belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Magasság

Réz-Nagy Zoltán

Lehetséges? Kinek?

A tér, idő és okság falán való átkukucskálásról

Innen és túl, túlvilág, mennyország…
Micsoda magabiztosság árad a középkor mennyország-ábrázolásaiból!
Mosolyt ébresztő egyértelműség és topográfiai hübrisz, hiszen még a föld gömbölyű voltáról sem volt fogalmuk, de arról teljes magabiztossággal nyilatkoztak, hogy a mennyország milyen és hol van. Ez az öntudatos mennyország-látás aztán az újkortól kezdődően egyre bizonytalanabb lett, míg Immanuel Kanttól meg nem kapta a végső kegyelemdöfést.



Transzcendencia? Isten, mennyország… Hiszünk benne. Jó, jó, de a hitnek is van, vagy kellene hogy legyen valami racionális alapja. Mit tudhatunk róla biztosan?
A középkorban még elég volt azt mondani, hogy ha elképzelünk egy szigetet a tengerben, akkor az a sziget kell, hogy a valóságban is létezzen, mert azért tudjuk képzeletben megjeleníteni a magunk számára, mert létezik. Vagyis ha él bennünk egy képzet Istenről, akkor Istennek is léteznie kell. /Canterbury Anselm
Ez a középkorban még istenbizonyítéknak elment, de aztán jött Kant és az egész érvelést a feje tetejére állította.
A reálisan létező világból kell kiindulni. Az emberi megismerés lehetőségei felől. És le kell szögezni, hogy az emberi megismerés a tér, az idő és az okság kategóriáihoz vannak kötve. Ezeknek a kategóriáknak a segítségével tudjuk a valóságot megragadni. Egyúttal ezek a kategóriák jelölik ki annak a határát is, aminek megismerése az ész számára elvárható.

Az egyes ember persze képes arra, hogy spekuláljon olyan metafizikai tartományok felől, melyek túl vannak a tér, az idő és az okság kategóriáin, de ezeknek a spekulációknak nem lehet objektív és másokra nézve kötelező érvényük.

Volt egy igen tanulságos eset a keresztes hadjáratok történetében:
1146-ban Clairvaux-i Bernát Speyerbe ment, hogy találkozzon az akkori német-római császárral, III. Konráddal, az első Hohenstauf uralkodóval, hogy rábírja: vezessen egy újabb keresztes hadjáratot a Szentföldre.

Mielőtt a cisztercita apát Speyerbe ért volna, megszállt egy Hagenbach-i fogadóban, és mialatt útitársaival az ivóban beszélgetett, behoztak hozzá egy mozgássérült asszonyt. A szemtanúk beszámolója szerint Bernát áldásra emelkedett, az asszony pedig járni kezdett, bot nélkül, és túláradó szavakkal áldotta jótevőjét.

A csodatételnek híre ment, és jó előkészítésnek bizonyult a császárral való találkozáshoz.
Speyerben volt ekkor a keresztyén világ legnagyobb katedrálisa. Itt ünnepelte a karácsonyt a császár, III. Konrád, az egész főúri gyülekezettel és az akkori egyházvezetőséggel. Ha nem is az első, és még csak nem is a második, de Clairvoux-i Bernát harmadik prédikációja olyan hatással volt Konrádra, hogy az végül elvállalta a Szentföldre induló újabb hadjárat vezetését.
Bernát ebben a harmadik prédikációjában Krisztus nevében kéri számon az uralkodót:
„Ó, ember, vajon nem tettem-e érted oly sokat, amennyit csak tehettem? Nem adtam-e néked egészséget és szellemednek erőt, nem tettelek-e gazdaggá, nem álltam-e melléd jótanáccsal, nem tettelek-e királlyá és uralkodóvá? És Te ezzel szemben mit tettél énértem?”
A források szerint erre Konrád azt válaszolta: „Igen, felismerem az isteni kegyelem bizonyosságait, és Isten segítő szándékát látva nem akarok hálátlannak mutatkozni többé. Készen állok szolgálni Istent, hiszen Ő szólított engem.”

Ezt a bizonyságtételt hallva Bernát saját kezűleg adta át a keresztes zászlót a császárnak.

Bár Konrádnak eredetileg esze ágában nem volt kereszthadjáratot vezetni, hiszen elég gondja volt Jasomirgott Henrik bajor herceggel, és az itáliai helyzet is aggodalomra adott okot: II. Roger normann uralkodó Szicíliából igen offenzív politikát űzött, III. Jenő pápának pedig el kellett menekülnie Rómából.

És a józan érvek ellenére – engedve Bernát nyomásának és személyes hatásának – Konrád mégis elvállalta a keresztes hadjárat vezetését. Bernát már ekkor, 1142-ben csodatévő szent hírében állt. Azzal, hogy Konrádot a keresztes hadjárat vezetésére szólította fel, azt a benyomást keltette, hogy van valamiféle „ezoterikus tudása”, hogy neki mint csodatévő szentnek olyan belátása van az isteni szférákba, a transzcendensbe és a jövőbe, amilyen másnak nincs. Akkor, amikor valakit egy konkrét cselekedetre szólít fel, a megszólítottban azt a benyomást kelti, hogy ő nincs tér, idő és okság kategóriái közé szorítva, hogy olyan képességgel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy többet tudjon egy vállalkozás vagy egy hadjárat kimeneteléről.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy VII. Lajost előbb szólították meg azzal a céllal, hogy rábírják a keresztes hadjárat vezetésére, de a francia király Bernáttól valamilyen „isteni kinyilatkoztatást” kért, amely a keresztes háború mellett szól, és miután nem kapott kielégítő választ, várakozó álláspontra helyezkedett.
Konrád azonban már elszánta magát. 1147-ben fegyverszünetet kötött a lázongó német fejedelmekkel, Bernát pedig sorra járta a nagyobb német városokat, hogy agitáljon a keresztes hadjárat mellett és minél több embert toborozzon az ügynek. Egyik ilyen beszédje után maga Konrád vitte ki a karján a törékeny alkatú apátot a frankfurti dómból.
Aztán ennek az évnek az őszén a német keresztes hadak megsemmisítő vereséget szenvedtek I. Maszud szultán seregétől, és a hadsereg kilenctizede a csatatéren maradt.
A krónikások szerint akkora volt a zsákmány, hogy a bazárokat még Perzsiában is valósággal elárasztották a nyugati árucikkek.

Nyilvánvaló, hogy Clairvaux-i Bernát nem tudott többet, nem látott bele az égi szférákba és nem volt semmilyen külön tudása arról, hogy mi lesz a kereszteshadjárat kimenetele.
A második keresztes hadjárat kudarcáért – sok történetíró – Clairvaux-i Bernátot teszi felelőssé.

Azóta számtalanszor megismétlődött, hogy valakit a környezete olyan személynek ismer el, aki nincs 100%-osan a tér, idő és okság kategóriái közé zárva, és túllát vagy rendelkezik áthallással ezeken a határokon túl. Kant szerint ez lehetetlen. Ma, több évszázaddal a felvilágosodás kora után óvatosabban fogalmazunk, hiszen tér, idő és okság is bizonytalanabb fogalmak azután, hogy tudjuk: egy elemi részecske attól, hogy figyelni kezdjük, másként kezd viselkedni, vagyis megfigyelt és megfigyelő között nincs olyan éles határ, mint ahogy azt korábban feltételezték.

Protestánsként egy fontos, hitvallást is érintő hangsúly adódik mindebből: nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy az idő, tér és okság kategóriáin túliról – a transzcendensről – akár kortárs személy, akár a történelem valamely személye - egy privát kinyilatkoztatás nyomán – valamiféle plusz tudással vagy tapasztalattal rendelkezne. De ha létezik is ilyen, annak tartalma nem rendelkezik reánk nézve kötelező érvénnyel, és nem tehető az hitünk egyfajta másodlagos forrásává.

Egyetlen egy személlyel kapcsolatban lehet ezt – mint a hit tárgyát – állítani: Jézus Krisztussal összefüggésben. Amikor azt mondta, hogy „Az én Atyám házában sok hajlék van… elmegyek, hogy helyet készítsek nektek /Jn 14,2/”, akkor az, aki benne hisz, azt is hiszi, hogy Jézus tud valami olyat a transzcendensről, a mennyországról, amit mi nem.
Oscar Cullmann azt mondja: „Az őskeresztény hit és gondolkodás nem az „innen és túl”, nem az „ideát és odaát” ellentétpárjából indul ki, hanem az időbeli különbségtételekből: múlt – jelen – jövő. Persze az Újszövetségben is megvan a láthatatlan mennyország és a látható föld: de nem a térbeli ellentét a lényeg, hanem az idők térbeli megkülönböztetése. A hitet a Zsidókhoz írt levél a „remélt dolgok valóságának” nevezi, vagyis a jövőbe vetett bizalomnak /Zsid 1,11/.

De ez a jövőbe vetett bizalom nem valami parttalan bizakodás, hogy „egyszer majd jóra fordulnak a dolgok”, hanem a Jézus Krisztus személyéhez kapcsolódóan nyeri el értelmét. Az ő időben való megjelenése és ennek az egyenes vonalú időnek a mentén az újbóli eljövetele adja meg a reménység időbeli kereteit.
A hit legfontosabb kérdése nem az, hogy mennyire lehetséges – ha lehetséges egyáltalán –átlátnunk a tér, idő és okság által meghatározott immanens világ határain, hogy mennyire vagyunk képesek az „innen”-ből a „túl”-ra tekinteni, hanem az, hogy mennyire reménykedünk abban, hogy Jézus a jövőben elhozza számunkra a megváltást végleges formájában.

Celsus, a keresztyénség egyik legkorábbi kritikusa így gúnyolódott a keresztyéneken: „Olybá tűnnek számomra, mint a békák, akik a posványban telepszenek meg, és közben így győzködik egymást: nekünk Isten mindent kijelentett és elmondott, és mindent nekünk adott, és uralmunk alá rendelte a földet, a vizeket, a levegőeget és a csillagokat is. De mivel bűnbe estünk, ezért maga az Isten jött el, hogy részeltessen minket az örök életben.”
Amit a gúnyirat paródiának szánt, az végső soron összefoglalja a lényeget. A lényeget tudjuk, és nem kell immár fürkésznünk a „túlvilág” feltételezett jeleit. A legfontosabbak birtokában vagyunk, csak hagyatkoznunk kell rájuk. A megváltás eldőlt, az már múlt idő, csak a végső kiteljesedésre kell várni, de megéri…

 

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 20., vasárnap,
Vendel napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Felnézünk, de mire?
Véges a végtelenben: ember a világban

Gondolkorzó

Bella Péter
Földhözragadt és Égbeszakadt
A hívők örök konfliktusa: világ, kontra ég

Felszín

Makay László
Bőségzavar
Méghogy üres az ég...!

Luzsica Fanni
Égi élmények
Válaszok keresése és a szabadság megtalálása - a magasságban

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
Lehetséges? Kinek?
A tér, idő és okság falán való átkukucskálásról

Tóth Sára
Nem csak „fönt" és „kint", hanem „lent" is és „bent" is.
„... még messzebb tőled én?"

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (2)
A vízcsepp elpárolog, semmivé válik... vajon én is...?

Kedvek Vera
Déjà vu-érzés
„Ezt én már valahol láttam..."

Teljesség

Szabó István
A mennyei istentisztelet
Ahova Jánossal együtt mi is bepillanthatunk

Rácz Róbert
Effata!
Aki megnyitotta az eget értünk

Horváth Dániel
Az utolsó nap
Amikor majd megnyílik az ég

Üzenet

Pete Violetta
A repülőn és valahol messze alatta
Szerencsével jártak és pórul maradtak libikókájában tanulni az életet

Dull Krisztina
Régi és égi
De ki dalol az itt és most-ról?

Áthallások

Czapp Enikő
Világközi utazás
Haladsz-e a Kisherceggel a megértés útján?

Miklya Zsolt
Amikor megérint az ég
Közel a szemünkhöz, szívünkhöz, lényünkhöz

Riport

Szakács Gergely
Fent és lent, és aki mindkettőt ismeri
Aki megszokja a magasat, már nem is kíván lejönni onnan

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Világok határain
Az ősmagyar hiedelem világ égi lakosai

Juhász Ábel
A kazettás MENNYezet
Képek, amelyekben nagyanyáink könnyebben olvastak, mint a Bibliában...

Miklya Luzsányi Mónika
Égbe vágyva
Repüléstörténet dióhéjban

Látogatóink száma a mai napon: 2789
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45545481

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat