belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Horváth Dániel

Megtelni Isten-szerelemmel

Ady Endre versének megzenésítése – először nálunk

Batyum: a legsúlyosabb Nincsen…
Fekszem az ágyamban. Azt álmodom, hogy Valaki felnyitja szemem; azt álmodom, hogy valaki kézen fog, és kivezet a Világ fölé, és így szól: jöjj és lásd meg! Jöjj és láss igazán tisztán, lásd a Világot olyannak, amilyen valójában! Elém tárul az egész emberiség, a történelem, a múlt. Talán a jövőt is ott látom, igen, ott látom már az emberek szívében.

Utam: a nagy Nihil, a Semmi…
Majd hirtelen ott, a Világ fölött állván, mint ahogyan Ádám tette, és úgy látva mindazt, mint ő látott, mindazt, amit látni lehet, és látni kell, egy hatalmas, vastag, poros Út jelenik meg a pusztában. Elindulok. Valami erő visz előre, hajt tovább. Nem érem el a földet, meztelen lábfejem nem ér le a porba, mégis érzem, ezen az Úton járok. Ez az az Út, amin jártak az ősök is, és járok én is. Ez az az Út, amin járt Ádám, járt Ady is, és ma mi járunk rajta. Mit keresek én itt? Mit keresünk mi ezen az Úton? Hova visz ez minket? Sorjáznak a kérdések a fejemben, de már eltűnt mellőlem a furcsa Ismeretlen alak, így megkérdezni senkitől sem tudom. Gondolkozni kezdek: hol vagyok én egyáltalán?

A sorsom menni, menni, menni…
Megyek a nagy, poros Úton, de hiába szaporázom lépteim, sehova sem lyukadok ki rajta. Visszafordulok, és ugyanott vagyok. Ez sehova sem vezet? – kérdezgetem jobb híján magam. Elhagyatott és elgyötört vagyok. Már több évtizede rovom Utam szüntelenül. Hova megyek én egyáltalán? Miért megyek én egyáltalán? Elhagyatott és elgyötört vagyok, vigasztalan, és értelmem kezd megroppanni a hiábavalóságban. De egyet tudok: „Az álmom: az Isten”.

Vele szeretnék találkozni…
Miért nincs itt senki, aki megértené? Miért nincs itt senki, aki segítsen, aki belém karoljon, aki megfogja a kezem, amikor megroskadok? Egyre jobban hiányzik a furcsa Idegen.

Az álmommal, nagy bolond hitben…
Egyszer csak visszajön! Vissza kell jönnie. Ugye visszajön? Megtébolyodtam. Az Út egyre szélesebb, egyre messzebb látok, egyre reménytelenebbül látom az Utamat kacskaringózni a távolban. Úgy érzem, jön már! Úgy látom lépteit a távolban, úgy hallom csoszogását a poros Úton, mint amikor kézen fogott és kivezetett engem a Világ fölé. Eljön, tudom.

S csak ennyit szólni: Isten, Isten…
Zavartan gondolkodom: mit mondjak neki? Miért épp Őt várom, ha azt sem tudom, hogy kicsoda Ő egyáltalán? Van itt egyáltalán valaki más is rajtunk kívül? Vagy már talán Ő sincs itt? Azt mondom majd neki: jó, hogy jöttél, már nagyon vártam Rád! Miért nem jön már?! – Rekedten kiáltok az égre, hátha hall valaki engem. Térdre rogyok, mert egyet tehetek: megtanulok „újból imádkozni”.

Nem bírom már harcom vitézül…
Be kell, hogy lássam, kevés vagyok én erre az Útra. Kezdetben harcoltam, lihegve futottam, de semmire sem mentem vele. Még mindig itt vagyok. Itt vagyok egyedül, kiégve, megfáradva, belefásulva ebbe az egészbe. És még mindig nem értem: mit keresek én itt egyáltalán?

Megtelek Isten-szerelemmel…
Már-már szeretem ezt a furcsa Idegent. Úgy várom, mint a virágok a tavaszt, a tikkadt föld az esőt, úgy várom, mint Isten megváltó kegyelmét várja az ember. Már biztos, hogy szeretem. Őt szeretem és senki mást, hiszen nincs itt senki más, ha legalább Ő itt van. Itt kell lennie, hiszen szeretem!

Szeret kibékülni az ember…
Korábban persze átkoztam. Nem akartam én, hogy visszajöjjön! Ó, dehogy akartam. Hagyj csak itt – ordítottam torkom szakadtából –, menj el, ne is lássalak, nem kellesz nekem! Megyek én egyedül. Amúgy sem tudom, hogy ki vagy, és különben is, ez az én Utam. Aztán minden összetört bennem. Dehogy akartam én Őt elküldeni! Azt akartam, hogy itt legyen, hogy velem maradjon az Úton. Kellett volna nekem… Kellett volna nekem… Visszhangzik a fejemben e három szó. Ő kellett volna nekem társul az Útra, és akkor nem haldokolnék itt elhagyatottam. Megöl engem ez az Út, nekem igazán nem is kell. Nekem az kell, hogy velem legyen. Eljött a pillanat, nincs tovább. Bocsáss meg! – kiáltottam. Nem tudom, hogy ki vagy Te, Te furcsa Idegen, de bocsáss meg, ha megbántottalak, mert így érzem most, mert így érzi az ember, „mikor halni készül”.


Köszönetnyilvánítás:
Szeretném hálásan megköszönni, én, a szerző (Horváth Dániel) és remélem az olvasók nevében is mindazt a munkát, amit azok végeztek, akik e felvételen fáradoztak. Elsősorban köszönet Keresztény Zsófiának (ének), Gyebrószki Balázsnak (szaxofon). Hatalmas öröm számomra, hogy ilyen kiváló zenészekkel dolgozhattam együtt. Továbbá a felvételért köszönet illeti Kovács Gergely Botondot a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának oktatóját, valamint a masterelésért és az utómunkálatokért Mikulik Pétert. Sokan bizonyára nem tudják, de egy zenében legalább annyira fontos az alapanyag (a zenészek hozzáértése, és játéka), mint a felvétel minősége, keverése, és precíz összeszerkesztése. Köszönet továbbá a Közös(s)ég Magazin szerkesztőjének, Pete Violettának, akik lelkesen támogatott minket, és biztosítja a lehetőséget, hogy megjelenhessen ez a megzenésített vers. Végül pedig, és talán mondhatom elsősorban, emlékezzünk meg az elsődleges szerzőről, Ady Endréről is. Én a magam nevében hálás vagyok, hogy részt vehettem ebben a projectben, és remélem, hogy a ti lelketeket is meggyönyörködteti ez a szerzemény, ahogyan az enyémet tette, amikor megírtam a dalt.
SDG

Hozzászólások

1. Pete Violetta - 2010-11-16 17:00:13

Nekem beszél ez a vers és az adaptáció az advent előtti időszakról: A rejtőzködő Istent megélni az eljövetele előtt. Álmodni Istenről. Vágyni rá, mielőtt találkozunk, mielőtt megérint. Sötétnek már sötét van, jó esetben nem gyúltak még ki a karácsonyi fények.


2. Horváth Dániel - 2010-11-16 17:48:07

Köszönöm a hozzászólást, illetve köszönjük. Nagyon passzol az Advent üzenetébe az álmodás szerintem is. Mindannyian várjuk az Istent, és ahogyan ez Adynál kifejeződésre jut, álmodunk róla, hogy eljön. Milyen jó nekünk, hogy tudjuk, hogy ez nem álom. Viszont az álmodásban benne van az is, hogy a gondolataink oly annyira odaszegeződnek az Istennel kapcsolatos dolgokra, hogy még álmainkat is Ő tölti be. De szükségszerű, és Isten részéről bizonyára nyitott a kérdés, hogy ez ne csak álom maradjon. Mindenkit bíztatok, hogy lépjen tovább, és találkozzon valójában Istennel!


3. Hegedűs Márk - 2010-11-17 12:13:43

Gratulálok. Várom a további remekműveket. ( :


4. Soós Györgyi - 2010-11-18 10:07:54

Nagyon köszönöm a verset és a cikket! A Reformáció Napja után jó csendességbe vonulni Istennel,kinyitni a lélek kapuit a változások, a megújitások előtt.Advent előtt egy héttel.


5. Horváth Dániel - 2010-11-19 10:20:11

:) Örülök, hogy tetszik.



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 16., szerda,
Gál napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szabados Tamás
Szeretem az álmot
A legérthetőbben versben tudnánk előadni, hiszen ő maga is inkább költészet, mint bármi más

Gondolkorzó

Tóth Sára
Miért álmodnak szebbeket a katolikusok?
C. G. Jung protestantizmus-kritikájának továbbgondolása

Felszín

Szakács Gergely
Jézus álmodni tanít
És majd egyszer felébreszt

Gueth Péter
A macskakövek elmélete
Mi a közös a macskában, a vajas kenyérben és a szikladarabokban?

Kedvek Vera
Az Álmoskönyv
A legtöbb háztartásban megtalálható, de mennyire adhatunk a szavára?

Magasság

Novotny Dániel
Artificial reality
- hazatérünk a virtuális valóságba?

Turcsik Ferenc
Álmodtam egy világot magamnak
Az álmok és utópiák mindig a jelenben gyökereznek

Dobóczky László
Valóság vagy sem?
Égető kérdés: élek-e, vagy csak gondolom?

Mélység

Pete Violetta
Szárnyalók és szárnyaszegettek
Belénk fojtott álmok

Nagy László
„Ha nem jön álom a szememre…”
Túlhajszolt önmegváltás – vesszőfutás álmatlanul álmok nyomában

Bella Péter
Kezdő álombúvárok kézikönyve
Jártál már vendégségben a saját tudattalanodban?

Teljesség

Hantos Péter
Olyanok voltunk, mint az álmodók
Amikor az élet felülmúlja az álmot

Dull Krisztina
Van egy álmom! Kell az egy magyarnak?
Késő őszi körút a déli államokban Martin Luther King nyomán

Réz-Nagy Zoltán
Vallást álmodni, álmot vallani
„Az emberek ma azért ateisták, mert nincsenek látomásaik.” Gerd Gerken

Üzenet

Horváth Dániel
Megtelni Isten-szerelemmel
Ady Endre versének megzenésítése – először nálunk

Miklya Luzsányi Mónika
Párhuzamos valóságok
Belenőni a valóságba, vagy a meséket valóra váltani?

Bölcsföldi András
Nincs egy álmom
Fejre húzott pokróc alatt

Áthallások

Géczy Katalin
Álomfüggők
Nem akarok Isten szeretete nélkül álmodni

Tóth Sára
Álom, kóma és valóság?
Viskó, düledező viskó a világ a hit perspektívája nélkül

Farkas István
Miről álmodnak a zenekari árkon túl?
Opera jelenetek – távol a valóságtól?

Miklya Luzsányi Mónika
Nem mese ez, gyermek
Doktor Parnassus és a képzelet birodalma

Miklya Zsolt
Tekintet zöld profilban
Gondolatok három Chagall-litográfia nyomán

Riport

Pete Violetta
Az álomfejtő
Egy blog, egy admin, sok ezer álom

Hegedűs Márk
Hogy ne legyen rémálom a munka
Milyen munkahely az, ahol jól érzed majd magad?

Kitekintés

Kádár József
Betemetve
Devecser, ahol álmatlanok az éjszakák

Látogatóink száma a mai napon: 1035
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45518177

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat