belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Szűcs Tamara

Egyházzenei út húsvétig

Ahogyan átvezet a liturgia böjtből nagypéntekbe, majd a feltámadás csodájába

A nagyböjt időszakában a katolikus szertartásból hiányzik az öröm egyik legjelentősebb kifejezője, az Alleluia.

A nagyheti események haladásával pedig egyre inkább a befelé fordulás, az elgondolkodás, a csendesség felé fordul mindenki. Az oltárképet letakarják, előtte egy kereszt fekszik szintén letakarva egy lepellel. Már egy ideje nem szól az orgona, nagypénteken a harangok is elhallgatnak, hiszen Rómába mennek. Csupa olyan dolog marad ki a mindennapi rítusokból, amelyek örömre sarkallnak, amelyek a hétköznapok forgatagában mosolyt csalnak az arcokra. Nem feltétlen a vidámság érzésére kell gondolnunk, hanem olyan jóleső örömre, amely Krisztus ismeretéből és közelségéből ered. Nagyszombat estéjén azonban visszatér az öröm. Felhangzanak a harangok, újra megszólal az orgona, ezután ötven napig két Alleluia is elhangzik egy misén. A harangok és az orgona a mise közepén hangzik fel hosszú hallgatás után először, és ekkor kapcsolják föl a villanyokat is. Senki nem vonhatja ki magát a hatása alól. 
Sokszor nem tudunk vagy nincs időnk és alkalmunk lelkileg is ráhangolódni egy-egy ünnep mondanivalójára. De nem is egyedül kell ezt megértenünk, nem is nekünk kell kitermelni az örömöt. Isten küld alkalmakat, eszközöket. Ilyenek a zenék, fények, hangok avagy a csend. Ezek segítenek nekünk, hogy valójában átérezzük az ünnep mélységét és magasságát.


Exultet,  hangzik a húsvéti feltámadási liturgia híres éneke, ami annyit tesz, örvendjünk. Bizony örvendjünk, mert Krisztus meghalt és feltámadt értünk!

 

Szűcs Tamara

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. március 22., péntek,
Beáta , Izolda napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
A keresztút állomásai
Eredjünk Jézus nyomába!

Gondolkorzó

Pete Violetta
Ébredések
Csak a múlt zenéje?

Kovách János
Így láttam az ébredést
Rendezzünk ébredést, jó?!

Felszín

Hajdúné Tóth Lívia
Korán jött a tavasz
Tavasz: metszés, szerelem, orgona

Miklya Luzsányi Mónika
Színes világ
A színek is felébrednek téli álmukból, hogy új életre öltöztessenek bennünket

Bölcsföldi András
Az első húsvét
Szemeit a két fa metszéspontjára szegezte

Miklya Luzsányi Mónika
Bibliai kertek
Az Édent a teraszomon

Magasság

Tóth Sára
„Én is láthattam itt, aki engem látott”
A látás bibliai titkai

Turcsik Ferenc
Kettős-egy
A bánya törvényei és húsvét

Mélység

Nagy László
Gyógyuló szenvedély-betegek
Az odaadás a kulcsszó, hogy eljussunk a szabadsághoz, örömhöz, élethez

Turcsik Ferenc
A helyes kérdés
A feltámadás nagy üdvtörténeti rendrakás - rendrakás az életekben

Teljesség

Nagy László
Ébredés egykor és ma
„Ébredés akkor történik, amikor letesszük a múlt szemüvegét, s a jelen valóságában válunk áttetszővé a Lélek számára."

Tatai István
Jánosi látás
Más nézőpont

Illés Dávid
Személyes találkozás
Egy megkésett tanítvány ráébredése a húsvétra

Üzenet

Fodorné Ablonczy Margit
Növekszik-e az ember hite?
Megértések, emelkedők és lejtők közepette

Szűcs Balázs
Ahogyan az elmélet életre kel...
A feltámadás csodájának különös tanítói

Jéger-Pete Renáta
Reggelek
A reggel csodái

Rusznák Emese
Ne féljetek, inkább örüljetek velem!
Naplórészletei egy megértésemnek

Áthallások

Réz-Nagy Zoltán
Cranach utolsó vacsorája – intés az egység megtartására
Ecsetnyomok beszélnek az összetartásról

Szűcs Tamara
Egyházzenei út húsvétig
Ahogyan átvezet a liturgia böjtből nagypéntekbe, majd a feltámadás csodájába

Riport

Petri Nóra
Elég neked az én kegyelmem!
„A spiritusz helyét csak a Spiritus Sanctus töltheti be!”

Kitekintés

Nagy Dávid
A piros és a kék pirula dilemmája

Kell a valóság? Akkor is ha az álom szebb?

Dobóczky László
Az eszmém élete apu testében
Esetenként az ember esze saját maga ellen dolgozik

Szerkesztő
Kiál(lí)tás az ébredésért
„Elődbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot, te azért válaszd az életet!"

Látogatóink száma a mai napon: 2159
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 43926979

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat