belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Ágostonné Szőcs Anna

Nem azért mert lelkészcsalád vagyunk, hanem azért, mert hívő család vagyunk!

Ha a többi gyerek felé is nagyok volnának az elvárások, talán kevésbé lennének különcök

Hitetlenül kezdtük az életünket, két gyerekünk volt már, amikor megtértünk. Természetesen betagozódtunk egy gyülekezetbe, ahol a férjem hamarosan presbiter majd gondnok lett. A mi gyermekeink szinte ugyanúgy élték az életüket, mint a lelkészgyerekek, mert természetes volt, hogy vasárnap templom, ünnepekkor templom, szolgálat, segítség teljes mellhosszal a lelkész mellett. Táboroztatás, ifjúsági munka, sütés-főzés, ha kell. Azt gondolom, hogy ez a kérdés nem lenne ilyen nagy, ha a presbiterektől elvárnák azt, amit a Biblia is elvárna: templom, szolgálat, adakozás stb. A lelkészgyerekek nem lennének ilyen különlegesek, ha minden presbiter minden családtagjával minden alkalommal ott lenne a gyülekezetben. Barátokra és hasonló sorsú társakra találnának a presbitergyerekek között.

Férjem később elhívást kapott a lelkészi szolgálatra, elvégezte a teológiát, és ma egy kis gyülekezetben szolgál. Mindig mondjuk a gyerekeknek, hogy mi nem azért vagyunk ott minden gyülekezeti alkalmon, mert a lelkészcsalád vagyunk, hanem azért, mert egy hívő család vagyunk. Apának rendszertelen ugyan a munkaideje, de a mozdonyvezetőké, vagy a mentősorvosoké is az. Valóban elütnek a többi gyerektől a faluban, de ez nemcsak az apjuk miatt van, hanem azért is, mert más az értékrendünk. Ők nem néznek bizonyos filmeket, de nem azért, mert ők a lelkészgyerekek, hanem azért, mert igényesnek kell lenni. Titkon azért ők is tesznek olyasmit, aminek nem örülnénk, de meg kell hagyni a fiataloknak a tékozló fiú útját. Reméljük, hogy sikerült felmutatnunk egy utat, amelyen majd ők is járni szeretnének, a Krisztus követését.

Hozzászólás a Különcök a lelkészgyerekek? című írásához.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 18., csütörtök,
Andrea , Ilma napja van.
Tartalom
Gondolkorzó

Pete Violetta
Különcök a lelkészgyerekek?
Lelkészszülők áldott jó, vagy átkozottul konok gyermekei

Hegedűs Dorottya
Muszáj tökéletesnek lennem!
Egy lelkészgyerek felismerései

Katona Viktor
Szakma ez is
Lelkészgyermek vagyok, de még nem nősülök

Ráczné Édes Jolán
Bonyolultabb a kép, mint hinnénk
Rászedtél Uram, s én hagytam, hogy rászedj.

Katona Viktor
Utánlövés: Keresni a jézusit
Meddig szabad elmennünk a kritikával?

Ágostonné Szőcs Anna
Nem azért mert lelkészcsalád vagyunk, hanem azért, mert hívő család vagyunk!
Ha a többi gyerek felé is nagyok volnának az elvárások, talán kevésbé lennének különcök

Felszín

Rusznák Emese
Bábu vagy, vagy játékos...?
Most kimaradsz egy körből, hogy megismerd a játékszabályokat.

Nagy László
Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket
Talán be kellene iratkozni egy olyan iskolába, ahol a kisgyermekek a tanárok, ami az ő szellemiségük szerint a játszótársat jelenti.

Szűcs Balázs
Hagyd meglepni magad!
„Az édesanyámtól kaptam az első gitáromat. Biciklit szerettem volna, de arra nem futotta." (Elvis Presley)

Magasság

Turcsik Ferenc
Tabula rasa, avagy a semmi is valami
A tiszta lap nem érdem, hanem ajándék.

Gueth Péter
Beavatás
Egyes helyeken a gyermekekből felnőttek lesznek

Mélység

Kovách János
Az elveszett gyermekkor
Anya helyett pszichoanalitikus viszi a bölcsibe a minifelnőttet.

Tóth Sára
Gyermetegség és gyermekség
A kereszténység infantilis változatban otthonos, komfortos, de igen szűkös világot kreál a híveknek

Teljesség

Szabó István
Ami lényeges
Fontos dolgok köré szervezed az életed?

Jeney Edit
„Ha olyanok nem lesztek…”
Mint aki bátran az óvó kezek közé ugrik.

Pete Violetta
Családi fotó
Kinek a hithőse lehetsz?

Üzenet

Nagy László
Elhagyva és befogadva
Hogyan vezessem vissza a „felnőttet" a befogadott, elfogadott gyermekség élményéhez?

Dobóczky László
Gyermekorom elvárásai
Úgy éreztem magam, mint egy plüssmaci, akit csak akkor tesznek odébb, ha le akarják alatta takarítani a polcot.

Turcsik Ferenc
Rosszcsont kölök
Hogyan is lehetne bűnös ez az ártatlan gyermek?

Áthallások

Szerkesztő
„Visszaöregedett a saját gyermekkorába"
A király, akit csecsemőként nem fogadott be senki, s akit gyermeki szent öregként sem fogadnak be sem a jobb, sem a bal oldalon állók.

Hegedűs Márk
Hetedik Mennyország
Egy sorozat arról, hogy a legaktuálisabb problémákra is léteznek keresztyén válaszok.

Szerkesztő
„Felnőtlen gyermekkor”
Kicsiből naggyá, nagyból kicsinnyé

Riport

Szerkesztő
Fiam, ez itt a Parókia, nem a Sziget!
Akiknek a gyülekezeti terem a gyerekszobájuk

Hegedűs Márk
Gyermekkor a parókián
Előnyök és hátrányok, melyek a lelkész-gyerek-szobából jönnek

Miklya Luzsányi Mónika
Gyermekmentés a földi pokolból
Vannak, akik az általunk elképzelhető világon túlról jöttek

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Iskola és tehetség
Önálló gondolkodásra a közoktatásban nincs módja, és az évek elteltével lassan igénye sem lesz.

Bölcsföldi András
Tiszta hangok
A gyermek, akinek még nincs semmije, nem tud mást adni, csak magát.

Látogatóink száma a mai napon: 9722
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57782449

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat