belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

Farkas Zsuzsanna

Táblákba vésett múlt

Üzenet egy budai kapu falán

Budán, a Margit hídtól nem messze, a Mechwart liget fölött kezd el kanyarogni a Bimbó út, ami hosszan halad, egészen a Rózsadomb másik oldaláig. Jól ismerem ezt az utat, hiszen kislányként sokszor sétáltunk erre nagyszüleimmel. Egészen kicsi, mindenre rákérdező gyerek voltam még, mikor hosszú sétánk közben egy terméskőből kirakott, boltíves kapu mellett álltunk meg kicsit, az 51-es szám alatt. Magasan, fent a kapu falán, fehér tábla állt. Sok hasonlót láttam addigra, írókét, költőkét, tudósokét, amiket mind felolvastak nekem családtagjaim, ezért a mai napig felfigyelek az emléktáblákra. Akkor is megkértem nagypapámat, olvassa föl, mire csak annyit válaszolt, hogy egy fiúnak állították, aki ott halt meg. Nem szerettem, amikor a felnőttek a halálról beszéltek, ezért nem firtattam, csak sétáltunk tovább.

Évek teltek el, mire újra láttam a fehér táblát. Ismét nagypapámmal tartottunk hazafelé és a tábla már nem tűnt olyan magasnak. Nőttem is keveset, olvasni is megtanultam már, így kibetűzhettem a feliratot: „Hertelendy János – egyetemi hallgató (1924. január 30.-1945. január 2.) A Görgey zászlóalj tagjaként e hely közelében halt hősi halált a fasiszták elleni harcban. (Magyar Ellenállók és Antifasiszták szövetsége, Budapest főváros tanácsa, 1990)” Sok kérdésem lett hirtelen. Ki az a Görgey? Mi az a zászlóalj? Mi az a fasiszta? Nagypapám pedig elnézően mosolygott és fejemet megsimogatva azt válaszolta, hogy kicsi vagyok még ehhez, majd egyszer elmeséli. Nem tudtam mit kezdeni ezzel, de valahogy nem érdekelt annyira egy halott fiú története, hogy tovább faggassam.

Sokszor sétáltam még arra, hol valamelyik családtagommal, hol egyedül, de elfelejtettem a táblával foglalkozni. Újabb évek múltán már kamaszként mentem haza, mikor ismét felfigyeltem rá. Már korántsem tűnt magasnak, még kevésbé fehérnek. Megkopott az évek során, de szövegének már minden szavát értettem. Addigra már tudtam néhány dolgot a II. világháborúról és Budapest ostromáról, így tudtam azt is, hogy nagypapám mindezeket megélte, átélte. Hazaérve újabb kérdéseket tettem fel nagyszüleimnek, akik – életemben először – elmesélték emlékeiket az ostrom hónapjairól.

Rettegéssel teli időszak képei elevenedtek meg előttem, rémmese következett az élhetetlen életről. Szerepeltek benne katonák megfagyott holttestei, éhhalált halt idősek, megcsonkított, megnyomorított nők és férfiak. Főszereplői voltak még a gyerekek, akiknek az állandó fegyverropogás volt altatódaluk. Olyan gyerekek, akik számára, 8-10 évesen, családtagjaik halálát végignézve ért véget a gyerekkor. Ezek közt az emlékek között nem volt semmi boldog, szép vagy megnyugtató. Csak kín és halál.

Azon a délutánon zokogtam. Gyűlöltem a történetet, amiben csak vérről és holtakról esett szó. Megrémítettek az emlékeik, amik óhatatlanul is az életem részévé váltak és többé nem tudtam kiverni a fejemből őket. Sokáig azt hittem, hogy túl fiatal voltam még, amikor először hallottam, azonban a mai napig könnyeket csal a szemembe, ha erről szó esik. Nem bánom, hogy feltettem a kérdéseimet és főleg nem, hogy (annyi év után) válaszokra leltem.

Mindig vidám, bátor nagypapám könnytől csillogó szemébe nézve megértettem, hogy mi az a háború. Nem úgy, ahogy a tankönyvek lapjairól lehet. Nem is úgy, mint, aki túlélte. Pont úgy, mint, aki soha nem akarja megtapasztalni. Örülök, hogy volt lehetőségem nagyszüleim emlékein keresztül képet alkotni a szenvedésről és a pusztulásról, amivel a II. világháború járt. Mindig büszke leszek rájuk és kortársaikra, hogy ennyi borzalom után tisztességben megöregedtek és tanították az utánuk következőket.

Egyre több emléktábla van a városban, ami a II. világháború hősi halottai előtt tiszteleg. Sok helyen jelentek meg botlatókövek is, melyek (több országban is) a nemzetiszocializmus áldozatainak állítanak emléket. Ezek mind-mind nekünk, itt élőknek szólnak, és emlékezni hívnak. Ma is ott áll a régi kapu falán Hertelendy János táblája, ami kopott már kissé, de mindig elérzékenyülök, ha elsétálok előtte. Az a majdnem 21 éves, jobb sorsra érdemes fiú és rengetek társa az életüket adták egy szebb holnapért. Nagypapám 22 éves volt Budapest ostroma alatt, fiatalabb, mint én most, mégis bátran viselte a megpróbáltatásokat. Az ő nemzedékük mindent megtett értünk, azért, hogy élhetőbb jövőnk legyen. Sok minden változott az elmúlt 70 évben, de ma is sok helyen dúlnak harcok a világban. Nap mint nap hálát adok, hogy olyan helyen, olyan korban élek, ahol megtapasztalhatom, milyen a béke. Az én generációm olyan rendszer gyermekeiként született, ahol már csak történelem a világháború, de nem szabad felednünk, hogy a múltunk része. Olyan múlté, amely távoli helyeken még ma is szedi áldozatait és pusztít értelmetlen halállal. Ez a múlt néha csak egy-egy márványtáblával üzeni nekünk, hogy emlékezzünk rá és adjunk hálát: elődeink az életüket áldozva tudták örökül hagyni nekünk a békét, amit a mi feladatunk megőrizni.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. december 12., csütörtök,
Gabriella napja van.
Tartalom
Vezércikk

Miklya Luzsányi Mónika
Otthon lenni a világban
Hol lakik az Y-generáció?

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Neveljünk-e színházzal?

- avagy ifjúságnevelés felsőfokon

Felszín

Farkas Zsuzsanna
Táblákba vésett múlt
Üzenet egy budai kapu falán

Magasság

Bölcsföldiné Türk Emese
Fekete kiskabát
Ilka öröksége

Mélység

Pólya Dániel
Meditációról még egyszer
Úszólecke avagy a tengerről és az imáról

Záborszky Zsófia
Valláskárosultak
– Isten lénye és a keresztény elvárások szomorú mérkőzése –

Teljesség

Bölcsföldi András
Az nem baj, kisfiam!
Papgyerek=hátrányos helyzetű?

Herbert Dóra
Negyedíziglen?
Áttörni a hallgatás falát

Üzenet

Szakács Gergely
Eragon
Fiúk apai öröksége

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Csillagok között
filmajánló

B. Tóth Klára
Örök-ség
A tékozló fiú arcairól

Kitekintés

Bíró Anna
A csillag útja
Volt egyszer egy vendégség

Látogatóink száma a mai napon: 2030
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45927960

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat