belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Szűcs Balázs

Egy egész szappan

Az egyháznak szüksége van a szegényekre és kirekesztettekre, hogy el ne felejtse, mi a feladata

Emlékszem, amikor még Pápán voltam tizedikes vagy tizenegyedikes diák, tisztelettel vegyes bámulattal néztük az akkor elsőéves teológusokat. Nagyoknak tűntek, kicsit távoliaknak, nem közénk valóknak. Persze halálosan irigykedtünk is rájuk, hiszen nekik már nem kellett minden órára bejárniuk. Nyilván erre rá is játszottak kicsit.
Aztán szépen lassan megismertük őket, a gimis lányok elkezdtek a teológus fiúkkal járni, mi, gimis fiúk pedig csak álmodoztunk egy-két csinosabb teológáról. Jókat beszélgettünk és hallgattuk a „magas" teológiai vitáikat. Miután megtudták, hogy páran velem együtt lelkészek szeretnének lenni, még többet beszélgettünk.
Eleven emlékem, hogy egy szürke vasárnap délután egy kávézóban ültünk, és az egyház jövőjéről beszélgettünk. A két teológus hamar lázba jött és órákon át kritizáltuk az akkori református egyházat. Sosem felejtem el, mikor azt mondta az egyik: „Figyeljetek, ez így nem mehet tovább! Valami mást, valami egészen újat kell csinálnunk, hogy újra a társadalomban éljen a református egyház. Robbantanunk kell, mint lelkészek, ha kikerülünk innen"
Talán éppen 10 éve mondta ezt valamelyik teológus. Tíz év nagy idő, ők már több éve lelkészek, nekem pedig idén októberben volt szentelésem második évfordulója. Eddig úgy tűnik, a „robbantás" elmaradt.
Sokszor eszembe jut ez a beszélgetés. Egy-két éve még én is hasonlóan gondoltam. Valami radikálisan mást kerestem lelkészként, új utakat akartam kiépíteni, kerestem-hajtottam az újat. Meghökkentő voltam, extravagáns, igazi radikális, aki nem foglalkozik a keretekkel, próbálgattam a határaimat és azokat az egyházi határokat, amelyeket eddig mások határoztak meg mind gyülekezeti, mind pedig közegyházi szinten. Volt, aki a felforgatót látta bennem, volt, aki a jövő reménységét. Mindkettő szerepe imponált, mert ami új volt, az automatikusan jó is volt egyben.
Ma már nem így látom. Nem hiszem, hogy tévedés volt részemről a dolog előzőleg, hiszen az is én voltam. Hiszem, hogy néha el kell menni, hogy visszatérhessünk oda, ahova tartozunk. Ma már egyre inkább úgy látom, hogy nekünk nem új utakra van szükségünk, hanem a régit, az ősit, a jézusi utat kell(ene) komolyan vennünk! Semmi újdonságot nem kell kitalálni, nem is kell új utakat, új módszereket felfedeznünk! Egyszerűen a régi úton kellene nekünk is járni!
Természetesen az úton való járás módja már nem lehet ókori. Ebben 21. századinak kell lennünk!
2009 nyarán Washington DC-be hívtak egy városmissziós konferenciára. 10 napig egyfolytában előadások, beszélgetések voltak, délelőtt pedig városmissziós intézményekben jártunk. Ezek között volt a híres „N utcai falu" (N street village: http://www.nstreetvillage.org/index.cfm) nevű intézmény, amelyet a helyi evangélikus gyülekezet épített és tart fenn. Ez a misszió hajléktalanoknak (többségében nőknek) biztosít nappali melegedőt, éjjeli szállást, egészségügyi szolgáltatásokat, oktatást, továbbképzést, valamint állandó lakhatást.
Az evangélikus templomban hallgattuk meg a misszió bemutatkozását. Az intézményvezető bevezetője után maguk a lakók közül páran mesélték el a történetüket. Számomra döbbenetes élmény volt végighallgatni nyolc nő élettörténetét. Szenvedés, elutasítottság, éhezés, menekülés, bántalmazás, alkoholizmus, drogfüggőség volt mindegyikük sorsa. Ami viszont mindegyik történetben előjött, az az egész szappan képe volt.
Szinte mindegyikük azt mondta teljesen spontán: sok helyen jártam, sok ember próbált segíteni, sok helyen is laktam, de mikor betértem az N utcai szállásra, akkor belépésem után kaptam egy egész szappant. Nem is tudtam, hogy mikor volt utoljára a kezemben egy egész szappan. Elsírtam magam. Hiszen eddig mindenhol, ahol jártam, vagy egy szappan termékmintát adtak a kezembe, vagy egy fél vagy egy negyed szappant. Itt, az N utcai misszióban, itt egészet kaptam. Egy egész szappant. Úgy éreztem, hogy itt végre számítok, számít az életem, számít, hogy mi történik velem. Úgy éreztem, hogy otthonra leltem." Azóta mindegyikük a gyülekezet tagja, és a misszióban dolgoznak.
Az N utcai misszió hatalmas épület. Mégis az számított, hogy egy egész szappant kaptak a betérők.
Tanúnak lenni a világban (református) keresztényként, hiszem, hogy ezt jelenti.
A világban élni, Jézus szeretetével, befogadásával. Hinni rendületlenül abban, hogy az Isten nem azért szeret bennünket, amit csinálunk, hanem azért, akik vagyunk.
Nem engedni, hogy az Istent bepasszírozzuk a mi kis világunkba, és fondorlatos elgondolásokkal megmagyarázni azt magunknak, hogy Isten oldalán vagyunk, hogy a jó oldalon állunk. Vinni a keresztet, ahelyett, hogy hordoznánk a nyakunkban a keresztet. Követni Őt - azaz képviselni a szeretetét, elfogadását, igazságát, és háttérbe szorítani a mi kényelmünket, igazságunkat, vélekedéseinket - ahelyett, hogy csodadoktorrá alacsonyítanánk le, vagy egy olyan istenné, aki azért van, hogy kielégítse a vágyainkat. Nyitottnak lenni Isten vezetésére, Isten közösségére, szabadságára, rábízni magunkat Istenre.
Tanúnak lenni a világban (református) keresztényként azt jelenti, hogy túllépek a saját határaimon, túllépek a figyelő tanítványságon, aki mindig várja Isten állandó utasításait és aki süteményt süt, teát készít és meghívja rá saját magát és gyülekezete tagjait. Tanúnak lenni azt jelenti, hogy nem futok többé „az emberek" (igényei) után, hanem követő tanítvány leszek, aki képes másokat szolgálni.
A követő tanítvány közösségben van Mesterével, ami azt jelenti, hogy nem retteg önmagától és döntéseitől. A Mesterével való közösségben megéli a tökéletes szabadságot, amelyben önmaga lehet és nem kell félnie attól, hogy azt a közösséget elveszíti. Nem kell lábujjhegyen járnia a saját életében és a világban, és megengedi magának, hogy hibázzon.
Amikor egy tanítvány követő tanítvánnyá válik, amikor szolgálni kezd másokat, akkor jön rá arra, hogy voltaképpen olyasmit szeretne átadni, ami nem tőle jött, ami nem belőle fakad, amit ő is csak kapott. S miközben mégis szolgál, mégis megpróbálja továbbadni azt, amit ő is csak kapott, akkor fedezi fel, hogy Isten hogyan teszi mégis tökéletessé és egészíti tanítványa hiányosságait.
Jézus tanújának lenni ma is nagyon nehéz.
S talán ma igazi és bátor tanúkra van szükség leginkább. Akik tudják, hogy nem a szegényeknek és a kirekesztetteknek van szükségük az Egyházra, hanem éppen fordítva: az Egyháznak van szüksége rájuk. Hogy ne felejtse el, mi is a feladata, s hol kell tanítványainak prófétává lenniük.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 25., szombat,
Orbán napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabados Tamás
„Hamis tanúbizonyságot ne tégy"
A külvilágot pedig - eddig azt hittem - nem érdekli, milyen az Isten.

Gondolkorzó

Pete Violetta
Segítség, kinek higgyek?
A vádlottak padján Máté, Márk, Lukács és János evangélisták hamis tanúzás vádjával

Bolyki János
Védőbeszéd az evangélisták mellett
Mi értelme volna teljesen egyező beszámolóknak, hogyha több nézőpont is lehetséges?

Szerkesztő
Mi talán mindenre emlékezünk?
Empátiám a az elkövetőkkel szemben

Szerkesztő
Se elvenni, se hozzátenni!
Fontos az az ióta is!

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Tanúk nélkül nincs házasság
Lezárul a kötelesség a kézjegyünkkel?

Gueth Péter
Kő mellé kenyér
Szikraként pattognak a szavak a szónok szájáról, a fülünkön be, majd onnan ki

Pete Violetta
Hallomásból vallomás
Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett...

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Elvhű élet és ítélet
Marx, Engels, Mózes és Jézus Krisztus

Kósa Balázs
Paradoxonok márpedig vannak
Sokan hiszik, hogy az Istenre, hitünkre vonatkozó állítások egyértelműek és világosak, logikailag következetes rendszert alkotnak és azt is kell alkotniuk.

Turcsik Ferenc
Nesze semmi, fogd meg jól
Az idők változnak, de az ámítók és az igazak nem

Turcsik Ferenc
Egy régi per margójára
Van, hogy vesztesz és nyersz, és van, hogy nyersz és vesztesz...

Mélység

Nagy László
Miről tanúskodik az életünk?
Ha a minareteken és a Csillagok háborúján át vezet az út.

Nagy László
A hazugság - hamis tanúzás
Mi az a motiváció, ami tanúvá tesz, és ki az a Tanú, aki felfedi?

Teljesség

Faragó Dávid
Ecce Testes! - Íme, a Tanúk!
Ott állunk a tömegben és kiáltjuk: Barabbást!

Bölcsföldi András
A tanú - Örök parafrázis
Amikor NEM állítja meg az atya kezében a tőrt angyali szózat

Sáry Pál
Jézus pere
A jogrendszer amely lehetővé tette a keresztre küldeni

Üzenet

Rusznák Emese
Tanúim lesztek!
Találkozások Vele

Szűcs Balázs
Egy egész szappan
Robbantás helyett szolgálat: ez a tanúság.

Sümegi Nóra
Edi, tanú gáborok között
Nem baj, ha nem tud róla...

Fodorné Ablonczy Margit
Vallomás a rossz útról
Beszélni kell, hogy más elkerülje

Dobóczky László
Különös tárgyalás
Tanúskodás a kábítószer ellen

Áthallások

Tóth Sára
Gömbvillám a plafonon
Zsidó menekültből karmelita szerzetes

Szerkesztő
Valaki járt a templomban...
... de mit láttak a szemtanúk?

Jeney Edit
Ben Hur - Hiányérzet egy film kapcsán
Különvélemény

Riport

Szerkesztő
Végh Tamás a bizonyságtétel gyakorlatáról
Kívül menni a kerítésen és elérni az embereket az utcán

Miklya Luzsányi Mónika
Média - hatalom
Hogyan gondolnak a mai magyar keresztyén média képviselői?

Kitekintés

Jéger-Pete Renáta
Isten a focipályán
Kinek jár a hálaadás a góljainkkért?

Miklya Luzsányi Mónika
Vele szentül élek
Egészen addig, amíg egy szakmai konferencián nem találkoztam valakivel, aki...

Dr. Szathmáry Béla
Tanúbizonyítás az igazságszolgáltatásban
Mi a lehetősége, felelőssége és joga annak akit ma beidéznek a törvény elé?

Látogatóink száma a mai napon: 5986
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44431727

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat