belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Bagdán Zsuzsanna

Csak egy szót szólj

Megrekesztő és újraindító varázsszavaink

Ezután kisgyermekeket is vittek, hogy megérintse őket. Amikor a tanítványok ezt meglátták, rájuk szóltak, Jézus azonban magához hívta őket, és így szólt: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen nem megy be abba.” (Lk 18,15–17)

*

Leírom, kitörlöm. Hetek óta megy ez így. Hazudok: napok óta. De megvisel. Olyan érzés, mint amikor nem jutnak eszembe főnevek, amiket annyiszor használtam már. Mintha a döntő pillanatban, amikor csak a varázsszó kimondása mentheti meg a helyzetet, a varázsszó inkább mégis megszökik. Szuverén kis dögök a szavak, nem adják csak úgy magukat mindig mindenkinek. Sosem tudom, miért hagynak magamra, amikor megszöknek. Sosem tudom, másoknál meg miért vannak ott, amikor igazán megszökhetnének.

Most nagy szükségem lenne rájuk. Kicsit körüljárni velük egyetlen szót, ami nélkül nincs megállás, vagy éppen nincs elindulás. Ha nekifeszül is, nem ér célba a gondolat. Az egyik leggyűlöletesebb érzés ez: a nem elég. Még kínkeservesebb, mint a nincs. Pedig a szó olyan sok mindenre elég.

Kicsi gyerek voltam, elsős, nem szerettem az iskolát – de szerettem a nővérem meséit a Kölyökkommandóról, akik bámulatos ügyességgel törték meg a tanárok zsarnokságát. A tanárokét, akik megalázó stílusban instruálták órán a gyerekeket, és a szünetekben is csak annyit mondtak, mit nem szabad – már azok, akik nem vonultak félre kávéval, cigarettával az általános iskola bejáratánál elhelyezett paraván mögé. – Elegem van a tanárok zsarnokságából! – próbáltam megszervezni a Kölyökkommandót egy iskolai szünetben. Aztán, hála egyik osztálytársnőmnek, hamarosan beszámolhattam az egész osztály előtt a tervemről. Nehezen jött ki belőlem a hazugság, hogy nem a tanárok zsarnokságából, hanem az iskolából van elegem. Tudtam, hogy nem viselte volna el a tanító nénim az igazságot – és azt is megértettem, hogy az osztálytársaim sosem lesznek társak az alulról szerveződő mozgalmamban. A paraván állni fog, és minden szünetben kávé- és cigarettaszag kúszik majd elő mögüle, mi meg tanuljuk a betűvetést, és szégyenkezve szállunk le a körhintáról, amire tilos felmászni. Megértettem, hogy az osztálytársaim az árulkodást ismerik, nem az összekacsintást, a mesét, az álmodozást. Hogy nekik többet ér egy jó pont a tanító néninél, mint az, hogy szabadok lehessünk, legalább a meséinkben, és ne a bántások, stopperórával olvastatások bűvöletében teljen a gyűlöletes iskolaidő.

Na, így nem lettem én forradalmár első általánosban.

*

– Mi van, hányóka? Nálunk a középsőben nem szokás hányni – mondta nekem egy tányérképű középsős fiú. Nagycsoportos voltam, nem tudom, mit kerestem náluk, és azt sem, mi vágott oda az emésztésemnek. Azt hiszem, ez volt az utolsó csepp a pohárban, és amint az öcsém megszületett, mondtam anyukámnak, hogy én többet nem megyek óvodába, ha ő úgyis itthon van. Az óvoda viszont alig akart elereszteni. Anyám verte is az asztalt, amikor nem ajánlották, hogy elkezdjem az iskolát, hiába hívták át hozzám még az iskolaigazgatót is, hogy meghallgassa: pontosan tudom a fogak nevét, típusát és funkcióját, szóról szóra úgy, ahogy az Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az életben mondta a narrátor. Kilóra nem voltam még elég.

Ez volt az első találkozásom azzal, hogy az alkalmasságot nem mindig releváns mutatók alapján állapítják meg.

*

Életem legszebb rajzát óvodában készítettem. Gyönyörű színek, formák, olyanok, amiket csak egy kisgyerek tud. Éreztem: itt valami nagy, igazán nagy született. Aztán odaállt mellém egyik csoporttársam, és azt mondta: – Cirkafirka pecsenye. Nem tudom pontosan a mai napig sem, milyen furcsa, gonosz varázsszavak voltak ezek, de azt tudom, hogy meggyűlöltem tőlük a rút firkálmányomat, meg a képzőművészetet. 

Ekkor és ennyin múlt, hogy nem lettem képzőművész.

*

Igen, neked ilyen durva, erős hajad van, az enyém meg szép selymes – állapította meg kérlelhetetlen szakmaisággal az egyik osztálytársnőm az iskolafogászati szűrésre várva. Kétségkívül neki volt a legszebb szőke haja az osztályban. Nekem meg a legszebb barna. Addig.

Azt hiszem, ekkor sértettek meg először mélyen a nőiségemben.

*

Úristen – mondtam, amikor megtudtam, hogy Freddie Mercury meghalt AIDS-ben. Nagyon leszidtak, hogy ne mondjak ilyet.

Azóta nem szívesen reagálok úgy megdöbbentő hírekre, ahogy legszívesebben tenném.

*

Egyik ismerősöm évek óta ámokfutó módon munkaalkoholista. Nem tudja megbocsátani a főnökének azt a mondatát, hogy „te csak beosztott vagy”.

*

Gyüjjön má elő! Én hívom, Buga Józsi, már másodszor!

Mééég maradok!

No, akkor maradjon, aztán csapjon magába a dörgő istennyila, mert én elő nem hívom többet jövő karácsonyig sem!

*

Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.

*

Kezdetben volt a szelíd szó, aki nem megrekeszt, hanem elindít újra.

*

Az Ige.

 

Hozzászólások

1. amadea reg - 2014-07-06 12:28:41

Elgondolkodtató írás. Tőrdöfésként tud hatni a gyermeki "igazmondás", ezt mindenki átélte. Legutóbb azt hallottam, hogy a "Te szedd" szemétszedési akcióban egy tanárnő csak néhány magyar gyermekkel indult megtisztítani a településüket és amikor a barna bőrű gyerekek háza előtt szedték a szemetet az osztálytársak bentről kiabálták: "Itt vannak a kukások!" Vajon hogyan élték ezt meg a szorgalmas gyerekek? Gyerekként nagyon nehéz megbirkózni ezekkel a gúnyos megjegyzésekkel, de itt jön a szülő felelőssége, hogy elmagyarázza a helyzetet, megvígasztalja a gyermeket, aki majd felnőttként rájön, hogy semmit nem számít mit mondanak vagy gondolnak mások, egyedül Isten ítél és Istennek kell megfelelnünk.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 14., hétfő,
Helén napja van.
Tartalom
Vezércikk

Jezsoviczki Noémi
Beszélgetünk?
Ez lesz életem főműve

Gondolkorzó

Szerkesztő
A másfajták és az egységkörök falva
Szekértáborok az ökumené körül

Felszín

Jezsoviczki Noémi
Hazudjunk együtt!
Jól szituált, intelligens házaspár

Magasság

Bella Péter
Szerencse, végeztünk, kiszállok!

Igazán nincs is közöd semmihez

Mélység

Jakus Ágnes
Galambok
Égi és földi összefonódások

Bölcsföldi András
Hétfélek
Isten a félelem mögött van

Teljesség

Horváth Zsuzsanna
Az apák egrese és a fiak foga
Kényszerpályák, és a kijárat

Koczor Tamás
Illés és a hollók
Egy pakli kártya mellől…

Üzenet

Járay Márton
„Egy embernek volt két fia...”
Elkötelezettség vagy Szabadságvágy

Bagdán Zsuzsanna
Csak egy szót szólj
Megrekesztő és újraindító varázsszavaink

Kitekintés

Thoma László
Lelkészi önfeláldozás a gyülekezet oltárán
Képzelt fotóalbum egy pályakezdő lelkész életéből

Gueth Péter
Röviden

Láthatatlan szálak

Látogatóink száma a mai napon: 9390
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45503635

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat