belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Bíró Anna

Ének az aluljáróban

Ettél-e már cigányasszony konyhájában?

 

Jártál-e már, cinegemadár, túl a kapukon,
erdők mélyén, őrzött szállón?
Láttál-e már gyereket a magánytól eltorzulni?
Hagyta-e már édesapa lánykáját az irodádban?
Ettél-e már cigányasszony konyhájában?

Egészen halk ének ütötte meg a fülemet a távolból. Pontosan nem is hallottam a szöveget, csak a dallama volt ismerős, magamban a vékony hanggal dúdoltam. Aztán kitisztult a szöveg. „Láttál-e már valaha csipkebokor rózsát, csipkebokor rózsa közt két szál majoránnát? Egyik szál majoránna Kovács Erzsi lenne, másik szál majoránna (...)" Majd jött a következő, a mozgólépcső búgása nem engedte a hangot szárnyalni. Megint ők azok.

Ismerem az asszonyt.
Most elkapom, most itt az alkalom.
Az előadás negyedórája elkezdődött, mindegy, már elkéstem.
Ránéztem erősen a koldusra, kerülte a tekintetemet, de éreztem, hogy megismer ő is. A fejét lehajtotta, amikor észrevette, hogy egyre jobban figyelem. Aztán egészen elfordította. Szégyellte magát? Félt? Talán majd balhé lesz iskolában. Majd be fogom köpni az igazgatónál, és akkor jön a büntetés, azok bármit megtehetnek.
Egyre erősebben figyeltem, végül felemelte a fejét, és a nagy barna szemeivel rám nézett.

- Szia!
- Szia, már láttalak itt!
- Igen, ilyenkor gyakran jövök, tudod, az ünnepek előtt adnak! Tudod, kell a pénz, tudod, Bence beteg, rokkantasították, nem kap az, csak valamicskét, a családiból élünk, úgy nem lehet... A nagyobbik középiskolába megy, jól tanul. Akarom, hogy ő vigye valamire, ügyvéd akar lenni! Ez itt a legkisebb, ő még nem sulis. Nagyon utálja, ha hozom, szégyelli magát!
- Szép a hangja!
- Igen, ügyes mind! Csak én nem kapok munkát, pedig végeztem szakmunkást. Mégsem adnak... a varrást is kitanultam. Ilyenkor feljárok Budapestre, karácsony előtt megéri. Lesz valami finom vacsora az ünnepre, nem akarom, hogy a gyerekeimnek ez se legyen. Azt mondják, ugyanolyanok vagyunk. Munkakerülők. Bence munka közben sérült meg, nekem meg a gyerekek mellett nem adnak, csak alkalmit, varrok, ha van mit. Rám néznek, azt mondják ez piszkos, nézz rám, az vagyok?
- Nem.
- A gyerekek sem, szépen járnak iskolába, egyikőjük sem mondhatja, hogy a Kata gyerekei piszkosak! Nálam rend van, kérdezd csak meg a gyámon!
- Nem lenne jobb, ha oviban lenne?
- Azt hiszed, nekem ez jó? Azt hiszed, a saját gyerekemnek rosszat akarok? Nem. Én szeretném a legjobban, ha nem kellene ezt csinálni, ha nem kellene könyörögni. Ne gondold, hogy ez egyszerű. Főleg vele nem.
- Nincs, aki segítsen?
- Én intézetis voltam, Bence is, ott ismertük meg egymást. Csak mi vagyunk egymásnak, nincs ám nagyszülő. Magunk vagyunk. Ott, a telepen be sem fogadnak igazán, nekünk nincs ott család. De nekünk jó, vannak, akiknek ennyi sincs. Van, akiknek adóságuk van, nekünk az egyház segített rendezni.
- Miféle adóság?
- Tartozás a villanyért, gázért. Volt, akinek lebontották a feje fölül a házat, mert rozoga volt, azt mondták életveszélyes, télen fedél nélkül maradt a nő egy gyerekkel. Azt mondták, menjen a hajléktalanszállóra. Mondd meg? T'án jobb lett volna, ha szerencsétlenre szakad a háztető. Látod, én hálát adok Istennek, hogy élünk valahogy, meg a gyerekeim egészségesek, okosak.
Egy órát beszélgettünk. Nem mentem be. Távolodóban felcsendült a vékony gyerekhang: „Kis karácsony, nagy karácsony, kisült-e már a kalácsom? Ha kisült már, ide véle, hadd egyem meg...". 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 22., péntek,
Cecília napja van.
Tartalom
Vezércikk

Bölcsföldi András
A visszakapott karácsony
Az a karácsony, amihez nem tudsz mit hozzátenni.

Gyertyánként

Szabóné László Lilla
Eljött szülésének ideje
Jászol helyett klinika

Bölcsföldiné Türk Emese
Kifordított katedrális
Chartres-i advent

Farkas Zsuzsanna
Százéves karácsony
Szenteste a lövészárokban

Gondolkorzó

Szikszai Szabolcs
Az egyformák közt furcsa, aki más
Nincsen számukra hely?

Herbert Dóra
Nagy fényesség
Elvakít vagy megvilágít?

Szikszai Szabolcs
Beérkezés a startvonalba
A végén kezdődik az igazi út?

Felszín

Pólya Dániel
A meditációról kezdőknek
– egy kezdőtől –

Bíró Anna
Ének az aluljáróban
Ettél-e már cigányasszony konyhájában?

Dósa Loretta
Ajándékcsomagolás
Lépésről lépésre

Magasság

Tamási Dénes
Az Esernyő
Üres fejjel és kitisztult szívvel ballagott az esőben...

Czapp Enikő
Ház a tónál
A belső képek ereje

Jezsoviczki Noémi
Mégis, kinek a karácsonya?
Magdi, Pista, vagy....?

Mélység

Záborszky Zsófia
Selyempapírba csomagolt gyűlölet
Karácsony után a semmibe

Teljesség

Székely Tamás
„…Mert mind ez világ csudálja, Istennek szűztől lesz Fia”
A test szent botránya

Szakács Gergely
A lelkészgyereknek is lesz karácsonya, ugye?
Levél a padlásról

Szabó Julcsi
Fel sem tett kérdéseink válasza
„Reményteljes jövőt adok nektek”

Üzenet

Czapp Enikő
A hőssé válás útja (III.)
Megérkezés

Szabó Julcsi
Ami összekapcsol
Megérkezés egy új családba

Miklya Luzsányi Mónika
Várni jó…
Mire, hogyan, miért?

Áthallások

Szabó György
Elhavazva
Képmeditáció

Miklya Luzsányi Mónika
Eső előtt
,,kirobbanás lehetőségével telítődik a lég”

B. Tóth Klára
Tekeredik a kígyó
A tékozló fiú hazatérése

Kitekintés

Szoták Orsolya
Advent, fent és lent
Mit csinál decemberben a Szeretetszolgálat?

Találkozzunk!

Pólya Dániel
Kék tó, fehér hattyúk és fekete kávé
Beszámoló a balatonszárszói Közös(s)Ég találkozóról

Látogatóink száma a mai napon: 4732
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45799098

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat