Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Szeptember óta az Önkéntes Diakóniai Év keretében Pozsonyban, a Betánia idősotthonban szolgálok nemzetközi segítőként mint szociális munkás. Az ünnepre: a Megváltó világra jövetelére készülve a munkatársakkal és a lakókkal közösen idéztük föl az otthon születését, mindennapjait és a régi szép emlékeket.

- Hogyan nyílt meg ez a ház az idősek számára?

Igor André édesanyja, önkéntes műhelyvezető: A fiam, Igor André, aki orvos volt, látta, hogy a legszegényebbeknek és a legjobban rászorultaknak  kellene segítenie. Egy alkalommal a prédikátorunkkal elmentek Solingenbe, Németországba, ahol megtekintették azt az intézetet, ahol a Betánia már nagyon szép állapotban és jól működött. Onnan vette át a mintát. Eleinte nem volt elég pénzünk és munkásaink sem, de a férjem mindig mondta, hogy ne félj, Isten segítségével menni fog minden.

Az igazgatónő : 1990-ben alakult a Betánia. Négy évvel utána megvették ezt a házat, amit azzal a feltétellel adott el az előző tulajdonos, hogy karitatív célra kell felhasználni. Pedig volt olyan vevő, aki többet kínált érte, mert ez Pozsonyból nagyon szép és drága terület. Igor azt mondta, hogy imádkozni fog, hogy mi lehessünk itt. Húsz évig máshol dolgoztam és utána szóltak, hogy lehetnék igazgató. Írtam egy listát az előnyökről és a hátrányokról és akkor jutott eszembe, hogy valaki imádkozott azért húsz évvel ezelőtt, hogy itt dolgozzak. Én mint krízismenedzser jöttem ide májusban, mert nem jól állt a költségvetés. Úgy szeretném csinálni, hogy el tudjuk magunkat tartani és magas színvonalon működjünk.

Három évvel ezelőtt nagy csapás ért, amikor a fiam kardiológus létére szívinfarktusban meghalt. Nem is tudtuk, hogy megy-e tovább a munka, mert ő vitte a hátán. Én például már 86 éves vagyok, azt gondoltam, hogy ez után nem leszek képes arra, hogy itt bármilyen feladatot végezzek, de éppen az ő elmenetele miatt éreztem azt, hogy ennek a munkának tovább kell mennie. Önkéntes segítséggel folytattuk, az evangélikus és a baptista gyülekezetből.

- Miért dönt úgy valaki, hogy itt szeretne dolgozni?

Nővér a földszintről: Öt-hat évvel ezelőtt még nem gondoltam, hogy öregekkel fogok dolgozni, vagy hogy örülnék neki, ha ilyen munkám lenne, de a nénémet ápolnom köllött. Akkor gondolkodtam, hogy amit én neki adok, azt vissza is kapom tőle. Nagyon hálás volt és minden apróságnak örült. Tudod, ott látni azon a munkán, hogy érdemes elvégezni. Más munka olyan, hogy megcsinálod, kapsz pénzt érte, de nincs az a visszajelzés. Mert ezért is kapsz pénzt, de itt az a fontos, hogy meg legyél ölégödve, hogy jót tettél valakivel.

 Nővér az emeletről: Egy éve és három hónapja vagyok itt hivatalosan, előtte diákmunkás voltam és valóban nagyon szeretem a munkámat. Ez több mint munka, nem csak azt csináljuk meg, ami kötelező. Beletesszük a szívünket is, mert különben nem működik. Szeretem az időseket, a kedves kollégákat és a családias légkört.

- Mivel tudja a munkát segíteni egy önkéntes?

Nővér az emeletről: Sokszor nekem nincs időm a részletekre. Igaz, ez kis dolog, de például nagy segítség, hogy valaki összeszedi a tányérokat és leviszi elmosni. Sokszor mi fáradtak vagyunk. Nem is fizikailag, de pszichésen és ebben előfordul, hogy az önkéntesek segítenek. Gyakran képtelen vagyok elvégezni otthon a házimunkát, mert egész éjszaka dolgozom, aztán meg a szabadnapjaimon alszom, de legalább valakivel meg tudom osztani a lelki terhet. Egyedül nehéz cipelni. Ugyan vannak jó barátaim, de nagyon ritkán tudok velük találkozni.

Igazgatónő: Németországban én is önkéntes voltam és tudom, hogy ez mit jelent. Amit most gondolok, hogy nagyon elkél nekünk az önkéntes program, mert jó az itteni embereknek, ha egy kicsit más világ jön, más gondolatok, más ember. Ez nagyon sokat jelent nekik és azt hiszem, azoknak is, akik csinálják, mert lehet, hogy már soha nem lesz olyan, hogy ennyit adhatnak magukból és ez egy szép időszak. Én nagyon szeretek visszagondolni arra, amikor a német Betániában önkénteskedtem.

Igor André édesanyja, önkéntes műhelyvezető: Mi tudjuk, hogy ezeknek a pácienseknek lelkük is van és arra van szükségük, hogy valaki beszélgessen velük. Ők szeretnék elmondani az életük történetét. Minden egyes élet egy regény. Úgyhogy mi ezt a feladatot végezzük, akik így önkéntesként jövünk. Nekem, hogyha fizetni akarnának, én nem is csinálnám. Érzem, hogy ez a munka az Úr Isten segítségével megy tovább.

- Tudnának néhány érdekes epizódot mesélni az életükből?

88 éves néni: Nagykaposon születtem. Mink görög-katolikusok voltunk és magyar iskolába mentünk első és második éven. Nem voltunk ugyan gazdagok, de apuka vasutas létére nagyon okos ember volt és azt mondta, hogy mivel a szlovák kenyeret esszük, meg kell tanulnunk szlovákul. Utána meg átmentünk a szlovák iskolába Ungvárra. Bár több tanító és tanítónő jött Csehországból, nagyon kedvesek voltak, úgyhogy sok éneket megtanultunk szlovákul. Szerettük azt a várost! Nagy különbség volt a kaposi és az ungvári iskola között. Apuka németül is megtanult, mert fogságban volt sokáig mint magyar huszár.

85 éves néni: Az uram főcsendőr volt és nagy emberekkel járt vadászni. Akkor kérdezte tőle a kozmetikából az igazgató: –Te, Janko, a feleséged nem dolgozik sehol? – Hát nem még, csak most nem régen jöttünk ide Lévára Almásról. – Tudod, mit? Jöjjön a kozmetikába! Oda aztán vittek szép gépeket és engemet ott tanítottak. Csináltunk mindenféle parfümöket. Én lettem a főnöknő és volt nekem 20 lyánykám. Mind magyarok voltak, nem tudtak szlovákul és én tanítottam őket. Nekem szlovák férjem volt. 33 évig dolgoztam a kozmetikában és onnan mentem nyugdíjba.

91 éves néni: Már öt éve éreztem, hogy az egyik szememre rosszabbul látok. Egy kicsikét el volt hanyagolva, mert nem mentem el vele orvoshoz. Aztán a kórházban megvizsgáltak és mondták, hogy kellene operálni, de én nem hagytam mindjárt. Aztán meg már nem tudták, mert magas volt benne a nyomás, mindkét szememben. Kevesebbet láttam mindig, kevesebbet, kevesebbet. Akkor egész nyáron innen jártam orvoshoz. Aztán így valahogyan elmaradt a látásom. Egyedül az imádságom tart engemet. Erős hívő vagyok és csak Istenben remélek.

- Hogyan készülnek a karácsonyra?

Kapcsolattartó munkatárs: Három Betánia van Szlovákiában: Pozsonyban (Bratislava), Szencen (Senec) és Kálnón (Kalinovo). Én ezek között az intézetek között tartom a kapcsolatot. Szencen fogyatékosok laknak. Ők karácsonyi vásárokat rendeznek. Kis figurákat, díszeket készítenek, vagy amit kigondolnak és azt meg lehet vásárolni. Az összeget pedig, ami befolyik, eszközökre fordítják.

Nővér az emeletről: A történelmünk miatt a szlávok nagyon vallásosak és büszkék a kereszténységükre. Főleg karácsonykor sok ember megy templomba. Például az én unokatestvérem teljesen ateista, de adventben gyakrabban jár templomba, mint én, ami számomra nagyon vicces. Karácsony estéjén éjféli mise van és olyankor megtelnek a templomok. A főtéren ünnepi vásárt rendeznek, medovinát (mézbort) árulnak és jó légkör uralkodik. 

Szakácsnő: Énszerintem a karácsony nem arról szól, hogy eszünk, iszunk, meg a nagy ajándék. A szeretetet el is kell tudni fogadni. Az ember jobban ki tudja mutatni, amikor a család együtt van. Idekerültem Pozsonyba keresztapához, itt maradtam és már 13 éve itt dolgozom. Tudod, ahol az ember született, úgy mindig húzza oda valami, de az a különbség, hogy itten nyugaton meg tudok élni, ottan keleten meg szegénység van. Meg amikor én ide beléptem, itt volt dr. André és a szívét-lelkét ideadta. Szeretem az öregeket és most már csak ők maradtak nekem. Most is azért vállaltam karácsonyra a munkát, mert az idősek lesznek most nekem a családom. Én nem azt mondom, hogy minden percben imádkozni kell és mindenki hívő kell legyen, de ez a Betánia arról szól, abban a szóban benne van. Az öregeknek már mi kell: szép szó, én úgy gondolom. Az mindegy, hogy mit dolgoztak, de ők is voltak valakik és erre a sorsra jutottak, hogy most másokra vannak utalva. És mit tudunk nekik adni? Enni is adhassunk nekik, meg rendbe is lehet tenni őket, de ami igazán hiányzik nekik, az a szeretet.

- Hogyan jelenik meg a mindennapokban, hogy ez egy keresztyén idősotthon?

Igazgatónő: Délelőttönként csinálunk egy kis kreatív programot a klienseknek. Mikor jönnek, akkor sokan nem nyitottak, de aztán elkezdenek érdeklődni. Ahogy ők el tudják fogadni, úgy szeretnénk nekik megmondani, hogy nem ér véget a halállal minden, hanem az a szép idő csak most jön. Akiknek fáj és nem érzik jól magukat, azoknak nagyon jó ez a perspektíva.

Igor André édesanyja, önkéntes műhelyvezető: Én mondom a lakóknak, hogy nekünk, akik már egy lépéssel átmegyünk a túloldalra, nagyon fontos elkészülnünk arra lelkileg, hogy az Úr Isten előtt kell találkoznunk. Úgy örülök neki, hogy ők ezt tudják és akarják hallani. Ezért ők hálásak és észreveszik, hogy a Biblia mi minden szépet foglal magában és ezt az öreg napjaikban megtanulhatják még.