belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika

Byte-agyú gyerekek

Otthon, az iskolában, a templomban. Like-oljuk őket vagy sem?

Y-generációnak nevezik őket, de vannak, akik már Z-generáció előretöréséről beszélnek. Én magam találóbbnak érzem Boldizsár Ildikó kifejezését, a „byte-agyú gyereket” mindenféle Y-nál és Z-nél.

De miért is byte-agyúak a gyerekeink? 
Mert nekünk, felnőtteknek néha úgy tűnik, hogy az agyukban egy sok terrabyte-os winchester pörög, látásuk pixelekben mérhető, lelkük pedig csak on-line csatlakozással érhető el. Egy más kultúra más gyermekeivel találkozunk nap, mint nap otthon, a tanítási órán vagy a templomban. Nem jobbak vagy rosszabbak, mint mi voltunk, hanem egyszerűen mások, mert más lett a világ körülöttük.

Ők már az internetes kultúrába nőttek bele. Elektromos ketyeréik szinte hozzájuk nőnek, s ezek a használatával meghosszabbítják, kitágítják saját személyiségüket.
Ez a személyiségburok egyszerre mereven zárt és rugalmas: az interneten keresztül sokakkal vannak napi kapcsolatban, ám a külső (főként szülői, nevelői) behatásokat mereven elutasítják.

Hihetetlen gyors ismeretszerzésre képesek, de képesek akár napokat értelmetlenül „kockulni” a számítógép előtt. Ami nekünk egykor többórányi vagy akár -napi könyvtári, levéltári kutatást jelentett, azt az ismeretet ők néhány kattintással megszerzik. Éppen ezért intellektuálisan nagyon érettek lehetnek, rengeteg lexikális tudással rendelkezhetnek, de érzelmileg gyakran infantilisek.

Mivel saját világukba nehezen engedik be a felnőttek normáit, sokszor az alapvető viselkedési szabályokkal, társadalmi elvárásokkal sincsenek tisztában. A byte-agyú gyerekek gyakran analfabéták érzelmileg, a tapintat, az empátia, a beleélő képesség hiányát figyelhetjük meg náluk. Amikor ezt tapasztaljuk, szeretjük a számítógépes játékokra, a média mindent elárasztó szennyuralmára kenni a dolgot, s nem vesszük észre, hogy mi magunk is hibásak vagyunk.

Hajtunk a pénz után, kiváló fogyasztói lettünk a konzumált társadalomnak, ám egyre ritkábban jut időnk leülni és beszélgetni a gyerekkel. Elfelejtjük a családi szertartásokat, a gyerek múlt nélkül nő fel. Nincs idő elmesélni a kisgyermekkor vicces történeteit, a családi nagy legendákat, amikor egy-egy történelmi kataklizma során a szülő, nagyszülő helytállása jelentette a család továbbélését, nincs idő mesélni magunkról, a múltunkról, a történelmünkről. Így ne csodálkozzunk, ha a gyerekek számára csak a jelen, pontosabban csak a pillanat létezik, s a virtuális valóság számukra reálisabb, mint az, amit mi élünk.  

Vezetni, nevelni, tanítani? De hogyan? 

Nem csodálkozhatunk azon sem, ha jól körbebástyázott virtuális világában csak a saját értékrendje és normái szerint akar és tud élni. Amíg nem mutatunk nekik egy élhetőbb világot, addig a falak megmaradnak közöttünk. S ezeket a falakat csak szeretettel és türelemmel tudjuk lebontani. Elsősorban fontos megismerni azt a világot, amelyben él: ismerni a játékait, hallgatni a zenéit, megnézni a filmjeit. Nagyon hasznosak az éppen trendi közösségi oldalak, ahol ezeket az információkat a gyerekek megosztják egymás között, így mi is könnyebben tudunk tájékozódni a világukban. Ráadásul ha látják, hogy nem csak érdeklődünk, hanem valóban jelen vagyunk (virtuális) életükben, akkor ők is hamarabb nyitnak felénk, könnyebben fogadják el az általunk közvetített értékeket.

Persze az iskolában egészen más a helyezet, mint otthon. Akármilyen nehéz is, ahhoz, hogy sikert érjünk el, új pedagógusmodelleket kell felépíteni.
A mindentudó, autokrata pedagógus szerepe ugyanis ma már nem (vagy igen kevéssé) működik. Már csak azért sem, mert a gyerekeink sokkal többet tudhatnak nálunk, akár saját szakterületünkön is. A diktatórikus, egyeduralomra épülő irányítást pedig egyszerűen nem tűrik. Bezárnak, s hiába vesszük el tőlük az mp3- lejátszót, hiába húzzuk ki fülükből a fülhallgatót, nem fog elérni hozzájuk a hangunk, amíg úgy nem érzik, hogy partnernek tekintjük őket.

Partnerségen alapuló ismeretátadás során a pedagógus olyan vezető, aki segít a gyereknek felfedezni a világot, aki épít a gyermek meglévő vagy megszerezhető tudására, ismereteire, aki képes aktiválni a tananyag irányában (is) a gyerekben lévő információéhséget.

Ez persze rengeteg többletmunkát, új módszertani követelményeket támaszt a pedagógusoknak, lelkészeknek, hitoktatóknak. Mivel a byte-agyú gyerek csak azt tanulja meg, ami érdekli, sokszorosan felértékelődik például a motiváció súlya.  A tanórának rövid, pörgős egységekből kell felépülnie, mivel a monotónia-tűrésük minimális. A száraz elmélet (olvasási, szövegértési problémáik miatt) nehezen érthető nekik, ezért az ismereteket érdemes azonnal bekapcsolni az életgyakorlatba. Ez lenne egyébként a valódi kompetenciafejlesztés lényege is. Amennyire csak lehet, hagyni kell, hogy ők maguk fedezhessék fel az ismereteket, az összefüggéseket. Jól bevált módszer a projektrendszerű oktatás, amikor egy-egy témát önállóan vagy kiscsoportban maguk dolgoznak fel a diákok. A témanapok, a különböző tantárgyakhoz kötött életjátékok pedig a komplex világlátás és értelmezés kialakulását segítik, amely már nem a virtualitásba, hanem a hétköznapok világába kell hogy elvezesse gyermekinket.

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. április 25., csütörtök,
Márk napja van.
Tartalom
Vezércikk

Rácz Róbert
A (vak)vezetőkről
Serpa kerestetik Isten-országa expedícióra

Gondolkorzó

Szabados Tamás
Egy marslakó a keresztény vezetőkről
Így néz ki az akváriumon kívülről

Felszín

Miklya Luzsányi Mónika
Nagytiszteletűek
Gyülekezetvezetői karakterológia kánikulai napokra.

Géczy Ráhel
Fiatalkori tapogatózások és túlkapások
Jézus követése ésszel és ész nélkül

Magasság

Tóth Sára
Isten vezetése és az önrendelkezés
Átadni az irányítást – megy ez nekünk?

B. Tóth Klára
A tanárság nem múló állapot
Van, amit nem tanít meg az internet?

Mélység

Nagy László
Kettő az egyben: vezető és vezetett
Tudsz-e kicsiből naggyá lenni, vagy nagyból kicsivé ha kell?

Szakács Gergely
Ki a főnök?
Családi kötélhúzósdi

Teljesség

Czapp Enikő
NapKrisztus
M. S. mester és Isten közös alkotása

Nagy Dávid
Érdemes követni a „nagy mókamestert”?
Nem ver, nem rugdal, nem gúnyol – előtted megy

Üzenet

Turcsik Ferenc
(Ko)ordináció
Az ismeretlenek barátok és a pohár félig tele van…

Miklya Zsolt
Sziget ünnepi díszben
Molnár Mária emlékére

Réz-Nagy Zoltán
Shackleton – parabolák a jég hátáról
Néha létkérdés, hogy kinél van az irányítás

Áthallások

Géczy Katalin
Melyik dallam vezet hozzá?
A Kékszakállú-elemzések margójára

Miklya Zsolt
Ha lépések neszét hallod...
A sztalker, a király és a költő

Hancsók Barnabás
„Ha hibáznék, Önök majd kijavítanak!”
Két film a világ egyik legnagyobb vezetőjéről

Bölcsföldi András
Rutin
Szokások, melyek átveszik a hatalmat a gondolkodásunk felett

Riport

Pete Violetta
A hangember (2) – ahogy szavakból híd épül
Horváth Gergely a rádió missziós lehetőségeiről

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Byte-agyú gyerekek
Otthon, az iskolában, a templomban. Like-oljuk őket vagy sem?

Látogatóink száma a mai napon: 85
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44206517

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat