belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

B. Tóth Klára

Felülről szervezve

„Íme, én újat cselekszem"

 

Nehéz lehet a halálos ágyon rádöbbenni, hogy elszúrtuk az életünket. Azt hiszem, ez már a kárhozat kategóriába tartozik... De az Úr még az utolsó pillanatban is adhat lehetőséget a korrekcióra.
Régen a haldoklókat körbevették a családtagok, elmentek elbúcsúzni, mindig volt, aki virrasztott mellette, ne legyen magára hagyva a legnehezebb időben, és ha még valamit mondani akar, legyen, aki meghallgatja. A kórházi haldoklás ezt nem teszi lehetővé. A látogatás végén ott kell hagyni szeretteinket egyedül, a kétségeik között. Épp a legkritikusabb szakaszban nem lehetünk mellettük...

Egyszer elhívtak, hogy nézzek meg és értékeljek egy festői hagyatékot, mit kezdjenek vele az utódok. Az édesanyjuk rajztanár volt, a lakásán mérhetetlen mennyiségű festmény volt felhalmozva. Olyan képek, amik akár jók is lehettek volna, ha még egy kicsit foglalkozik velük, vagy újra nekifog a témának. De rosszak sem voltak, mindegyikben megfogott valami: földöntúli fény áradt a nonfiguratív formákból. A gyenge színismeretre valló kolorit és a tétova, bizonytalan ecsetkezelés ellenére mégis rendkívül érdekes, látomásos festészet volt ez, az idős hölgy nem sokkal halála előtt kezdett festeni, tele volt vízióval, amit lázas gyorsasággal akart megörökíteni, üzenetet hagyni az utódoknak, nem volt ideje a részletkidolgozásra. A képek egyenként nem sokat értek, de ha kiraktuk sorban őket, egymást erősítve, támogatva, kiegészítve az egész anyag valami transzcendens fényjelenségként hullámzott, áradt szét a szobán. Ez az asszony valamit megsejthetett a közeli átlépés élményéből, olyan volt ez a fényár, mintha egy függönyt félrelibbentettek volna egy pillanatra a mindenség elől...
A fiai nem értékelték, racionális műszaki emberek voltak, nekik csak eltüntetni való lom volt a sok vászon vagy hasznos tüzelő a rengeteg vakráma, de a menye szerette és értette az anyósát, végigkísérte ezt a lelki vajúdást, az önkifejezés kényszerét, naponta figyelte az alkotói folyamatot, végigkísérte a képek születését az első vázlatoktól a megvalósulásig, így hát mindenáron meg akarta menteni a hagyatékot. Tőlem kért erősítést a családdal szembeni szélmalomharchoz. Ő nemcsak a pénzzé válthatóságban látta az értéket, hanem az időskori lázas útkeresést, kínlódást, lelki gyötrelmeket és az örömöt is értékként kezelte. De legfőképp az asszony festményekbe rejtett utolsó üzenetét próbálta megmenteni.

Az időskori újrakezdés életutunk talán legizgalmasabb szakaszát jelenti. Sajnos sokan nem hisznek a lehetőségben, vagy csak nem veszik a bártorságot, nem kockáztatnak, élik a megszokott életüket, végzik az évtizedek óta beidegződött rutintevékenységeket, karba tett kézzel várják az elmúlást, holott a lehetőségek szembejönnek, csak élni kell velük. Vasadi Péter is 50 körül kezdett írni, és ma már Kossuth-díjas, a kortárs magyar költészet nagy öregje, csodálatos keresztény hangú költő, de olyan kortalan a hangvétele, hogy fiatalnak sejtetik a versei. Sok ilyen példa van, aki a gyerekei felnevelése vagy az aktív munkaviszony befejezése után kezd valami merőben újat, és versenyt futva az idővel valami komolyat tud még letenni az asztalra.
Az időskori tanulás egyre nagyobb érdeklődésre tart számot, ma már rengeteg lehetőség van, de amikor én voltam egyetemista, még teljesen ismeretlen fogalom volt. Meg is lepődtünk, amikor egy nap megjelent a Képzőművészeti Egyetemen egy idős, nyugdíjas, USA-ból visszatelepült házaspár, egy komoly, szikár úr és igen termetes, örökvidám, temperamentumos felesége. A hölgy meg akart tanulni rajzolni, festeni, mert egész életében kalapszalont vezetett, nem ért rá, hogy fejlessze a rajzkészségét. A férjét inkább a művészettörténet érdekelte, ő beült az előadásokra és komoly jegyzeteket készített, a hölgy pedig közénk a műterembe (napidíjat fizettek dollárban az iskolának, hát persze, hogy beleegyeztek), hatalmas pelerinjében vidáman meglovagolta a rajzbakot, mint mi, és elkezdett rajzolni. Eleinte elborzadtunk a gyermeteg rajzoktól, de olyan iramban fejlődött, hogy néhány év múlva kiállító művésszé nőtte ki magát, és ügyes üzletasszony lévén el is tudta adni a festményeit. Lefogyott, megfiatalodott, új életet kezdett.
Tavaly elvégeztem egy nagyon rövid filmes tanfolyamot, amit nyugdíjasoknak indítottak, de kicsit fiatalabbakat is fölvettek. Mindenki a legnagyobb lelkesedéssel fogott bele a filmkészítésbe, némelyikünk egész komoly eredménnyel, és persze mindenki folytatni szeretné. Volt köztünk egy dédmama is, de talán ő volt a leglelkesebb, pedig egyedül neveli a dédunokáját, nap mint nap tanul vele. A test gyengül, de a lélek kortalan, az érdeklődés, fejlődés utáni vágy kiolthatatlan igénye a gondolkodó embernek.
A festőtáborainkba mindig becsöppen a sok diák közé egy-egy felnőtt is, és ugyanolyan gyermeki kíváncsisággal kezd festeni, szobrászkodni, animálni, mint a kiskamaszok. Sok kis csoda, sok kis újjászületés...
A Biblia legszebb, legköltőibb megfogalmazása az öregedő szervezetről a Prédikátor könyvének 12. fejezete, amely csodálatosan írja le az öregedést, metaforákkal teszi szemléletessé a folyamatot: „Akkor megremegnek a ház őrzői, és megrogynak az erős férfiak, és megállnak az őrlő leányok, mert megfogyatkoztak, és elhomályosulnak az ablakon kinézők." Mégis vannak olyan esetek, amelyek Isten kegyelméből az öregedés természetes folyamatát is képesek felülírni. Sára is 90 éves korban szülte meg Izsákot, amikor már réges-rég lemondott a gyermekáldásról. Az Úr csodát tett vele, visszafordította a testében zajló öregedési folyamatot. A hagyomány szerint az ismerősök nem akarták elhinni, hogy valóban ő szülte Izsákot, azzal vádolták, hogy örökbe fogadták a gyermeket. Erre Ábrahám összehívta a nép előkelőségeit, Sára pedig a kisgyermekes asszonyokat, és megszoptatta a csecsemőiket, ezzel bizonyítva, hogy valóban ő szülte és tejével táplálta a gyermekét.

Sokszor véletlenszerűnek tartjuk az eseményeket, találkozásokat, de utólag visszatekintve világossá válik, hogy mennyire sorsszerű volt egy-egy emberi kapcsolat, utólag döbbenünk rá, hogy „felülről szervezett" isteni vezetés volt, mennyei GPS, hogy éppen akkor, éppen vele, aki előrelendített, aki utat mutatott, vagy aki éppen akadályt gördített, ha arra volt szükség, mert épp fejjel készültünk menni a falnak... Ha ezek az emberek a feladat teljesítése után eltűnnek az életünkből, az még inkább megerősít abban, hogy „küldöttek" voltak, a rájuk bízott feladatot teljesítették, talán nem is tudatosan. Mi is lehetünk ilyen küldöttek mások számára, csak kérni kell. 


Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 24., péntek,
Eszter , Eliza napja van.
Tartalom
Vezércikk

Záborszky Zsófia
A szabadság rabságában
- a sikeres pályaválasztás lehetőségei és buktatói

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Földi perspektíva szerint élek és fűszerezem Isten áldásával?!
Mennyei és evilági nézőpontok

Péter-Szarka László
És akkor mindkettő megmarad
A tér hiánya

Kihívás

Géczy Ráhel
Ha csupa fül lennénk…
Gyülekezeti önismeret

Felszín

Bella Violetta
Rossz kutya!
Mi lehetne belőlem, ha hagynám?

Magasság

Jezsoviczki Noémi
Kosarak
Nem csak kenyérrel él az ember

Bölcsföldi András
Opció
Isteni sakkjátszma

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor bezárulnak a kapuk… Vagy mégsem?
Az életközépi válság mint új lehetőség.

B. Tóth Klára
Felülről szervezve
„Íme, én újat cselekszem"

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Asszociáljunk közhelyekben?!
Róma 8,28

Thoma László
Nincsenek véletlenek (?)
Az idilltől a valóságig

Üzenet

Farkas Zsuzsanna
Az álmok ereje
„A lehetetlen nem létezik”

Herbert Dóra
Szabadulás a fogságból
Magyarországon magyarnak lenni

Áthallások

Hancsók Barnabás
Nyugodtan szemlélődve vagy egyfolytában kattintgatva?
Az interaktív filmezésről

Czapp Enikő
Egyszerű és bonyolult
Mint az élet

Találkozzunk!

Pólya Dániel
Fehér sivatag
– stílusgyakorlat, illetve helyenként beszámoló a Közös(s)Ég Magazin írószemináriumáról –

Látogatóink száma a mai napon: 3876
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44422392

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat