belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Miklya Luzsányi Mónika

Várni jó…

Mire, hogyan, miért?

„Várni jó, jó megadással lenni…” –  énekelte egyszer régen alig hároméves fiam, amikor szegény már sokadszorra kérte a kakaóját, de a reggeli hajtásban sehogyan sem jutottam el a konyhapultig. „Várni jó…” – énekelte teljes gyermeki bizalommal, mert tudta, biztos volt benne, hogy (előbb vagy utóbb) megkapja, amire vár.

A dal Jeremiás siralmainak egyik Károli-fordítás szerinti igeversére épül: Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig (JSir 3,25–26). Mi, felnőttek ritkán éljük át ezt a bizalmat, amiről a gyermekdallá avanzsált ifjúsági ének szól. Nem tartom magam még öregnek, de ahhoz elég idős vagyok a közel ötven évemmel, hogy emlékezzek a régi „szép” időkre, amelyek bizony a Kádár-korszakra estek. Szocializmus ide, kommunizmus oda, valahogy lassabban forgott az idő kereke, főleg nagyapáméknál, akik mintha valóban más időszámításban éltek volna. És nem azért, mert nem kellett dolgozniuk: nagyapám még a halála előtti napokban, 92 évesen is végigdolgozta szabóműhelyében a napot, nagyanyámnak pedig ugyan „csak” a házi munka, a négy gyerek és a számtalan unoka volt a dolga, de emlékeim szerint folyamatosan munkálkodott valamin. Mégis volt idő a beszélgetésekre, volt idő odafordulni egymáshoz. És volt időnk várni, tavaszonként naponta kimenni a kertbe, meglesni, mennyit pirosodott az eper, lesz-e epertorta születésnapomra.

Volt idő várni a nagy dolgokra is. Mondjuk a szerelemre, nagyapámnak nagyanyámra, mert bizony ahhoz kellett kitartás, hogy egy történelmi nevű család lányát hozzáadják egy sváb szabólegényhez. Megtanult várni nagyanyám is, fájdalmasan, könnyek között, amikor elvitték a férjét a háborúba, és ő otthon maradt a négy gyerekkel. De várta vissza nagyapámat: szó szerint hazaimádkozta. A rákövetkező években, évtizedekben is vártak, sokszor rettegve, félelmek között, amikor az államosítás, a kilakoltatás vagy a kuláklista lógott a fejük felett. Mégsem hajszolták, hanem megélték az időt, annak minden percét, mert tudták, hogy az Úrtól jön a szabadítás, s azt is, hogy mindennek rendelt ideje van. Ők még tudták tisztelni az időt, mert benne éltek, nem ellene. Képesek voltak elfogadni, hogy ideje van a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak is (Préd 3,2). És a köztes időnek is megvan a maga rendje. A munkás hétköznapok is egyfajta szakrális rendbe ivódtak bele, nagyanyám éjjeliszekrényén ott volt a Zsoltár, azzal feküdt, azzal ébredt. Tudtunk várni, készülődni az ünnepekre is, a kicsikre és nagyokra egyaránt. Mert bizony ünnepnek számított minden vasárnap, amikor a nagycsalád tagjai, fiak, lányok, unokák, közel húszan körbeültük a nagyasztalt. Együtt vártuk a karácsonyt, a húsvétot is, de ezek a várakozások nem vásárlással és rohangálással teltek el, hanem közös munkával, beszélgetésekkel.

Az ünnepre való várakozás a felkészülést is jelentette, s nemcsak lelki, hanem testi értelemben is. Mi, háziasszonyok karácsony előtt azt sem tudjuk, hova kapjunk, mert a sütés, főzés, ajándékvásárlás egyszerre szakad a nyakunkba, s eszünkbe sem jut, hogy ezt lehetne másként is. Nagyanyáink dolga bizonyos tekintetben nehezebb volt, mint a mienk, hiszen nem voltak félkész termékek, mindent a családnak kellett elkészíteni. De pontosan erről szólt a történet: a háziasszony nem egyedül „állt szemben” a karácsonyi házimunka minden rémével, hanem a munka javát a család mint közösség együtt végezte el. A hús, a zsír előteremtése, a disznótor önmagában ünnepnek számított, de élesen emlékszem azokra a téli estékre, amikor együtt ültünk a cserépkályha mellett, és diót vagy mandulát törtünk a karácsonyi süteményekhez. A szilveszteri rétestésztát sem készítette sohasem egyedül nagyanyám, mert – mint nem egyszer mondta – a rétes tésztáját olyan vékonyra kell nyújtani, mint a lehelet, és olyan könnyen szakad, mint a lélek. Ezzel a lélekkel voltak tele a hétköznapok, az ünnepek, és a köztes idők is. Ezzel a lélekkel tudott „szentséggé” válni a házasélet, a gyereknevelés, a munka. Szent életet éltek, nem abban a tekintetben, hogy éjjel-nappal böjtöltek vagy imádkoztak volna, hanem, hogy Isten előtt élték az életüket. A megfelelési kényszer nem a médiából vagy a társadalmi elvárásokból eredt, hanem abból a szent félelemből, amelyet egy múlt századi csángó esti imádság így fogalmaz meg:

Vessünk számot hát, édes Istenem / Hogy lelkemet ne kelljen féltenem / Hogy lehessen bátrabban szólanom / Midőn meg kell előtted állanom.

Az ősi tapasztalat, hogy mindennek rendelt ideje van, s az idők megtermik gyümölcseiket, egész életükön végigvezette őket. Tudtak várni a születésre, ki tudták várni az érés, növekedés idejét, és tudtak készülni a halálra is. Tudatosan, kézfogásról kézfogásra, lépésről lépésre elengedni a világot, és útra készülődni.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 22., péntek,
Cecília napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
A visszakapott karácsony
Az a karácsony, amihez nem tudsz mit hozzátenni.

Gyertyánként

Szabóné László Lilla
Eljött szülésének ideje
Jászol helyett klinika

Bölcsföldiné Türk Emese
Kifordított katedrális
Chartres-i advent

Farkas Zsuzsanna
Százéves karácsony
Szenteste a lövészárokban

Gondolkorzó

Szikszai Szabolcs
Az egyformák közt furcsa, aki más
Nincsen számukra hely?

Herbert Dóra
Nagy fényesség
Elvakít vagy megvilágít?

Szikszai Szabolcs
Beérkezés a startvonalba
A végén kezdődik az igazi út?

Felszín

Pólya Dániel
A meditációról kezdőknek
– egy kezdőtől –

Bíró Anna
Ének az aluljáróban
Ettél-e már cigányasszony konyhájában?

Dósa Loretta
Ajándékcsomagolás
Lépésről lépésre

Magasság

Tamási Dénes
Az Esernyő
Üres fejjel és kitisztult szívvel ballagott az esőben...

Czapp Enikő
Ház a tónál
A belső képek ereje

Jezsoviczki Noémi
Mégis, kinek a karácsonya?
Magdi, Pista, vagy....?

Mélység

Záborszky Zsófia
Selyempapírba csomagolt gyűlölet
Karácsony után a semmibe

Teljesség

Székely Tamás
„…Mert mind ez világ csudálja, Istennek szűztől lesz Fia”
A test szent botránya

Szakács Gergely
A lelkészgyereknek is lesz karácsonya, ugye?
Levél a padlásról

Szabó Julcsi
Fel sem tett kérdéseink válasza
„Reményteljes jövőt adok nektek”

Üzenet

Czapp Enikő
A hőssé válás útja (III.)
Megérkezés

Szabó Julcsi
Ami összekapcsol
Megérkezés egy új családba

Miklya Luzsányi Mónika
Várni jó…
Mire, hogyan, miért?

Áthallások

Szabó György
Elhavazva
Képmeditáció

Miklya Luzsányi Mónika
Eső előtt
,,kirobbanás lehetőségével telítődik a lég”

B. Tóth Klára
Tekeredik a kígyó
A tékozló fiú hazatérése

Kitekintés

Szoták Orsolya
Advent, fent és lent
Mit csinál decemberben a Szeretetszolgálat?

Találkozzunk!

Pólya Dániel
Kék tó, fehér hattyúk és fekete kávé
Beszámoló a balatonszárszói Közös(s)Ég találkozóról

Látogatóink száma a mai napon: 4778
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45799144

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat