belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Szoták Orsolya

Huszonévesként a világban

Mit tanulok abban az életszakaszban, amiben vagyok?

Egy emberöltő húszas éveiről általában úgy emlékezünk meg, mint életünk legszebb időszakáról, egyfajta aranykorról. És miért is ne tennénk így? Ez az az életszakasz, amikor még kellőképpen bizakodóak vagyunk, még tiszta szívvel hiszünk az élet szépségeiben és igazságaiban, a korlátokban még nem akadályokat, hanem motivációs erőket látunk, fiatalság, vidámság, szabadság, jó értelemben vett bolondos boldogság leng körül mindent.

És ez a nagy magunkra találás időszaka is. Végzős gimnazistaként továbbtanulás helyett idegen kontinensek önkénteseként képzeltem el az előttem álló néhány évet. Természetesen ebből az álomból semmi sem lett. Várt az egyetem, ahol öt év alatt egy életre kiható impulzusokat kaptam, kitörölhetetlen nyomokat hagyva mentalitásomban, világnézetemben, hitemben.

Ezek azok az évek, amik a felhőtlen szabadság és szeplőtlen boldogság mellett a leglátványosabban alapozzák meg személyiségünket, értékrendünket. Ekkor fordul meg velünk a világ, és szinte fehér térképként fedezzük fel lelkünk nem ismert tájait, szívünk titkos vágyait; az új érdeklődési köreinket, az új értékvilágunkat, melyben olyan dolgok kerülnek előtérbe, amikről korábban sosem gondoltuk volna, és olyanok tűnnek el örökre, amik mindig is az első helyen álltak. Olyan szakterületeken kezdünk el dolgozni vagy újra tanulni, amikről mindig is meg voltunk győződve, hogy nem a mi asztalunk. Mindez nem jelenti azt, hogy rózsaszirmokkal megszórt úton haladunk végig selyemcipellőben, sőt nagyon is sok csalódás, sírás, fájdalmas felismerés által formálódunk. A szabadság komoly felelősséggel jár, a szeplőtlen fiatalság velejárója, éppen a fiatalság miatt, a csalódás. Csalódások a világ vélt tisztaságában, a munkában, a barátságban és a szerelmekben. Elválások, kiábrándulások, régi barátságok felbomlása és újak kötése, elmúlt szerelmek, újak fellobbanása, nagy pofára esések és igaztalan dolgok kénytelen eltűrése is hozzátartozik a boldog húszas évek időszakához. Ugyanis ezek nélkül nem ismerhetnénk meg a világot igaz valójában. Mert a mi teremtett világunk igenis egyszerre felfoghatatlanul gazdag és végtelenül szegényes, egyszerre gyönyörű és nagyon csúnya is, egyszerre tisztességes és megalkuvó, egyszerre halmoz el ajándékaival és húzza ki a talajt lábunk alól, egyszerre korlátolt, behatárolt és megismerhetetlen, egyszerre áld és átkoz.

Ugyanakkor azt egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a mi világunk a Teremtőnk hibátlan alkotása. Az a tér- és időkontinuum, melyben minden csapásnak, minden gondnak és bajnak, minden szomorúságnak és könnynek, minden csalódásnak megvan a maga szerepe. A rossz dolgok és kellemetlen vagy éppen kényes fordulópontok nélkül hogyan is válhatnánk felnőttekké, jó munkaerővé, igaz társakká, jó szülőkké? Persze, hogy nem örülünk a minket csiszolgató ráspolyozásnak, de Isten minket formáló, szerető Atyai keze ez, amely sohasem ellenünk, hanem csakis értünk van, életünk bármely szakaszában járunk is.
Mit tanulok ebben az életszakaszban? Önismeretet, identitást, a saját korlátaimat és lehetőségeimet, a kapott talentumokkal való bánásmódot, a nagy betűs életet. Ami minden nehézség ellenére nagyon tetszik. Köszönöm ezt Neked, Gondviselő Jó Atyám. Nélküled nem sikerülhetne. 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 25., szombat,
Orbán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabó Julcsi
Mindenütt, amerre csak jársz
Mi van a batyudban?

Gondolkorzó

Záborszky Zsófia
A szabadság/rabszolgaság szigete
Sziget Fesztivál élménybeszámoló

Fekete Zsuzsanna
Ablak a végtelenre
Görbe tükörben az egyházi iskolák

Szakács Gergely
Ásó, kapa, nagykaland...
Mitől működik a házasság?

Herbert Dóra
Álmodtam egy iskolát magamnak...
Hátha egyszer ott állhatnak majd a gyerekeim (vagy unokáim?) a kapuja előtt

Felszín

Bella Violetta
Angyalok
Miről ismerjük fel őket?

Szoták Orsolya
Huszonévesként a világban
Mit tanulok abban az életszakaszban, amiben vagyok?

Fekete Zsuzsanna
Kikészítő kiképzés
Hogy érzi magát a menyasszony 3 héttel az esküvő előtt?

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Naomi útjai
Útra készen...

Horváth Zsuzsanna
Ő ugyanígy jön majd vissza
Gondolatfoszlányok egy hintaszékből

Győri Katalin
Szél úrfiak vizsgája
A jó öreg Szeptember...

Jezsoviczki Noémi
Kész vagyok?!
Jelenet egy házasság végén

Mélység

Záborszky Zsófia
Felkészülés az életre zárt ajtók mögött
Mi történik egy leánynevelő intézetben?

Miklya Luzsányi Mónika
Felkészülni a halálra
Mit jelent a „szép halál"?

B. Tóth Klára
Kórház, belülről
Mindennapok az elfekvőben

Teljesség

Fikó Norbert
Mire készített fel engem a teológia?
A láng, amely nem éget meg

Záborszky Dávid
Spárta és az Egyház
Hol vannak a férfiak?

Székely Tamás
Macska a fényképen
Kis mozaik-metafizika

Frederich Buechner
Várakozás
Frederich Buechner

Üzenet

Laczay Ágnes
„Megyek szerencsét próbálni!”
Hogyan lesz a mesehős?

Czapp Enikő
A hőssé válás útja (I.)
Mese, mese, mátka...

Géczy Ráhel
Az iraki helyzet margójára
.

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A végtelenség lovagja
Robin Williams halálára

Szakács Gergely
Üres tarisznya
Árral szemben vagy a hullám sodrásában?

Riport

Hajduk Zsófia
A Szabadulás útja
Merre tovább 35 év alkoholizmus után?

Kitekintés

Rácz Levente
Az iskolai erőszak
Könyvajánló

Látogatóink száma a mai napon: 5086
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44430827

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat