajta humán szelekció azokra a társadalmi rétegekre vonatkozott, amelyek valamilyen oknál fogva nem illettek bele a diktátori ideológia társadalomképébe. Az első lépés minden esetben a propaganda, a gondolatcsírák elültetésével kezdődött, kiteljesedése pedig sokszor a gyermekek állami gondozásba vételével, majd a kényszersterilizálással folytatódott, legkiteljesedettebb formájában pedig az adott réteg, rassz (teljességre törekvő) megsemmisítését jelentette.

Elég egyszerű kitalálni, hogy a fogyasztói kultúrában kinek nem ajánlatos gyermeket szülni. Ennek elemzésébe se menjünk most bele, mert akár Magyarországra vonatkoztatva is elég apokaliptikus képek jöhetnének elénk a társadalmi és politikai tendenciákat vizsgálva. Nézzük meg inkább azt, hogy Caroll eredményei mennyire igazolják saját célját, a tudományos eredmények mennyire bizonyítják Caroll felvetését. A vizsgálatok egy része természetesen alátámasztani látszik, hogy jobb vagy legalábbis nem rosszabb az élet gyerekek nélkül: például bizonyított tény, hogy az időskori elégedettség sokkal inkább függ a kiegyensúlyozott partnerkapcsolattól, mint a gyerekvállalástól. Satoshi Kanazawa, a londoni School of Economics professzora azonban kimutatta, hogy a gyermekvállalásra tudatosan (!) nemet mondó párok között sokkal több az értelmiségi, mint a kétkezi munkás, netán segélyből élő, nyomorgó házaspár. Kanazawa szerint amennyiben egy nő IQ-ja 5 ponttal magasabb az átlagnál, valamint ha a férj és a feleség magasan kvalifikált, megfelelő anyagi biztonságban él, közelítőleg 25%-kal nő az esélye annak, hogy tudatosan a gyermektelenség mellett döntenek. Ez elég egyértelműen azt bizonyítja, hogy a gyermektelenség melletti propaganda fő érve – hogy csak „jó” helyre szülessenek gyermekek – egyszerűen hamis, hiszen éppen azokban a családokban nagyobb a gyermektelenség tudatos választása, ahol vélhetőleg minden lehetőség meglenne a gyermek minőségi felnevelésére.

Hogy mennyire demagóg ez az ideológia, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Amerikában és Nyugat-Európában egyre gyakoribbak az úgy nevezett Childfree, azaz gyerekmentes szolgáltatások. És hogy hol? Természetesen nem a legszegényebbeket ellátó rendszerben, hanem például a szállodákban, repülőgépes járatokon, éttermekben. A Childfree társadalom ideális házaspárja ugyanis önmagának él, a saját jóléte, jóérzése és kényelme, valamint gazdasági előrejutása és karrierépítése mindennél fontosabb. Nem csoda hát, hogy (legalábbis tendenciájában) a fogyasztói kultúra példaértékű állampolgára. Aki nem tesz mást, mint fogyaszt, és feléli saját társadalmának a jövőjét.

Hozzászólások

1. Szabo Ildiko - 2013-12-06 10:31:57

Kedves Mónika!

Úgy érzem, írása – megértés és megértetés helyett – ítéletet hordoz. És bánt. Engem is. Talán mást is. Ezt szeretném elmondani.

Nem először találkozom ezzel a fajta ítélkezéssel és elutasítással. Egyetértek azzal, hogy a magyar keresztyén kultúra családbarát és gyermekbarát. Ennek a nagyon szép és jó dolognak van viszont árnyoldala is: hogy lebecsüli azokat, ítélkezik azok fölött, akik gyermekek nélkül élnek. Én legalábbis a legtöbb – gyermektelenségünk miatti – ítélkezést és kirekesztést pont a keresztyén gyülekezetek részéről tapasztaltam.

Cikkében hangsúlyozza, hogy gyermeket tudatosan nem vállaló párokról beszél. Ennek ellenére, úgy érzem, a cikkben megfogalmazott ítélet azokat is sújtja (így bennünket is), akik szerettek volna gyereket, de mégsem kaptak. Nem minden gyermektelen házaspár visel „Így akartuk”, vagy „Nem így akartuk, de így alakult” feliratú pólót. Én például nem szívesen részletezem ismerősnek-ismeretlennek a részleteket. Talán azért, mert nem kérek a vígasztaló szavaknak szánt szánakozásból, vagy megoldási javaslatokból, hogy hogyan válhatnánk mégiscsak olyanná, amilyenek a „rendes hívők”. Inkább elviselem azok lenéző tekintetét, akik csak annyit tudnak rólunk, hogy két fizetésből élünk, ketten. Vagy más társaságot keresek, amelyik – a gyülekezettel szemben – megértőbben és befogadóbban viselkedik.

Amikor anyagiasnak, önmagának élőnek, saját jóléte és kényelme körül forgolódónak, a társadalom jövője felélőjének nevez bennünket – úgy érzem – igazságtalan olyan emberekkel szemben, mint pl. Szabó Magda, Weöress Sándor, Pál apostol, a katolikus papok, vagy apácák. És – mert hiszen ezért írok – velem szemben.

Én is hiszem, hogy a gyermek Isten ajándéka. Azt is hiszem, hogy Isten bőkezű, és azt is, hogy Ő nem egyforma ajándékot ad mindenkinek. Engem is elhalmoz ezerféle jóval. Ezért hiszem, hogy – bár nem szültem gyermekeket – az életem mégis lehet teljes. Sőt, termékeny, másokat gazdagító életet is élhetek, így, gyermekek nélkül. Ahogy teljes életet élhet egy szingli, egy mozgássérült, vagy pl. egy autista is.

És úgy gondolom, hogy – ha Isten valakit nem ajándékoz meg gyermekkel, sőt, esetleg férjjel, felességgel sem – az azáltal élheti meg élete teljességét a legjobban, ha tudatosan is elköteleződik az az állapot mellett, amit – bár nem választott, de – kapott Istentől. Ha Isten nem adott nekünk gyermekeket, akkor – ahelyett, hogy évtizedekig ezen keseregnénk – próbáljuk meg elfogadni ezt és az életünkből így kihozni a legjobbat, amit Isten megálmodott rólunk. Tudatosan igent mondani arra, hogy a mi életünk másképp alakul, mint a „rendes” hívőké, és ez a másság nem tesz bennünket értéktelenebb, Isten által kevésbbé szeretett emberekké. Sőt, kevésbbé boldoggá sem. Lefennebb megvetettekké.

A fentiek ismeretében, remélem, megbocsátja, hogy nem saját névvel írom ezt a kommentet.


2. miklya luzsányi mónika - 2013-12-08 01:06:14

Kedves Ildikó,

Szerkesztőim tudják: nem szoktam kommentekre válaszolni, mert szakmaiatlannak tartom. A megírt cikkben kifejtett véleményem generálhat vitát (ami jó dolog), de az én újságírói feladatom nem az, hogy egyéni véleményekkel szálljak szembe. Ebben az esetben mégis kivételt teszek, mert most nem az újságíró, hanem a személyes szubjektum szólal meg: valami olyasmiről szeretnék beszélni, aminek a cikkben nem lett volna helye (semmilyen formában sem). Nagyon értem miről beszél, ugyanis én is, mi is érintettek vagyunk a témában. Férjemmel kétszer is meg kellett küzdenünk annak a krízisét, hogy hiába szeretnénk mindennél jobban gyereket, mégsem kapunk. Az első kisfiamat spontán elvetéltem, majd miután végre megszületett első gyermekünk, öt évig nem kaptunk több gyereket. Pedig nagycsaládot terveztünk, és minden emberileg elképzelhető megoldást (és megaláztatást) végigjártunk. És öt év után, amikor már feladtuk, egyszer csak minden orvosi segítség nélkül megszületett a második, majd a harmadik, negyedik és ötödik gyermekünk. De ez nem változtat azon a tényen, hogy nekem, mint nőnek és feleségnek, és nekünk, a férjemmel, mint családnak, kétszer is végig kellett járnunk azt a kínt, hogy mi van, ha nem lehet (több) gyerekünk. Tisztáznom kellett magamban, hogyan értelezzem magam, mint nő, mint feleség, ha nem lehetek anya? Hogy értelezzük a „család” fogalmát, ami számunkra elképzelhetetlen volt gyerek nélkül. Egyáltalán: mit akar tőlünk Isten? Hogyan rendezzük be az életünket? Miként alakul a jövőnk? Kegyelemként élem meg ma is, hogy azután megszülethettek a gyermekeink, mint ahogy azt is, hogy végig kellett élnünk a gyermektelenség (lehetőségének) krízisét. Igen sok minden – konkrétan az elhívásunk is – ebben a krízisben tisztázódott és forrott ki bennünk. Tehát véletlenül sem az önhibájuk ellenére gyermektelen házaspárok ellen szól a cikk. S nem szól SENKI ellen. Ha valami ellen konzekvensen és határozottan szólok (több más cikkben is) az a fogyasztói kultúra totalitásra törekvő diktatúrája. Amely az ideológiák szintjén beszüremkedik a gondolkodásunkba, az életünkbe, s most már a hálószobáinkba is. Bocsánatot kérek, ha megbántattam. Akaratomon kívül volt. Miklya Luzsányi Mónika


3. Balcsik-Tamás Kinga - 2013-12-19 23:24:25

Elgondolkodtató ez az írás, magam értelmiségi nőként érintett vagyok több oldalról.Érdekes volt a kommentben folytatott párbeszéd is. Szerintem is létezik az effajta konzumer társadalmi ideológia, és a bújtatott "népnevelés". A szingli lét legitimitációja és egyéb formációk, amelyek jelenleg léteznek a társadalmunkban ugyanakkor inkább tünetek, és nem a különböző életstílusú emberek mint egyének felelőssége ez. Ami ma minta, és lehet csinálni, azt az emberek követik. Ha választhatok, hogy vállalok-e gyereket vagy nem, akkor bizonnyal lesznek, akik nem fognak, és ezt megtehetik. És persze vannak, akik nem választhatnak. 7 év várakozás, egy lombikprogramból született ikerpár és egy spontán 6. hónapos várandósság közepette ( 38 évesen) talán én is elmondhatom magamról, hogy voltam már több oldalán ennek a kérdéskörnek. Mindig kilógtam, ( eddig azért, mert nem lehett gyerekem, most meg azért, mert túl sok van:) ), mindig egyedül éreztem magam épp abban a szerepben, amiben voltam. És talán ez a legnehezebb. Hogy az emberek vagy nagyon általános képet alkotnak, amivel megbántanak olyanokat, mint itt az első hozzászóló ( de azért megjegyzem, hogy Mónika nem személyeskedett, és nem ítélkezett, ugyanakkor értem az érzelmeit az Ildikó álnéven), vagy pedig valóban ítélkeznek, ami a legkevésbé serkent bárkit is elgondolkozásra. Talán a kulcs Istennél van. Ő tesz képessé es szabaddá egy-egy élethelyzet elfogadására, és a legjobb út megtalálására, es ez mindig egyéni. Vannak tendenciák a társadalomban, de Isten mindig egyéni megoldást ajánl mindenkinek, és mindig van lehetőség a döntésre, szabad döntésre. Az, hogy a keresztény nagycsaládosok, vagy a nem hívő szinglik, vagy akárhogy is cimkézünk, hogyan szeretnék a dolgokat látni, például a gyerekvállalással, az egy dolog. Az meg a másik, ahogy Isren mindezt átlátja, és urallja. Lehet, hogy nem is az a dolgunk hívőként , hogy ezt a folyamatot megértsük. Lehet, hogy egymás tisztelete, elfogadása, az élethelyzeteink egymással való megosztása többet ad Istenismeretben nekünk. Számomra a két hozzászólás is erről tanúskodik. Hogy Isten mindkettőjüknek számukra elfogadható életet adott, amiben megélhetik vágyukat, és képessé válnak a körülményeik felett szabadon dönteni. Nekem nem ment volna gyerekek nélkül, pedig sokáig így volt. Most meg néha úgy érzem, gyerekekkel nem fog menni. Mindkét élethelyzetemben én voltam/ vagyok a kevés, és Isten az elég.


4. Balcsik-Tamás Kinga - 2013-12-19 23:28:30

Az előző komment elírásaiért elnézést kérek (legitimáció stb.)



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 25., szombat,
Orbán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Székely Tamás
Karácsonyi Himnusz...
Térdre ereszkedve

Gondolkorzó

Pete Violetta
Kis Jézuska, kis karácsony
A gyermekek ünnepe?

Felszín

Gangel Noémi
Barna a haja a szeme kék
Karácsonyi találkozások

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Mit kéne igazán ünnepelnünk karácsonykor?
A karácsonyozás története

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Babamátrix
Nyomás a gyermekvállalás ellen: tények és tévhitek

Miklya Luzsányi Mónika
Meg nem születettek
Válsághelyzetek

Teljesség

Románné Bolba Márta
Az ember világossága
Aki a sötétségből kivezet

Üzenet

Bölcsföldi András
Adventi be(fele)fordulás
Látom-e a megnyílt eget?

Horváth Zsuzsanna
Jézussal a Boszporusz partján
Kibújni a KELL hatalma alól

Románné Bolba Márta
Helykészítés
Akit várnak, és akinek mégsem jut hely

Áthallások

Bradák Soma
A feszültség esztétikája
A vérben hordozott szeretet

Vida Viktor
Gravitáció
Vajon visszahozhatom-é azzal?

Hancsók Barnabás
Gyereksírás fegyverropogásban
Az ember gyermeke

Kitekintés

Gueth Péter
A hindu Jézus temploma
Keresztény templom, ahol Allahnak szólítják Istent

Detzky Panni
Ami igazán hiányzik nekik, az a szeretet
Önkéntes diakóniai év idősek között

Látogatóink száma a mai napon: 5017
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44430758

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat