belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Fodorné Ablonczy Margit

Árnyék mögött fény ragyog...

Azon gondolkodtam el, vajon én hova nézek, ha félek? 
Hol vannak az én fényeim, csillagaim?

Fiam növekedése során hároméves koráig a sötétség a játék helye volt. Örömmel fedezte fel a tárgyak változását, s semmi gondja nem volt sötétben közlekedni a lakásban. Arra gondoltam, hogy mennyire közeli még neki az anyaméh „sötétsége", amely a biztonság, a növekedés, a védett állapot helye volt. Esténként elbúcsúztunk, s mindig egyedül aludt el.

Nehezen éltük meg a váltást, hogy félni kezdett a sötétben. Egyik napról a másikra ragaszkodott hozzá, hogy ott maradjunk vele, hogy valamilyen fény világítson a feje felett. Visszaemlékeztem saját gyermekkoromra, a sok félelemre, amellyel szüleim szobájában az utcai lámpa által formált árnyékok között rémisztő alakokat véltem felfedezni. Be is kellett hunyjam a szemem, hogy ne lássam őket. S ahogy a fal felé fordultam, el is aludtam.

Fiunknál ez nem ment ilyen könnyen. S egyre több és több félelmet lett fogalmazott meg konkrét, vagy csak sejtett formában ott, az ágyban összebújva. Csodálkoztunk, honnan vette? Mit látott, mit hallott? Honnan lopakodott elő belőle ez a sötét valami, s hogy félni kell? Mi adtuk át a magunk félelmeit?

Azután rájöttünk, hogy eddig az utcán sem félt, a magasságtól sem, azaz semmilyen önvédő félelme sem volt, ami ahhoz szükséges, hogy az ember „életben maradjon". Tehát valahol „normális" az, ami történt, ez az életszakasz jött el - meg kell birkóznia a félelemmel, hogy a szükséges félelem visszatartsa az önveszélyeztetéstől is.

Így elfogadtuk, mint növekedésének részét, a félelmeket, s tanultuk együtt az esti imádságot, s beszéltünk neki a mennyei Atyáról, aki vigyáz a gyermekekre. Megértettük, hogy ahol fény van, ott árnyék is.

Kaptunk egyik barátunktól megvilágítható csillagokat, melyekkel teleraktuk az ágya felett, mellett a falat, s azóta boldog ragyogásban alszik el.

Férjem ekkor talált rá egy Gyökössy Endre-idézetre:

Árnyék mögött fény ragyog,
Nagyobb mögött még nagyobb.

Amire nézek, az vagyok.

Együtt mondjuk el esténként, s felnézünk a csillagokra. S keressük a csillagok teremtőjét.

Azon gondolkodtam el, vajon én hova nézek, ha félek? Hol vannak az én fényeim, csillagaim?  Emlékszem a gyönyörű nyári estékre, amikor lánykoromban a csillagos ég olyannak tűnt, mint egy hatalmas paplan, tele világító csillagezrekkel, s meg voltam győződve, hogy azért vannak csillagok, hogy ne féljünk, ne érezzük, hogy egyedül vagyunk, hogy milyen félelmetes a körülöttünk gomolygó sötétség. A csillagok távlatot adtak, hogy aki gondot visel a sok millió fényévben mérhető messzeségre, ő helyezett el bennünket is valahová, s adta meg lehetőségeinket s határainkat egyaránt. Kezében tart, óv. S minden éjszaka - mint valamikor az anyaméhben - megpihenhetünk, növekedhetünk, készülhetünk, mert Valakinek a védelmében vagyunk.

A sötétben fény ragyog, hiszen a Nap világít akkor is, ha elfordulunk tőle. De nappal nem láthatjuk a „másik" valóságot, mert a hatalmas fényáradat betölti a szemünket. Mert megvannak a „sötétség kincsei" (Ézs 45), titkai is, s talán ettől lesz a világosság még világosabb, s ragyog fel az árnyék mögött a fény.

Hova nézünk? Hova nézel?

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 25., szombat,
Orbán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
Az ajtó
Egyszer csak előtte állt egy ajtó. Azt is írhattam volna, egyszer csak egy ajtó előtt állt.

Gondolkorzó

Gueth Péter
Variációk a változatlanságra
Miért lenne kereshető az otthon, mintha hely volna?

Felszín

Pete Violetta
A Ráday utcán
No, mi kellene neked?

Sebesi Viktória
Leheletnyi köd
„valahol én is, és ne itt egyedül”

Magasság

Bölcsföldi András
A tanú - Örök parafrázis
Amikor NEM állítja meg az atya kezében a tőrt angyali szózat

Horváth Zsuzsanna
Nyitott ajtó
Nyitott ajtót adott elém. Mindig és mindenhol. Minden kérésem ellenére sem zárta be soha a lehetőségeket előttem. Muszáj volt mindig választanom, döntenem. Vállalnom a felelősséget. Kimondhatatlan volt a vád: "Nem volt más út..." Mindig volt.

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Teljesség

Dobóczky László
2006. aug.11.
Naplótöredékek

Fodorné Ablonczy Margit
Árnyék mögött fény ragyog...
Azon gondolkodtam el, vajon én hova nézek, ha félek? Hol vannak az én fényeim, csillagaim?

Üzenet

Michna Ottóné, Ablonczy Ágnes
Oltáron
hát hallgattál míg felértetek a csúcsra...

Áthallások

Hajdúné Tóth Lívia
Ezért
Az orvos sem tudott napirendre térni a történtek fölött...

Géczy Katalin
Gazdaggá tettél
Elmélkedés Mozart nagy g-moll szimfóniája mellett (K.V.550)

Kitekintés

Horváth Zsuzsanna
Megszólításra szoruló gyermekek
A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen

Látogatóink száma a mai napon: 4868
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44430609

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat