belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Sebesi Viktória

Elhullás

Őszi töredék

Épp faleveleket szedtem a földről, amikor elkezdett esni. Ahogy felnéztem az égre, mélyülő szürkeség nyúlt végig el a hegyek felé. Vajon szépen halunk meg? Futott át a fejemen. Még van időm. Hát folytattam. Mit tehettem volna, ha azok a levelek ott voltak a kertemben már az ősz elején? Magam sem értem, mi történhetett. Három hónapja kezdődött, egy reggel felkeltem és a levelek már ott nyugodtak a kertben. Még frissen elmúló színben ragyogtak, utolsó felvillanása szendergésüknek. Örültem, hogy valami szép tud lenni múlásában. Most gyöngéd mozdulatokkal simítottam végig a kezem rajtuk, közben figyeltem melyikre csöppen az eső és azt választottam. A kezem lassan-lassan megtelt lázálmától lüktető csokrommal. Mostanában erős szélfúvások érkeztek az erdő felől éjjelente. A levegő mozgására gesztenyék koppantak a tetőn. A zsebemben is van egy. A temetőben szedtem múltkor. Emlékeztet valamire. Biztos az éjjeli szelek hordják ide a sötétben a leveleket. Nekem még van időm. Hát folytatom.

Árnyékon innen
Kimentem reggel a kertbe. A nap már felkelt, de még a simogató fényét szórta rám. Kezemben az ágyneművel sétáltam egészen a napfény vonaláig, ahol elhatárolódott az árnyéktól. Én még innen álltam. Elkezdtem rázni a takarót, hogy majd mikor este lesz és fázom – mert egyedül vagyok –, tiszta legyen. Erősen ráztam, mintha újjá akartam volna varázsolni. Tele volt apró pihékkel, holt porszemekkel, amik a napfényben csillogva körbetáncoltak engem, keringtek még picit a levegőben, majd lehulltak a fűbe, talán bele is ivódtak a nyirkos, árnyékos földbe örökre. Mihelyt olyan tisztának éreztem fehér takarómat, akár magamat, kiterítettem a szárítókötélre, hadd süsse kicsit a nap, amíg tart még. Csodálatosan fehér volt, mint egy papírlap, mint egy festővászon. kedvem lett volna egész nap elnézni. Múltak az órák és a nap fénye. Már egészen lemenőben volt, piros-rózsaszín arcot festett takarómnak, amikor kimentem ismét. Az árnyék most a másik oldalról közelítette a kötelet, hát kikerültem. Még mindig innen álltam tőle. Egyre sötétült, ahogy sorra szedtem le a csipeszeket nyugodt lassúsággal. Már csak a Hold fénye súrolta a fűszálakat, és a nyirkos, sötét földet, amikor végeztem. Lefeküdtem hát és magamra húztam a takarót. A fűszálak kezdtek kihűlni, de még kedvesen puhák voltak, játszottak az arcommal kicsit. Már majdnem elaludtam, mikor felgyújtották a villanyt.

– Gyere be a melegbe.
A szavak kizökkentettek, az árnyék ismét mögöttem volt. Ennyire egyedül nem lehet lenni. És talán nem is vagyok soha. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 22., péntek,
Beáta , Izolda napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldiné Türk Emese
Csak egy hajótörés az úton
Hova sodor a víz?

Gondolkorzó

Bella Violetta
Digitális misszionárius kerestetik
Web2-es örömhír

Felszín

Záborszky Zsófia
Egymás terhét hordozva
Legion run

B. Tóth Klára
Isten tenyerén
„Sem magasság, sem mélység nem választhat el”

Magasság

Sebesi Viktória
Elhullás
Őszi töredék

Szikszai Szabolcs
Jegyzetfüzet
A szenvedésről

Szabó Dóra
Tükörfordítás
Valójában közelebb...

Mélység

Szikszai-Dajka Emőke
Tudás és tagadás
Önmagam szétosztása

Szabóné László Lilla
Vet.Él.És…
Kimegy a magvető vetni.

Záborszky Zsófia
Függ-ő
Vezet út a gyógyuláshoz?

Teljesség

Szikszai Szabolcs
Zuhanás a magasba
Isten jön felém vagy én megyek Isten felé?

Üzenet

Horváth Zsuzsanna
Tégy egy lépést előre
Sárbaragadt életek

Jezsoviczki Noémi
A pusztában negyven éven át
Visszanézni Kánaánból

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
A Gyűrűhordozó útja
Ki juthat el a Végzet hegyéhez?

Bella Violetta
Bőrbe vésett élet
A beavatott

Kitekintés

Szoták Orsolya
Úton hazafelé
Mit adhat egy átmeneti otthon?

Látogatóink száma a mai napon: 2041
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43926861

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat