belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Zsolt

Alma és fája

Áldozat és evangélium groteszk dán filmnyelven

Nem esik messze az alma a fájától – jutott eszembe, amikor megnéztem az Ádám almáit, s azon törtem a fejem, mire is való a filmben az alma, ami szinte az orosz ikonok, tarkovszkiji ikonikus filmnyelv képi erejével mutatja meg egy almafa színeváltozásait, így válik dogma-film helyett ikon-filmmé, mindezt már-már abszurdba hajló groteszk humorral tálalva. De mielőtt belépnék Ádám alma-terébe, nyíljon meg kicsit a Gengszterek fogadója is, amit szintén a dán Anders Thomas Jensen írt és rendezett. A 2000-ben bemutatott akció-vígjáték, vagy inkább krimi-groteszk már tényleges kilépés a dogma-film keretei közül, ami, úgy tűnik, szűknek bizonyul Jensen írói-rendezői tálentuma számára, hisz legalább annyira vonzódik az emberi világ groteszk és abszurd szerkezetének bemutatásához, szimbolikus-képi megjelenítéséhez, mint a Dogma kozmetikázatlan valóságábrázolásához.



Nos, a négy nagyon is karakteres és valóságos gengszter számára valahogy nem jönnek össze a dolgok. Hiába profik a szakmában, egy fatális tévedés – eladhatatlan csempészáru – következtében a kisfőnök, a már élete felezőjéhez érkező Thorkild a nagy maffiafőnök, Eszkimó adósává és hűbéresévé válik, társaival együtt. Egy sikeres széfrablás után azonban meglépnek a lopott pénzzel, és egy erdő közepén, egy elhagyott fogadóban kötnek ki – mintha csak mesében történne mindez, nem véletlenül hangzik el Andersen neve is a filmben, s nem véletlenül idéz a nyitó és záró kép anderseni hangulatot. A fogadó kényszerű állomás a menekülő gengszterek életében – sebesülés éri egyiküket, amit ki kell heverni –, de a mesei átváltozás, átalakulás terévé válik. Megnyílik a szereplők belső szobája, és sorra megismerjük kamaszkori élményeiket, amelyek eltávolították őket családjuk álszent és erőszakos (kis)polgári rendjétől, és lázadóvá, majd bűnözővé váltak.
Thorkild apja tizennyolc évet töltött egy almafa nevelésével, s életműve gyümölcsét várja áhítattal, feleségével és kamasz fiával együtt. A fán érő, pirosló három alma – tényleg, mint a mesében – a fiú három próbájává válik. S itt már, ugye, bibliai szimbólum is a három. Nemcsak az édenbeli kísértésre, hanem Jézus megkísértésére is utal. A kamasz Thorkild inkább külön szobát szeretne magának, minthogy részesüljön az alma szentségében és apja szüntelen horkolásában, amitől nem tud aludni. Ám a szülők érzéketlenek a fiú szükségeire, az apai életmű – „Az én almafám. Az én almáim.” – bűvöletében élnek, groteszk tükrét mutatva meg az isteni tudás helyett magán-emberivé váló tudásnak, önbecsapó illúziónak. A kamasz fiú végül is nem tud ellenállni a kísértésnek, és megeszi az első almát. De kérése – a külön szoba – nem jut el az apai/anyai fülekhez, tette a legsúlyosabb bűn, a szülői értékrend iránti lázadás manifesztumává válik. A második almát otthagyja a fán, de körberágja. A harmadikat pedig kék színű festékbe mártja. A következő képen a kék alma mellett már az apa testét is látjuk lógni: felakasztotta magát.
Nem esik messze az alma a fájától – Thorkild, valahol az életfelezője körül, szembesülni kénytelen elrontott életével, mintha a dantei erdőbe jutott volna maga is: „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém.” Mintha a saját, gengszteri életműve sem lenne több, mint az apja három almája. A fordulat, ami az erdő közepén bekövetkezik az életében, s aztán a társai életében is, az eredethez való visszatérés, az élet fájára = fogadójára való rátalálás metaforájává válik. „Itt és csak itt van az a hely, ahová mindig is tartoztak.” A groteszkül kicsavart, kificamodott emberi világban a mese evangéliuma állítja helyre a rendet: teszi gengsztereinket vendégfogadó és -szerető lényekké, ami persze nem megy áldozat – alma-, állat- és emberáldozat – nélkül, még a mesében sem.

Az Ádám almái (2005) című filmben Jensen mintha a gengszterek groteszk meséjét folytatná, írná tovább. Az isten háta mögötti parókia, templom és templomkert kis közössége – akár valami abszurd fogadó – közmunkára ítélt bűnözőkből áll, az alkoholista és kleptomániás, lecsúszott teniszbajnok, Gunnar, és a kizárólag olajkutakat rabló, hazája függetlenségéért küzdő arab bevándorló, Khalib mellé új jövevény érkezik, a bőrfejű, neonáci Adam. A fura, deformált figurákból álló közösség vezetője Ivan, a lelkész, aki talán a legfurább figura mindőjük között. Együgyű hitével mintha nem akarná felfogni a körülötte lévő valóságot. Pontosabban csak a hitéből és személyiségéből fakadó sajátos szűrőn keresztül, ami tagadja a gonosz létét az emberben, hiszi, hogy a bűnös visszavezethető eredeti jóságához, hogy minden rossz a sátán által küldött próba, ami legyőzhető, mert Isten mellettünk van.
A kételkedő, luciferi szellemű Adam szembesíti őt a valósággal: nyomorúságos gyermekkorával, fia fogyatékosságával és felesége öngyilkosságával, ráadásul brutálisan összeveri, ám a lelkész továbbra is minden rosszból csak a jót szűri ki. De milyen áron: füléből folyni kezd a vér, hiszen a hitét érte támadás, és a hitet közvetítő szerv – „a hit pedig hallásból van” (Róm 10,17) – mutatja meg az áldozatot. A vér egyszerre mesei és evangéliumi motívum: nincs rá fizikai magyarázat, akkor indul el a vérzés, ha Ivant mélyen érinti valami, és egy fantasztikus méretű, röplabda nagyságú agydaganatra utal Ivan fejében, ugyanakkor Krisztus sebére is, ami hol itt, hol ott vérzik fel újra a legendáriumokban. Mintha az evangéliumi törvény – „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval” (Róm 12,21) – valóban a szívébe-lelkébe-elméjébe lenne írva, hatalmas szűrőként védve meg őt a világ gonoszságától.
Pedig úgy tűnik, a szűrő felmondja a szolgálatot. Az Adam szobájába Ivan által betett Biblia időnként leesik a komód tetejéről, és mindig ugyanott nyílik ki: Jób könyvénél. Adam eleinte csak félredobja a Bibliát, de aztán felfigyel a szokatlan ismétlődésre. Maga is kipróbálja, többször leejti, de a könyv nem tágít: Jób könyvénél nyílik ki megint. Adam olvasni kezd, egészen belemerül, még az ágyában, elalvás előtt is Jóbot tanulmányozza. A teológiai kurzus eredménye a legkegyetlenebb vád, ami csak ember – Adam – szájából elhangozhat: a lelkészt és a közösséget érő csapások nem a sátántól, hanem Istentől valók. Isten gyűlöli őt, és tönkretesz az életében mindent. Ivan szűrője ezt nem bírja ki, elveszti hitét, elbizonytalanodik, s ezzel együtt a kis közösség is szétesik, ráadásul megjelenik egy neonáci csoport, Adam régi barátai, a gonosz világ maga. És akkor történik a csoda. Hisz sem a mese, sem az evangélium nem létezik csoda nélkül, ahogy nem létezik áldozat nélkül sem. Dulakodás közben elsül egy pisztoly, Ivant fejlövés éri, vére beteríti az egyik gonoszt. Ivan a földön fekszik, kitekeredett pózban, krisztusi korpusz, kinyírt áldozat gyanánt. Csakhogy a golyó az agydaganatot érte és megsemmisítette, így Iván túléli a halálos lövést, mintegy feltámad halottaiból.
Nem esik messze az alma a fájától – a tanítvány mesterétől: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha én szenvedtem, ti is szenvedni fogtok, ha az én életem gyümölcsöt termett, ti is gyümölcsöt fogtok teremni. A templomkertben álló almafa gyönyörű termést ígér, amikor Adam megérkezik, hiszen meleg volt a nyár. És az almafa sorsa mintegy stációszerűen kiábrázolja a közösség állapotát. Az almának még érnie kell, és Adam megérkezésekor azt a feladatot vállalja/kapja, hogy gondozza a fát, s majd készítsen almalepényt a gyümölcséből. Ám rövidesen, baljós jelként, a fát varjak lepik el, s az édes gyümölcsöt lakmározzák. Hiába minden próbálkozás, csak Khalib pisztolylövéseire pusztulnak és tűnnek el. Visszaverték ugyan a támadást, de előkerül az addig rejtegetett fegyver. Adam is támad, szóval és tettel, s nemcsak képletesen, hanem ténylegesen is lefejeli a lelkészt. Ekkor jön az új támadás, immáron belülről, kukacok rágják az almát, a parókia lakói leszedik hát a még ehető gyümölcsöt. Adam újra támad, Istent vádolja meg, s akkor megnyílik az ég, villámcsapás éri az almafát. Üszkös korpusza hirdeti a bekövetkezett áldozatot. S egy megperzselt héjú alma jelenti majd a folytatást: Adam az egyetlen megmaradt almából elkészíti az almás lepényt, amit a gyógyuló Ivannal együtt esznek meg a kórház kertjében. Különös úrvacsora ez, az almatestből való részesedés, hiszen minden jó fa jó gyümölcsöt terem, még ha tűz áldozata lesz is, és gyümölcseiről ismerszik meg a fa, hogy milyen. Adam, aki átélte az almafa-jelenést, elhozza Ivannak az összetartozás jelét – az almás sütin forgó napkorongot mintáznak az almaszeletek –, s a fordulat ezzel az ő életében is bekövetkezik, hiszen nem esik messze az alma a fájától.
Minden jó, ha vége jó – mondja a mese logikája. A templomkertben új almafacsemete zöldül, és a záró képsoron Ivan munkatársaként látjuk viszont – lenszőke hajjal – a hajdani bőrfejűt. Győzhet a rosszon a jó – mondja az evangélium logikája, és a Szenvedő derűs arca az érkező új jövevények felé fordul.

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 16., szerda,
Gál napja van.
Tartalom
Vezércikk

Szerkesztő
Jelen vagyok
Ott voltak és megélték - ott vannak és megélik még ma is

Gondolkorzó

Tóth Sára
Önpusztítás vagy önátadás?
Odaszántság és mártíromkodás között néha elmosódnak a határok

Felszín

Detzky Panni
Böjt személyesen
Koplalás és kopogtatás, lelki méregtelenítés?

Turcsik Ferenc
Hajszálnyi...
Nüánsznyi eltérések - hatalmas különbség

Magasság

Nagy Dávid
Áldozzunk a tudomány oltárán?!
Amikor beszorulunk az etika és a logika közé

Nagy Dávid
Apokalipszis most?
Honnan tudjuk, hogyha már a végét járjuk…

Mélység

Puskás Gabriella
Akár egy vízcsepp (4)
Folytatásos novellánk betegségről, őszinteségről, félelmekről és megoldásokról

Bella Péter
Rettegés és fájdalom házon belül
Köztünk élő áldozatok – a családon belüli erőszakról

Teljesség

Juhász Ábel
Az „áldozat" etimológiája
Egy szó, és minden, ami mögötte van

Thoma László
Utunk a kereszt felé
Harminc ezüstpénztől az örök életig

Üzenet

Detzky Panni
Jellé válni
Isten és az Ő abszurd szeretete a Via Dolorosán

Makay László
Önfeláldozásból dicséretes
Botorkálunk a kézmosóvíz felé

Thománé Szikora Anita
Szeretsz engem?
Az sohasem volt kérdés, hogy Jézus szereti-e Pétert...

Áthallások

Szakács Gergely
A Hattyú halála
Balerinatánc borotvaélen

Miklya Zsolt
Alma és fája
Áldozat és evangélium groteszk dán filmnyelven

Tóth Sára
Az "Emberek és Istenek" című filmről
„Önmagamat tagadnám meg, ha nem maradnék"

Réz-Nagy Zoltán
Egy ajándék kisplasztika, mely az áldozat és megváltás titkát hordozza
Jézus kezébe adni Ábrahám hitét

Czapp Enikő
Kinek a keze festi meg az istenképedet?
Dzsida és az ő Krisztusa

Kitekintés

Czapp Enikő
„Húsvét, amely minden hívőket megszentel"
Így ünnepel az ortodoxia

Miklya Luzsányi Mónika
Áldozati formák
Ahogyan az isteneket békítgették és ahogy Isten megbékéltetett

Miklya Luzsányi Mónika
Életáldozat
125 éve született Molnár Mária. Szolgálatára emlékezünk.

Kedvek Vera
Madárlátta ölelés
Magyar reformátusnak lenni – Svédországban

Látogatóink száma a mai napon: 5596
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45522736

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat