belépés | regisztráció RSS

Korábbi számok Elküld Nyomtat Mélység

Szoták Orsolya

Egy tál leves

Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nemrég egyik ismerősömnél éppen vacsorához készülődtünk. Megkérdezte, mennyi levest kérek a tányéromba, majd még egy ráadás kanállal megtoldotta az adagomat. Ekkor hirtelen a fejéhez kapott, eszébe jutott ugyanis, hogy ő ugyanezért a mozdulatért annak idején mennyit zsörtölődött magában az anyósa ellen. És lám, ő most éppen ugyanúgy cselekszik. 

Napokon keresztül ott motoszkált aztán a fejemben ez a jelenet. És elindított bennem valamit. Talán egyfajta önvizsgálódást, „belső monitoringot”. Csak jöttek, meg jöttek a gondolatok, az emlékek. Mindenki életében vannak ugyanis bizonyos személyek, akikkel szemben szeretünk sokkal inkább kritikusok lenni, mint mondjuk saját magunkkal szemben. Nálam sincs ez másképp. 

Majd beugrott Exupéry fájó igazsága is: „Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson.” És elkezdtem kutatni annak okát, hogy mi válthatja ki ezt a keserűséget az emberből. Mert nyilvánvaló, sőt a legszebb dolog az egészben az, hogy a kritika és keserűség tárgyának fikarcnyit sem ártunk, ellenben magunknak, akik ilyen érzelmeket táplálunk mások iránt, a lehető legtöbbet, megmérgezi a lelkünket, leszívja az energiáinkat. 

A befelé irányuló kutakodásom során (amiről azt gondolom, hogy sohasem egy-két nap, hanem egy életen át tartó folyamat), legbelül olyan ellenséget találtam, amire sohasem számítottam volna, és melynek létét mindig tagadtam és magam sem akartam elhinni. Ez pedig irigység őfensége volt, nem ám rózsaszínnel, hanem élénk, rikító sárgával. Hogy mire? Talán a megelégedettségből fakadó boldogság… látszatára – mint utóbb kiderült. Mert milliószor könnyebb mímelni ezt, mint valóban megélni. Ritka is, mint a fehér holló, de annál értékesebb is.
De miért? – tettem fel végül magamnak a kérdést. 

Hiszen ahogy visszatekintek az életemre, azt látom, hogy mennyire szerencsés vagyok.Minden úgy sikerült, ahogy én szerettem volna. Azt tanulom és azzal foglalkozom, amivel szerettem volna. Megtaláltam ezen a hatalmas földgolyón a másik Felem. Szerető emberek között telnek a napjaim…

És van Fent Valaki, aki egy röpke percre sem engedi el a kezem, hanem megfogja és vezet előre. Aki akadályokat is csak azért állít elém, hogy az én javamat szolgálja, fejlődésemet segítse, megtanítson értékelni a körülöttem lévő tárgyakat és embereket. Mert van Valaki, aki minden pillanatban gondoskodik arról, hogy szerető emberekkel vegyen körül. Aki pihenés nélkül őrködik szeretteim és saját életem, egészségem felett. Van Valaki, aki mindenkor belelát az én lelkembe, és azokban a bizonyos pillanatokban is látja minden bűnös, szőrszálhasogatóan szúró gondolatomat, mégsem hagy el, mégsem vet meg, mégsem taszít el. Sőt, ennek ellenére is szeret és tárt karokkal fogad (el). És ennyi talán nem lenne elég a megelégedettséghez?! A legnagyobb kincs?!

Soraimat ezzel a Máté evangéliumában olvasható megfellebbezhetetlen, mégis manapság csupán közhelyként pufogtatott, örök érvényű igazsággal zárom:

„Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda. Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát.”

Benne van ebben minden az irigységről és megelégedettségről, az önkritikáról…
és egy tál levesről.

Vagyok-e olyan kritikus önmagammal, mint másokkal szemben?

 

 

Hozzászólások

Jelenleg nincsenek hozzászólások.


Bejelentkezés után Te is hozzászólhatsz!

BEJELENTKEZÉS  REGISZTRÁCIÓ

További cikkek:
2019. május 24., péntek,
Eszter , Eliza napja van.
Tartalom
Vezércikk

Horváth Zsuzsanna
Az egyház kritikája, a kritika egyháza
Átmenni a záróvonalon, vagy megölni a biciklistát?

Gondolkorzó

Koczor Tamás
Kárt okozó iskolák?
A kötelezőnek nincs varázsa…

Felszín

Gueth Péter
Hajtógáz
az ötödik sípszó tizenkilenc órát jelent

B. Tóth Klára
Mr. Bean
Hétköznapi csetlés-botlásunk

Magasság

Réz-Nagy Zoltán
A holnap egyháza
tantételek és szabályok nélkül?

Tóth Sára
Ürítés
Szabadulás a halott anyagtól

Mélység

Szoták Orsolya
Egy tál leves
Önvizsgálat egy tányérnyi tükörképből

Nagy László
Lelki környezetszennyezés
Környezetbarát nap és panaszböjt

Szakács Gergely
Ópium, apafigura vagy erőforrás?
Hogy a vallás gyógyítson, és ne megbetegítsen

Teljesség

Bölcsföldi András
Hatba rát
Veled ki utazik?

Péter-Szarka Katalin
Közös felelősség a köztünk járókért
A hívő sincs mindig topon lelkileg

Üzenet

Pete Violetta
El ne jussunk a választalanságig…
Elhatárolódási kényszer

Turcsik Ferenc
Elégjó
Interdiszciplináris realista metafizika kezdőknek és haladóknak – frusztráció ellen

Miklya Luzsányi Mónika
Gyülekezeti gáder
Gázok és gőzök az Egyszeri gyülekezetben

Áthallások

Miklya Luzsányi Mónika
Amerikai história X
Gyilkos kipárolgásaink

Miklya Zsolt
Aranyfüst, kékfüst
Benkő Viktor alak- és színváltó képei előtt füstölögve

Hancsók Barnabás
Lélektelen korszellem – Gondolatok a Zeitgeistról
Filmesített terrorista-támadás az egyházak ellen

Hancsók Barnabás
Szellemtelen jövőkép – Gondolatok a Zeitgeistról 2.
a jövőnk még 2012 előtt

Pete Violetta
Vizet az elefántnak, esélyt az újoncnak
Rendszerek és zöldfülűek szembenállása

Riport

Detzky Panni
„Soha nem voltam szabad”
Diagnózis: vallási neurózis

Kitekintés

Juhász Ábel
„Ahol a ti kincsetek...”
Aranyláz és etikai aspektusa Verespatakon

Horváth Dániel
KözösPont
Az emberekhez kell vinni az evangéliumot – akkor is ha fesztiváloznak éppen…

Látogatóink száma a mai napon: 3833
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 44422349

Copyright © 2009 Közös(s)Ég Magazin, Minden jog fenntartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat