belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Gondolkorzó

Tóth Sára

A házasságok az égben köttetnek?

Tanítások, tévtanítások és az évek, meg a rutin...

Elterjedt nézet, hogy Isten minden Jancsinak előre kiválasztja az ő Juliskáját, és Jancsinak ezután már csak az a dolga, hogy valamilyen a hívő közösség által áthagyományozott módszerrel kifürkéssze az égi akaratot.
A módszerek kevésbé érdekesek, egyesek igen vad dolgokat művelnek (felcsapják a Szentírást, és ha ott nyílik ki, hogy „vedd magadhoz a te jegyesed, Máriát", akkor az adott hölggyel kapcsolatban Isten válasza IGEN!), mások több teret engednek az emberi vágyaknak és akaratnak a párválasztás nagy kérdésében. Inkább a mögötte rejlő filozófia vagy teológia az érdekes, mégpedig azért, mert az, hogy erről mit gondolunk, hosszú távon kihat majd a házaséletünkre is.

Talán megbotránkoztató, de az égben kötött házasság elméletét én inkább a platóni filozófia származékának, mintsem valódi bibliai tanításnak tartom. Platón írja A lakoma című művében, hogy egykor az ember androgün lény volt (férfi és nő egyszerre), de aztán az istenek kettévágták, és azóta bolyongunk és keressük az elveszített másik felünket. És hát Platón az, aki szerint a fontos és lényeges dolgok az égben történnek, a földi történéseknek az égiekhez kell igazodni.

Ezzel szemben a Biblia szerint a házasság (mint olyan) Isten akarata. Nagy általánosságban. Persze vannak kivételek, de a cölibátussal való küszködés mutatja, hogy az igazán elhívott nőtlen vagy hajadon ritkább, mint akik önként vagy kényszerből maradnak azok. Az ember közösségre, kapcsolatra teremtetett, elsősorban az Istennel való szeretetközösségre, de Istennek, a nagybetűs Másiknak legelső számú és legfontosabb képviselője a számomra a házastársam. És éppen ahogy Istennel, aki hozzám képest Másik, Jákóbként meg kell küzdenem, hasonlóképp a házastársamban is az örök Másikkal, Istennel találkozom, vele küzdök. A házasság célja nem az, hogy a megtalált másik felemmel felhőtlen boldogságban éljek, hanem hogy megtanuljak benne szeretni. (A keleti ortodoxiának van is egy olyan rokonszenves tanítása, hogy aki nem házasodik meg, menjen el szerzetesnek, mert az egyedül élő ember belerögzül saját önzésébe!)

Elvileg tehát az egyetlen megszorítás, hogy hívő hívővel házasodjon. Ezen belül szabadon és felelősségteljesen kell döntenie, hogy kivel köti össze az életét. Természetesen ebben is, mint az élet más területén, bíznunk kell a gondviselésben, Isten vezetésében, de ez a bizalom fel kellene hogy bátorítson az önálló döntés vállalására. Sajnos látni olyat, hogy az „égben kötött" házasságba vetett hit inkább elbizonytalanítja és szorongóvá teszi a fiatalokat. Vajon nem értem-e félre Istent? Mi van, ha elvétem, és Jancsi helyett Jóskánál kötök ki? Nem csoda, ha sok ifjú Istenre hivatkozva egyáltalán nem mer semmit sem lépni párválasztás-ügyben.

Olyan ez, mint az az egykor budapesti gyülekezetekben elterjedt népszerű elmélet (talán ma is él még!), miszerint Istennek van egy A-terve az életemre, aztán ha én engedetlen vagyok, vagy elvétem az irányt, akkor Isten előáll az úgynevezett B-tervvel. Gondoljuk csak el: az új házasságban eloszlik a rózsaszín köd és jönnek a problémák. Minden házasság nehéz, a problémák egy idő után súlyossá válnak. Ilyenkor aztán titokban azt gondolja a férj/feleség: nyilván nem ő volt Isten A-terve. Sőt, lehet hogy a B-tervét is elszalasztottam! Ez a Jóska egyáltalán nem Isten akarata. És elválik. Parodisztikusan hangzik, de hallottam már ilyenről.

Az ilyen gondolkodás figyelmen kívül hagyja, hogy mind az Isten vezetése, mind a férfi és a nő egymásra találása - végső soron titok, misztérium. Nem lehet okoskodó szabályokra redukálni. Egyet tudhatunk: miután összeházasodtunk egy emberrel, főleg, ha hívő, attól kezdve az a házasság Isten akarata, az ő áldása van rajta és ő velünk lesz küzdelmeinkben.

Az egyik gyülekezetben, ahová régebben tartoztunk, járt egy házaspár: az asszony jóval érettebb volt, mint kissé gyermeteg, furcsa viselkedésű férje. Egyszer a párválasztásról beszélgettünk, ahol néhányan (a lelkészünk és mások) elmondtuk nagyjából ugyanezt, amiről mindeddig írtam. Utána ez az asszony odament a lelkészhez, és bevallotta, hogy óriási megkönnyebbülés volt részt venni ezen a beszélgetésen, és hogy lehet, hogy ő ilyen tanítást még sosem hallott? Nyilvánvalóan nagy nehézségekkel küszködött, és még csak nem is reménykedhetett semmiben. Azt gondolta, már a döntésével elrontott mindent.

A házasság nem a párválasztáskor dől el és nem is lehet a párválasztáskor végleg elrontani. Aki viszont önmagát bábnak képzeli Isten kezében és fatalisztikusan gondolkodik, az már a kezdetben „elrontottnak" gondolt házasságában passzívan fog sínylődni. Jól meg kell nézni, kit választunk, és lehet óriásit hibázni, éppen ezért érdemes színvonalas jegyesoktatásra járni, meghallgatni a bölcs tanácsot. De mivel Isten áldása van rajta, a legnagyobb nehézségekkel küzdő házasságnak is van jövője.

Hozzászólások

1. Sápi Zoltán - 2011-03-10 13:03:37

Nagyon eredeti a Jancsi és Juliska példa :)

Sajnos én inkább az ellenkezőjét tapasztalom: próbálgassunk, próbálgassunk aztán majd csak "bejön" valaki. Persze az inga mindig kileng és vannak szélsőségek, de manapság azért mégis túl nagy a kilengés. Valóban veszélyes azt gondolni, hogy Isten kiszemelt nekem valakit, de ha nem jön be akkor: "ha ló nincs akkor jó a a szamár is" elv következik. Mégis, nem vetném el azt a lehetőséget amit Isten ajánl mikor ezt mondja: szerzek neki segítőtársat, hozzá illőt. Számomra ez azt jelenti, hogy ismer engem és bízhatok abban, hogy tudja, ki hozzám illő és ki nem. Továbbá azt is jelenti, hogy segít a keresésben, a mérlegelésben, a döntésben. De azért mégis csak nekem kell dönteni, teljes felelősségem tudatában és nem vádolhatom Istent, ha mégis rosszúl döntöttem. Mindezt igen kalandos-izgalmas, kissé talán hihetetlennek tűnő módon meg is tapasztaltam és nagyon örülök, hogy feleségemmel együtt ilyen módon kerestük egymást és élünk együtt boldogan immáron 30 éve.


2. Pataki András Dávid - 2011-03-11 10:20:14

Kedves Sára!

Értem én, hogy - nem feltétlenül saját - csalódások sorozata áll azok mögött a féltő szavak mögött, amelyeket leírtál, de szerintem összemosódik két különböző dolog az írásodban. Már az első mondatban egyértelmű:

"Elterjedt nézet, hogy Isten minden Jancsinak előre kiválasztja az ő Juliskáját, és Jancsinak ezután már csak az a dolga, hogy valamilyen a hívő közösség által áthagyományozott módszerrel kifürkéssze az égi akaratot."

Azt gondolom, hogy a mondat - kicsit gunyorosan megfogalmazott - első fele és a - számomra is problematikus - második fele nem feltétlenül függ össze egymással. Sajnos valóban gyakran átjárja a gyülekezeteinket az a fajta csodavárós, mechanikus keresztyénség, amely szerint Isten akaratának gyors és pontos megértése a hit, és az azzal egyedül harmonizáló módszer függvénye. Ez az elképzelés nézetem szerint figyelmen kívül hagyja, hogy Isten milyen sokféle módszerrel vezeti az övéi életét, és hogy időnként valóságos harc volt még Isten bibliai szolgái számára az Ő akaratának megismerése.

Azt viszont hiszem, hogy Isten elém ad egy utat, amelyen vezetni akar. Ez vonatkozik a hivatásomra, vonatkozik a szolgálatomra, és ugyanígy vonatkozik - miért ne vonatkozna? - a házastársamra is. Meg még sok egyéb területére az életemnek. Az út felismerése odaszánt életet és Istenre figyelést igényel. Előfordulhat, hogy valamilyen okból rossz úton indulok el, de azzal a bizalommal járhatom az utat, hogy Isten, ha rá figyelek, időben korrigál. Többször megállította az ószövetségi királyokat vagy az újszövetségi apostolokat, amikor - teljes jószándékkal - rossz volt irány. Ma miért ne tenné meg?

Tudom, mert ilyen harcokban kaptuk egymást, hogy a feleségemet nem én választottam, hanem Isten ajándékozott minket egymásnak. Éppen ezért vagyok nagyon hálás érte. És ennek az öröméről nem vagyok hajlandó lemondani azért, mert egyesek a nekik elkészített utat (életük bármilyen területén) hamis módokon, A- meg B- meg C-terveket felállítva keresik.

U.i. A platóni magyarázat azért nem állja meg a helyét, mert (ha jól emlékszem) Platón idealista filozófiájában a férfi nem egy konkrét nőt keres, hanem "A NŐT". Ez nagyban különbözik attól, amikor valaki azt a nőt/férfit keresi, akit az Úr neki szán. És ha valakiről úgy tűnik, hogy nem az Úr akarata szerint való, akkor lehet bátorságom elengedni - tudja Ő, hogy kit akar nekem adni, és felnyitja rá majd a szemem. Ez a várakozás és keresés nem valamiféle ideológiából, hanem Isten iránti bizalomból fakadhat.


3. Pataki András Dávid - 2011-03-11 11:08:20

Bocsánat, egy mondat, amit az imént leírtam, talán nem egyértelmű mindenkinek. Így fogalmaztam:

"Előfordulhat, hogy valamilyen okból rossz úton indulok el, de azzal a bizalommal járhatom az utat, hogy Isten, ha rá figyelek, időben korrigál."

Ez az "időben" természetesen a házasságkötés előtt van, amennyiben párválasztásról beszélünk. Én is ismerek olyanokat, akik nem Istenre figyeltek, hanem vadul hajtották a házasságot (vagy jött a baba, és az hajtotta bele őket), ilyen esetben persze ne Istent vádoljuk, hogy nem hallottuk meg halk és szelíd oltalmazó szavát. De teljes meggyőződéssel hiszem, hogy az Istenre néző szív számára a Szentlélek tényleg időben világossá teszi, hogy rossz irányba indult el. Még mielőtt bemennénk az egyirányú utcába, ahol már nem lehet visszafordulni.


4. Tóth Sára - 2011-03-11 14:59:12

Kedves András,

elismerem, hogy sarkítottam, főleg lelkigondozói megfontolásból, ugyanis a példák, amiket írtam, mind igazak, és én a fenti módon kisarkított problémában látom részben az okát. Merthogy keresztény körökben elég siralmas a helyzet, talán egyetértünk, a gyülekezetek tele vannak frusztrált egyedülállókkal, keresztény házaspárok egyre nagyobb számban elválnak stb.

Ha viszont belemegyünk mélyebb teológiai kérdésekbe, az iszonyú messzire visz. Ezért írtam később, hogy két ember egymásra találása misztérium, nyilván benne van Isten akarata vagy gondviselése, de hogy pontosan hogyan is, arról lehetne vitázni napestig. Egyrészt a kereszténységen belül sincs egyetértés Isten vezetésével kapcsolatosan. Van, aki a parkolóhelyért is Istenhez imádkozik, van, aki ezt megmosolyogja. Az eleve elrendelésről nem is beszélve. Azt azért mondanám, hogy tudtommal az első mondatom első fele (amihez Te ragaszkodnál, ha jól értem) sem bibliai kijelentés. "Eleve elrendelésről" az Írás csak az üdvösség kapcsán beszél, a házastárs kapcsán nincsen ilyen tanítás. Egyébként Németh Dávid a CSillagponton ugyanezt mondta: Isten akarata az, hogy a társunk hívő legyen, azon belül szabadon választhatunk. Szerintem végső soron ez egy paradoxon, és ha mégis hasonlít az eleve elrendelésre, arról meg azt hiszem Szűcs Ferenc professzor mondta, hogy olyan az, hogy én keresem és találom meg a katedrálist, én nyitom ki az ajtaját, én sétálok be rajta, majd visszanézek, és az ajtófélfán azt olvasom: Isten hozott! De ezzel nem spórolom meg a felsorolt lépéseket.

Ha fel akarjuk oldani a párválasztás misztériumát, minden irányban nehéz ellentmondásokba ütközünk. Írod például, hogy a Szentlélek időben világossá teszi, ha valaki rossz irányba indult el. És ha valaki nem figyelt eléggé a Szentlélekre, és a rossz irány később derül ki, akkor mi van? Házassága nem az Isten akarata? És mégis mely kritériumok szerint dönti ezt el? Mint mondtam, amikor már meg van kötve, szerintem minden házasság az Isten akarata. Én a rejtett fatalizmus ellen érveltem: sztem a hívő ember jövője nyitott, és ez egy csodálatos örömhír, nincs olyan, hogy örökké és végleg elrontott volna valamit.

Javaslok egy áthidaló megoldást: a házastársam nem eleve elrendelt akarat, hanem Isten ajándéka számomra! Ez szerintem sokkal reménykeltőbb teológia: a mi esküvői igénk, tizenhárom évvel ezelőtt, az volt, hogy "minden jó adomány és tökéletes ajándék a világosság atyjától száll alá...."


5. Pataki András Dávid - 2011-03-12 16:53:31

Kedves Sára!

Köszönöm válaszodat. Az a helyzet, hogy az ajándék szerintem is az egyik legjobb kép, a különbség köztünk csupán annyi, hogy én személyesen elkészített ajándékot látok benne. Ahol viszont szerintem ennek az egész kérdésnek a kulcsa rejlik, az nem az eleve elrendelés, amely egy speciális szótériológiai kérdés, hanem Isten gondviselése.

Nagyra becsülöm Németh Dávidot is (őszintén), de azért előttem mégis nagyobb a tekintélye a Szentírásnak, illetve a hitvallásainknak. Az utóbbival hadd kezdjem! A Heidelbergi Káté 27. felelete ezt válaszolja arra, hogy mi az isteni gondviselés: "Istennek mindenható és mindenütt jelen való ereje, mely által mennyet és földet, minden teremtménnyel egyetemben, mintegy saját kezével fenntart, és úgy igazgat, hogy fák és füvek, eső és szárazság, termékeny és terméketlen esztendők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szóval minden, nem történetesen, hanem az Ő atyai kezéből jön." Itt ugyan nincs szó házastársról, de a felsorolás egyértelműen példákat hoz fel; számomra mindenképpen elég fura gondolat lenne, ha a paprikáscsirkét és a fizetésemelést Istennek tulajdonítanám, a feleségemet pedig nem. (Érdemes még elolvasni a 28. kérdés-feleletet arról, hogy mennyire Isten kezében tudhatjuk az életünket.)

Persze én azért ragaszkodnék különösen is ehhez, mert én úgy látom, a Biblia tényleg ezt tanítja, ezért áll meg a Káté származtatott tekintélye. Néhány példa: Isten irányítja a nagypolitika szereplőit (2Kir 19:28); ajándékozza az esőt (Jak 5:17); gondoskodik a ruházatunkról (Mt 6:30); és még a hajunk szálát is számon tartja (Mt 10:30). Pont a társkérdésben mondaná azt, hogy "kaparj, kurta, neked is lesz"?

Én hiszem, hogy Isten szava terápiás hatású - természetesen akkor, ha helyén mondjuk. Elfogadom, hogy van olyan helyzet, amikor nem Isten személyes gondviselésének ezt a vonatkozását kell hangsúlyozni; bár azt hiszem, sokszor bátrabban beszélhetnénk Istennek erről a cselekvéséről, amelyet a Biblia szereplői annyi örömmel vallanak meg. Mert ha azon a gondolatmeneten haladok, hogy Isten nem készített nekem személyesen társat, és az én feladatom, hogy felkutassak egy hívőt magamnak, akkor mit mondok az egyedülállónak, aki emiatt szenved? Hogy "Te vagy az a lúzer, aki még párt sem tudott magának találni"? Esetleg "Te vagy az a madárijesztő, aki senkinek sem kell"? És ha élete végéig nem talál magának párt? Akkor hogy érezheti magát?

Ha viszont komolyan veszem, hogy Istennek az életemre nézve személyre szóló terve van, akkor tekinthetem az egyedüllétet is ajándéknak. Amelyet felhasznál az Úr a maga tervében. Pál nem véletlenül nevezi ezt a helyzetet lelki ajándéknak (1Kor 7:7). És ez nem olcsó vigasz: tényleg olyan lehetőségeket rejt, amiket házasember nem él át.

Már tegnap is azt hangsúlyoztam, és továbbra is ragaszkodom ehhez, hogy az Isten vezetéséről alkotott hamis kép okoz problémát, és nem Isten személyes gondoskodása az életünkről. Azt gondolom, a vezetésről szóló tiszta tanításra lenne szüksége annak, aki emiatt szenved. (Pl. hogy Isten gondoskodása nem azonos a sült galambra várakozással. A fizetésemet is az Ő kegyelméből kapom, mégis megdolgozom érte. A túrós csuszát is el kell készíteni, ha Ő adja is. Nem folytatom.) Meg kellene tanulni, hogy az eredmény nem a munkám jutalma, hanem Isten áldása (Zsolt 127). De Isten szeretettel és személyesen adja áldását az Ő gyermekeinek.


6. Pataki András Dávid - 2011-03-12 23:28:32

Kedves Sára!

Bezárt a könyvtár, úgyhogy délután már nem tudtam válaszolni a kérdésedre (ha nem akartam négy napra ott maradni, el kellett jönnöm). Ezt írtad: "És ha valaki nem figyelt eléggé a Szentlélekre, és a rossz irány később derül ki, akkor mi van?"

Lehet, hogy nincs igazam, de itt alapvetően nem mennyiségi ("eléggé") kérdésről van szó, hanem inkább minőségiről ("egyáltalán"). Én hiszek abban, hogy ha az ember szívében ott van a készség Isten szavának cselekvésére, akkor nem rajta múlik, hogy megértse azt: Isten vállalja a vezetés felelősségét. Pál azt írja: "Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk." (Fil 3:15-16) Az én feladatom, hogy aszerint éljek, ahogy Isten elém adja, és Ő helyreteszi a tévelygéseimet, ha vannak (persze vannak bőven).

A baj akkor van, és én erre gondoltam, amikor valaki nem azért fordul Istenhez társért, mert érdekli Isten döntése az életéről, hanem mert át akarja hárítani a felelősséget Istenre - saját döntéséért. Itt van a minőségi különbség. Ha nem az vezet, hogy legyen meg a Te akaratod, hanem hogy igazold az enyémet. Ha akkor is megy valaki a feje után, amikor felmerül annak a gyanúja, hogy Isten akaratával ellentétes irányba indult el. Ilyenkor ne lepjen meg, ha az eredmény nem az Istent jellemző jó, hanem a minket jellemző rossz lesz.

Általában én is azt vallom, hogy a létrejött házasság ilyenkor is kötelez. A bűnt meg kell vallani, és elfogadni a kegyelmet, aztán, ahogy írod, megküzdeni a házassággal járó harcokat. Ugyanakkor hallani időnként olyanokat, hogy pl. a házastárs agressziója a család többi tagjának testi épségét vagy akár életét fenyegeti. Ilyen szélsőséges esetekben tudom elképzelni, hogy egy rossz házasságból a válás lehet a felelősségteljes kivezető út. Sajnos a bűn valósága időnként felülírja Isten legtisztább kijelentéseit is. De én alig tudom elképzelni, hogy az, aki tényleg őszinte szívvel és odaszánással, akár változtatásra is készen kérdezi Istent a párválasztás, az együttjárás és a jegyesség időszakában, az köthet ilyen házasságot, annak a Szentlélek ne nyitná rá a szemét arra, hogy rossz irányba vivő úton indult el. Szóval nem hiszem, hogy rettegni kellene azon, hogy "mi van ha elrontom": ha a jó Pásztort követve járom az utamat, bízzak Benne, hogy csak olyan helyre visz be, ahol Ő személyesen őriz engem (még a "halál árnyéka völgyében" is velem van). Az én feladatom, hogy legyek kész elindulni, ha Ő indít.

Egyébként meg az írásod nagy részével teljesen egyetértek, azzal is, amit a különféle módszerekről meg A- és B-tervekről írtál, és annak különösen örültem, hogy megfogalmaztad, hogy a házasságkötés nem a végpont, ahol már minden eldőlt, hogy a házasság állandó harc az egységért, hiszen mindez Istennel való kapcsolatunk képe. Talán nem is tettem volna semmiféle megjegyzést, ha a mondandódat nem erre az "égben köttetésre" hegyezed ki. De összességében úgy látom, hogy gyakorlati következményeiben Te is ugyanúgy gondolkozol a párválasztásról és a házasságról, mint én, legfeljebb a teológiai hátteret fogalmazod meg kicsit másképpen. Köszönöm az írásodat, és köszönöm a válaszodat is!

Testvéri szeretettel:

András


7. Tóth Sára - 2011-03-17 19:24:59

Kedves András, közben iskolaszünet volt, úgyhogy nem láttam a válaszaidat, szerintem sincs olyan nagy különbség a vélekedéseinkben, bár a Gondviselés kérdése számomra nem lezárt probléma. Ajánlom ehhez Vályi Nagy Ervin: Minden idők peremén című kötetét. Üdvözlettel, Sára



Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Pete Violetta
Ikarusz
Ember-ügyeket emészt monoton olajos morajlással az epe-sárga doboz

Gondolkorzó

Tóth Sára
A házasságok az égben köttetnek?
Tanítások, tévtanítások és az évek, meg a rutin...

Felszín

Luzsica Fanni
Örök szerelem
Korszakok, évszakok, szerelemszakok...

Szakács Gergely
Pár-Kapcsolat
Kompromisszum képtelen daru és kócsag

Adamek Norbert
A nagy Ő - van-e egyetlen, hozzám való?
Hogy is akarja ezt az Úr pontosan?

Magasság

Czapp Enikő
Szerelemrecept
Doktor úr kérem, írjon fel nekem egy kis szerelmet

Réz-Nagy Zoltán
Szulamit - korszakról korszakra
Belenövünk az érzelmekbe

Mélység

Nagy László
Csak a szexre kellesz?
Tisztaság, félelem, elzárkózás, tagadás

Bagdán Zsuzsanna
A., Zs. és az Isten szerelme
A szerelem a lélek fogfájása, hacsak nem...

Pete Violetta
Érintés és botránykő
Az a bizonyos hetedik parancsolat

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (3)
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Teljesség

Czapp Enikő
Aranyszínű
A legszebb ének

Dobóczky László
Szerelmem neve
Találkoztál már azzal, aki téged így tud szeretni?

Üzenet

Nagy László
„Egy csók és más semmi..."
De micsoda minőségi változás

Bálint Katalin
Néhány szó a kompromisszumokról és az önzésről
„Két kicsi kecske baktat a hegyre..."

Áthallások

Makay László
Keresztény-kompatibilis szerepjáték
Tudom, hogy merre jársz - Fogalmam sincs, merre kószálsz

Miklya Zsolt
A szerelmet Te találtad ki?
Töprengés a szerelemről

Bölcsföldi András
Falat kenyér
„A szerelembe, mondják, belehal, aki él, de úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér."

Riport

Fekete Zsuzsa
Kutyából szalonna
Mindent és mindenkit megkapott, amit és akit csak akart, mégis üresnek érezte az életét, halálfélelemmel kelt és feküdt.

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Szüzesség - de meddig?
„Mér' vagy olyan ideges Kislány? Csak nem valami elveszett?"

Kedvek Vera
Hosszú-táv-kapcsolat
„Hiányod átjár, mint huzat a házon"

Miklya Luzsányi Mónika
Fehér ruha, gyűrű, mirtusz...
Házassági szokások a világ különböző sarkain

Látogatóink száma a mai napon: 3004
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44209436

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat