belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Székely Tamás

Macska a fényképen

Kis mozaik-metafizika

Kedvenc macskámról készített fényképemet nézegetve úgy döntöttem, ez a kép tökéletes lesz arra, hogy háttérkép legyen a laptopomon. Egyik este a macska leült a gép mellé, ami épp be volt kapcsolva. Mulatságos volt képet készíteni: ugyanaz a macska, de immár kétszer. Aztán elgondolkoztam, hogy meddig lehetne folytatni a sort. Egy macska, aztán kettő, három és így tovább, noha ugyanarról a macskáról van szó, mégis megsokszorozott virtuális jelenléttel. Ahogy egyre többször készülnek az egymásba ékelődő képek, egyre kisebb macskák sorozatára bomlik ugyanaz a macska. Mint egy szám, amelyet prímtényezőkre bontanak, mint egy összetett fogalom, melyet alkotó szavaira bontanak, étel, melyet összetevőinek összességével próbálnak jellemezni.

Mit árul el mindez a macskáról, a számról, a fogalomról és az ételről? Az elaprózódásra való potenciális nyitottságot. Amit egybe tart valami egzisztenciális kötelék, mégis, a részletek vizsgálata széthulláshoz vezet. Hiszen adott egy doboz, amely szögekkel van tele, bármelyiket emeljük ki a dobozból, felapríthatjuk kisebb darabokra, készíthetünk vasreszeléket, és így tovább, egészen kicsi vasporig eljutva, amit talán csak mikroszkóppal vizsgálhatunk, hogy aztán eljussunk a finomabb szerkezetig, az oszthatatlannak nevezett atomokig, amelyek még mindig tovább bonthatók, elektronokra, neutronokra, protonokra, vizsgálhatjuk ezeknek is szerkezetét…

A folyamat során az információk csak gyűlnek és gyűlnek, füzetek telnek meg, majd vastag dossziék, kezd nyakunkba ömleni a végtelen tudás, melynek feldolgozására újabb és újabb könyveket kezdünk tanulmányozni, s részekre hullunk, miközben keressük ezt, csupa nagy betűkkel: EGÉSZ. Egész, ami egészként nem volt jó, ezért atomizáltuk. Atomizáltuk, ami nem helyes szó, mert nem juthatunk oszthatatlan részecskékig, nincs vége a tudásnak, csak határai, újra meg újra korlátoznunk kell magunkat a végtelenben. Noha nem a dolgok vesznek a végtelenbe, hanem az emberi agy tűnik végesnek. Megállítanak bennünket korlátaink.

Közben persze úgy járunk, mint a gyerek, aki szétszedi a nappaliban ketyegő órát, darabokra, hogy felfedezze működését, csak éppen akkor lesz problémás a dolog, amikor össze kellene rakni a sok alkatrészt, melyek együttesen működtek ugyan, de a részek nem találnak vissza az EGÉSZBE – jó rend híján. És ez volna a kulcs. A jó rend. A jó rend, amely szervez, amely belső és nem csupán belső összefüggések végtelennek tűnő véges sora, s végső soron ez az, amit keresünk, újra meg újra nekifutunk, s mégse lelünk, mert csak részecskéket, partikulákat látunk egy vödörben, s a macska virtuális macskasereggé zsugorodik, a szög porrá aprózódik, az óra pedig megáll, megsemmisül, s közben az idő elrepül.

És valóban, a játékot az idő drámai múlása teszi feszessé. Kényszerpályára szorít. Ezért rettentő izgalmas a probléma valóságos középpontját megtalálni, amely kérdés és így hangzik: vannak-e céljaink vagy csak feladataink sorát járjuk végig?

Első megállapításként le kell szögeznünk, hogy a cél befejezettséget sejtet, a feladat pedig befejezetlenséget. Ha a feladatot elvégzem, immáron nem feladat, s ez lehet egyfajta cél számomra: a feladataim elvégzése, megoldása. Az is igaz, hogy a cél nem csupán feladatmegoldás lehet, bár kétségtelen, hogy a céljaim eléréséhez feladatok elvégzése szükséges.

A feladatok elvégzését pedig elő kell készíteni, az eszközöket be kell szerezni, talán ismereteket is fel kell szedni. És az előkészület is feladat, és az előkészület befejezése a cél, hogy a feladatot elvégezhessük, hogy aztán célt érhessünk. Igen ám, de hol kezdjem az előkészületet? Mert azon belül is számos lépés van. És amikor a számos lépés egyre inkább kezd számtalanná válni, akkor kettős szorításba kerülök. A cél távolodik, az idő pedig elszalad. Én pedig pánikba esek, elkeseredek, széthullok, porrá zúzódok, és a kép szilánkosra hullik, atomizálódik.

Persze valójában, ha az a-tomosz oszthatatlan, akkor mi a tomosznak a korát éljük, az oszthatóságét. Amikor mindig beékelődik közém és a céljaim elérése közé még egy lépés. És meg kell tanulnom a türelmet, a kitartást és a várakozást. Mikor lesz már jobb? – kérdik sokan: elkeseredve, értetlenkedve, kíváncsian, gyermeki naivan, vagy épp gúnyosan és kiábrándultan.

Hol van már az óceánokat meghódító, hatalmas favitorlások egyszerű világa? A cél kitűzve, a hajó kifut, mígnem kikötőbe ér, s ünnepel a matróz, a kocsmában pedig az éj zenél…

Hiszen el kell indulni. Ahhoz be kell pakolni. Ahhoz be kell szerezni. Ahhoz a pénzt elő kell teremteni. Ahhoz munka kell. Ahhoz munkahely, ahhoz pénz kell, meg alkalmas telephely, ahhoz engedély kell, ahhoz félfogadási idő és sorszám kell, ahhoz időpont kell, ahhoz telefonálni kell… virtuális macskasereg…

Lehet-e biztosra menni? Elkészül valaha? Na, erre mi volna az évezredes Biblia egyszerű válasza? A válasz egy szó: perspektívaváltás. Nézd a dolgokat szabadabban – az idő kinyílik az örökkévalóságba, a feladatok sorában roskadozót pedig felszabadítja a krisztusi szó: nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Én előbb voltam, és látom a végét. Te véges vagy, ember, de én végtelen Isten vagyok, és én, a végtelen Isten kicsi gyermekként alászállva beléptem világodba, hogy megváltsalak és élni tanítsalak. Készülj, mert a cél világos! Az odafenn valókkal törődjetek! A sok parányi helyett nézzétek az Egy Nagyot, a kismacskasor helyet az egy macskát, s nézd annak Alkotóját, aki neked is Alkotód, sőt a vasszögnek is, és annak millió alkatrészének is, és a milliónak, a milliárdnak, és minden egyes számtartománynak, szakasznak, vonalnak, pontok sorának, a térrésznek, térnek, galaktikus világmindenségnek, és egy a cél, hatalmas cél: dicsőség. Dicsőség Istennek és egyedül Istennek. Egy a mi Istenünk és egy a mi Üdvözítőnk, egy a mi könyvünk, Bibliánk, és egy kegyelem, egy hit az, mi üdvösséget ád. A sola fogalma is erre tanít: a pontok végtelenségében – fókuszra.

Szemem a hegyekre vetem, onnan jön az én segítségem. Nem a körülményekre, ellenségre, nyomorúságra, szenvedésre. Csak nézem a hegyet, és várom a segítséget. Ez a várakozás pedig felemel, egészen a Mennyig.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 23., csütörtök,
Dezső napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabó Julcsi
Mindenütt, amerre csak jársz
Mi van a batyudban?

Gondolkorzó

Záborszky Zsófia
A szabadság/rabszolgaság szigete
Sziget Fesztivál élménybeszámoló

Fekete Zsuzsanna
Ablak a végtelenre
Görbe tükörben az egyházi iskolák

Szakács Gergely
Ásó, kapa, nagykaland...
Mitől működik a házasság?

Herbert Dóra
Álmodtam egy iskolát magamnak...
Hátha egyszer ott állhatnak majd a gyerekeim (vagy unokáim?) a kapuja előtt

Felszín

Bella Violetta
Angyalok
Miről ismerjük fel őket?

Szoták Orsolya
Huszonévesként a világban
Mit tanulok abban az életszakaszban, amiben vagyok?

Fekete Zsuzsanna
Kikészítő kiképzés
Hogy érzi magát a menyasszony 3 héttel az esküvő előtt?

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Naomi útjai
Útra készen...

Horváth Zsuzsanna
Ő ugyanígy jön majd vissza
Gondolatfoszlányok egy hintaszékből

Győri Katalin
Szél úrfiak vizsgája
A jó öreg Szeptember...

Jezsoviczki Noémi
Kész vagyok?!
Jelenet egy házasság végén

Mélység

Záborszky Zsófia
Felkészülés az életre zárt ajtók mögött
Mi történik egy leánynevelő intézetben?

Miklya Luzsányi Mónika
Felkészülni a halálra
Mit jelent a „szép halál"?

B. Tóth Klára
Kórház, belülről
Mindennapok az elfekvőben

Teljesség

Fikó Norbert
Mire készített fel engem a teológia?
A láng, amely nem éget meg

Záborszky Dávid
Spárta és az Egyház
Hol vannak a férfiak?

Székely Tamás
Macska a fényképen
Kis mozaik-metafizika

Frederich Buechner
Várakozás
Frederich Buechner

Üzenet

Laczay Ágnes
„Megyek szerencsét próbálni!”
Hogyan lesz a mesehős?

Czapp Enikő
A hőssé válás útja (I.)
Mese, mese, mátka...

Géczy Ráhel
Az iraki helyzet margójára
.

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A végtelenség lovagja
Robin Williams halálára

Szakács Gergely
Üres tarisznya
Árral szemben vagy a hullám sodrásában?

Riport

Hajduk Zsófia
A Szabadulás útja
Merre tovább 35 év alkoholizmus után?

Kitekintés

Rácz Levente
Az iskolai erőszak
Könyvajánló

Látogatóink száma a mai napon: 5590
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44416987

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat