belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Kutasy Zsolt

Savanyú a szőlő?

Miért nem mer, miért nem tud a keresztény ember szórakozni?

Igen, méghozzá több értelemben is, amennyiben a szőlő Izráel örök képe, a jézusi és ószövetségi példázatok állandó szereplője. A szőlőskertben a munka azóta sem szűnt meg, sőt inkább csak növekedett. A világban-lét és a világban megélt belső emigráció határai azonban már az Ószövetségben kérdések elé állították a pogány szokások kísértései között élő és időnként azok rabságába esett választott népet.

Még zavarba ejtőbb lett a kérdés Jézus fellépésével, aki nem átallott vámszedőkkel, prostituáltakkal együtt enni, barátságába fogadni ezeket a nyilvánvaló bűnökben járókat. Első csodáját pedig a kánai menyegzőn teszi, ahol a víg kedélyű társulatnak több hektó finom bort készít. Bátran érintkezett a világgal.

Savanyú-e a szőlő? Vagyis mi magunk savanyúan nézzük-e a fesztiválokon pörgő, mámorosan táncoló fiatalokat, és titokban irigykedünk rájuk - miközben hangosan daráljuk a gyüliben: hogy fetrengenek ezek a test vágyainak fogságában! ...

Vagy hasonlókat találunk ki? Koncerteket, ahol „keresztyén rockra" és hasonlókra pontosan ugyanúgy ugrálnak és pörögnek a „tesók" - csak meg van szépen ideologizálva? A gőzkieresztés, jelentem, ugyanaz. Csak itt még igék is lobognak a színpad előtti zászlókon.

Hol van a mi szórakozásunk? Az igazi, görcsök nélküli, felhőtlen vidámság, a lazítás?

Néhány igének a feszültségét szeretném ideállítani. Az egyik a már idézett kánai menyegző esete. A vélhetően több napig tartó táncos vigasságnak Jézus résztvevője és nem komor arcú szemlélője volt, úgy, hogy ő maga mentes maradt a bűntől szóban, tettben és gondolatban. A másik ige a 2Tim 2,4: „Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak tetszését, aki harcosává fogadta." Vagy: ...ami gonosznak látszik, attól is őrizkedjetek" (1Thess 5, 21-22)

Tehát a „beleelegyedni" szó válik kulcsfogalommá. A világban élni keveredés nélkül a legnagyobb kihívás több ezer éve. Pedig ahogyan haladunk előre az időben, úgy teszünk föl egyre több kérdést. Milyen színdarabot nézhetünk meg? Milyen filmre válthatunk bátran jegyet? Milyen koncerteken vehetünk részt?

Gondolom, sejtjük, hogy senki nem tud erre egzakt választ adni. Azok az Írás összefüggéseiben rejlenek. Egyrészt azoknak a mondatoknak az értelme között, amelyekben a keresztyén szabadságról és a szeretetről esik szó. Másrészt, ahogy egyre mélyül az Úrral való kapcsolatunk, egyre érzékenyebb a belső jelzőrendszer is, amely az életünkre nézve - és hangsúlyozottan a sajátunkéra nézve - eligazíthat bennünket. Ezért nem lehet megspórolnunk az imádságos Isten elé állást.

Az biztos, hogy tudja az ÚR, hogy kell, szükséges a test megnyugtatása, pihentetése, érzéseink rendbe rakása. Aki erről nem akar tudomást venni, az csak félig éli az életét, mert a Biblia gondolkodása szerint nem választható el a kettő egymástól. A korabeli szórakozások jó része a közösségi ének-zene-tánc műfajába tartozott, és ennek alapjait jó megszívlelni, mert nagyon sok ötletet meríthetünk innen. A hazai berkekben egyre népszerűbb táncházmozgalom is jó példa, hiszen a népek ösztönösen érezték a zene és a tánc közösségmegtartó erejét. Erről szólnak az „összekapaszkodós" körtáncok. Páros táncról szó sem lehetett elkötelezettségek nélkül.

A ma hívő embere viszont már olyan világban nő fel, ahol tisztán üzleti alapon hihetetlenül nagy - és számtalanszor túlzó - igényt teremtenek a felhőtlennek titulált szórakozásra. Közben pedig rengeteg „élményszerzési mód" csöppet sem tekinthető felhőtlennek, még kevésbé szórakozásnak. Ugyanakkor sok helyen kihalnak a játékok, amelyeket érdemes volna feltámasztani. A játékok tartalmas és komoly önismeretet kívánó szórakozási lehetőségek, nem véletlen, hogy egyre sekélyesedő társadalmunkban sokaknál kevés az igény az igazi játékokra.

Hol van a mi szórakozásunk?

Nem savanyú a szőlő. Az ÚR szőlője biztosan nem az. Íze azonban nem gyors és részegítő mámort okoz. Inkább az aszúhoz hasonlítanám, a napfényben összetöppedő szemekből készült, de utána összetéveszthetetlen aromájú, évtizedekig mézédes borhoz.

Kutasy Zsolt

 

 

 

Hozzászólások

1. Pete Violetta - 2010-08-02 22:20:10

"Az élvezetnek ez a fajtája ugyanolyan émelygéssel tölt el, mint a püspökkenyér, vagy más szirupos édesség. Sokkal jobban szeretem a hétköznapok száraz kenyerét." / SydneySmith skót-angol egyházfi és író/


2. Pete Violetta - 2010-08-02 22:23:16

"Tudom, sokan azzal vádolnak, hogy képtelen vagyok jól érezni magam. Én azt hiszem, valahogy félek talán. Az aggaszt, hogyha megváltozom, még rádöbbenek: bizony az élet az élvezetekről is szólhat, és bánni fogom, mennyi mindent elmulasztottam." /Giorgio Armani /



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. április 20., szombat,
Tivadar napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Dániel
Ki szórakozik kivel?

Botránkozások az istenkapcsolatunkban vica és versa

Gondolkorzó

Kutasy Zsolt
Savanyú a szőlő?
Miért nem mer, miért nem tud a keresztény ember szórakozni?

Felszín

Rusznák Emese
A tuti módszer

Éjszakai kaland négykeréken egy kis szórakozásért

Bálint Katalin
Keresztény-kompatibilis szórakozás
Embernek maradni a korpa között is

Kádár József
Holy Dance Club
Te elmennél egy keresztény diszkóba?

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Ki/-be/ kapcsolódni - kalandozás a kapcsolóktól a lelki megnyugvásig
„Balzac sétapálcáján ez állt: minden akadályt összetörök. Az enyémen ez: minden akadály összetör." /Franz Kafka/

Gueth Péter
Látványtechnika
Blaszfém istentisztelet a fesztiválok színpadján?

Mélység

Nagy László
A tékozló fiúk-lányok áldottsága
A különbség mulatozás és vigadozás között épp csak a kegyelem

Dobóczky László
Fél/ELEM
Őszinte önvizsgálat: mi vezet Istenhez?

Teljesség

Szerkesztő
Pál apostol nyoma - ahogy én beleléptem

Török és görög állomások, ahol valamikor régen megszólalt az ige

Sági Endre
Halleluja
Az istendicséret maga turnézik az ajkakon világszerte

Üzenet

Bagdán Zsuzsanna
A keresztyének hippik?
Békejel és kereszt, communio és kommuna…

Bölcsföldi András
Ne szórakozz!
Szórás helyett lehetne gyűjtés?

Rusznák Emese
Nem kell mindent agyonsózni!
Keresztény szórakozás az, ha keresztények szórakoznak

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Ha nyár, akkor fesztivál!
Woodstocktól a mai napig esőben és kánikulában is üvölt a hangfal és üvölt a fiatalság - csak a stílus változik

Kovách János
Újjászületés beatritmusban
A táncdalfesztiválos időkből a mába Kovács Katival

Kovách János
Szentlelkes rock
Amikor a gitárzúgás Isten erejét sugározza - Delirious?

Riport

Kádár József
Bolyki Brothers és a szórakoztató ipar
Négy férfihang egy komplett produkció

Bella Péter
Humorista és az egyház - Bödőcs Tibor parókiális poénjai
A főállású nevettetőt Ágoston olvasása közben értük utol

Kitekintés

Katona Viktor
Soli Deo Gloria üdülő
Ige és szórakozás kettősében töltött szabadidő

Miklya Luzsányi Mónika
Könnyű nyári olvasmány
Humoros keresztény könyvek az „erősen ajánlott" polcról

Pete Violetta
Öltözz kereszténybe!
Kiütközzék-e kívül a belső, avagy milyen divatot kövessen a hívő ember?

Látogatóink száma a mai napon: 2324
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57801623

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat