belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Kovách János

Újjászületés beatritmusban

A táncdalfesztiválos időkből a mába Kovács Katival

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy fantasztikus hangú egri lány, akit az Isten blues, gospel, soul énekesnőnek teremtett. A körülmények és a hazai viszonyok miatt azonban a benne levő ígéret a világhírre és az igazán színvonalas dalok eléneklésére elszállt. Lett belőle egy színvonalas esztrád és hakni énekes, örök anyáknapi giccs-slágerrel (Úgy szeretném meghálálni) és pár utólagos sajnálkozó elemzéssel ("Mi lehetett volna belőle, ha máshova születik").

És akkor, több mint 40 évvel a kezdetek után, valami történt. Fiatal zenészek elkezdték játszani azokat a bizonyos elfelejtett régi számokat, amelyek még magukba hordozták az ígéretet valami többre-jóra az énekesnő karrierjében.  Felkérték az énekesnőt, és ő meglepődve bár, de belevágott a kísérletbe, amelyet mint produkciót egyre több helyre hívnak és egyre sikeresebb.

Ennyi a története dióhéjben Kovács Kati zenei újjászületésének. Szeretem az ilyen történeteket, mai mindent és mindenkit újrafelhasználó, mixelő világunknak egyik  kegyelmi pillanata ez, amikor egy régen elfeledett lehetőség ha egy kicsit másképp és más módon is, de megvalósul.  Ez a fajta modern hagyományőrzés azért jó, mert a múltból nem a vicces butaságok után nosztalgiázik, hanem az elveszettnek hitt lehetőségeket valósítja meg.

Hiszek abban, hogy Istennek jó terve van az életünkkel, és ha ezt a tervet keressük , akkor akár rég elveszetnek hitt lehetőségek is megvalósulhatnak és olyan dolgokra is képessé válunk, amiről korábban nem gondoltunk volna, hogy sikerülhet.

Engem Kovács Kati megújulása erre emlékeztet, ezért is fogok valamelyik koncertjére elmenni a közeljövőben. Gondoljunk erre, amikor látjuk hirdetni, hogy Kovács Kati és a The Qualitons koncert lesz és menjünk el rá! Ki tudja, hátha rég elfeledett lehetőségeink megvalósulásának új útjait is felfedezzük?!

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 20., szombat,
Tivadar napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Dániel
Ki szórakozik kivel?

Botránkozások az istenkapcsolatunkban vica és versa

Gondolkorzó

Kutasy Zsolt
Savanyú a szőlő?
Miért nem mer, miért nem tud a keresztény ember szórakozni?

Felszín

Rusznák Emese
A tuti módszer

Éjszakai kaland négykeréken egy kis szórakozásért

Bálint Katalin
Keresztény-kompatibilis szórakozás
Embernek maradni a korpa között is

Kádár József
Holy Dance Club
Te elmennél egy keresztény diszkóba?

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Ki/-be/ kapcsolódni - kalandozás a kapcsolóktól a lelki megnyugvásig
„Balzac sétapálcáján ez állt: minden akadályt összetörök. Az enyémen ez: minden akadály összetör." /Franz Kafka/

Gueth Péter
Látványtechnika
Blaszfém istentisztelet a fesztiválok színpadján?

Mélység

Nagy László
A tékozló fiúk-lányok áldottsága
A különbség mulatozás és vigadozás között épp csak a kegyelem

Dobóczky László
Fél/ELEM
Őszinte önvizsgálat: mi vezet Istenhez?

Teljesség

Szerkesztő
Pál apostol nyoma - ahogy én beleléptem

Török és görög állomások, ahol valamikor régen megszólalt az ige

Sági Endre
Halleluja
Az istendicséret maga turnézik az ajkakon világszerte

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
A keresztyének hippik?
Békejel és kereszt, communio és kommuna…

Bölcsföldi András
Ne szórakozz!
Szórás helyett lehetne gyűjtés?

Rusznák Emese
Nem kell mindent agyonsózni!
Keresztény szórakozás az, ha keresztények szórakoznak

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Ha nyár, akkor fesztivál!
Woodstocktól a mai napig esőben és kánikulában is üvölt a hangfal és üvölt a fiatalság - csak a stílus változik

Kovách János
Újjászületés beatritmusban
A táncdalfesztiválos időkből a mába Kovács Katival

Kovách János
Szentlelkes rock
Amikor a gitárzúgás Isten erejét sugározza - Delirious?

Riport

Kádár József
Bolyki Brothers és a szórakoztató ipar
Négy férfihang egy komplett produkció

Bella Péter
Humorista és az egyház - Bödőcs Tibor parókiális poénjai
A főállású nevettetőt Ágoston olvasása közben értük utol

Kitekintés

Katona Viktor
Soli Deo Gloria üdülő
Ige és szórakozás kettősében töltött szabadidő

Miklya Luzsányi Mónika
Könnyű nyári olvasmány
Humoros keresztény könyvek az „erősen ajánlott" polcról

Pete Violetta
Öltözz kereszténybe!
Kiütközzék-e kívül a belső, avagy milyen divatot kövessen a hívő ember?

Látogatóink száma a mai napon: 8027
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57807323

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat