belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Áthallások

Miklya Zsolt

Zöldfül, zöldarc, zöldszakáll…

A zöld inkarnációi Chagall néhány képe nyomán

Attól tartok, zöldeket fogok beszélni. De nem a zöld-energiáról, és nem a zöld-mozgalmak jegyében. Ráadásul itt a zöldfülűség kérdése is.
Zsenge kamaszkorom kedvelt hősregénye volt a Winnetou, a nagy apacs törzsfőnök és a sápadtarcú Old Shatterhand barátságának története. Az Amerikába kivándorló fiatalembert a tapasztalt (vad)nyugatiak zöldfülűnek tartják, míg meg nem mutatja, mit tud, oda nem csap, ahova kell (a halántékra). Attól kezdve már nem sokáig zöldfülű, hanem „a jó öreg Shatterhand”, akinek az ökle pozdorjává zúz. Engem is magával ragadott a kalandor-kompetencia, faltam a Winnetou-t, mégis, maradt bennem valami kimondhatatlan nosztalgia az iránt, amikor Shatterhand még zöldfülű volt. Felnőttként pedig erre az egyetlen dologra emlékszem pontosan a regényből, erre a zöldfülűségre. Amiben volt még valami az önkéntelenül, rossz szándék nélkül cselekvő „ártatlanságából”.

A zöldfülűségről egy másik könyv is eszembe jut, amit szintén faltam fiatalemberként, egy könyv, amely azóta széthulló lapjaival egy érett salátára emlékeztet – eleget forgattam –, s ami stílusosan szintén zöld, rajta sötétzöld alapon sárgászöld betűkkel három cím, az első a Silentium. Hamvas Béla esszéje Henoch/Énók alakját, lényét írja le először, aki szerinte „összeköti a paradicsomi emberiséget az apokaliptikus (történeti) emberiséggel és a megváltás emberiségével”. Énókról azt írja a Biblia, hogy életkora háromszázhatvanöt év volt, „az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.” (Genezis 5,24) A Biblián kívüli hagyományra hivatkozva Hamvas így jellemzi: „Mikor megkérdezték tőle, mi a neve, azt válaszolta: Hetven nevem van, de a király engem csak kamasznak hív. …Henoch az Úr kamasza.” Nem a valós életkora, hanem legfőbb „neve”, személyiségvonása alapján. Igazi zöldfülű. Akit a pistis (gör.), a hinni és hűségesnek lenni állapota jellemez. S mivel a hit „hallásból van” (Róma 10,17), ezek szerint a hit füleivel halló ember zöldfülű.

Meg zöldarcú, zöldszemű, zöldszakállú.

Aki még mindig bírja a zöldségeket, tegyen most egy kis pihenőt, és keresse meg Marc Chagall egyik albumát (vagy üsse be a Google képkeresőjébe a festő nevét). Pásztázza végig a zöldeket: vajon hány zöld arcot, szemet, fület, kezet, alakot talál? 

De mi is a zöld? „Közvetítő szín a sárga és a kék között.” A fény és a víz, a fény és a levegő között. Találkozásukból élet terem. S ahogy az özönvíz után újrakeletkező élet jele az olajfalevél, úgy a teremtettség, a kert is a zölddel ad életjelt magáról. „A zöld a növényvilág színe, a titokzatos, fotoszintézis útján keletkező klorofillé. Amikor fény éri a földet, s a víz meg a levegő feloldja az elemeket, akkor hajtja a magasba az inkarnálódott erő a zöldet. Termékenységet és kielégültséget, nyugalmat és reményt fejez ki a zöld; benne a tudás és a hit egyesül s hatja át egymást.” (J. Itten: A színek művészete 88–89. o.)

Paradicsomi a zöld. Édeni. Csakhogy a Zöldből kiűzetett az ember. Elvesztette az eredendő zöldet, Isten nyugalmát (sabbatját) és békéjét (salomját), s minduntalan veszti azóta is. Ám arcára, szemébe, szakállába van írva a zöld, a remény színe. Zöld arcú-szakállú Noé (Noé bárkája, 1961–1966) menti ki az élőlényeket a kék özönből. Zöld arcú-szakállú Mózes veszi át a kőtáblákat Istentől, hogy közvetítse, átadja azt a népnek (Mózes átveszi a törvénytáblákat, 1950–1952). Dávid szakálla is zöld, mikor sugárzó sárga lantján játszik (Dávid király, 1951), mintha a szakálla hegyével is játszana. Jeremiás ruhazöldje elkomorul, a prófétával együtt, siratva Jeruzsálemet (Jeremiás próféta, 1956). Ahogy a sárga szakállú, zöldarcú-sapkájú (és -fülű) öreg zsidó alak (Zsidó zöldben, 1914) is évezredek szenvedő mégis-hitéről árulkodik.

De nézzük meg alaposabban a szenvedő Jób arcát.
Ő „feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat” (Jób 1,1). Akárcsak Noé. Isten teremtett világában gyönyörködött és élvezte áldásait, míg egy napon be nem ütött a baj. Imádságában – „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve” (Jób 1,21) – továbbra is tükröződik az Isten iránti bizalom. Abszurd hit ez, mégis nyílt, őszinte. Chagall Imádkozó Jób (1960) című litográfiáján ez viszonyulás a Jób arcát, felfelé irányuló kezét betöltő tiszta zöldben nyilvánul meg. A profilban ábrázolt arcél a háttér feketéjével találkozik, ami erőteljes kontúrt, mintegy tömbszerű fekete űrt alkot az arc előtt, betüremkedve a szájba is. A feketén túl mégis ott az angyal fehér, madár- és csónakforma jele, az egyetlen fényforrás a képen, aminek fehérje Jób szeme fehérjében tükröződik. A zöld profil s benne a szem az angyalra irányul.

A kétségbeesett Jób (1960) c. litográfia párja az előzőnek. A csüggedést fejezi ki a magába záródó forma, a befelé ívelő, erőtlenül lehajló kéz, a lefelé irányuló arc és tekintet, s az angyal, aki most, kissé a Megfeszítettre emlékeztető test- és szárnytartással, Jób háta mögé kerül. Színe zöldre változott, de sötét, tört árnyalatú zöldre, akár Jób arca, és kézfejének, szakállának egyes részei. Komor, megtört hatású ez a zöld, amit az arcot körülölelő, feketével és szürkével tört, erősen kontúrozott lila fokoz a kétségbeesésig. Hogy ebből a sötét, elborult állapotból is van kibontakozás, azt talán a kézfej világosa és a fekete mellett szintén megjelenő fehér kontúrok közvetítik, de leginkább a Jób szeme sarkában világító tiszta zöld. Az egyetlen tiszta szín a képen, a reménység helye, nyugvópontja. Mint egy résnyire nyitva hagyott ablak Isten felé.

Pillantsunk végül egy ablakszembe, ami a nizzai Chagall-múzeumban látható. Levélformában zöld testű, fehér arcú Krisztus – az Úr kamasza –, sárga glóriával, az ég kékje előtt. Zöld föld-test felett nap-fej, jobb karján női arc, szerelmese, a holdja. Kozmikus képlet, ima ólomkeretben. Magasba tárja az inkarnálódott erő a zöldet. 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. október 14., hétfő,
Helén napja van.
Tartalom
Vezércikk

Dobóczky László
Te is látod?
Te milyen járó-kelő vagy?

Gondolkorzó

Bella Péter
Hányasra értékeled a lelkészedet?
A minőségbiztosítás kérdése az egyházban

Felszín

Dull Krisztina
Egy korty Toszkána
Markó-élmény a Galériából

Kedvek Vera
Az vagy, amit megeszel?
Milyen étrend tesz jót a lelkemnek? – önsanyargatók és önjutalmazók

Magasság

Szűgyi Zoltán
A lélek reggelije
Milyen könyveket, milyen betűt, milyen gondolatokat falsz?

Réz-Nagy Zoltán
Kreativitás és megmenekítés
Cseréphadsereg, Hundertwasser és Jézus Krisztus

Mélység

Luzsica Fanni
A lelkierő receptje
Töltekezéshez hidegen tálalva ajánljuk: végy egy kanál…

Szakács Gergely
Mentális önvédelem
A rádbízottak között Te is ott vagy!

Szoták Orsolya
Kikapcs!
Feltöltődés a legjobb társaságban…

Teljesség

Tóth Sára
A kaja, a szex és az Isten
A vágyaink és a Mindenható

Bagdán Zsuzsanna
Zsuzsi, az autó
Elmélkedés a keresztyén belsőégésű motorok jósági fokáról

Üzenet

Horváth Zsuzsanna
Vizet a sivatagban
– minden föld lehet szent föld

Áthallások

Miklya Zsolt
Zöldfül, zöldarc, zöldszakáll…
A zöld inkarnációi Chagall néhány képe nyomán

Hancsók Barnabás
Mi hajtja a rajzfilmgyárak malmait?
Mi szükség a fegyverkezésre?

Miklya Luzsányi Mónika
Energiaátadás
Amélie – a fizika törvényei és a szeretet

Tóth Sára
Zöld hentesek
Egymásból táplálkozunk!

Riport

Kósa Balázs
The sound of silence (vágatlan változat)
Exkluzív: Képzelt riport egy sztárprédikátorral

Kitekintés

Miklya Luzsányi Mónika
Házasság újratöltve
Mi újíthatja meg a párkapcsolatunkat?

Unger Zoltán
Megújuló energiaforrásaink
Teológiában és geológiában egy közös van: Isten

Péter-Szarka Katalin
Anyaság mint erőforrás?
Egy duplát legyen szíves!

Látogatóink száma a mai napon: 11476
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45505721

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat