belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Teljesség

Thoma László

Nincsenek véletlenek (?)

Az idilltől a valóságig

1. Idill. Mennyire másként láttam gyermekként a véletlent: az unalmas élet, a megszokottság és kiszámíthatóság potenciális felpezsdítő fordulatát! A véletlen legrégebbi emlékeimben a legjobb eshetőség, ami velem megtörténhet. A véletlen, ami a tervezésen és a szabályokon, a megérdemelt és tervezett dolgokon túl van. Ezeket mind játékosan kikerüli és egyszer csak váratlanul bekopogtat: itt vagyok! Milyen nagy öröm volt egy véletlenül szövődő barátság a játszótéren! Új játszópajtás ígérete, akinek érdekes játékai vannak és nincsenek testvérei sem! Egy véletlenül elmaradt tanítási óra, elfelejtett számonkérés, ami felüdítette az iskolai szenvedést. Véletlenül betoppanó kedves vendég, aki mindig meglepetést hozott a gyerekeknek és feldobta a családi hangulatot. És a „véletlen volt” kifogás, ami bevethető volt egy eltört tányér, egy kiöntött pohár kakaó vagy egy elszakított nadrág esetén…

2. Törés. Emlékszem arra az estére, amikor azt hiszem, elkezdtem felnőni és véget ért a véletlenről való gondolkodás idilli korszaka. Egy barátomat elütötte egy autó, ami háromszor gyorsabban hajtott a megengedettnél. Azonnal meghalt. Azt mondták, véletlen volt. Nem lehetett kivédeni. Pont akkor volt ott, amikor az autós arra száguldott. Pár másodpercen múlt az élete. Véletlenül rosszkor volt rossz helyen. Emlékszem a dühre, a tehetetlenségre és a fájdalomra. A dühre a minden emberinél hatalmasabb erőre és szándékra: miért kellett ennek megtörténnie, miért kell szenvedni? Ettől a ponttól a véletlen veszélyes, kiszámíthatatlan erő lett a számomra. A sötét sors keze, ami elér, akárhol vagy, akármit teszel is ellene. Maga a végzet, ami kérlelhetetlen. Ideig-óráig élvezhetjük az életet, de sosem lehet szabadulni a félelemtől, hiszen véletlenül bármi rossz megtörténhet. Hatalmas árnyékot vetett mindez a véletlen örömökre és áldásokra.

3. Találkozás. Látszólag véletlenek sorozata volt az is, hogy egy nap meghallottam az evangéliumot és szerető keresztyén közösségre találhattam. Jókor voltam jó helyen. Jó emberekkel találkoztam, megfelelő szülői támogatást kaptam, lehetőséget, befogadást, esélyt, új kezdetet. Mindez nem lehet véletlen. Ilyen nem történik csak úgy. És akkor megértettem valamit: Isten létezik, szeret és irányítja az életemet, a kezében van a sorsom. Ott és akkor ez a felismerés és tapasztalás bevilágított mindent és feledtetett minden szomorúságot és félelmet. Eltűntek az árnyékok és kétségek. „Véletlenek márpedig nincsenek” – hangoztattam s hittem, biztonságban vagyok én és mindenki, akit szeretek. A beszűkült félelem után a beszűkült boldogság éveiben éltem és reméltem, minden így is marad, amíg csak lehet.

4. Ambivalencia. Az évek múlásával egyre inkább megengedtem magamnak a felismerést: nem annyira könnyű elengedni ezt a véletlen-témát. Értettem, megtanultam, bizonyítottam, hogy Isten akarata irányítja az életemet, gondviselő szeretetével a világot, hogy Ő mindenható. Vallottam a kátéval, hogy Isten a világot úgy tartja fent és igazgatja, hogy „…fák és füvek, eső és szárazság, termékeny és terméketlen évek, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység és minden más dolog nem véletlenségből, hanem az Ő atyai kezéből jő.” (Heidelbergi káté 27. kérdés-felelet) Mindeközben lassan értem meg arra, hogy megfogalmazzam és elfogadjam azt az ambivalenciát, amit a gondviselés valósága kapcsán éreztem. Annyi minden nem fér bele a gondviselés jóságába, hogy néha szükség van a véletlenre, ami segít elfogadni az embernek az összeegyeztethetetlent. De itt még nem ért véget az út.

5. Tanulságok. Meg kellett fogalmaznom a saját magam számára, hogy az embernek a véletlenhez fűződő viszonya a kontrollhoz való viszonyával függ össze. A véletlenek nem léte és tagadása sokszor egyáltalán nem hitből vagy meggyőződésből fakad, hanem abból az igényből, hogy nem engedhetem, hogy ne kontrolláljam az életemet! Akkor lehetek boldog, ha kontrollálhatok, irányíthatok és átláthatom, érthetem, mi miért történik bennem és körülöttem. Óriási harc a kontroll elengedése és annak az elfogadása, hogy nem érthetek meg mindent! Néha még egészen egyszerű dolgokat sem. A saját boldogságom valahol nem a görcsös ragaszkodásban, hanem az elengedésben rejlik. És ebben az elengedésben rátalálhatok arra a csodálatos felismerésre, hogy Isten tényleg mindenható és örökkévaló. Mert lehetetlen, hogy a világ (amire az elengedés közben rá tudok csodálkozni) magától, véletlenül állt volna elő. Lehetetlen, hogy csak úgy lett minden… Lehetetlen ennyi véletlen egybeesés, akkor pedig Ő van és hatalmas és felette áll mindennek, még a vélt vagy valós véletleneknek is. Ez a felismerés értelmem feletti és jóval túlmutat rajtam és saját megértésem korlátain. Mert ezt hinni lehet.

A lehetőségem, az utam a hit, ami végezetül megmarad a reménnyel és a szeretettel együtt. A hit, amibe belefér a kételkedés, a kérdezés, a düh, a meg nem értés is. A hit, ami végső soron mégis nyugalmat és békességet ad. A hit az élő és megváltó Istenben, ami megtart. A hit abban, hogy „…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” (Róm 8, 28)

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 24., péntek,
Eszter , Eliza napja van.
Tartalom
Vezércikk

Záborszky Zsófia
A szabadság rabságában
- a sikeres pályaválasztás lehetőségei és buktatói

Gondolkorzó

Szabó Julcsi
Földi perspektíva szerint élek és fűszerezem Isten áldásával?!
Mennyei és evilági nézőpontok

Péter-Szarka László
És akkor mindkettő megmarad
A tér hiánya

Kihívás

Géczy Ráhel
Ha csupa fül lennénk…
Gyülekezeti önismeret

Felszín

Bella Violetta
Rossz kutya!
Mi lehetne belőlem, ha hagynám?

Magasság

Jezsoviczki Noémi
Kosarak
Nem csak kenyérrel él az ember

Bölcsföldi András
Opció
Isteni sakkjátszma

Mélység

Miklya Luzsányi Mónika
Amikor bezárulnak a kapuk… Vagy mégsem?
Az életközépi válság mint új lehetőség.

B. Tóth Klára
Felülről szervezve
„Íme, én újat cselekszem"

Teljesség

Tóth-Simon Károly
Asszociáljunk közhelyekben?!
Róma 8,28

Thoma László
Nincsenek véletlenek (?)
Az idilltől a valóságig

Üzenet

Farkas Zsuzsanna
Az álmok ereje
„A lehetetlen nem létezik”

Herbert Dóra
Szabadulás a fogságból
Magyarországon magyarnak lenni

Áthallások

Hancsók Barnabás
Nyugodtan szemlélődve vagy egyfolytában kattintgatva?
Az interaktív filmezésről

Czapp Enikő
Egyszerű és bonyolult
Mint az élet

Találkozzunk!

Pólya Dániel
Fehér sivatag
– stílusgyakorlat, illetve helyenként beszámoló a Közös(s)Ég Magazin írószemináriumáról –

Látogatóink száma a mai napon: 3826
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44422342

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat