belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Pete Violetta

Csillag *

Láttuk már rendszerek szolgálatában állni, zászlókon lengeni...

Csillag. Az az első, az az igazi. Pont az.
Egy Csillag volt az, ami hívogatta azokat, akik értették, de legalábbis sejtették, hogy mit jelent. Vagy legalább elég kíváncsiak voltak ahhoz, hogy utána járjanak.
Csillag, olyan, mint a nap - sugarai vannak. A karácsonyfa tetején lévőnek is az ágai ezt igyekeznek ábrázolni. A térbe mindenfelé vet egy kis fényt. Ezért is szeretik használni ezt a jelképet. Láttuk már rendszerek szolgálatában állni, zászlókon lengeni, sőt, a hírességek is szeretik magukat sztárnak emlegetni és hívatni. Mert ez azt az illúziót kelti bennük, hogy ők bizony sugároznak. Messzire, és rengeteg irányba juttatják el a fényt. Sőt, mindenki, az ő általuk közvetített fényen kívül él, az sötétségben él.

Csillagok - sokszor hullók, sokszor álcsillagok- más fényében tetszelgők, sokszor önjelölt csillagok.

Mégis volt Egy, amit azóta is jogosan emlegetünk. Az az első, az a Betlehemi, az egyetlen igazi. Pont az a csillag, pont. Amely minden sugara irányából sok embert vonzott. Pásztorokat, asztrológusokat, még angyalokat is. Kár, hogy csak ennyien hagyták magukat vonzani, kár hogy a világ tudósaiból csak három vette a bátorságot, hogy nekiinduljon az útnak - pedig biztosan többen látták a jelenséget. Azt a csillagot sokan elmulasztották.

Most is történik valami. Valami, ami újra sok embert vonz, de talán nem eleget. Talán ez is egy kihagyhatatlan lehetőség arra, hogy találkozz azzal, aki a bölcsőben feküdt, majd megváltóddá lett, és találkozz azokkal, akik már eljöttek imádni a kisdedet.

Ha még teheted, ne mulaszd el pont ezt a csillagot.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 25., szombat,
Orbán napja van.
Tartalom
Felszín

Turcsik Ferenc
Lovag és/vagy lovak?
Cél és eszköz, avagy hogyan viszonyulunk az életünkhöz?

Czapp Enikő
Mennyből az angyal
A hülyeség nem akadály! Sőt!...

Pete Violetta
Rapid randi keresztény módra
Itt senki sem kamuzott…

Magasság

Gueth Péter
Egyház az állam szélén
Igazából nem az számít, hogy az egyház sokat, vagy keveset beszélne önmagáról, hanem az, hogy mit is mond valójában.

Mélység

Nagy László
A bátortalanság bátorságának ereje
Az életben nincs rosszabb üzlet annál, mint, hogy a jövőtől való félelemre hallgassak.

Turcsikné Révész Judit
Bátorság a kitartáshoz
Dr. Németh Dávid előadása nyomán

Teljesség

Pete Violetta
A kereskedő bátorsága
- Jó üzlet Krisztussal

Pete Violetta
A lovag a nő és a gyermek
Minden híresztelés ellenére létezik használható modell!

Pete Violetta
Csillag *
Láttuk már rendszerek szolgálatában állni, zászlókon lengeni...

Czapp Enikő
Isten arcai
Tükör által homályosan...

Üzenet

Tóth János
A láthatóból a láthatatlan felé
Honnan veszed a bátorságot, hogy ne a reklám, a celebek világában élj?

Fodorné Ablonczy Margit
Imádkozzunk Kálvinnal
„Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Ura szívből bízik benne..."

Magyarné Balogh Erzsébet
Megrepedt nád
A szolga, akiben az Úr gyönyörködik, teljes Isten Lelkével és teljes Isten törvényével.

Áthallások

Gaszner Veronika
Az Orléans-i szűz
Vajon tényleg voltak Szent Johannának látomásai? Nem tudhatom. Ahogyan azok sem tudhatták, kinek döntése végül máglyára jutatta.

Czapp Enikő
Csatornák
Szavakon innen és túl

Hajdúné Tóth Lívia
Nem kell félni
A Kicsi visszafordult, újra összeszorította a száját, és a kötélhágcsóhoz lépett.

Pete Violetta
Reggeli szerencsétlenkedésem csodája
Szegény alkimisták, szegény rózsakeresztesek, szegény szabadkőmívesség!

Riport

Szerkesztő
Csillagpont + Böszörményi Gergő
Vélemények, válaszok

Szerkesztő
Kulcsmondatunk
Hol van a bátorság?

Kitekintés

Gueth Péter
Környezet tudatos terhelés
Házam az atomerőmű árnyékában.

Látogatóink száma a mai napon: 4901
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44430642

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat