belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Felszín

B. Tóth Klára

Mr. Bean

Hétköznapi csetlés-botlásunk

Hétfő van. Találkozót beszéltünk meg egy kedves barátommal a Török Szerájban. Nem késhetek el, ő rendkívül pontos, sőt az a típus, aki inkább előbb érkezik. Mindig elegáns, visszafogott férfiparfüm lengi körül, tengernyi elfoglaltsága mellett mégis szakít egy órát a verseimre.  Érzem, fejmosás következik, de olyan diszkrét és empatikus, hogy nem akarja levélre bízni a kritikát, személyesen azonnal leolvashatja arcomról a reakciót, jobban tud balanszírozni a szavakkal, hogy ne hasson bántónak, ami valójában komoly segítség az ilyen öreg kezdőnek, mint én vagyok. Szóval kivételesen pontosnak kell lennem.

Már 11-kor elkezdek készülődni. Szép komótosan, átgondolva minden lépést, a legjobb ruhámat készítem ki, ne kelljen kapkodni. Közben eszembe jut, hogy gyorsan kirántom a húst, tegnap vettem, meg ne romoljon. A kés persze nem vág, elő a fenőkövet, megfenem. Vigyázok, nehogy elvágjam a kezem. Sikerül is, egész addig, amíg a krumplit nem kezdem el kockázni. Akkor szalad bele a hüvelykujjamba. Mélyen hasít a húsba az éles penge, előbb csak vékony rózsaszín csík jelenik meg, mintha gondolkozna, folyjon-e, aztán dönt. Egész délelőtt nem áll el a vérzés. Feltúrom a házat gyorstapaszért, de sehol semmi. Berohanok a fürdőszobába zuhanyozni, közben a tűzhelyen rotyog az ebéd, fogmosásnál észreveszek néhány vércseppet a lefolyónál. Gyorsan leöblítem, mondom magamnak, de előbb elfelejtettem átállítani a csapot, minden a hajamra, ruhámra  zúdul. Ilyen lehet a trópusi esőzés, mikor váratlanul és kiadósan szakad le az ég. Futás a hajszárítóhoz, leselejtezett ipari készülék, illetve csak az emléke, a fej régen elvált a testtől, egy hajszál tartja, memento  mori…

A csövön jön ki a meleg levegő, bekapja a hajszálakat, a nedves hajtincsek menekülnek, a cső kígyózik utánuk, átázott a tizedik papírzsepkendő is, miközben az egész család ragtapaszra vadászik. Ha most rögtön nem indulok, biztos a késés, félig nedves hajjal fejest ugrom a csizmámba, húznám föl, nem jön. Cibálom, kezemben marad a fém kocsi… Eszembe villan, hogy tegnap este már annyira lázadozott, hogy a férjem kombinált fogóval szabadított ki a bőrsatu fogságából, olyan makacsul beragadt, hogy kis híján leszánkáztam a konyhaszékről, jó volt együtt nevetni, már csak ezért is megérte, de most nem olyan mókás a helyzet, eszembe jut a középkori kínzóeszköz, a spanyolcsizma… Nahát, a  magyar se sokkal kíméletesebb.

Nem várathatom meg a barátot, délben ide is telefonált, hogy ugye megyek, persze, ott leszek, vágtam rá könnyedén, miközben csuromvizes hajamat töröltem a törülközőbe, mellettem a lázadó lábbeli sunyin hallgatott, pedig már biztosan forralta magában a merénylet részleteit…

Megpróbálom felhúzni az asztalon felejtett kombinált fogóval a cipzárt, jól összevérzem, végre megmozdul, de félúton elakad, sebaj, mégis tart valahogy, lépek egyet, látom, hogy alul szétnyílnak a fogak… Mindegy, költészetről lesz szó, a fej dominál, nem a láb.

Miután kilincset, blúzt, törülközőt összevéreztem, majd a fakanalat, hajszárítót, szóval az egész lakást, otthonunk alkalmi mészárszékké avanzsált – közben valami évtizedes rétegződés alól előkerül  a ragtapasz, persze géz sehol – legutóbb képet foltoztam vele, annak is már vagy három éve –  lányom rátekeri a papírzsebkendőre, nem ragad, hány éve lapulhat a fiók mélyén, mióta átszoktunk a gyorstapaszra, nyomókötés, sok-sok réteg ragasztócsík, végül egy ormótlan barna batyu az eredmény. Legfeljebb zsebre vágom a kezem, ha belefér.

A rizs közben odakozmál, de „nem baj, mi így szeretjük”, ajtó kitár, kereszthuzat indul, úgyis száguldok a megállóba, hosszú sálamat menet közben próbálom nyakamba tekerni, így szoktak látni a szomszédok, mondhatni, hozzátartozik az image-emhez. Átugrálom a pocsolyákat, a gyökerek összetörték az aszfaltot, birtokba vették a járdát, a természet visszahódítja az elfoglalt területeket, mozgásom egy kivénhedt kengurué, menet közben meglesem a tükröződést, a fák koronáját alulnézetben, a házak visszáját, mindig megrendít ez a másik világ, ami valahogy fényesebb, többet ígérő… Merengésemből a sálam ébreszt, lehúzza rólam egy faág, ez a fák bosszúja, miért avatkozom a belügyeikbe. Miután néhány textilszálat áldozok a természetnek, látom, a busz épp kihúz a megállóból. Nem nézem meg az órát, ne izzítson fel a helyzet. Majd csak egy körül telefonálok, addig rágódom a szavakon, hogyan foglaljam össze egy mondatban a mai baki-sorozatot. A tömörítés sose volt erősségem, jobban mennek a prózaversek, mint a tömör gondolati líra.

Várakozás közben egy kis orrfújás. A zsebkendő csupa vér. Átázott a kötés? Nem, csak eleredt az orrom vére. Mi jöhet még? A török étteremben rám támadnak a janicsárok? Elvisznek a szultán háremébe szakácsnőnek? A buszon nem történik semmi, ez gyanús jel. A metrón lopva rám sandít a szemben ülő ápolt hölgy, szétnyílt csizmámra néz, majd a sajátjára, jóleső érzéssel nyugtázza felsőbbrendűségét. Aztán, mintha nem lenne még elég oka az összehasonlításhoz, lesújtó pillantást vet a kabátomra. Ja, tényleg, a napokban leszakadt a gombom…

Miközben rohanok az étterem felé, bevillan a kép, ahogy gyerekeim vihogva gurítják utánam a szavakat az ajtóból: Sok szerencsét, Mr. Bean!

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. december 11., szerda,
Árpád napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 2926
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 45920865

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat