belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Pete Violetta

Ismeretlen férfi ismerős illattal

Még az orrunk is emlékezik...

Ült egy ideje az asztalnál, már éppen azt hitte, hogy felültették, amikor megjelent az asztala mellett egy férfi. Magas volt és szikár, olyan üzletember típus, mint amilyet a hangja is ígért.

Becsukta a biztos fedezéket kínáló vastag könyvét, kicsit félretolta az asztalon, és felállt kezet rázni. A fázós szeles estén a férfi hosszú szövetkabátba bújtatott kezét nehéz volt elkapni, de a kézfogása meleg volt és biztonságot sugárzó. Mint ahogyan a tekintete is élénk és őszinte. Már egy ideje odafigyel ilyen apróságokra is - régente kit is érdekelt, hogy hogyan nyújtja a kezét valaki... De már kicsit jobban vigyáz.

Visszahuppan a boksz műbőr ülőkéjére, és amíg a férfi felakasztja a kabátját, kicsit türelmetlenül pislog pincér után. Elvégre ha történik valami körülöttük, akkor kevésbé lesznek zavarban, talán kiindulhat egy beszélgetés. Meg idefelé át is fagyott, jól esett volna már valami meleg. Ahogy a férfi elfoglalja az asztal másik oldalán a széket, megtörténnek az első kényszeresen kedves szóváltások bizonyos, „hogy van" -okról és időjárásról, és az utolsó email váltások ürügyén még néhány ártatlan téma. Eltelik jó 7-8 perc is, mire a pincér odaér az asztal mellé. Megállapodnak egy-egy bögre lélekmelegítő forralt borban. Majd a férfi elnézést kér és elindul a mosdó felé. Volt a mozdulatában valami imponálóan, férfiasan esetlen. De valami nincs rendjén. Ahogy elhaladt mellette a férfi, az ingujja elég közel ért ahhoz, hogy megérezze a parfümje illatát. AZT az illatot. Az Ő illatát... A csigolyája mellett végigfutott valami borzalom, és libabőrös lett a tarkója.  Bár a férfi már minden bizonnyal rég messzebb járt, neki még mindig az orrában volt a jól ismert illat, és teljesen megzavarodott... a gyomra most már vizet sem lett volna képes magába fogadni, nem még a savas fűszeres bort. Mit tegyen? Úrrá lett rajta ez a pézsmás fűszeres borzalom, amiért egykor olyan nagyon bolondult. Amiben nem egy reggel ő is illatozott, mikor fölvette az Ő ingjét, amíg kávéztak a teraszon. Vagy amikor felköltöztek egy nyári éjszakára a tetőre csillaghullást nézni, s majd abban aludni el. Még a karcsú zöld üvegcse is az eszébe villan a polcon. Azon a polcon, amiről később mindent lesöpört. Az összes képet, könyvet, emléket. Tört az üveg, a zöld üvegcse is a képkeretekével együtt.

Érezte, hogy nincs logika vagy észérv, ami most megállítaná a lábát. Talán nem is a lábát, talán az a barna, magas sarkú csizma volt, ami csak vitte előre, először ki a boxból a kabátjáig, a zöld, hosszú bőrkabátot felmarkolva el a bárpult előtt ki az étteremből. Jó két utcát kellett loholnia, hogy kifulladjon egy kissé, és ne érezze olyan élénken AZT az illatot. Fogalma sem volt, hova meneküljön a fejében élő szag elől. Már a saját szélfútta haján is azt érezte. Holnap már biztosan szégyelleni fogja, hogy így otthagyta ezt az embert, de most nem bír erre gondolni. Csak el, csak az illat bűvköréből el! A téren át betért a szemközti trafikba és cigarettát vásárolt. Általában a legkönnyedebbet veszi, de most a legolcsóbb legnagyobb nikotin tartalmú is megteszi, az legalább elveszi az orrából azt az ízt. Kifelé jövet már húzza is le a celofánt, türelmetlenül rágyújt, miközben megy tovább - idegesen viszi a két megzavarodott csizma. Az aluljáró felé veszi az irányt, és ahogyan a zebra zöldjére vár, elhúz előtte egy jó régi Wartburg. Kipufogójából sűrű füst gomolyog utána. A csizmák kényszerű megállásában megnyugtatja ez a benzinszag. Kevés ilyen otthonos dolog van, mint a benzingőz. Apukája valahányszor a fűnyírásra fogta otthon, vagy valahányszor elzakatolt a traktorral az ablaka alatt, mindannyiszor ezt érezte. A piros traktor, a piros fűnyíró, a zöld fű, amiben a macskának magasra kellett emelnie kelletlenül a lábát. A frissen levágott fű illata... A lába végig bizsereg. Érzi, hogy megenyhültek a makacs csizmák, és nem húznak már olyan nagyon. Zöld a lámpa. A csikket elnyomja. Lassan lépked hosszú lábain, majd eltűnik a mozgólépcsőn, ahogyan az lefelé viszi - elbújni a föld alá.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. november 18., hétfő,
Jenő napja van.
Tartalom
Felszín

Pete Violetta
Emlékkapszula
Vajon a reformátorok, vajon az 56-osok tudták-e anno, mit vesznek be?

Magasság

Turcsik Ferenc
Bölcsészmatek
Így lesz a 2x2 néha 5

Mélység

Pete Violetta
Ismeretlen férfi ismerős illattal
Még az orrunk is emlékezik…

Kovács Szilvia
Tükör az ajtó mögött
Elég egy aprócska dolog, amellyel megindul az emlékek áradata.

Teljesség

Turcsikné Révész Judit
Emlékezés és felejtés
Az emlékezés mégiscsak kivételes dolog…

Dr. Michna Ottóné Ablonczy Ágnes
Ki visz virágot?
Mert mifélék Isten útjai?

Üzenet

Nagy László
Emlékezés a focistára
„a labda választott engem, s nem én a labdát"

Áthallások

Gueth Péter
Amíg élünk, emlékezünk
Eljövök egy idegen helyre, hogy olyan valakire emlékezzek, aki sohasem járt itt, amíg élt?

Fekete Zsuzsa
Balázs álma
Eltelt csaknem harminc év…

Turcsik Ferenc
Emlékezem, tehát vagyok
Nem bánom, hogy nemcsak a jóra emlékezem.

Hajdúné Tóth Lívia
Így van jól
Előbb a lábát add neki!

Riport

Szerkesztő
150 éves a Budapest-Németajkú Egyházközség
"Lesz ebből egyszer újra templom?"

Kitekintés

Fodorné Ablonczy Margit
Emlékeztetés által ébresztgetem tiszta gondolkodásotokat…
Emlékezés: áldás vagy átok?

Pete Violetta
Jubileum, visszaemlékezés
Valami elkezdődött egy negyed évszázada…

Látogatóink száma a mai napon: 1030
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45769104

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat