belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Üzenet

Miklya Luzsányi Mónika

Ölelj jóvá!

Az érintés erőt ad. Azt üzeni: szeretlek! Fontos vagy nekem!

Alsó tagozatos tanítónő, hitoktató ismerősömmel beszélgettem a minap. Ő mesélt egyik tanítványáról, egy kisfiúról, akit kezelhetetlennek tartottak a kollégái, és neki is sok fejtörést okozott. Egyik órán éppen emellett a gyerek mellett állt meg, s rátette a vállára a kezét, majd ahogy magyarázott, önkéntelenül is megsimogatta a fejét. A gyerek szinte belebújt az érintésbe, mint egy kiskutya, úgy bújt a tanítónőhöz, aki innentől tudta: megtalálta a kulcsot az eddig nevelhetetlennek bélyegzett gyerekhez.

Szeretsz? Ölelj meg!

Ma már talán közismert Gary Chapman öt szeretet-nyelve, melynek az a lényege, hogy mindenki másként „érti meg" és éli át a szeretet kifejezését. Az együtt töltött idő, a beszélgetés, az odafigyelés, gondoskodás, az ajándékok, a dicséret vagy az érintés, a testi kontaktus is kifejezheti az üzentet: „Szeretlek! Figyelek rád. Fontos vagy nekem." Ám minden ember más nyelvet beszél, másból érti meg ezt az egyszerűnek tűnő közlést. Ross Campbell szerint a szeretetigényünket egy üres hordóhoz lehet hasonlítani. Az életünk és a kapcsolataink akkor működnek jól, ha ez a „szeretettank" tele van. Ha azonban nem a megfelelő szeretettel fordulunk a másik felé, akkor az olyan, mintha lyukas edénybe próbálnánk vizet önteni. Barátnőmet ismerve a példában említett kisfiúval is biztos elbeszélgetett többször, próbálta jóra inteni, vagy motiválni piros pontokkal, matricákkal, biztosan rendszeresen megdicsérte, ha valami jót tett, mégsem ért el vele semmilyen eredményt. De amikor a dicsérő szavak mellé meg is simogatta, vagy a dorgálás során megfogta a karját, a gyerek azonnal megértette a jelzéseit. Mert ennek a kisfiúnak az érintés volt a szeretetnyelve.

Nagy ölelés

Az ötvenes-hatvanas években, amikor a kollektív nevelés eszméje virágkorát élte, a pszichológusok döbbenten figyeltek fel arra a jelenségre, hogy például az árvaházban, nevelőotthonban vagy bentlakásos iskolában felnövő gyerekek hiába élnek jó vagy akár jobb körülmények között, mint hasonló korú társaik, mind testi, mind lelki fejlődésük jóval alulmarad a családban felnövő gyerekekénél, s ennek egyetlen oka volt: az érintés hiánya. Nem mintha a gondozónők soha nem érintették volna meg a gyerekeket, hiszen a pelenkázás, etetés, fürdetés vagy a játék közben óhatatlanul is testi kontaktusba kerültek a gyerekekkel, de ezek a mozdulatok minidig funkcionálisak voltak, valamilyen cél érdekében történtek. A nevelőotthonban felnőtt gyerekek soha, vagy csak nagyon ritkán élték át a „nagy ölelés" élményt. Hogy csak azért ölellek meg, mert szeretlek. Azért simogatlak meg, mert jó veled lenni. Azért érek a válladhoz, hogy tudd: itt vagyok veled. A pszichológiai kutatások azt is bebizonyították, hogy a normális fejlődéshez naponta minimum 4-7 ölelésre van szüksége a gyermeknek. A későbbi kutatások kiderítették az is, hogy a felnőtt embereknél sincs ez másként: csak akkor tudunk felnőttként maximális fordulatszámon teljesíteni, ha megkapjuk a napi ölelésadagunkat, és erre mindenkinek szüksége van, függetlenül attól, hogy mi a szeretetnyelve. Akinek a testi kontaktus, azok a napi 4 ölelésnél sokkal többre vágynak.

Lassan elfogy az érintés...

Mindezek tudatában érdekes és egyben fájdalmas is megfigyelni, ahogy az érintés kikopik az életünkből. A családok többségében ugyanis az a tendencia hatalmasodott el, hogy a kisgyermeket gyakran ölelgetik, ölbe veszik, dajkálják, a kamasz vagy netán felnőtt gyerekkel azonban szinte teljesen megszűnik a testi kapcsolat.
De sajnos a mai gyerekek közel sincsenek olyan jó helyzetben, mint például a múlt században, vagy a száz évvel ezelőtt születettek. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy kismama-klubban kellett előadást tartanom a legapróbbaknak ajánlható könyvekről, és kiderült, hogy jelenlevő anyukák között alig van, aki tudná, mit jelentenek az arc- és testsimogató, dajkáló vagy lovagoltató játékok. A „Kerekecske-dombocskán" kívül nem ismertek egyetlen olyan mondókát, rigmust vagy éneket sem, amelynek a gyerekkel való játékos testi kontaktus lenne a legfontosabb feladata, amihez természetesen hozzátartozik a testrészek megismerése, megnevezése, az irányfogalmakkal vagy éppen a színekkel, évszakokkal való ismerkedés. Ezért tartom fontosnak az országban egyre több helyen működő Kerekítő klubokat, ahol képzett drámapedagógusok tanítják meg a gyermekeknek és az anyukáknak az ölbéli játékokat és mondókákat.
Az iskoláskorú gyerekekkel ugyan már nem lehet babázni, de ők még (akár 12 éves korban is!) igénylik az ölbe bújást, csak meg kell találni az érintés megfelelő formáját. Ilyen alkalom például az esti meseolvasás, tévénézés, vagy akár a közös vacsora, amikor beszélgetés közben szinte észrevétlenül simogathatjuk meg őket. Kiváló alkalom a testi érintkezésre a strandolás, a vízi játékok sokasága, ahol a ringató mozgást még a nagyobb gyerekek is természetesnek veszik.
Ha gyerekeket kicsi korban nem tanították meg a testi érintés fontosságára, a mozdulat szeretetnyelvére, akkor kamaszkorában határozottan elutasíthatja a szeretet testi kifejezését. A lányokkal könnyebb dolgunk van, mert ők bújósabbak, „cicásabbak", de a kamasz fiúknál gyakran előfordul, hogy még puszit is csak fintorogva adnak, vagy ellökik a kezünket, ha meg akarjuk fogni egy-egy nehéz helyzetben. Akármilyen furcsa, ennek ellenére ők is igénylik a testi érintést. Egy baráti hátba veregetés, netán nagyfiús birkózás apával a gyepen, vagy egy kimerítő edzés utáni hátmasszázs is feltöltheti kamasz gyerekeink szeretettankját, akár hosszú napokra is. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2024. március 28., csütörtök,
Gedeon , Johanna napja van.
Tartalom
Vezércikk

Réz-Nagy Zoltán
A gesztusok

A nyelv, amit Jézus is beszélt, és még a majmok is értenek

Gondolkorzó

Bella Péter
Hogyan hallgassunk prédikációt? – haladó szint
Hogy legyen füled a hallásra!

Felszín

Bölcsföldi András
Anyukám nevet a ravatalon
Ötven évvel ezelőtt szép menyasszonyára várt, most az urnát várta.

Thoma László
Dobozolás
Egy elmaradt megbeszélés tanulságai

Nagy László
Mozdulat-lanság
Elköltözött házunkból a nyüzsgés

Pete Violetta
Betolakodó
Szénásiék vendégei a tisztaszobából

Magasság

B. Tóth Klára
Kommunikálok, tehát vagyok
Kezek tánca

Géczy Katalin
Megdermedt kultúra
Felejtsd el a csendes-ülős koncerteket…!

Tóth Sára
Mitől jó egy prédikáció?
Felülről beszélni, vagy felülről kapni egészen mást jelent

Mélység

Czapp Enikő
Billegő szék
Segítő, vezető és vezetett: mind a tudás és a nem tudás határán

Dobóczky László
A mozdulat értelme
Kudarc, önmarcangolás, béke

Nagy László
A gondolat mögötti gondolat
Rejtett motivációk – milyen zsinegek rángatnak téged?

Teljesség

Bagdán Zsuzsanna
A kitépés katarzisa
Élmények a Csillagpontról

Miklya Zsolt
Közötök lesz egymáshoz – Átjárható zónahatárok
Jézus nem tartja meg a három lépés távolságot

Péter-Szarka Katalin
Az érintés természete
Maga Isten lép ki önmagából – értünk.

Üzenet

Pete Violetta
A munka relativitás-törvénye
Krisztus-test vagy hibás keljfeljancsi?

Miklya Luzsányi Mónika
Ölelj jóvá!
Az érintés erőt ad. Azt üzeni: szeretlek! Fontos vagy nekem!

Miklya Zsolt
Nyelvek ajándéka
Amitől a fáradt ifjak szárnyra kelnek

Áthallások

Hancsók Barnabás
Krisztusi mozdulat a ringben
A pankrátor szenvedéstörténete

Turcsik Ferenc
Angyali érintés
Angyalok városa? Nem! Embereké.

Riport

Miklya Luzsányi Mónika
Istent dicsőíteni tánccal
Interjú Incze Miklós koreográfussal a szent táncról

Kitekintés

Pete Violetta
Isten szekerét toljuk...
... a Művészetek Völgyén keresztül is

Szakács Gergely
Érinthetők és érinthetetlenek
Milyen a kézzelfogható lelkész?

Látogatóink száma a mai napon: 11822
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 57510368

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat