belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Gueth Péter

Géppisztoly és Mária-szobor

Indonézia és a kereszténység

Itt, a trópusokon kimaradt az ősz és kimarad a tél is. Végeláthatatlanul esik. A párában a ruhák nem száradnak meg, vagy ha valahogy mégis, akkor a szekrényben kezdenek penészedni. De amikor ezeket a sorokat írom, úgy tűnik, a tél otthon is kimarad, legalábbis részben, és a karácsony egészen trópusi hangulatban telt, már ami az esőt és a meleget illeti. Ha már szóba hoztam, legalább pár mondatban muszáj leírnom, mi hogyan karácsonyoztunk.

Tényleg nem akarok sok időt pazarolni erre, mert azon kívül, hogy adventi koszorút hajtogattunk banánlevélből, sütöttünk- főztünk és ittunk pár kortyot a félretett hazai pálinkából, majd miután mindennel elkészültünk, elmentünk szépen a templomba – nem sok minden történt.

Mondjuk ez a nem sok éppen eléggé különös, és nem arra gondolok, hogy banánlevélből adventi koszorút, mert ez otthonról nézve nagyjából annyira lehet érdekes, mint innen a hazai pálinka. Ahogy a sütés-főzés is, meg a templomba menetel is. Amire én most gondolok, az a felhúzott géppisztoly.

Múltkor írtam a Candi Hati Kusus Yesus templomról, ahol wayang angyalkák imádkoznak az oltáron, és ahol ünnepi alkalmakkor gamelán zene kíséri a kórust. Magától értetődő volt, hogy szenteste ide menjek, még ha nem értem is a jávai nyelvet.

Arra nem számítottam, hogy a hangulathoz itt valami más is hozzá tartozik. A szertartás csodálatos volt, mindenki díszes jávai viseletben, a zene leírhatatlan szépséggel áradt a joglo oszlopai között. Hatalmas tömegek jöttek, gyertyákat gyújtottak, és akik nem fértek be, azok kivetítőkön nézhették az eseményeket, ahogy a rendőrség és a katonaság különleges alakulata is.

Iszlám ország, maroknyi kereszténnyel, nem kellene, hogy karácsonykor gond legyen, inkább vigyáznak a hívőkre, gondoltam. Csak azok a felhúzott géppisztolyok mellmagasságban a hiszekegy alatt. De tényleg csak ennyi történt.

Aztán pár napja megtudtam, hogy az indonéz hadsereg piros sapkás elit alakulatát nem szokás strázsára vezényelni, de persze ha már ott voltak, vigyáztak ők, csak nem úgy.

Karácsony, összejönnek a keresztények, ennél a templomnál is vagy nyolc-tízezren. Nem kéne, hogy gond legyen. Jobb figyelni, nehogy még meginduljanak valamerre így, együtt, szenteste. De mondom, tényleg csak ennyi. Mindenki jól viselkedett. Úgyhogy vissza is kanyarodnék az eredeti ösvényre, még ha ez a visszakanyarodás, hát hogy is mondjam.

Egyrészt ez a karácsonyi eset azért mégis csak. Sok minden lepereg közben, míg az ember fegyverekkel néz szembe. Másrészt meg a Mária barlangokat meglelni nem könnyű. Van ugyan honlapjuk, megadott címekkel, útleírásokkal, csak hát ezek a címek és leírások azért nem egészen úgy értendők, mint Európában. Eddig két helyet sikerült felfedezni. Az egyik a Gua Maria Lawangsih, a másik a Gua Maria Tritis.

A Lawangasih barlang Yogyakartától nyugatra, Kulon Progo térségében található, egészen pontosan Nanggulanban. Nanggulan egy kedves kisváros, gyönyörű rizsföldekkel, kanyargó patakokkal. Vagyis az egész nagyjából egy hosszú utca, majdnem a semmi közepén. De ez a semmi azért megkapóan szép. A katolikus parókiát és templomot megtalálni nem volt kihívás. Nagyon kedvesen fogadtak. A fehér ember vidéken még nagyobb látványosság, mint városon, és ha a látványosság bekopogtat valahová, akkor a helyiek összeszaladnak, és mindenki nagyon kedvesen próbál segíteni, már ha tudnak.

Miután mondtam, hogy én a Mária barlangot keresném, csak néztek rám, hogy hát az itt nincsen, vagy ha van, arról még nem hallottak, és ugyan, mondjam már meg, hogy hol kéne lennie. Meg különben is, honnan jöttem? Mit csinálok itt? Nahát, értek indonézül?

A van-e már feleségem kezdetű kérdést már nem vártam meg, inkább indultam. Hátha mások, esetleg egy warungban vagy egy mecsetnél majd megmondják, merre menjek.

Ahogy hajtok tovább, egyszer csak egy különös építményre lettem figyelmes. A homlokzata tele színes állatokkal, angyallal – az evangélisták szimbólumai. Előtte egy kék-fehér ruhás, fehérbőrű nőt ábrázoló szobor, feje felett körben sárga csillagok. Nézem a táblát, látom, hogy ez is egy katolikus templom. Megyek be, épp felújítás van, száll a por. Kérdezem az egyik engem kérdező fiatalt, hogy van-e erre Mária barlang? Mire ő, hogy persze, itt kell a templom mögött felkanyarodni, majd tartva az irányt, ott lesz a hegyekben, úgy húsz kilométerre Nanggulangtól.

Vagyis van barlang, csak nem Nanggulangban, illetve Nanggulangban van ez, csak a település más, nem is így hívják. Most hogy ebben mi a logika, ne keressük.

Kis táblákon ki is volt írva, merre kell menni, így vagy másfél óra múlva meg is találtam a helyet.  De a tábláknál sokkal pontosabban mutatták az irányt az út mentén heverésző kutyák. Az iszlám szerint a kutya tisztátalan állat, ezért a muszlimok nem tűrik meg őket. Ha pedig falkákban kóborolnak, az biztos jele annak, hogy keresztény vagy hindu környéken jár az ember.

A Gua Maria Lawangsih egészen parányi barlang az erdő mélyén. Előtte kis parkoló, egy nyilvános vécé és a felvezető lépcsők mentén a stációk. A barlang szájában áll egy hagyományos Mária-szobor, mögötte a sziklában forrás és bent a barlangban Krisztus, vörös fénnyel megvilágítva. A zarándokok a bejárat előtti kis pavilonnál tudnak leülni, és az alkalmanként rendezett miséket is itt tartják. A hegyek miatt a trópusi erdő nem túl füllesztő, majmok sincsenek, kellemes hely, de semmi több.

A Mária-barlangok Indonézia-szerte zarándokhelyek. És éppen ezért nem maga a hely a fontos, hanem az odáig vezető út. Legalábbis ezt az olcsó bölcsességet próbáltam magamra erőltetni, miközben néztem a kivilágított Krisztust. De akárhogy is, csalódott voltam. Mert az út tényleg szép, a környék, az erdő, de a barlang? Éppen ezért pár napra rá ismét útnak indultam, hogy megleljem a másik helyet, a Gua Maria Tritist.

A tritis eredetileg a jávai tumaritis szóból származik, ami vízcseppet jelent. A hely már a hindu-buddhista Mataram királyság (Kru. 8-10. század) idejében is ismert volt. Abban az időben az uralkodó család tagjai jártak ide aszketizmust és meditációt gyakorolni, és csak az 1970-es évek közepétől beszélnek róla keresztény zarándokhelyként.

Yogyakartától délkeletre kell keresni, Wonosari közelében, Gunung Kidul térségében, egészen közel az Indiai-óceán partjához. Föltétlenül el kell mondani, hogy itt vannak a környék közkedvelt és fürdésre is alkalmas tengerpartjai. Mert az óceán Yogyakartához legközelebbi részén, Parangtritisnél lehet nagyokat sétálni a fekete homokban, de a víz halálosan veszélyes. A mélyben húzódó törésvonalak és az áramlatok miatt a hullámok nem ritkán hat-nyolc méter magasak. Így aki itt bemerészkedik, azt a víz agyoncsapja vagy elsodorja.

És én szeretek bemerészkedni. Ezért ezt a Wonosari felé vezető utat megtettem már napsütésben, szakadó esőben, éjszaka, utassal, utas nélkül. Vagyis a strandos tapasztalataimnak hála, az itteni Mária-barlangot is gond nélkül meglelem majd.

És ez így is lett, leszámítva, hogy nagyjából ötször-hatszor fordultam rossz irányba, mert nem hittem a táblának, ami egyenest az egyik út menti warungra (kifőzdére) mutatott. Márpedig valóban, a ponyvás tákolmány mellett kellett felmenni, és ennek legbiztosabb jele a warung mellett üldögélő, gyertyaárus nénikék voltak. Nekem is rögtön el akartak adni vagy harmincat, és miután mondtam, hogy nem kérek, a kezembe nyomtak kettőt, hogy ha már itt vagyok, akkor legalább.

Lawangsih-vel ellentétben ez a barlang nem a hegyekben van, így az erdő klímája meglehetősen izzasztó. Pontosan olyan, mint otthon a pálmaházban, csak egy kicsit melegebb van. Szerencsére nem kellett sokat gyalogolni, hamar megtaláltam, előtte a három feszülettel.

Legalábbis a kereszteket látva azt hittem. De ahogy keresetem a bejáratot, mögöttük, mellettük, nem volt semmi, csak egy kis kövezett utacska kanyargott tovább a sűrűbe.

Hát ennyi. Nincs tovább. Szerencsére nem esik, úgyhogy jobb híján megnézem, hová visz az ösvény. Talán itt is lesz egy kisebb Mária-szobor, meg egy forrás.

Aztán a fák között felsejlett valami. Nem egy barlang bejárata volt. Pontosabban nem egy sziklák közötti szűk hasadéké. Egyszerűen mintha félbevágták volna a hegyet. Hatalmas cseppkövek lógtak lefelé harminc méter magasból, rajtuk liánok és színes virágok.

 

Ha a Szent Gellért-barlangtemplom Budán: templom, akkor ez itt minimum katedrális. Hatalmas belső tér, sziklákkal, patakokkal. A keresztelőmedencét a kövekről csorgó víz tölti fel. A szószéket egy hat-hét méteres sztalagmitból alakították ki, körülötte székek, padok, pár ezer embernek is bőven elég. És ahogy megyek hátra, látom, mindenhol gyertyák égnek és a fényükben felsejlik Mária fekete szobra.

 

Talán ugyanabból a Merapi-vulkán oldalából származó kőből faragták ki, amiből a Candi Kudus Hati Yesus templomot is, de ezt nem tudom biztosan. Minden esetre ősi hely ez, ami az iszlám szultánság évszázadai alatt feledésbe merült, csakúgy, mint Borobudur.

Leültem az egyik padra, próbáltam befogadni a látványt. Csönd volt, csak a csöpögő víz és a madarak csivitelése az erdőben. Elővettem a gyertyákat, amit még az öregasszonytól kaptam. Néztem, ahogy a fényük együtt vibrál a többivel. Egy keresztény hely az esőerdő mélyén. Jól van ez így. Ahogy a rendőrök meg a kommandósok is szenteste. Addig nincs gond, amíg lehet gyertyákat gyújtani.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 16., szerda,
Gál napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Ajándékként
Nem természetes

Gondolkorzó

Bölcsföldi András
Köztes tér
A lehetőség

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Hazudjunk együtt!
Jól szituált, intelligens házaspár

Mélység

Szakács Gergely
Depresszió
Együtt élni a fekete kutyával

Teljesség

Czapp Enikő
Neki növekednie kell…
A bibliai párosok titka

Üzenet

Horvát Gábor
Gedeon imája
Tán gúnyolódik velem az Isten?

Czapp Enikő
Többszörös áthallás
Kegyelemből és bocsánatból élni

Áthallások

Tóth Sára
Erőszak és férfiszerepek
Susanne Bier Egy jobb világ című filmjéről

Kitekintés

Gueth Péter
Géppisztoly és Mária-szobor
Indonézia és a kereszténység

Pete Violetta
Parókia a mozivásznon
Lelkészszerepben

Látogatóink száma a mai napon: 5525
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45522665

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat